LEGKEDVESEBB FELSZERELÉSEM - ROD MORGENSTEIN
Nem túlzás állítani, hogy hangszeres sorozatunkban ezúttal egy olyan zenész-ikon mesél a szívéhez legközelebb álló instrumentumokról, kinek sziporkázó játékán valóban generációk nőttek fel. A szakma egyik favoritja, a kifinomult stílusáról híres Rod Morgenstein 1973-ban, a Miami Egyetemen töltött évei idején szállt be az épp akkor és ott formálódó Dixie Dregs zenekarba, Steve Morse gitáros és Andy West basszer mellé. A fúziós muzsikát űző alakulat kiváló platformot biztosított a balkezes ütős számára, hogy tudását maximálisan kibontakoztathassa, neve széles körben azonban jóval később, a ‘80-as évek második felében vált ismertté, a sikert sikerre halmozó Winger zenekar egyik motorjaként. Rod azóta számtalan progresszív rock és jazz fúziós formációban bizonyította rátermettségét, elég csak a Steve Morse Band, a Rudess-Morgenstein Project, a Platypus vagy éppen a The Jelly Jam neveit említeni. Hősünk mindemellett fáradhatatlanul neveli a jövő zenész-nemzedékét, mégpedig a híres-neves bostoni Berklee College of Music ütős tanszakának professzoraként. Morgenstein tanár úr ezúttal is készségesen állt rendelkezésünkre, amikor megkértük, hogy meséljen kedvenc hangszereiről, és még néhány olyan különleges fotót is rendelkezésünkre bocsátott, melyek eddig még sehol sem kerültek publikálásra.
„Immáron fél évszázada tevékenykedem dobosként, ezért meglehetősen nehezemre esik mindössze egyetlen kedvenc dobfelszerelést kiválasztani” - kezd bele mondandójába a 63 éves mester. „Három szerkóra tudom leszűkíteni a kört, ezek mindegyike valami másért nőtt hozzám.”
„Az első kedvencem természetesen nem lehet más, mint a legelső dobcucc, amit birtokolhattam. A szüleim darabonként vásárolták meg számomra, miután látták, micsoda szenvedéllyel viseltetek a hangszer iránt. A fordulópontot mi más, mint a The Beatles első amerikai fellépése jelentette az Ed Sullivan Show című műsorban. 1964-et írtunk ekkor, az élmény hatására pedig meg sem álltunk a Manny’s Music üzletéig, ami New York City-ben, a Negyvennyolcadik utcában, a legendás „zenesoron” volt található. Egy fekete, lakkozott Ludwig-cuccot kaptam, ami egy lábdobból, egy pergőből és a fotón is látható 10 inches cintányérból állt. Ahogy fokozódott a megszállottságom, folyamatosan kaptam a további egységeket - szinte minden héten jött valami: felső tam, álló tam, ride, crash, HH, és így tovább.”
„Két évvel később kaptam meg álmaim dobszerkóját, ami szintén egy Ludwig volt” - folytatja Rod. „Kivitelét tekintve hivatalosan pszichedelikus vörös volt, csodálatos elegyét képezte a vörös, a kék és a zöld színeknek. Mókás volt, ahogy édesapám és az eladó együttes erővel próbált lebeszélni róla, mondván, semmi perc alatt ki fogom nőni a feltűnő színkavalkád iránti vonzalmamat, és majd meglátom, hogy rá sem akarok nézni, ha nagyobb leszek” - idézi fel nevetve. „Nos, nem lett igazuk, a mai napig imádom ezt a festést.”
„E szerkók egyikét sem használtam soha egyetlen lemezfelvételnél és turnén, hacsak azokat a helyi koncerteket nem számolom ide, amiken még tinédzserként volt szerencsém részt venni. Ennek ellenére mindkét felszerelést örökre a szívembe zártam. Olyannyira, hogy pár évvel ezelőtt mindkettőt felújíttattam egy kiváló hangszerkészítő mesterrel. A neve Terry Guinn, és valódi művész. Ahogy a képeken is látszik, Terry fantasztikus munkát végzett, pedig nem volt könnyű dolga. Ezek a hangszerek ugyanis az elmúlt huszonöt évben bedobozolva várták sorsuk jobbra fordulását, ami nem tett jót nekik. Amikor kivettem őket a dobozokból, szó szerint szétestek, még a fém szerelvények is leváltak róluk. Úgy néztek ki, mintha a szemétdombról hoztam volna őket. Mindez azonban nem szegte kedvemet, becsomagoltam mind a nyolc részt - két lábdobot, két pergőt, két felső és két álló tamot -, és elküldtem őket San Franciscóba Terryhez, aki tökéletesen helyreállította őket, szinte csodát tett velük. Terry javaslatára még egy kis különlegességgel is felvérteztük ezeket a dobokat, ugyanis minden darab belsejét kibéleltük az ideáljaim fotóival: Ringo Starr, Mitch Mitchell, John Bonham, Ginger Baker, Clive Bunker, Billy Cobham, Tony Williams, Charlie Watts és Keith Moon képei kerültek beléjük, és azt hiszem, ez az elképzelés roppant különleges hangulatot kölcsönöz nekik. Terry cégét egyébként Drumiture-nek hívják, a weboldalán (www.drumiture.com) pedig számos egyéb alkotását szemügyre lehet venni.”
„Elérkeztünk a harmadik felszereléshez, amit be szeretnék mutatni. Egy Premier cuccról van szó, ami a Jazz Is Dead nevű formáció turnéjára készült egykoron. Ez egy úgynevezett jam band volt, többek között Dregs-es társam, T Lavitz billentyűs, Jeff Pevar gitáros, illetve a Weather Report-basszer Alphonso Johnson részvételével, amellyel a The Grateful Dead zenéjét helyeztük jazz fúziós közegbe. A szóban forgó dobcucc szól a legutóbbi, 2015-ös Grateful Jazz című lemezünkön is. A The Jelly Jam soraiban szintén hasznát vettem, mind a 2002-es, mind a 2004-es albumot ezzel játszottam fel. A szerkó borítása rendkívül érdekes, tulajdonképpen batikolt anyaggal vontuk be őket. A batikolást végző művész elég fura figura benyomását keltette, például nem volt hajlandó addig elkezdeni a munkát, amíg nem beszélhetett velem telefonon. Állítása szerint erre azért volt szüksége, hogy képet alkothasson az aurámról” - meséli Rod nevetve. “Ez a Premier cucc általában otthon, a dobszobámban áll, hacsak nem turnézom a Jazz Is Dead zenekarral a keleti parton. A 2007-es Winger-turnén egyébként ugyancsak ezen játszottam.”
„A bemutatott felszereléseim méreteiket tekintve mind hagyományos paraméterekkel rendelkeznek. A lábdobjaim 22x14 inchesek (kivéve a fekete lakkfestékkel borított Ludwigot, ami 22x12-es), a pergőim 13x9-esek, a felső tamjaim 13x9-esek a Ludwigokon. A batikolt Premier rendelkezik pluszban egy 12x8 inches felső tammal is, az álló tamok viszont mindhárom esetben megegyeznek, ezek 16x16 inchesek. Faanyagaikat tekintve azt gyanítom, hogy a Ludwig-cuccok juharból készültek, a Premier anyaga pedig nyír, de ennek utána kellene néznem.”
„Rengeteg dobszerelést használtam az elmúlt ötven évben, egyik jobb volt, mint a másik, ahhoz azonban kétség sem férhet, hogy ezek azok a cuccok, amelyek örökre eggyé váltak velem!”
Interjú: Danev György
Fotók: Rod Morgenstein
2016. december 6. 16:31