Megalkuvás nélkül
Harminc év múltán részben megújult tagsággal ismét összeállt az egykor szebb reményekre jogosító Telegram. A míves hard rock muzsikát zászlajára tűző csapat sikereire, illetve megítélésére jellemző, hogy az akkori Magyar Hanglemezgyártó Vállalat rövid időn belül nagylemezt jelentetett meg velük. A Rossz hírek albumot hamarosan követte volna a második, ám billentyűsük halála félbe szakította a stúdiómunkát. Tavaly decemberben a Vedres Joe gitáros, Mr. Basary énekes, Naszvagyi Tamás basszusgitáros, Gábor Péter billentyűs, illetve Hegyessy Csaba dobos alkotta formáció CD-kiadványon útjára bocsátotta a Jó hírek című albumot. A megjelenés körülményeiről Vedres Joe zenekarvezetővel beszélgettünk.
Tavaly decemberben, három évtized elteltével új albumot jelentett meg a Telegram a H-Music gondozásában. Milyen fogadtatása volt?
Ha abból indulok ki, hogy az első ötszáz darab rekord gyorsasággal elment, azt mondhatom, hogy nagyon jó. Egyébként nem tudom megmondani, mert igazából az év végén derül majd ki, amikor megtörténik az elszámolás a kiadóval. Miképpen az is, hogy milyen helyezést értünk el a MAHASZ eladási listáján. Ilyen mennyiségű fogyás egyébként nagy szó a mai világban, amikor a fizikai hanghordozók visszaszorultak, a fiatalok pedig azt sem tudják jószerével, hogy mi az a CD, és mivel lehet lejátszani…
A zenekar első korszakának vinil albuma szerint még Rossz hírekről szólt a fáma, manapság épp ellenkezőleg, Jó hírek kaptak szárnyra. Legalábbis a lemezcím szerint. Lehet okunk optimizmusra a mai világban?
Ha nem is annyira vidám a helyzet körülöttünk, mindenképpen reménykednünk kell, ez a valóban optimista kicsengésű dalszövegeink, valamint a lemezcím üzenete. A Rossz hírek – Jó hírek egyfajta szójátékként indult, aztán komolyra fordult. Egyébként az első, 1989-ben megjelent lemezünk szövegvilága alapvetően nem mondható borúlátónak, annak ellenére, hogy Angyal Tivadar a saját életéből, kapcsolatrendszeréből merítve írt azért nem túl vidám dolgokat. De hát ő különböző okok miatt így látta a világot. Az én akkori dalszövegeimre azonban ez egyáltalán nem volt jellemző.
Tudni kell, hogy az eredeti Telegram olyan zenészekből állt össze, akik más bandákban már bizonyítottak. Hirleman Berci dobos és Makovics Dénes basszusgitáros, szaxofonos már korábban kiszálltak a Bikiniből, én – ugyancsak a Bikiniből – csak később csatlakoztam hozzájuk, ezután készült el az egyetlen albumunk is. A Rossz hírek cím egy, a korábbi zenekarainknak szánt tulajdonképpeni fricska, üzenve, hogy nélkülük is tudunk boldogulni. Rájöttünk aztán, hogy ez lemezcímnek is jó.
Azon túlmenően, hogy a zenekar önmeghatározásában, de műfaját tekintve is a hard rockot jeleníti meg, mégsem a szokásos panelek, fordulatok köszönnek vissza benne. Milyen koncepció szerint alkottatok?
Az összes zenét és a szöveget én írtam, öt szám énekdallamát pedig Naszvagyi Tamás basszusgitáros-énekes-vokalista találta ki. Tulajdonképpen a koncepció harminc év óta mit sem változott; nem tudok és nem is akarok kibújni a bőrömből. Olyan zenéket és szövegeket írok, amelyek a bennem szunnyadó, vagy éppen feszülő érzelmeket tükrözik. A zenei stílus alapvetően hard rock, amelyben többféle zenei hatás érvényesül; ettől lesz más, mint a többi. Fontos cél, hogy a refrének dallamvilága megjegyezhető legyen, aránylag egyszerű, érthető dalszövegekkel kifejezve. Ugyancsak fontosak a sorvégi rímek, nem töredezhetjük szét a sorokat, mint az alternatív zenében. Ezekhez a tradíciókhoz tartottam magam, ezek állnak a legközelebb hozzám. A dalszövegek eredendően az emberi-, valamint párkapcsolatokról szólnak, a kifejező eszközök alkalmazásánál ezúttal is igyekeztem elkerülni a sablonokat, közhelyeket.
Egyetlen olyan dal kapott helyet az új albumon, a Csonka ország, amelyben fellehető némi politikai-történelmi szál. Ez egyike a három évtizeddel korábban készült szerzeményeknek, a refrénen azonban változtattam kicsit: Trianonra utalva, az eredetiben a „visszaveszünk” kitétel szerepelt, de utóbb helyesebbnek tartottam, ha azt a „visszakapunkra” változtatom. Kerülni akartam ugyanis az irredentizmust, csupán emlékeztetni szeretnék arra, hogy mi az, ami a miénk. A történelem és a napjaink politikájának keveredése jellemzi a „Lopott villában lopott kéj” sort – ennek megfejtését az olvasóra bízom… Segítségül annyit, hogy ezekben az „elvtársi” villákban nem voltak ritkák a „kintről irányított szenvedély”-ek, vagyis orgiák.
A Jó hírek lemez anyagát négy régebbi mellett hat vadonatúj nóta alkotja. Az a bizonyos négy azonban nem volt hallható a Telegram első albumán, most, a többivel együtt ezek is napvilágot láttak. Mennyire nyúltatok hozzá az eredeti verzióhoz?
Így van, a négy dal a második LP-nkre készült, amelyet Ádok Józsi tragikus halála miatt végül nem fejeztünk be. Nem is rögzítettünk többet ennél a négy felvételnél, amelynek a demója szerencsére megmaradt. Nem forgattuk fel a meglévő anyagot, csupán valamelyest új köntösbe öltöztettük. Minimális változtatásokat hajtottunk végre, mindössze az egyik nóta középrészét cseréltük ki. A dalok szerkezetéhez, struktúrájához nem nyúltunk, miként az általam írt szövegekhez sem; meghagytuk a harminc évvel korábbi, eredeti verziót. Szerencsére a demo felvételeket annak idején sávosan rögzítettük, így módomban állt a hangszerek és az ének külön-külön történő technikai korrekciója. Ez tette lehetővé, hogy az új lemezünkön is az eredeti gitárszólók szólaljanak meg. Ma sem csinálnék jobbat, úgy gondolom, ezek a szólók három évtized múltán is megállják a helyüket. A hangzás természetesen alkalmazkodik a mai kor követelményeihez; ahogy a technika fejlődik, egyre jobban szólnak a hangszerek, egyre jobban lehet a dalokat rögzíteni. A különbség tehát a megszólalásban van.
Lényeges szempont, hogy a Jó hírek CD folytonosságot mutat az első nagylemezzel, illetve az el nem készült másodikkal is; a legfontosabb mégis az, hogy a dalok azáltal, hogy felkerültek az új kiadványra, nem vesztek el.
Naszvagyi Tamás neve – erről szót ejtettünk korábban – szerzőként is szerepel a lemezen. Mennyire illeszkedett bele a koncepcióba, vagy éppen tért el a már szintén emlegetett Vedres Joe-vonaltól?
Nyugodtan kijelenthetem, hogy száz százalékosan beilleszkedett. Annál is inkább, hiszen egy velünk készült közös interjúban elárulta, harminc évvel ezelőtt nagy Telegram-rajongó volt. Ez a gyakorlatban is bebizonyosodott, minden porcikájában érzi, hogy mire van szükség a kollektív alkotó munkában. Kialakult munkamódszerünk szerint interneten átküldöm a zenét, amelyre ráénekel egy énekdallamot. Visszaküldés után eldöntöm, hogy jó-e vagy sem. Ez utóbbi egyetlen egyszer sem következett be, gyakorlatilag minden egyes hangot elfogadtam. Tökéletes volt, amit ráénekelt. Azonos hullámhosszon vagyunk: ugyanazon zenei világban dolgozik, mint én, ugyanazt szereti, amit én; elmondhatjuk magunkról, nagy találkozás a miénk.
Meglehetősen ritka jelenség, hogy egy ötfős csapatban két remek énekhang is fellelhető. A frontember Mr. Basary mellett – aki hosszú évek során számos formációban tette le névjegyét – az imént emlegetett és a színház világából érkezett Naszvagyi Tamás is kitűnő orgánummal bír. Utóbbi, annak ellenére, hogy más produkciókban bőven bizonyított, a Telegramban inkább csak vokálozást vállal. Nem merült fel, hogy a zenekar éljen a két szólóénekes adta lehetőséggel?
Ez a gondolat bennem is felötlött, sőt tervbe is vettem, de Tomi nem annyira lelkes ettől. Egyes szólamokat, vokált szívesen vállal és nagyon jó is ezekben, de többre nem lehet rávenni. Jobban szereti, ha Mr. Basary viszi a frontot, akinek tényleg nagyon szép orgánuma van. És, ha már itt tartunk, a dalszerzésnél nagyon odafigyelünk arra, hogy az ő hangterjedelmére, lágéjára készüljenek a dalok.
Jól tudjuk, manapság nem az igényes zenének, kiváltképp a hard rocknak áll a világ. Ez a fajta muzsika, a hetvenes-nyolcvanas évekkel mintha betöltötte volna a küldetését, a műfajjal nehéz lesz „világot megváltani”. Érdemes mégis próbálkozni?
Létezik egy másik út is: lerakod a hangszert és nem foglalkozol zenével. Vagy azt csináljuk, amihez értünk és szeretünk, vagy nem érdemes csinálni! Soha nem mennék el egy olyan zenekarba gitározni, amelynek a zenéjét nem érzem magaménak, ami nem az én világom.
Ez a fajta dallamos, hangos rockzene mindig is kötődött a lázadáshoz, előre mutatott. Ugyanakkor rétegműfajnak számított, és leszámítva a hetvenes-nyolcvanas évek kiemelkedő bandáit, mint a P. Mobilt, a Piramist, vagy az Eddát, igazán széles körben nem tudott beágyazódni. És az akkori hivatali kultúrilletékesek hozzáállásáról, a műfaj bekategorizálásáról még nem is beszéltem.
Mindezek ellenére, magam részéről nem panaszkodhatom. Meglehetősen hosszú zenei pályám során mindent elértem, amit csak lehetett. Innentől kezdve azt gondolom, megengedhetem magamnak, hogy azt csináljam, amit szeretek. Megalkuvás nélkül. Őszintén szólva, nem is érdekel, hogy be lehet-e futni ezzel a zenével; ha az lenne a célom, biztos, hogy nem ilyen nótákat írnék. Nagy gond lenne, ha csupán a zenélésből kellene megélnünk. Így hát a saját kedvtelésemre csinálom, és ebben hasonló gondolkodású, nagyon jó társakra leltem.
Hegedűs István
2023. április 3. 17:13