MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

KLIP ÉS DALSZEMLE 2025: Íme a tizenhetedik hét megjelenései

Mind zeneileg, mind a szövegek terén színes kínálat jellemezte a 2025-ös év tizenhetedik hetét. Ezekben a napokban olyan előadók jöttek ki új dallal, mint...

CARSON COMA – LIBIKÓKA
Megannyi társadalomkritikus anyag után szerelmes dallal jelentkezett a Carson Coma. A „Libikóka” számban egy kapcsolat egyszer fent, egyszer lent dinamikájáról mesélnek a srácok.

„A több évnyi sötét, rock-os dalok után ez az első szerzemény, ami a kezdeti "Lesz, Ami Lesz" életérzést idézi fel. Hiányzik belőle az elmúlt szerzemények politikai, társadalmi felhangja, helyette egy szabadabb, könnyedebb stílust hoz vissza, ami a zenekar indulásakor volt jobban jelen." – kezdte Fekete Giorgio.

„Az egyik legjobb hangulatú klipforgatásunk volt! Nem volt szigorú script, csak játék, igazi játszótéri hangulat, amit nagyon élvezett a zenekar és a zsibongók is." – tette hozzá Héra Barnabás.

„Hiába történik minden héten három olyan közéleti esemény, amiről dalt lehetne írni, ez a dal most arra fókuszál, hogy az élet megy tovább, és a szarcunami közepén is érdemes az embernek élnie az életét, szerelmesnek lennie. Termékeny időszakunkban vagyunk, sok új dal készül, szóval lehet tőlünk számítani sok újdonságra!" – zárta Giorgio.


BLR – ÜRESEK AZ ESTÉK 
A Follow The Flow oszlopos tagja, BLR idén nagyobb hangsúlyt szeretne adni szólódalainak is. A rapper a Cybertronic Media rendezésével kreált klipet elektronikus drill alapú (Somogyvári Dani), poszt-szakítós számához, avagy az „Üresek az esték”-hez.

„A női karakterek szimbolikus szerepet kapnak: az egyik térben démonikus alakok láncolnak le, míg a másikban Tajthy Hanna testesíti meg a pozitív női energiát, aki a konditeremben vezeti le a feszültséget, amíg én kibeszélem magamból. Életem legbetegebb videóklipje lett ez! 2025-ben a szóló karrieremben is nagyobb aktivitást szeretnék mutatni Ennek az első pillére az "Üresek az esték", amelyet számos megjelenés és feat követ még idén, ha lecsengett a nyári Follow The Flow szezon. Készüljetek!" – nyilatkozta BLR.


MANGORISE, 4TRESS - MIÉRT VÁRNÉK
Két egyedi világot képviselő nagyágyú állt össze egy feat erejéig. A motiváló „Miért várnék” dalt ugyanis a mindig friss hatást nyújtó 4TRESS (Lábadi Ádám), valamint a pozitív energiájú MangoRise alkotta meg. 


CIBI, RIMÓCZI DÓRI – RIZZ
Egyedülálló klubhangzással, életigenlő, huncut dallal jelentkezett Cibi. Az előadó ezúttal közreműködésben gondolkodott, Rimóczi Dóri személyében, a trakchez pedig Szöllősi Tamás rendezett klipet.

„A dal a toldyuusoo által szervezett dalszerző táborban született, amikor egy csapatba kerültünk Rimóczi Dórival (dorimoczi) és a proddal, Ujj Bence Somával (so-ma). Egy jó kis emlék ez arról a flow-ról, amikor elsőre klappol a kreatív kémia. A „rizz” volt az első közreműködésem akkoriban, így ez új tapasztalat volt számomra” – mesélte cibi. 


SAMURAI DRIVE  - JUMP START
A 2020 óta aktív, alternatív elektro-rock, a blues és az újhullámos jegyekkel építkező Samurai Drive (Nóvé Soma, Riederauer Dániel) újdonságával egyfajta atmoszférikus utazásra invitálja közönségét. A „Jump Start” nótát trip-hopos hangzással spékelték meg. 

„Ennek a dalnak – és a még idén megjelenő teljes albumnak – a készítése során nagy hatással volt ránk a trip hop műfaja. Ez egy olyan stílus, amit gyerekkorunk óta imádunk, és amit izgalmasnak, mégis alulreprezentáltnak érzünk a mainstream zenében. Egy kísérletbe fogtunk: blues ihletésű mintákat ötvöztünk a 2000-es évek elejének trip hop hangzásával, mindezt a mai modern szintetizátorokkal fűszerezve. Bízunk benne, hogy sikerült valami frisset és érdekeset alkotnunk a hallgatók számára" – mesélte a duó.


FLLOZZ – AGAIN
Érzed, hogy valami nem kerek a kapcsolatodban, mégsem tudsz kilépni belőle? Akkor hozzád szól az elektronika és dark pop elemekkel építkező fllozz friss-ropogós száma, az „Again”. A dalhoz Mazzag Izabella rendezett klipet, a két főszereplő pedig Kanyó Katalin és Engelbrecht Patrik voltak.

„Többször szembe kellett néznem azzal az érzéssel, amikor nem éreztem magam elégnek, és valaki más visszajelzése fontosabbá vált, csak hogy mutassa az utat. És nem is feltétlenül párkapcsolati helyzetekre gondolok. Ebben nagyon könnyű elveszni, óriási feszültség van benne, és sosem lesz jó vége." - mondta el fllozz.

„A koncepció egy személyes élményből indult: Budapestről mentem Esztergomba este, a Dobogókői úton. Kifogyóban volt a benzinem, és már jó ideje nem jött senki sem szembe, sem mögöttem. Elkezdtem stresszelni, mi lesz velem, ha lerobbanok a semmi közepén. Aztán a félelem helyét lassan átvette a gondolat, hogy ebből az érzésből lehetne valami vizuális világot építeni. Flórával már régóta terveztük a közös munkát, és hatalmas öröm, hogy végre megvalósult. Nagyon tehetséges, érzékeny és nyitott alkotó, a zenéjét imádom. Amikor felkért a klipre, azonnal és lelkesen igent mondtam. Bedobtam neki ezt a lerobbanós, táncolós őrületet – és ő rögtön rábólintott. Nagy kihívás volt számomra, hogy olyan táncos klipet készítsünk, ami nem közhelyes sem történetében, sem mozgásvilágában – és úgy érzem, sikerült megugrani ezt a lécet. Remélem, a nézők is így érzik majd." - tette hozzá a rendező, Izabella.


SÖNDÖRGÖ – BALKÁN ALLNIGHTER A DÜRER KERTBEN
Nemrégiben a Liszt Ferenc téren, a járókelők legnagyobb meglepetésére örömzenélt az idén harminc esztendős Söndörgő. Íme egy kis ízelítő a mulatságból:

írta, összeállította: Hatos Niki


2025. május 4. 07:57

Minden jog fenntartva. 2025 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA