MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Még négy napig pályázhatnak a klubok

Szeptember 28-án éjfélkor zárulnak az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiumának ez évi fővárosi, vidéki és határon túli koncerthelyszínek támogatására kiírt pályázatai. A három kategóriában összesen 210 millió forint felhasználásáról dönt majd a Kollégium.

2020 a hetedik év, amikor a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Program Kollégiuma megjelentetett klubtámogatási felhívást. A könnyűzenei koncerthelyszínek – klasszikus értelemben vett klubokon túl művelődési házak, bárok, és egyéb, rendszeresen élőzenét programjukra tűző helyszínek – szeptember 28-ig adhatják be pályázataikat a következő szezonra. A belépőjegyes, élőzenei koncerteket 2020. október 1. és 2021. szeptember 30. között kell majd megvalósítani.

A Hangfoglaló Program évente 70-90 könnyűzenei koncerthelyszínt támogat, és ezzel az egyik legátfogóbb rendszerként épült bele a települések kulturális életébe. A klubtámogatásnak köszönhetően évente csaknem ezer élőzenei koncert valósulhat meg, olyan településeken is, ahol egyébként nem lenne rá infrastruktúra vagy saját tőke. Ugyanakkor ezek a pályázatok a helyszínek önerős életben maradását is ösztönzik, hiszen olyan klubok kaphatnak támogatást, ahol havonta legalább egy, élőzenés, belépőjegyes koncertet szerveznek.

A járványhelyzetre tekintettel a 2019/2020-as évad zárása és az új évad megvalósítási időszaka egymásba csúszhat. A különleges körülményre való tekintettel a kiíró arról döntött, hogy megengedi, hogy egy ideig ugyanazon a helyszínen, ugyanabban az időszakban – de természetesen eltérő napokon – két klubtámogatói pályázat is megvalósulhasson.

A pályázati felhívások teljes szövege elérhető az NKA honlapján.


2020. szeptember 24. 13:10

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA