MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Megalakultak a folyóirattámogatási program szakmai kollégiumai

A 21. századi igényeknek és kihívásoknak megfelelően kialakított, hiánypótló elemeket is tartalmazó pályázatokat hirdet a Petőfi Kulturális Ügynökség a nyomtatott és online formában megjelenő folyóiratok kiadói számára. A folyóirattámogatási programban meghirdetendő pályázatok felhívásait két döntéselőkészítő szakmai kuratórium hagyta jóvá.

Az 1,8 milliárd forint keretösszegű pályázati csomag célja a kárpát-medencei magyar nyelvű folyóiratkultúra kiszámítható működésének biztosítása és a fiatal nemzedékek megszólításának elősegítése. A meghirdetett nyílt pályázatokra bármelyik hivatalosan bejegyzett lap pályázhat, legyen az egy szaktudományos folyóirat vagy egy szubkultúra kiadványa.

A magyar nyelvű irodalmi, művészeti, tudományos, tudománynépszerűsítő és ismeretterjesztő folyóiratok szerkesztőségei szellemi műhelyek. Az egymást követő nemzedékeket sikeresen összekötő és kultúraközvetítő szerepükön túlmenően a populáris és a szubkultúrák rétegeinek elérésére, az országosan vagy regionálisan fontos ügyek közvetítésére alkalmas közeget képeznek, egyben magas színvonalú, valamint tudományos igényű kulturális elemmel gazdagítják a magyar nyelvű írásbeliséget.

A Petőfi Kulturális Ügynökség e szempontok figyelembevételével olyan új pályázatokat hirdet, melyek nemcsak a folyóiratok kiegyensúlyozott fenntartását és kiszámítható működését hivatottak segíteni, hanem olyan hiánypótló elemeket is tartalmaznak, melyek megoldása évtizedek óta váratott magára. A pályázatokat a Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt., mint az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében és képviseletében eljáró lebonyolító hirdeti meg.

A folyóirattámogatási szakmai kollégiumának tagjai a Petőfi Irodalmi Múzeumban megtartott alakuló ülésükön, hosszú szakmai egyeztetést követően véglegesítették az alábbi pályázatok szempontjait és célkitűzéseit.

A várhatóan 2021. július 1-től elérhető pályázatok:

1. Folyóiratok működésének támogatása című pályázat, melynek célja az innovatív és értékteremtő, magyar nyelvű, országos vagy regionális szereppel rendelkező online és/vagy nyomtatott irodalmi, művészeti, kulturális vagy kritikai sajtótermékek megjelentetésének és kiadásának támogatása. A nyílt pályázat keretösszege a 2021-es évre 400 millió forint.

A pályázat benyújtásának határideje: 2021.07.01. – 2021.07.31.

2. Folyóiratok szakmai programjainak támogatása című pályázat célja a magyar nyelvű folyóiratok kiadói szakmai programjainak támogatása: mentori program, digitalizálás, multimediális tartalmak gyártása. A nyílt pályázat keretösszege a 2021-es évre 500 millió forint.
A pályázat benyújtásának határideje: 2021.07.01. – 2021.07.31.

A szakmai kollégium tagjai:

A fentebb felsorolt pályázatok mellett kiemelt pályázati kategória lett a tudományos folyóiratok és tudományszakmai műhelyek támogatása. A tudományos folyóiratok működésének támogatása című pályázat célja az innovatív és értékteremtő, magyar nyelvű online és/vagy nyomtatott tudományos és tudománynépszerűsítő folyóiratok kiadásának támogatása, továbbá a kiadók szakmai programjainak megvalósításához kapcsolódó tevékenységek támogatása az alábbi szempontokat szem előtt tartva:

A várhatóan 2021. július 1-től elérhető pályázat keretösszege a 2021-es évre 100 millió forint. A pályázat benyújtásának határideje: 2021.07.01. – 2021.07.31.

A tudományos folyóirattámogatás szakmai kollégiumának tagjai:

„A nagy hagyományú vagy a közelmúltban indult folyóirataink összessége egy olyan nemzeti kincset képeznek, mely számos nélkülözhetetlen társadalmi és kulturális funkciót tölt be: az értékteremtés felületei, a hagyományok és tudás átörökítésének színterei, regionális vagy országos szellemi műhelyek, közösségteremtő és formáló alakulatok. E nemzeti vagyonra nemcsak vigyázni kötelességünk, hanem új, 21. századi szempontok szerint újradefiniálnunk is. A kiegyensúlyozott működés biztonságának biztosítása mellett éppen ezért kapott e pályázatokban hangsúlyt a projektalapú szemlélet. Úgy gondoltuk, hogy a hagyományos folyóiratszerkesztési alaptevékenység mellett a szerkesztőségeknek a 21. század harmadik évtizedében komolyan el kellene indulniuk a multimediális tartalmak, a digitális megoldások és applikációk, illetve a fiatalokat megszólító interaktív és élményadó tevékenységek irányába.” – mondta Pál Dániel Levente, a Petőfi Kulturális Ügynökség irodalomszakmai igazgatója.

A Petőfi Kulturális Ügynökség pályázati kiírásai elérhetőek lesznek a palyazat.kultura.hu oldalon, a pályázatok benyújtására pedig az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (EPER) lesz lehetőség.


2021. június 23. 12:56

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA