Koncerten az egyik legzavaróbb dolog lehet, ha játék közben nem megfelelően hallod vissza a színpadon történteket. Szerencsére erre már rég találtak megoldást a kiváló hangosító kollégák, mégpedig monitorládákkal, ám azok sok nem várt, kellemetlen következményt is vontak maguk után.
Az egyik ilyen probléma, hogy a hangszeresek vagy énekesek mikrofonjaiba áthallást generál a kellemesen brutálhangos jelszinttel visszaküldött tulajdonképpen bármi.
Mit lehet olyankor tenni, ha az énekes többet kér magából vissza a monitorládájába, mint a mögötte lévő atomvillanás punk dobos natúr hangereje? - tanakodtak a hangmérnökök, elvégre a hangosítás szempontjából sem a legjobb szcenárió ez.
A 80-as években egy csodás ötlete támadt Chrys Lindop-nak, aki történetesen Stevie Wonder hangmérnöke volt. Ha egy fülbe illeszkedő pici hangszórót tudna készíteni, egyből megoldaná az áthallás és egyben a “kérhetnék még éneket?” problémát is.
Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, sikerült neki. Ráadásul olyan jól, hogy egyből el is terjedt a produkciók körében. Aztán a technológia előrehaladtával megjelentek a vezeték nélküli -rádiós elven működő- rendszerek is, hogy az örökmozgó frontemberek kedvükre róják a kilométereket a stage egyik végéből a másikba.
A legtöbb zenész preferálja a fülbe történő monitorozást, aminek érthető kényelmi okai vannak, azonban nem minden esetben indokolt a wireless rendszer. Jómagam billentyűs vagyok, egy helyben ugrálok a koncerteken. Miért választottam mégis anno egy vezeték nélküli fülmonitort?
Remek kérdés, megtetszett. Tetszik azóta is, de sajnos az már egy régebbi darab…
Éppen ezért örültem, amikor felkértek az Audio-Technica 3000 Series fülmonitor rendszerének a tesztelésére. Ez az egyik legújabb, negyedik generációs wireless rendszer az Audio-Technica palettáján.
A dobozt kibontva rögtön elénk tárul a lényeg. Egy masszív fémházas adó, mellette a vevőegység és az ATH E40 in-ear füles cipzáros tokja.
Kapunk még továbbá tápkábelt, egy adóantennát, valamint egy rackesítő szettet, mellyel egy vagy több adót is ládába tudunk pakolni a könnyebb szállíthatóság és védelem érdekében.
Az adó lekötése és a vevőbe szükséges 2db AA elem behelyezése után az első bekapcsoláskor már rögtön szinkronizálódik a két egység.
Lényegében a bedugod és megy kategória.
Milyen szempontok szerint lehet elbírálni, hogy egy wireless fülmonitor rendszer jó-e?
Na nézzük!
Kényelmes
A vevőegység egy masszív, mégis kompakt fémházzal bír, rajta pedig egy jól látható OLED kijelző van. Ha csak ki-be kapcsolnánk és a hangerejét állítanánk, azt a felül található potméterrel tehetjük meg. Azonban ettől több paramétere is variálható, melyeket az elemtartó fedél alatt elhelyezett funkciógombokkal vezérelhetünk.
Egyszerűen felhelyezhető az övre vagy nadrágra, nem nehéz, és kellően jól tartja a hátulján elhelyezett csíptető. A hozzá tartozó E40-es in-ear fülhallgató teljes mértékben használható profi körülmények között, kényelmes a viselése. Hosszabb távon azért érdemes lecserélni a szilikon fülillesztéket memóriahabosra.
Jól szól
Az előző generációs rendszeremmel összevetve derült csak ki igazán, mit is tud ez.
Első kipróbálásra elég fojtott hangja volt. Hamar kiderült, hogy csak a belső limitere volt -30dB-re állítva. Ez azért hasznos, mert így megóvja a viselőjét az esetleges hirtelen nagy erejű hangnyomástól. Ez variálható -6dB, -12dB, -18dB és -30dB között.
Amint levittem -12dB-re, rögtön megszűnt ez az érzés.
Nagy dinamikával dolgozik a rendszer, egészen hasonlít a vezetékes társaihoz, ami azért nagy szó. Csak gyors A/B teszt után hallani némi kompressziót a magas-közép frekvenciákban az itthoni hangkártyába ledugott füleshez képest. Ez viszont egyáltalán nem feltűnő és pláne nem zavaró színpadon, olyan pici különbségről beszélünk. Talán az E40-es hozzá tartozó füles, ami hátráltatja picit. A szett tudásához képest olyan érzés az, mintha egy demo darabot adnának valami komoly dologhoz. Egy magasabb kategóriájú fülhallgatóval használva derült csak ki igazán, mire is képes a Series 3000.
Technikai kiegészítés
Nagy a hatótávja
Itthon a panel második emeletén dugtam le az adót a hangkártyába. Bedugtam a fülest, és kimentem a lakásból. Le a lépcsőn, ki a házból. Az utcán sétálva kb. 40 méterre kezdett el szakadozni, 50 méterre megszűnt teljesen a hang - az adó és vevő között egy HÁZZAL!
Úgy gondolom, ennél többet nem kell mesélni a hatótávról. Brutális. Pedig csak a gyári 1/4 lambdás antenna volt rajta.
Strapabíró
Mivel mind az adó, mind pedig a vevő masszív fém tokozatot kapott, én nem aggódnék az esetleges leesések, odaverődések miatt. A vevő jól láthatóan szigetelve van a nedvességtől, így a kósza izzadtságcseppektől sem kell félni, hogy esetleg kárt tesznek benne. A potméterek is masszívak, jól járnak, nem kotyognak és arretáltak - elősegítve a pontos beállítást.
Első blikkre egy elég jól sikerült wireless rendszernek tűnik az Audio-Technica Series 3000 fülmonitora. Persze a hosszabb távú színpadi teszt mutatja meg a tényleges minőségét, de ha az én ősi Audio-Technica füles rendszeremből indulok ki, ami még ma is hibátlanul működik, 10-15 évig ezzel a szettel senkinek nem lesz gondja!
Dér Dávid
2024. november 18. 08:52