MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Mácsai Pál lesz az utolsó ember a Földön? – Az új Platon Karataev-rövidfilm, a Nem felelhet rendezője Topolánszky Tamás Yvan

2025 elején jelenik meg a Platon Karataev zenekar negyedik stúdióalbuma, Napkötöző címmel. A lemez második, Nem felelhet című single-jéhez a zenekar frontembere, Balla Gergely koncepciójából Topolánszky Tamás Yvan a JUNO11 Pictures ernyője alatt írt és rendezett klipet Mácsai Pál és Körmöczi Bence főszereplésével.

„2021 nyarán jött egy ötlet egy videókliphez olyan képekkel, mint a tisztaságot, ártatlanságot szimbolizáló gyermek; az embert jelképező föld; az ég, ami az emberen túlmutat; a madár, ami összeköti az eget a földdel; a tiszta jelenlétet kifejező kő; és az Ember, a maga létezésbe vetettségével. Erről szól ez a rövidfilm, hogy hogyan tűnnek el a madarak, majd szűnik meg a tisztaság, és mi az ember útja, hogy a kövekből újra madarak legyenek  – mesélte Balla Gergely az alkotás kapcsán. – Amikor Vecsei H. Miklós megkeresett, hogy csináljunk egy Csoóri Sándor versmegzenésítést, nem egy írást választottam, hanem egy olyan szöveg felé indultam el, melyben egyszerre van jelen az ő szellemisége és az én világom, miközben ehhez a klipötlethez írtam a dalt. Éreztem, hogy itt mindenképpen filmes gondolkodásmódra lenne szükség, így megkerestem Topolánszky Tamást, akit a Magasságok és mélységek kapcsán ismertem meg, aminek mi írtuk a főcímdalát, a Létrát.”

Az együttműködésből rendkívül izgalmas végeredmény született, melyet egészen különleges atmoszféra és látványvilág jellemez. A rövidfilm különlegesen szép, földszínekben úszó képeiért Dévényi Zoltán, a Szürke senkik, a Lefkovicsék gyászolnak és a Lepattanó című film operatőre felelt. Topolánszky és Dévényi már jól összeszokott párost alkot, hiszen a CURTIZ – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot forgatása során dolgoztak már együtt.

A Nem felelhet kapcsán az alkotócsapat a gyakran csupán egyszerű képes illusztrációul szolgáló klipek világából a történetmesélő, mélyebb rétegeket is feltáró rövidfilmek felé mozdult el. Egy igazi összművészeti alkotásról van szó, ahol tökéletes harmóniában találkozik a zene, az irodalom és a film kifejezőnyelve – és két alkotó különleges művészi világa. Topolánszky Tamás Yvan így idézi fel a Balla Gergellyel való közös munkát: „Ritka az az együttállás, amikor alkotóként és emberileg is azonnal megvan a kapcsolódás. A Platon Karataev zenéje mindig is közel állt hozzám (szerelem első hallásra), így amikor megkerestek, hogy dolgozzunk együtt, igyekeztem a legnagyobb felelősségtudattal nekivágni a forgatásnak. Abban mindketten egyetértettünk, hogy ennek a dalnak többre van szüksége egy »mezei« videóklipnél: történetet akartunk mesélni. Gergő hozott nekem egy koncepciót, amely a zenekarra jellemző szimbólumrendszerből épült fel. Ezt egy picit továbbgondoltam, majd egy loop szerkezetű rövidfilmmé dolgoztam ki. A képi megvalósításban segítségünkre volt a Sparks legmodernebb mozikamerája, saját szovjet vintage objektívjeim és természetesen Dévényi Zoltán operatőr barátom csillagszeme is. De természetesen nincs olyan film, ami elkészült volna, legfeljebb abbahagyják a készítését. Mi ezt itt hagytuk abba. Hála érte!”

A rövidfilmben egy kisfiú és egy férfi számos módon értelmezhető története kel életre – az előbbit Körmöczi Bence, míg az utóbbit Mácsai Pál kelti életre: „Tetszett a szám, a forgatókönyv, és miután ilyet nem csináltam még, valamint a zene vonzóan távol volt a poptól, örömmel és kíváncsian vállaltam el ezt a különös feladatot. Nagyon is profi stáb volt, a forgatásból sugárzott az ügyszeretet, a klip világa pedig olyasmiről szól, amivel tudok azonosulni.”

A 2016-ban alakult, Czakó-Kuraly Sebestyén, Sallai László, Farkas Zsombor és Balla Gergely alkotta Platon Karataev első lemeze 2017-ben For Her címmel jelent meg – ez még főleg az angolszász folkhagyományokból merített, és akusztikus hangszerelésű, míg a 2020-as, egzisztenciálisabb témákat feszegető Atoms már ellépett egy grandiózusabb hangzás felé. 2022 januárjában látott napvilágot a kritika által az év egyik legfontosabb hazai megjelenésének tartott Partért kiáltó, mely a zenekar első magyar nyelvű albuma volt. A lemezhez egy dalszövegkötet is készült, mely azóta több magyar gimnáziumban is irodalom érettségi tétellé vált. Az együttes negyedik nagylemeze, a Napkötöző 2025 elején érkezik, de előtte a csapat október 12-én és 13-án még dupla koncertet ad a Magyar Zene Házában.

Platon Karataev: Nem felelhet

A Nem felelhet című rövidfilmet Balla Gergely koncepciójából Topolánszky Tamás Yvan írta és rendezte, producere Sümeghy Claudia. A klip a JUNO11 Pictures produkciójában és Romwalter Judit koproducer jóvoltából a SPARKS Camera & Lighting koprodukciójában készült. Operatőre Dévényi Zoltán, gyártásvezetője Nagy Zsófia, látványtervezője Kungli Csaba, jelmeztervezője Sümeghy Béla. A férfi szerepében Mácsai Pál, a fiúéban Körmöczi Bence látható.

2024. október 4. 12:58

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA