LEMEZAJÁNLÓ: WHITESNAKE - ACCESS ALL AREAS: LIVE
Habár a jelek egyre inkább azt mutatják, hogy a Whitesnake végleg befejezte aktív működését, újabb kiadványok továbbra is várhatóak a legendás brit hard rock bandától, amit az április 25-én a Warner égisze alá tartozó Rhino kiadó gondozásában napvilágot látott impozáns gyűjteményes doboz rögtön alá is támaszt. Az Access All Areas: Live címmel ellátott CD box és dupla vinyl a zenekar 2000-es években megörökített koncertjeit öleli fel kronológiai sorrendben, a keményfedeles könyvvel és poszterrel pedig csak fokozza az amúgy is csinos köntösbe öltöztetett anyag exkluzivitását. A korlátozott példányszámban kapható gyűjtemény tartalmát némi történeti áttekintéssel megspékelve az alábbiakban mutatjuk be.
A Whitesnake galaktikus sikerekkel teli, ugyanakkor komoly drámákban is bővelkedő menetelése a ‘80-as években bőségesen szolgáltatott beszédtémát a rockvilágban. David Coverdale, a Deep Purple egykori állhatatos frontembere néhány év leforgása alatt olyan márkanevet épített fel, amely a rádiók hullámhosszait és az MTV képernyőjét éppúgy hatalmába kerítette, ahogy a legnagyobb arénák színpadait is uralta, azaz egy teljes korszakot határozott meg és formált saját képére a rockműfajban. Az 1987-es névadó album megismételhetetlen sikerszériája, majd a Slip Of The Tongue lemez diadala azonban nem tarthatott örökké, mert mint tudjuk, egyszer még a legjobb bulinak is vége szakad. A szupersztár muzsikusok gyűjtőhelyeként is közismert Whitesnake a grunge-korszakban takaréklángon üzemelt, sokáig pedig úgy tűnt, hogy Coverdale-nek egyáltalán nem áll szándékában visszatérni ahhoz a szexuálisan túlfűtött, bombasztikus stadionrockhoz, ami korábban jellemezte. Az énekes még az ezredforduló környékén is igyekezett elhatárolódni hajdani önmagától, amikor művészi ambícióktól vezérelt szólólemezt készített Into The Light címmel, ám a rockzenét olyannyira jellemző ciklikusság és retrománia végül őt is utolérte.
2002-ben egy hirtelen ötlettől vezérelve állította talpra zenekarát, hogy a negyedszázados jubileum méltó koncertek által legyen megünnepelve a Scorpionsszal és a Dokkennel közös amerikai turnén. Coverdale nem bízott semmit a véletlenre: az intellektuális átmeneti időszak után újra megnövesztette a haját, majd kopott farmernadrágot húzott és köldökig kigombolt fehér inget öltött, végül de nem utolsó sorban pedig összerakott egy olyan látványos fazonokból álló bandát, ami kinézetében és minőségében egyaránt vetekedett a ‘80-as évek végének Steve Vai és Adrian Vandenberg fémjelezte szupercsapatával. Az újrahúzott Whitesnake hangszeres gyújtópontjába az a Doug Aldrich került, aki ellentmondást nem tűrő gitározásával nem sokkal azelőtt éppen Ronnie James Dio karrierjét mozdította ki a holtpontról, de minden korábbi csapatában a legjobbját hozta, amúgy pedig szőke hajával és térdére lógatott fekete Les Pauljával pont azt a gitárhős-archetípust testesítette meg, amire Coverdale-nek szüksége volt. Partnere Reb Beach lett, aki a Winger soraiban éppúgy klasszis teljesítményt nyújtott, mint a Dokkenben vagy Alice Cooper oldalán. Reb kifinomult, modern stílusával remekül passzolt az őserejű Aldrich mellé, a duó sokoldalúságához és versenyképességéhez kétség sem férhetett. Ami a többieket illeti, Marco Mendoza basszusgitáros a Blue Murderben és Ted Nugent mellett bizonyította rátermettségét, míg Timothy Drury billentyűs az Eagles irányából érkezett, a dobok mögé viszont egy régi ismerős, a ‘87-es lemezt sikerre vivő turnécsapat oszlopa, Tommy Aldridge ült vissza, amivel bezárult a kör. A megújult felállású Whitesnake olyan lehengerlő formát mutatott a tengerentúlon, hogy az európai koncertszervezők egy emberként ugrottak rá Coverdale-re, akit nem kellett sokáig győzködni arról, hogy kockásra gyúrt legénységét tartsa együtt és ismét rendezkedjen be hosszú távra. E sorok írója 2003 nyarán tanúja volt a Fehérkígyó diadalmas visszatérésének a turné bécsi állomásán, ami életre szóló élménynek bizonyult, de ez még csak a kezdet volt, a java ezután jött.
Az egyre összeszokottabbá váló zenekar a 2004-es európai turné londoni állomásán a híres Hammersmith Apollóban rögzítette első 21. századi élő anyagát, amiből Hamish Hamilton mozivászonra illő koncertfilmet varázsolt. A többek között a U2, Peter Gabriel, Madonna és Robbie Williams megaprodukcióit jegyző brit rendező elképesztő érzékkel összevágott DVD-jére azóta is közmegegyezéses etalonként tekint a rockszakma, melynek audio-kivonata része volt az eredeti kiadványnak. A mostani gyűjtemény első lemezének tartalmát ez a Live… In The Still Of The Night címet viselő anyag adja, ami gyönyörű gatefold kivitelű dupla vinyl formátumban külön is elérhető.
A box második és harmadik ezüstkorongja a csapat 2006-os Live… In The Shadow Of The Blues dupla albumát tartalmazza, ami a maga idejében egy még magabiztosabb társaság képét festette a nagyérdemű elé. Az előzőnél alaposabb, tehát nem kizárólag a slágerekre koncentráló, hanem mélyebbről merítő dallista olyan kultikus kedvenceket vonultatott fel, mint a The Deeper The Love, a Walking In The Shadow Of The Blues, a Ready An’ Willing és a Don’t Break My Heart Again, az új kiadáson azonban hiába is keresnénk azt a négy stúdiófelvételt, amit az első még tartalmazott, ide ugyanis nem kerültek fel. Pedig e kvartett - név szerint: Ready To Rock, If You Want Me, All I Want Is You, Dog - megírása fordulópontot jelentett az újkori Whitesnake életében, David Coverdale számára ugyanis ekkor vált világossá, hogy Doug Aldrich-ra kreatív alkotótársként is nagy biztonsággal támaszkodhat.
Innen már egyenes út vezetett a visszatérő album elkészítéséhez, ami Good To Be Bad címmel 2008-ban kerülta boltok polcaira, zeneileg pedig a banda minden korszakát megidézte néhány perc erejéig. Ekkor már új ritmusszekció dolgozott a főemberek mögött, Mendozát egy leginkább popvonalon (Christina Aguilera, Alicia Keys) bizonyított fiatal stúdiómuzsikus, Uriah Duffy váltotta, míg Tommy Aldridge helyét az a Chris Frazier foglalta el, aki hosszú ideig Steve Vai csapatában edződött. A hosszú kihagyást követően Magyarországot is útba ejtő Good To Be Bad lemezbemutató turnét nem örökítették meg az utókornak, a következő stúdiómunka, a 2011-es keltezésű Forevermore után viszont újra nagy kedvvel vágtak bele az élő albumok rögzítésébe. Olyannyira így volt, hogy az ismételten átalakított banda - Duffy posztjára időközben a Lynch Mob basszere, Michael Devin érkezett, míg Frazier Billy Idol ütősének, Brian Tichy-nek adta át a stafétát - majdhogynem követhetetlen túltermelésbe fogott ebben a szegmensben: először az 1990-es doningtoni fellépés jelent meg posztumusz jelleggel, majd eljött 2013, amikor két dupla élő anyag is kiadásra került.
