MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Koronavírus: az EJI megkezdte közel 1000 jövedelem nélkül maradt előadóművész segélyeinek folyósítását

400 rászoruló számlájára már megérkezett a támogatás. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) megkezdte a segélyek folyósítását a COVID-19 járvány hatásainak enyhítésére létrehozott rendkívüli szociális támogatási keretből, a rászoruló előadóművészek első 400 fős csoportjának tagjai számára pedig már átutalta a megítélt összegeket. A gyorssegély a rászorultság mértékétől függően néhány tízezer forinttól akár 128 ezer forintig terjedhet. Az egészségügyi veszélyhelyzet miatt országszerte elmaradó élő előadások az előadóművészek ezreinek okoz megoldhatatlan egzisztenciális gondot, mert szándékaik ellenére nincs semmilyen reális esélyük munkajövedelemre. Az EJI elsősorban azoknak nyújt gyors segítséget, akiknek semmilyen egyéb jövedelmük nincs és a járvány miatt legalább négy, közönség előtti előadásuk maradt el. Összesen mintegy 1000 művész számíthat erre a segélyre.

Az egyesület a támogatások mértékének megállapításánál kizárólag objektív szempontokat (például az eltartottak számát) vett figyelembe, a segélyek legkisebb összege havi 32 ezer, a legnagyobb 128 ezer forint, az átlag több mint havi 70 ezer forint volt. A támogatásokat, amelyek egy vagy két hónapra kérelmezhetőek, az EJI gyorsított eljárásban ítéli oda és május közepéig összesen 90 millió forintot fizet ki ezen a címen. Azok, akik kérelmüket március 31. napját követően nyújtották be, egy hónapra vonatkozó támogatásban részesülhetnek. Az ő kérelmeik feldolgozása még folyamatban van, április 30-ig fogadják ezeket. A juttatás fedezetét a jogdíjak biztosítják, amelyeket az előadóművész társadalom termel meg.

Az EJI, túl ezen, olyan rászoruló előadók igényét is befogadta, akik más okok miatt feleltek meg a segélyezés feltételeinek: rögzített előadásuk maradt el (pl. szinkron), vagy a fellépésük helyszíne a vendéglátásban, turizmusban bezárt, vagy külföldi turnéjukat mondták le (pl. artisták). Itt a szakmai szervezetek és az előadóművész szakszervezetek segítettek az igényeket közvetíteni. Az így támogatott előadóművészek száma megközelíti a 450 főt. Részükre az EJI az előzőnél szerényebb összegű, egyszeri segítséget tudott biztosítani, amelynek összesített értéke mintegy 20 millió forint.

A szolidaritási intézkedéssel kapcsolatban az EJI ismételten hangsúlyozta, hogy alapfeladatának tartja a hazai előadóművészek egzisztenciális, jogi és szociális helyzetének javítását, amelyhez hozzátartozik a rendkívüli helyzetben nyújtott aktív, jelen esetben esetenként életmentő segítség is. 


2020. április 16. 10:34

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA