Mind zeneileg, mind a szövegek terén színes kínálat jellemezte a 2024-es év negyvenötödik hetét. Ezekben a napokban olyan előadók jöttek ki új dallal, mint...
KONYHA ZENEKAR – ELVESZTENI HOZTAM
Hatodik nagylemezével rukkolt elő a Szepesi Mátyás vezette Konyha zenekar. Az „Elveszíteni hoztam” albummal a produkció visszakanyarodott korábbi karcosabb hangzásához. A munkát a frontember feledékenysége ihlette, aki egy külföldi utazása során a Ferihegyre tartó buszon felejtette a bőröndjét.
„A felvételek nagy része Szegeden zajlott, ahol három napig megszállottként dolgoztunk ébredéstől ájulásig, kihasználva, hogy a Miracle Sound stúdióhoz tartozik egy vendégszoba is. A lemezt basszusgitárosunk, Haller Dani keverte, kivéve az anyagot beharangozó, de azon bonus trackként szereplő Hullámvasút című dalt, amely a legnagyobb sikereinket produceráló Toldi Miklós munkája." – kezdte Mátyás. "Két éve elutaztam egyedül Észak-Spanyolországba, és a reptérre menet fent hagytam a metrópótló buszon a bepakolt bőröndöm, csak egy hátizsák maradt nálam piperével, minimális cuccal. Ha ott maradok intézkedni, lekésem a gépem, úgyhogy mentem tovább. Felhívtam a BKK infót, hogy keressék meg, hátha. És vicces módon meglett a bőrönd – a barátok elhozták amíg kint voltam -, de volt valami szimbolikus abban, hogy nagyjából mindent itt hagytam egy hétre." – tette hozzá.
MOLNÁR TAMÁS - REKVIEM
Molnár Tamás egyik nagy erőssége, hogy újra meg újra képes minden korábbinál mélyebbre ásni önmagában. Ezt igazolta 2022-ben megjelent első szólóalbuma, a „Szív utca”, valamint az idei korong, a „Sehovavaló”. A héten erről a munkáról szállított le újabb szerzeményt, a velős mondanivalójú, pop-rock „Rekviem” formájában. A dal mix, master teendőit Somogyvári Dániel látta el, a kliphez pedig olyanok tették hozzá a szükséges pluszt, mint Szabó Áron, Kósa Péter, Cinthya Dictator, Nagy Botond, Szabó Lilla, valamint a Studio 36.
WEAREGLORIA – ENERGY
Februárban jelenik meg a WeAreGloria második nagylemeze. Erről hoztak egy előfutárt. Az „ENERGY” dalhoz Ofner Gergő készített videót, amelynek mozgásvilágát Cuhorka Emese álmodta meg.
„A dalt egy olyan időszak inspirálta, amikor teljesen kimerült voltam, és azzal kísérleteztem, hogyan lendülhetnék ki ebből. Arra jutottam, hogy nem szabad megállni - folyamatosan mozgásban kell maradni, mert különben az ember leülepszik, mint az iszap. Imádom, amikor a zene egy mozdulat által válik vizuálissá, és szerintem ebben Emese nagyon jó. Ezekből a közös munkákból mindig sokat tanulok a zenéről, mert a tánc és a mozgás dinamikája gyakran jobban megmutatja nekem, hogy mennyi elég egy-egy zenei részletből, mint amikor csak az íróasztalnál ülve gondolkodom rajta” – mesélte Dányi Krisztina. “A forgatás során szinte teljesen Emese ‘irányítása’ alatt voltam: azt csináltam, amit mondott, és Gergőt is hagytam, hogy szabadon rögzítse, amit jónak lát. Bár nagyon élvezetes folyamat volt, fizikailag és mentálisan is kimerített a felvétel. A lakás és az utca helyszíneit egyszerűbb volt felvenni, de edzőtermet nagyjából egy hónapig kerestem, mire megtaláltuk a tökéleteset. A Power Gym ráadásul felajánlotta, hogy éjjel ingyen forgathatunk náluk - mivel nagy nyolcadik kerületi lokálpatrióta vagyok, különösen jól esett, hogy itt találtunk ilyen segítőkész helyet” – mondta még.
„Nagyon vicces volt felvétel közben folyamatosan instruálni. Egy előadás készítésekor erre van maga a hosszú munkafolyamat - egy videófelvétel az előadásokkal ellentétben viszont zárt, megváltoztathatatlan. Jó volt látni, hogy ez a kívülről vezetett jelenlét mennyire leveszi a teljesítés terhét a szereplőről, bizalmat ad neki, és felszabadultságot mindenkinek a munkához” - fűzte hozzá Cuhorka Emese.
SELAH VIE – VÁNDORLUNK
Második nagylemezén dolgozik a hattagú, funk, roots rock jegyekkel építkező Selah Vie. Erről a munkáról érkezett meg egy előzetes a „Vándorlunk” klip formájában.
„A dalt a cowboy filmekből ismert western világ ihlette, abból is inkább a 60-as évek rock'n'roll és surf rock irányzata. Harmath Benjamin az egyik próbánk szünetében szórakozásból játszogatott, ekkor jött neki a gitártéma, majd miután közösen összetette a zenekar a dalt, Kassai Levente írt rá egy szöveget. A szerzemény egy olyan bandita társaságot ír le, akik folyamatosan vándorolnak, és minden estére keresnek maguknak megszállási lehetőséget. Azonban bármilyen jó szándékkal térnek be akárhova, mindig tova kell indulniuk, mert állandóan valami galiba történik a környezetükben, kigyullad a pajta, gengszterekbe futnak bele és még sorolhatnánk.” – kezdte Petrőcz Jona. „A végén pedig kiderül, hogy nem véletlen ez a sok szerencsétlenség körülöttük, hisz minden alkalommal ők maguk az okozói a kialakult káosznak, csak nem veszik észre. Az irónikus spagetti western történetben pedig minden alkalommal az a zárszó, hogy "...bármi is érjen, mindig tova visz az út...". Alapvetően úgy gondoljuk, hogy a zenénk a műfaja miatt bármelyik korosztályt megfoghatja, nemcsak a mi 18-30-as korosztályunkat, ugyanis a dallamnak és a szövegnek ártalmatlansága miatt egy gyerek is nyugodtan énekelheti, illetve az autentikus rock'n'roll felállás miatt szüleink és nagyszüleink generációja számára se tartom idegennek.” – tette hozzá még.
A videó a Jack Iron ranch-en készült, a rendező Petrőcz Raffael Mikes volt, operatőrként pedig Kiszler Dániel tette hozzá a szükséges pluszt. A kisfilm alapkoncepciója egy marhatolvaj balul elsült próbálkozása egy ranch-en. Amikor a marhákat őrző cowboyok rajtakapják az illetőt, nincs más lehetősége, csak a menekülés…
„Régóta álmunk volt, hogy 16mm-es filmre vegyünk fel egy klipet. Vonz minket az analóg felvételek világa, illetve amilyen filmek-zenék leginkább inspirálnak minket, azok ilyen filmre lettek felvéve. Mivel idén NKA Hangfoglaló támogatásban részesültünk, így finanszírozni tudtunk egy nagyobb volumenű klipet, ugyanis már maga a 16mm-es felvétel sem kis költség. Minden adott volt, amire csak vágytak a kiegészítőket illetően: betört lovak, platós régi, tipik amcsi Chevrolet, western-be illő puskák, cowboykalapok, veszkó csizmák, faház és még sorolhatnám. A Komondors Vintage által biztosított ruhakészlet is hozzánk tett.” – árulta el Jona.
A produkciót nem mellesleg Lombos Marci mentorálja, aki az alábbiakat gondolja erről a formációról: „A véletlen műve, hogy a Selah Vie első koncertjén ott voltam. Az Öröm a Zene tehetségkutató keretein belül zsűriztem, ekkor láttam meg őket. Hihetetlen jó rezgése volt a zenekarnak, látszott rajtuk, hogy tényleg csapatként működnek. Hatalmas formák voltak, azok a típusok, akikről egyből levágós, hogy művészek. Gondoltam is magamban, hogy ’de jó lenne ennek a bandának a tagjának lenni’. Olyan szépen fejlődtek produkciós szempontból, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Mára bármelyik fesztiválon megállnák a helyüket, és biztos vagyok abban, hogy a közönség is ugyanezt érzi őket látva, hallva, és használva a harmadik szemüket. Mert nemcsak jól szólnak, jól mutatnak, de van egy megfoghatatlan, az élet szeretetét hirdető vibe-juk is. Ezért szeretek velük lenni, és óriási megtiszteltetés, hogy a klipjükben, mint a banditák vezére szerepelek… cowboy csizmában és kalapban, kezemben colttal, ahogy arról gyerekként álmodoztam.” – mondta el Marci.
NLP – MOCSÁR
A 2016 óta aktív NLP idén igen aktív. Nyár óta olyan dalokkal jöttek ki, mint a „Sátán”, a „Lángol a Templom” és a „Qtya”, most pedig megérkezett a zenekar legfrissebb single-je „Mocsár” címmel.
„Az elmúlt években kizárólag elektronikus zenével foglalkoztam, csakis a nemzetközi sikerekre koncentrálva. Számos helyen felléptem európán belül, amiket fantasztikus sikernek éltem meg. Éveken át építettem a nevem, de valahogy mindig éreztem egy kis ürességet a projektemben. Az elmúlt időszakban eldöntöttem, hogy részt szeretnék venni a hazai zeneiparban, és megalkotni itthon valami egyedit. Számomra azért nagyon fontos az NLP-vel közösen készült Mocsár című zenénk, mert ez az első hivatalos magyar nyelvű megjelenésem." - kezdte cursative.
„Egy ideje DJ-ként is aktív vagyok, erre főleg Hundred Sins inspirált, aki a saját, C*NZÚRA nevű bulisorozatán adott először lehetőséget. Itt ismertem meg cursativet, aki egyből szimpi volt: hasonló energiák megtalálják egymást és ahogy ránéztem a metál-pulcsis, tetkós csoportosulásra (ő és a barátai), éreztem, hogy meglesz a vibe. Rengeteg külföldi sikert ért már el, elég király, hogy velünk csinálja az első magyar cuccát. Nagyon jó barátom lett, nem lepődnék meg, ha több dalt is hoznánk a jövőben. Az NLP projekt olyan fúziókat, zenéket hozott össze az elmúlt 1,5 évben, amire biztos, hogy nem számított senki, de még mi sem Zellerrel: cursative-vel elvittük a zenénket Budapest legkomolyabb klubjába, az Arzenálba. DJ-ként amúgy is bakancslistás hely volt, de zenekaros előadóként eszméletlen, hogy saját metál remixeket is játszhatunk ott. Az őrület témája ragadt meg, a Mocsár írása közben az volt a fejemben. A gondjaimról, saját legyőzendő problémáimról akartam írni. A “még mindig ezt cipeled” frázis, amivel sokszor szembesülök, ebből vezethető le. “A Palace miatt sok a pálesz…”: az előző zenekarból kíválni nekem egy nagyon stresszes változás volt anno és ebből is következik az óriási megfelelési kényszerem. Sokszor próbálom ÉN megoldani a dolgokat vagy ÉN teljesíteni, mert azt akarom érezni, hogy szükség van rám, hogy elég jó, amit csinálok. Ezt a “majd ÉN” dolgot gyűlölöm magamban, ez a legnagyobb kényszerem, amin dolgozok, mert nem szeretném magam újra egyedül érezni vagy cserben hagyva… erről az érzésről írtam a részem és arról, hogy jobb akarok lenni, változni szeretnék. A címre egy olyan képet próbáltunk keresni, ami egyszerre élettel teli és egyszerre komor, sötét… A tudatunk, mint a mocsár: hepehupás, süppedékes, benőtt mindenféle gonddal. De ez is csak nézőpont kérdése, hisz, ha a föld szomjazik, csak a lápok világában nincs jele a tikkadásnak." - tette hozzá Holló.
„Az én mocsaram tartalma a szeretethiány és a szeretet után való fuldokló kapkodás, ami a húszas éveim java részét kitöltötte. Nem egy különleges sztori. Talán abban extra, hogy miután elvesztettem valaki nagyon fontosat az életemből, legalább 4-5 évig ugyanazt a filmet pörgettem le magamban és nem tudtam kiszállni ebből az ördögi körből. “Ja, baszki! Ez volt már…” sorom utal erre a korszakra. Van amit az ember fizikai tünetek ellenére sem tud elengedni és nagyon rossz irányba fordul az élete. Nekem ilyenkor nagyon sokat segített, hogy olyan emberekkel oszthattam meg a dolgaimat, akik hozzám hasonlóan cipelik a kis csomagjukat. Nagyon szeretek cursative-vel dolgozni. Azonnal megvolt a közös hang és csomót beszélünk a stúdiózásokon kívül is. Van még néhány ötletünk a fiókban vele, szóval valószínűleg nem ez az utolsó közös megjelenés. Pláne, hogy mi vagyunk az első énekes produkciója, akikkel együtt dolgozik és nekem nagyon bejön, hogy nyitott a dalszövegeinkre. Mostanában nagyon sokat írunk Hollóval magunkról a bulizós szövegek helyett és jó érzés, hogy egy harmadik arc is részt vesz ebben, akin azt látom, hogy megérinti, motiválja az az 1-1 sor, amibe beletesszük magunkat. Szeretek így alkotni." - zárta végül Zeller.
B. Nagy Réka – Évszakok
Bájos arc, extravagáns külső, fülbemászó dallamok – ezek jellemzik B. Nagy Réka youtuberből lett zenei előadó munkásságát. A fiatal lány most „Évszakok” címmel jött elő új dallal, amelynek zenéjét Michelisz Normannal közösen álmodta meg, a szöveget pedig maga írta.
„Michelisz Norman még pár hónapja küldött nekem egy alapot, amit ő készített, mondván, hogy szerinte megírta az album legmélyebb dalát. Amint meghallgattam, azonnal jöttek rá a gondolatok, a refrén született meg leghamarabb, a verse részeket pedig újra és újra átformáltam. Ahogy elkezdtünk vele haladni, sokszor belenyúltunk, formálgattunk rajta, szóval ez nem egy ilyen tipikus gyorsan megszülető dalocska volt, adtunk neki bőven időt, hogy összeálljon. Személy szerint nekem a kedvenc részem benne a gitárszóló, de a zenekarból mindenki hozzáadott, ami nekem borzasztóan sokat jelent, hogy ismét egy közös projektet hallhattok. A klipet, nagyon köszönöm ismét Körtési Andrásnak. A koncepcióm az volt, hogy egy sötét szobában vagyok bezárva a gondolataimba, az egyetlen fényforrás az ablak, ahol látom, hogy változnak az évszakok, rohan az idő, de én nem tudok szabadulni, nem tudok kimozdulni.” – írta közösségi oldalán Réka.
forrás: összeállította, írta: Hatos Niki
2024. november 17. 08:51