Leomló falak
Karácsonyi ajándékként kézhez kapott tangóharmonika indította el a zenei pályán, amelyről maga sem gondolta, hogy a könnyedebb hangvételű Neotonból, a keményebb műfajt zászlajára tűző Tauruson keresztül eljut majd a saját, komoly népszerűségre szert tett formációjáig, a Korálig. Mindemellett filmzenét komponált, klasszikusokat dolgozott át, de a sitkei kápolna felújításáért szervezett jótékonysági koncertekről sem feledkezett meg. Balázs Fecó zeneszerző, billentyűs öt évtizedes pályafutásából negyvenet a Korállal töltött, amelyet a Papp László Budapest Sportarénában ünnepelt.
Miután egy ország aggódik érted, adódik a kérdés: hogyan érzed magad egészségileg?
Erre röviden válaszolnék: garanciális vagyok!
A szülők által kiállított garancialevél, ha úgy teszik háttér, mennyire szólt bele a sorsod alakulásába?
Ha a zenei háttérre gondolsz, nem tudok róla, hogy akár apai, akár anyai ágon zenész lett volna a családban. Már négy évesen elvesztettem az édesanyámat, így egészen tizenhét éves koromig az apai nagymamám nevelt. Egy, a Fradi-pályához közeli körfolyosós házban éltük az életünket, ahol vasárnaponként ebédidőben – hegedűvel, vagy tangóharmonikával – megjelentek a vándormuzsikusok. Ez utóbbi hangszer annyira megtetszett, hogy apámtól kértem egyet karácsonyra; miután megkaptam, néhány dalt pusztán hallás után megtanultam a rádióból. Aztán egy vasárnap, amikor épp nem jött a vándormuzsikus, vettem a bátorságot és eljátszottam ezeket. Földszinti lakás lévén a lakók nem láthatták honnan jön a zene, s az újságpapírba csomagolt pénzdarabok ugyanúgy repkedtek az emeletről.
Közismert a futballhoz, azon túl az FTC-hez való vonzódásod – gondolom, nem feltétlenül a földrajzi közelség okán. Sosem gondoltál arra, hogy hivatásos sportoló légy?
A zene és a futball rokon szakma. A korosztályom egyetlen szórakozása – hosszú sorban állás után – az amerikai mozifilm és a grundfoci volt. Akkoriban egy népstadionos kettős meccs teltházat vonzott. Negyven évvel később összebarátkoztam egyik példaképemmel, Albert Flóriánnal, aki Varga Zolival egyetemben a Ferencváros és általában a futball vezéregyénisége volt. Rajta kívül három kimagasló karaktert tudok felsorolni: Nyilasi, Törőcsik és Détári, ők a hetvenes-nyolcvanas évek nagy focistáihoz tartoztak. Azóta sincsenek ilyen egyéniségek a magyar futballban. A rendszerváltás óta kinyílt a világ, hiszen az emberek kezükben a távirányítóval bármilyen mérkőzést kényelmesen végignézhetnek a fotelból. Szeretem ezt a sportot, zongoratanulásommal párhuzamosan a Fradi kölyökcsapatában rúgtam a labdát. Az egyik VVK (Vásárvárosok kupája – a szerk.) visszavágó meccsen, az Üllői úti pályán a Fradi két kölyökcsapata játszotta a hangulatalapozó előmérkőzést. Már az ötödik percben a csuklómra estem, eltörött, amelyet a másnapi zongora vizsgám is bánt. A sorsfordító baleset meghatározta a jövőmet: a futball és a zene közül ez utóbbi maradt számomra. Örülök, hogy zenész lehettem, és ötven éve abból élek, amit szeretek. És ez nem jöhetett volna létre a közönség folyamatos szeretete nélkül.
Miként értelmezzük, hogy a zenei pályádat valahol a könnyű-, illetve komolyzene közötti félúton határoztad meg?
Válaszút elé kerültem. Megfertőzött, és elvitt a komolyzenétől az az életérzés, amelyet a hatvanas évek formációi, a The Beatles, a The Rolling Stones és a többi kortárs zenekarok keltettek bennem. És erről még a szüleim, a tanáraim – akik komoly reményeket fűztek a klasszikus képzésemhez – sem tudtak lebeszélni. Tanulmányaimat egy házbéli zongoratanárnőnél kezdtem, majd innen egyenes út vezetett a híres Bakáts téri zenei általános iskolába, ahová zongoraszakra jelentkeztem. A hatvanas évek közepén aztán jött a konzervatórium, ahol Presser Gáborral – ugyancsak ezen a szakon – egy éven keresztül közös tanárnál tanultunk. Ő ekkor már az Omegában zenélt, én pedig egy évre rá, 1967-ben kerültem az akkor már ugyancsak ismert Neoton együttesbe. Velük a kerületi Ki mit tud? vetélkedő selejtezőjén futottam össze, ahová saját amatőr csapatommal jelentkeztem. A Neoton orgonistáját elvitték katonának, és én igent mondtam Pásztor Laci zenekarvezető felkérésére. 1970-ben Bolond város címmel felvettük a zenekar első nagylemezét – rajtam kívül – olyan zenészek közreműködésével, mint a mai napig Omega-dobos Debreczeni Ferenc, Som Lajos basszusgitáros, Galácz Lajos ritmusgitáros-énekes és Pásztor László gitáros-zeneszerző.
Öt esztendő neotonozás után nem tartottad hazardírozásnak a biztos sikert otthagyni a bizonytalan Taurusért?
A hetvenes évek eleji Woodstock fesztivál idejében a Neoton egy Ganz Mávag gépipari bemutató kulturális részeként Nigéria-Ghána területére szóló kiküldetési lehetőséget kapott a magyar államtól. Ekkorra a műfaj jelentős átalakuláson ment keresztül: a korábbi beat-, illetve popzenekarok mellett megjelentek azok az együttesek, amelyek keményebb hard rock-, illetve progresszív zenét játszottak (mint pl. Jimi Hendrix, Led Zeppelin és Janis Joplin). Visszafelé utazásunkkor az amszterdami repülőtéren egy plakátra lettünk figyelmesek, amely a másnapra szóló Black Sabbath Paranoid lemezbemutató koncertjét hirdette. Mondanom sem kell, az első sorban csápoltunk a zenekarral. Olyan elementáris hatást gyakorolt ránk, hogy a Budapestre tartó repülőgépen elhatároztuk, a Neotont elhagyva egy hasonló műfajban mozgó zenekart alapítunk. Som Lajos, aki korábban Radics Bélával játszott, őt javasolta szólógitárosnak. Mást el sem tudtunk képzelni. A repülőgépen még Debreczeni Ferenc volt a dobosunk, ám ez a „formáció” nem tartott sokáig. Meglepő módon, a Ferihegyi repülőtéren az Omega teljes legénysége várt bennünket. Afrikai küldetésünk miatt fogalmunk sem volt arról, hogy közben Presserrel és Laux Józseffel megalakult a Locomotív GT. Emiatt keresett dobost az Omega, amelynek három nap múlva egy aláírt koncertszerződést kellett teljesítenie. Egy korábbi Neoton-Omega turnén már megismerték Debreczeni Ciki képességeit, így ugrott az elgondolt ütőhangszeresünk. Olyan embert kellett keresnünk, aki zenekarvezetői, illetve szakmai kvalitásain felül kiváló kapcsolati tőkével rendelkezik. Mindezt Brunner Győző, a Metró együttes dobosának személyében megtaláltuk. 1972. május 1-én mutatkoztunk be a Budai Ifjúsági Parkban, ahol Radics népszerűségének köszönhetően közel tízezren voltak kíváncsiak ránk. Fontos időszak ez az életemben, hiszen Horváth Attila szövegíró barátommal itt debütáltunk első saját számainkkal, illetve itt kezdődött énekes pályafutásom. Az ifi parkos koncertet megelőzően a Citadellában szakmai – vagyis a hanglemezgyár, a televízió, a rádió és a sajtó képviselői előtt – bemutatót tartottunk, ahol többek között a Kőfalak leomlanak című számunk is elhangzott. Itt, a leendő siker függvényében nagylemez-felvételi ígéretet kaptunk, amiből aztán semmi sem lett. Ma ez furcsán hangzik, de túl nagy volt a népszerűség, amit az időskorú, kulturális-politikai vezetés nem tudott helyén kezelni. A hetvenes évek politikai légkörében nem lehetett leomló falakról énekelni, miközben Berlint is egy fal osztotta ketté. Ráadásul, egy-egy hangos Taurus-koncert után a Radics Béla külvárosi rajongói adta kemény mag dalainkat átköltve az „anyám, anyám ébredj, és vigasztalj engem” sorait „hazám, hazám ébredj”-ként énekelte, amellyel különös politikai tartalmat adott a dalok szövegeinek. És ettől a hatalom megijedt. Annak ellenére nem lett nagylemezünk, hogy a kisstadionbeli, világhírű Free együttessel való közös koncerten a Taurus, mint előzenekar nagyobb sikert aratott, mint a fő produkció. Mind a szakma, mind a közönség óriási meglepetésére egy tagcserére került sor; Som Lajos helyett Sztevanovity Zoránt vettük be basszusgitárosnak, annak reményében, hogy a zárt kapuk megnyílnak majd (elmaradt nagylemez felvételek, média lehetőségek, koncertezések). Egy szerb menedzser „megvette” az Orszáczky Jackie- féle Syriust, valamint a Zorán-os Taurust, és Szabadkától Belgrádig tíz nagyvárosba szervezett koncertet. Amelynek külön érdekessége, hogy a harmadik közreműködő zenekar minden esetben a helyi legnépszerűbb szerb formáció volt. Belgrádban, a turné utolsó állomása után vártuk az elszámolást, amelynek bevételéből énekfelszerelést szerettünk volna vásárolni. Ám kiderült, hogy menedzserünk szélhámos, és már rég Amerikában költi a turné pénzét. Végül a magyar nagykövetség hathatós segítségével tudtunk hazajutni, s ez tett pontot egy nagy reményekkel induló zenekar karrierjének végére. Ezek után nem maradt más hátra, mint megismerni a zenészélet egy másik oldalát, az éjszakai vendéglátózást. Zoránnal, Brunnerrel, Tarján Pál énekes-szaxofonossal, valamint Németh Dezső basszusgitárossal Németország és Ausztria éjszakai bárjaiban zenéltünk. Sokat tanultam ebből az időszakból is, sajnálnám, ha kimaradt volna az életemből.
Som Lajos Radics Béla emléktáblájának a felavatásakor a következőt írta a vendégkönyvbe: „fellobbanni és értelmetlenül elpusztulni”. E megállapítás, mintha a kérészéletű Taurus szupergruppra is igaz lenne.
Beszéltünk róla, hogy az akkori társadalmi rendszer nem adta meg azt a lehetőséget, hogy az utókor kezébe vehesse a Taurus, de ezen túlmutatóan Radics Béla életművét nagylemez formájában. Pedig megérdemelte volna. Nem csupán a Taurusban, de a Sakk-Mattban, vagy a Tűzkerékben is. A néhány Atlantisz, valamint a két Taurus kislemezen túl semmi nem maradt utána az utókornak. Ebben Bélán kívül a legnagyobb vesztes a közönség, a legnagyobb felelős pedig az akkori kulturális hatalom volt. A zenészek és a közönség között az egyik legnépszerűbb zenész munkájának „látlete” – a többi progresszív zenét játszó sikeres együttesekkel egyetemben – a semmibe veszett. A siker gyümölcsének hiánya okán egyre lejjebb csúszott a szakmájában, s ebben az alkoholizmus is közrejátszott. De közrejátszott benne a kompromisszumkészség és az önmenedzselés hiánya is, amely előbb- utóbb a tragédiájához vezetett.
Maradéktalanul megvalósultak az álmaid a Korállal?
Hadd kezdjem onnan, hogy 1975-ben hazatérve a fél éven át tartó külföldi vendéglátózásból Koncz Zsuzsa új kísérőzenekarában – Brunner Győző hívására – elvállaltam a billentyűs szerepét. Abban a reményben, hogy emellett az énekesnő az önálló szerzeményeimet is elénekli majd. A másféléves együttműködés nem elégített ki, elhatároztam, hogy fiatalokból új zenekart alapítok. A Taurus példáján az egyik oldal Radics Béla keményebb zenei vonalát képviseli, én pedig hozom a lírát. E két irányzat adta a bukéját mind a Taurusnak, mind az akkor alakuló Korálnak. Akkoriban a rádióban egy bíráló bizottság döntött a dalok elfogadásáról. Kiderült, hogy az én szerzeményemet az akkor még diszkózenét játszó Beatricére osztották, amelynek a gitárosa a katonaságtól épp leszerelő Fischer Laci volt. Miután a saját dalomat én instruáltam a zenekarral, alkalmam nyílt megismerni Laci gitárjátékát, amely nagyon megtetszett. Így ő lett Radics Béla „helyettese” az említett kettősséget felvonultató zenekarban. Scholler Zsolt basszusgitárost a nővérén keresztül ismertem meg, a dobosokkal viszont bajban voltunk. Első ütősünket, Pados Istvánt – aki a dzsessz világából érkezett – lecseréltük Papp Tamásra, aki az éppen megszűnő második Illés formáció tagja volt. Őt viszont fél évvel később elvitte az újjáalakuló Skorpió együttes. Ekkor jött Dorozsmai Péter, akivel harmincnyolc, a Schollert váltó Fekete Tibivel harmincöt, Fischer Lacival pedig negyvenegy éve játszom együtt. Így alakult ki tehát a Korál végleges felállása, amelynek a lemezgyárral kötött exkluzív szerződés értelmében négy nagylemeze jelent meg. A Korál I., a Túlsó part, az Óceán, valamint a Korál IV. válogatásalbum. A négy nagylemezen túl az első nyolc éves működésünk mérlege, hogy az állami bürokrácia ellenére azt is sikerült elintézni, hogy Szófiától Kubáig, Ausztrián, Németországon és Svájcon keresztül számos országban turnézzunk, de a volt KGST- országokban is rendszeresen koncerteztünk.
Közben a nyolcvanas évek közepén több más, meghatározó formációval együtt a Korál is leállt. A zenekar azóta feltámadt ugyan, ám meglehetősen ritkán lép színpadra.
Valóban ritkán lépünk közönség elé, hiszen a közbejött betegségem nem teszi lehetővé a rendszeres és fárasztó zenekari koncertezést, turnézást, amely fizikailag megvisel, és más kihívás, mint egy előadóest. Az a világ, amikor a nyolcvanas években évi négyszázharminc koncertet adtunk, elmúlt. De a körülmények is megváltoztak. A nyolcvanas évek közepére a szimatszatyros-alföldi papucsos, fanatikus rajongóbázist felváltotta egy új generáció, s az addig egyeduralkodó rock közönség nem kapott utánpótlást. A korszakkal új zenei stílusok jöttek – a rockzene kárára. Már a hetvenes évek közepén, állami kultúrpolitikával kihúzták a Vikidál Gyula fémjelezte P. Mobil méregfogát úgy, hogy felkaroltak egy másik rockzenét játszó formációt, a Piramist, valamint az államilag támogatott Neoton együttest. Ettől az időszaktól kezdve datálható a rockzene mélyrepülése. A kérdésedben említett – talpon maradt – zenekarok egykori rajongótábora javarészt megegyezik a korábbi közönséggel, akik ma a klubokat látogatják. Egy bizonyos korban a farmer és a hosszú haj jelkép volt, ezt ma már, a megváltozott világban sokan kinevetik. Ezen túlmenően nincs tiltakozás, nincs mi ellen lázadni, valamint – a futballpályához hasonlóan – nincsenek egyéniségek. Akik nélkül közönség sincsen: sem a futballpályán, sem a koncerteken. Az életérzés elmúlt, a zene iparág lett. Mindennap itt van egy világsztár, s az internet segítségével, egy pillanat alatt bármi elérhető. A különböző tehetségkutató műsorok lehetőséget adnak az idő lerövidítésére, amely a mi generációnknak negyven, vagy még több évébe került. Az, hogy valakit megismernek, egy dolog; hogy ismeretséget ad egy TV- műsor, csupán egy lehetőség; ám ennek megtartása már az egyéniségeken múlik. A celebvilág megjelenésével a valódi értékek eltűntek, és sok nagyszínpadot a zenei produkción kívül is meg lehet tölteni. Egy biztos: mindenkit le lehet cserélni, de a közönséget nem.
Mégsem hagytad abba. Mi vonzott a filmzenékhez?
Mint említettem, gyerekkoromtól kezdve komolyzenét tanultam, amely meggyőződésem szerint minden zene alapja. Ráadásul zongoraszakon végeztem, amely – ellentétben a gitárosokkal, dobosokkal, akik sokszor ösztönösen képezték magukat – más lehetőségeket biztosít. Nekik hiányzik a komolyzenei előélet. Zenei tanulmányaim számos olyan lehetőséget kínáltak számomra, amelyek nem illettek a mindenkori zenekaraim világába. E szakmai elképzeléseket úgy a filmzenében, mint a klasszikus lemezeimen – valamint több színházi produkcióban – érvényesítettem.
Erre az időszakra tehetőek a sitkei kápolna újjáépítéséért szervezett jótékonysági koncertek is. Miként jött a kezdeményezés?
Egy Sárváron befejeződő Korál-turné végén helyi szállásproblémánk akadt. Valaki a figyelmünkbe ajánlotta a nemrég nyílt, és a településtől három kilométernyire fekvő Sitkén található kastélyfogadót. Ott, vacsora közben láttuk a televízióban az akkor még élő Cziffra György zongoraművészről készült portréfilmet, aki jótékonysági koncert keretében rendbe hozott egy Párizs melletti romos kolostort. Ez adta az ötletet az ugyancsak romos sitkei kápolna restaurálásához, amely egy harminchárom évvel korábbi jótékonysági rock koncerttel kezdődött és az évek során folytatódott; s amelyből a zenészbarátaim segítségével ez a szentély végül megújult. Ehhez nagymértékben hozzájárult a húszezres nézőszámot vonzó 1990-es István, a király előadás bevétele. Ráadásul a Tabánon kívül más szabadtéri fesztiválhelyszín akkoriban nem létezett Magyarországon. Ami pedig a vallást illeti: Sitke falunak két temploma van, az egyikben a katolikus-, a másikban a reformátushívők gyakorolhatják vallásukat. A szóban forgó imaház egy felsőbüki gróf kastélyához tartozó családi kápolna.
Búcsú, vagy negyvenéves jubileumi koncert volt az Arénában?
Ezt majd az idő eldönti. Szerettük volna egymásnak, s az ott lévő tizenkétezer embernek kifejezni köszönetünket a mögöttünk hagyott, együtt eltöltött negyven esztendőért. Azt hiszem, minden olyan dal elhangzott, amelyben közösek az emlékeink. És a végére, az elmúlt ötven év személyes konzekvenciájaként: úgy érzem, szeretnek az emberek, és igény van arra, amit csináltunk, csinálok. És még egyszer köszönöm a Korál együttes tagjainak a negyvenéves együtt zenélést! Nekem pedig gyógyszer a közönséggel való találkozás, ha ez nem lenne, én sem lennék.
Hegedűs István
2018. október 26. 08:15