Az Access All Areas doboz negyedik és ötödik lemeze a két évvel korábban a tokiói Loud Park fesztiválon adott buli anyagát rejti, amit megfejeltek olyan különleges felvételekkel, melyek a koncert előtti hangbeálláson készültek. A Made In Japan anyaga a régi klasszikusok mellett a Coverdale/Aldrich-tandem szerzeményeire is komoly hangsúlyt fektetett. Ugyanezt el lehetett mondani a pár hónappal később érkezett Made In Britain/The World Record kombóról, ami szintén ezen a turnén született, és ebből adódóan jelentős átfedésben állt a Made In Japan programjával, jóllehet különlegességeket ez a hatos és hetes sorszámú korongokat elfoglaló nagyszabású élő album is tartogatott.
Az időközben újfent menthetetlen átjáróházzá vált bandában a zenészek egyre gyakrabban adták egymás kezébe a kilincset, a legnagyobb vérveszteséget pedig akkor szenvedte el az alakulat, amikor bő évtizednyi szolgálatot követően Doug Aldrich bejelentette távozását. Menet közben Tommy Aldridge dobos sokadszorra is visszatért, majd pár hónap keresgélés után a The Dead Daisies-be távozott Doug helyére Coverdale leigazolta Joel Hoekstrát a Night Rangerből. Derékig érő szőke sörényével, fogpasztareklámokat megszégyenítő mosolyával és Les Paul gitárjával Hoekstra tökéletesen illett a képbe, más kérdés, hogy a keményvonalas Whitesnake-rajongókat nem sikerült meggyőznie képességeiről: a vitathatatlan technikai tudás birtokában lévő gitáros játékából teljes mértékben hiányzott elődei bluesosan szenvedélyes fennköltsége, amit a kétségtelen virtuozitással sem lehetett pótolni. Vele készült a Deep Purple-feldolgozásokat tartalmazó The Purple Album, majd a hazai pályán, a megannyi jelentős koncertalbum helyszínéül szolgáló birminghami NEC arénában felvett The Purple Tour, utóbbinak a friss gyűjtemény nyolcadik CD-je ad helyet záróakkordként.
Doug Aldrich elvesztését követően egyre inkább érezhető volt, hogy a Whitesnake leszállóágba került, és noha készítettek még egy stúdiólemezt, a valójában tét nélküli 2019-es Flesh & Blood-ot, az újabb turnék a frontember egymást követő egészségügyi problémái miatt nehezen tervezhetővé váltak. A helyzet odáig fajult, hogy a 2022-es körútra Michele Luppi után már a második billentyűsnek álcázott kisegítő énekest is csatasorba kellett állítani Dino Jelusick személyében. Sokak szerint Coverdale bölcsebben tette volna, ha még időben önkritikát gyakorol és kiszáll, mindenesetre nimbuszát az utolsó turné fiaskója sem rombolhatta le. Az énekes azóta 50 millió dollár fejében értékesítette dalaihoz fűződő szerezői jogait, ami nyilvánvaló lépésnek tűnt a nyugdíjba vonulás felé. Reb Beach néhány hónapja erre reagálva határozottan,állította, hogy a Whitesnake valóban bedobta a törölközőt, hírek azonban így is érkeznek felőlük: a legfrissebb szerint a legutóbbi felállás tagjai, azaz Tommy Aldridge, Joel Hoekstra, Michele Luppi és Dino Jelusick Marco Mendozával kiegészülve Whitesnake Experience néven fognak koncertezni a közeljövőben. Mindehhez megszerezték David Coverdale áldását, aki viszont továbbra sem tett le egy utolsó olyan stúdióalbum elkészítéséről, amit egykori kedvenc zenésztársai, Doug Aldrich és Adrian Vandenberg segítségével írna meg…
Írta: Danev György
2025. augusztus 29. 08:25