MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

KLIP ÉS DALSZEMLE 2024: Íme a negyvenegyedik hét megjelenései

Mind zeneileg, mind a szövegek terén színes kínálat jellemezte a 2024-es év negyvenegyedik hetét. Ezekben a napokban olyan előadók jöttek ki új dallal, mint...

DOWN FOR WHATEVER – A KESELYŰ ÉVE
Jövő év elején, január 18-án ünnepli a jubileumát jelentő tizedik születésnapját a Down For Whatever. A nu-metal, a metalcore, a post-hardcore jegyekkel építkező banda addig sem tétlenkedik, minap kijöttek a gyász, a veszteség témáit feldolgozó „A Keselyű Éve” újdonságukkal.

„Valahol egyszer azt olvastam, hogy ami belül egy világ, az sokszor kívül csak pár ócska betű. Ezért nehéz számomra az írás. Amit érzek, sokszor köszönőviszonyban sincs azzal, ami végül a papírra kerül. Az igazán fontos dolgok megfogalmazhatatlanok. Körülírhatod, belefoglalhatod egy-egy szimbólumba, de azt amit igazán érzel, sosem fogja tudni maradéktalanul visszaadni. Azt hittem, hogy miután rájöttem erre, könnyebb lesz elengedni egy dalszöveg kezét, mert én pontosan tudom, hogy számomra mit jelent és csak bízhatok abban, hogy lesz olyan, aki szintén magáénak tudja érezni. Lehet, hogy ő majd teljesen más kontextusba helyezi, teljesen más élethelyzetben találja meg, de éppen ott tud majd segíteni neki. “A Keselyű Éve” viszont ezúttal merőben más volt. Itt szerettem volna annyira egyértelműen fogalmazni, amennyire csak lehet. Ez a dal  a gyászról, a veszteségről és a félelemről szól. Ők azok a szimbolikus keselyűk, amelyek felettünk szállnak és figyelik a lépteinket." - árulta el Diószegi Kiki frontember.


KONTRASZT – NÉLKÜLÜNK
A klímaválság, a környezetszennyezés, a természetes élőhelyek beépítése ihlette meg a Kontraszt zenekart. A „Nélkülünk” trackhez minőségi klipet készítettek Czoller Bence és Bikali Sándor közreműködésével.

„Generációnk egyik legnagyobb félelme, hogy mi lesz a bolygónkkal, milyen lesz a világ a klímakatasztrófa után, milyen lesz az életünk. Nehéz erről úgy írni, hogy személyesség legyen benne, és ugyanakkor ne legyen giccses, vagy fulladjon melankóliába és teljes perspektívátlanságba. Inkább szeretnénk a természetben a csodát meglátni, és arra figyelmeztetni, hogy felelősek vagyunk érte, mindenki tegye meg, amit tud. A bűntudata és a felelőssége ne bénítóan hasson az emberekre, hanem legyenek proaktívak a környezetvédelem ügyében.” – árulta el a gitáros-dalszerző, Csizmazia Zsolt.

„Szerintem sokan beletörődtek már abba, hogy ezt a folyamatot már nem lehet visszafordítani, sokan pedig sajnos egyáltalán nem foglalkoznak ezzel a témával, de mi azoknak a táborát szeretnénk bővíteni, akik még küzdenek. Azon kívül, hogy a saját mindennapi életünkben mi is megtesszük, amit tudunk a Föld védelméért, dalszerzőként úgy vehetjük ki a részünket, ha másokat is erre ösztönzünk a zenénkkel. Minden ember, minden apró lépés számít. Nélkülünk nem jutott volna el idáig a Föld, most rajtunk a sor, mert nélkülünk nem lesz jobb a helyzet.” – tette hozzá Korinna. “Mivel ez fontos téma, egy igazán látványos videoklipet szerettünk volna hozzá, hogy még több emberhez el tudjuk juttatni az üzenetet. Bence ötlete az volt, hogy a klipben elképesztő tájakat mutassunk, jelenítsük meg azt, hogy mennyire sokszínű a természet, és mennyire kár lenne mindezt veszni hagyni. Pár negatív utalást a képi világban is elrejtettünk, hogy ne feledkezzen meg senki arról, miről szól valójában dal, de összességében azt szerettük volna, hogy a klip ne lelombozza az embereket, hanem emlékeztesse őket: rajtuk is múlik, hogy mi lesz a Föld sorsa.” – mondta még.


SOLÉRE – UNOM MÁR
Megalkuvást nem tűrő zenével rázta fel a hetet Solére. A hazai popzene egyik legnépszerűbb előadója ezúttal egy kortárs ódát alkotott meg a keretekhez és a nemet mondáshoz való jogunk kapcsán.

„Elvonultam, ahogy ígértem, ezzel szeretném megalapozni a következő lemezemet. Csenddel, magamban, magamnak, magammal. A szezon idején, természetesen imádtam minden koncertet, de a szabadidőmben inkább hasonlítottam egy idős nénire, mint egy fiatal felnőttre. Ez most jó, meg más, mint eddig. 2024 számomra a változások éve. Nem tudom, hogy az út melyik szakaszában vagyok pontosan, de talán abban, amikor ezt a „nemtudást” kell elfogadni és már nem próbálom kibogozni, csak hagyom, hogy teljen és keresem benne a tanításokat. Az élet néha akkora csavarokat rejt, amikre, ha akarnék sem tudnék felkészülni szerintem, de valahogy már nem visz meg úgy, mint régen. Büszke vagyok és erős, nyitott a boldogságra” – kezdte az előadó. „Szabad alkotónak tartom magam, ami alatt azt értem, hogy általában nem találom ki, hogy mi szerint dolgozom. Csak engedem, ami jön és érzem, hogy jön belőlem egy nagyobb anyag, ami mind az előző lemeztől mind az Unom már-tól független nagy lemez lesz” – tette hozzá Solére.


ZSÉDA – FANTOM
November végén érkezik Zséda nyolcadik stúdióalbuma, a „KALEIDOSZKÓP”. Erről a munkáról érkezett meg egy újabb előfutár „Fantom” címmel, amit Orbán Tamással, Létray Ákossal és Moldvai Márkkal együtt alkotott meg az énekesnő.

„Az elmúlt időszakban több lírai duettet készítettem, itt volt az ideje egy olyan szerzeménynek, amiben önmagamra összpontosítok, benne van az erőm és a kiteljesedésem. Ez egy nagy energiájú dal, nagy vokálokkal, mégis szerettem volna mindezt könnyedséggel és eleganciával megtölteni. A dinamika ellenére édesbús világa lett” - mondta Zséda. "A klipben, egy új, fantasztikus alkotótársra leltem, Csepeli Eszter személyében, aki az elmúlt éveket komoly, los angeles-i filmforgatásokon töltötte. Az ő kameráján keresztül a “női erő” még átütőbb. Olyan operatőr, aki minden rezdülésemre figyelt“ - árulta el a díva.


LEANDER KILLS – ÉBREDÉS
A 2015-ben alakult Leander Kills tavaly év elején  két tagjától is búcsúzott, akiknek helyére Nyerják Gábor és Barkóczi Bence érkezett. A srácok nem csak a koncerteken állnak helyt, de a Köteles Leander által fémjelzett formáció legújabb albumának fűszerességéhez is sokat hozzátettek, többek között spanyol és balkáni folk elemekkel. Igazán minőségi munka lett az „Ébredés”.


PALO CANTO - AFTER DARK SESSION
Egy különleges, éjjel forgatott live session videóval rázta fel az őszt a Palo Canto. A srácok emellett elkészítették első albumukat, amelyen tizenkét dal kapott helyet. Az „After Dark Session”-t nem mellesleg a berlini Zino Mikorey (Thom Yorke, Ry X, Moby, Agnes Obel ) masterelte.

„Több, mint egy év munkájának az összegzése ez a lemez, mivel mindketten most kezdünk el ezzel a műfajjal jobban foglalkozni, így bízunk benne, hogy évekkel később is méltó debütként gondolunk majd vissza rá, az biztos, hogy rengeteget tanultunk készítése közben magunkról is ebben a kalandos időszakban és már most várjuk, hogy miben tudunk fejlődni a későbbi daloknál. Reméljük, hogy minél több helyre el tudjuk vinni ezeket a dalokat hiszen a nyáron számos pozitív tapasztalatot szereztünk a fellépések során” - mesélte a friss produkció.


TOLDYUUSO, NAMEATMARK, WIMMR - AHOL SENKI SE LÁT
Legutóbbi alkotó táboros időszaka során harmincnégy dalt készített el a toldyuuso producerpáros. Ezek közül az egyik legjobbnak tartják a nemrégiben kiadott „Ahol senki se lát” szerzeményt, amit egy vizuális kiterjesztésű videóklippel együtt tálaltak.

„Egy igazán felspanolt tudatállapotban, már a dalszerző táborunk második napján kezdtem el írni a „aholsenkiselát” című dalunkat. Ez a felvétel bizonyíték arra, amit már a tudomány is alátámasztott, hogy az unatkozás beindítja a kreativitást. Mielőtt megjöttek volna az énekesek, fel akartuk setupolni mindkét stúdiót, elkezdtem tesztelni az akusztikáját a szobának, majd mikor kész lettünk, rám tört az unalom. Volt egy sample, amit már többször is megpróbáltam megírni és most végre sikerült. Ahogy érkeztek az énekesek, nameatmark, WimmR, úgy épült a dalnak a struktúrája, hangzása is” – mesélte Barney Soon. „Egyszerűen imádok visszagondolni ennek a dalnak a születésére. Épphogy megérkeztünk és épphogy elkezdődött a tábor, amint beléptem a szobába meghallottam, amit Barney elkezdett és totál beleszerettem. A refrénnel és a verzémmel is az volt a célom, hogy visszaadjam azt a hangulatot amit ez a melódia előhozott belőlem. A lezárásról és a továbblépésről szól és ezeknek az érzéseknek a feldolgozásáról” – tette hozzá WimmR.


NLP -  LÁNGOL A TEMPLOM
Nyár óta immáron harmadik dalával jelentkezik a 2016 óta aktív NLP. A srácok ezúttal Mikee Mykanic egyik számát öltöztették új köntösbe, amelynek középpontjában az emberek - és az egyház - Istentől való eltávolodása áll.

„A #szupercsillagparaszt óta óriási kedvelője vagyok Mikee munkásságának, hiszen a Dragon Ball volt nálam a kapudrog az animék világába vezető úton. Nagyon örülök ennek a remixnek, már csak azért is, mert egy kicsit mi is hozzá tudtunk tenni az amúgy is zseni dalhoz a saját verzéinkkel. Így egyébként többnek is érzem ezt egy sima átdolgozásnál.” – kezdte Zeller. “Amikor a refrénhez értünk, akkor a “lángol a templom” mantrázása nagyon adta magát, itt dőlt el, hogy nem is feldolgozást akarunk, nem is remixet, hanem egy új köntöst adni a témának, a dalnak; a kettő között, hisz mégiscsak Mikee dala köré épült az egész. Innen is puszi, hogy belement!” – tette hozzá Holló.

„Szerintem tökös dolog, hogy bele merünk állni azokba a témákba előadóként, amik (sajnos) az orrunk előtt történnek már hétköznapi szinten is. És szerintem nem baj, ha nem csak a hírportálokon keresztül kapja az ember az infót clickbait címeken keresztül, illetve meddő kommentharcokban. A művészetnek mindig nagy közvetítő ereje van.” – mondta még el Zeller.


GÉEM – FIGH AGAINTS THE COLD
Performansz videót adott ki az indie-folkot képviselő Géem, amit „Fight Against The Cold” számukhoz készítettek. A track egy bensőséges reflektálás a mindennapok nehézségeire. A videót Végh Júlia műtermében forgatták Tóth-Heyn Máté rendezésével és operatőri munkájával.

„... hirtelen több fronton tapasztaltam meg, hogy mennyi szempontból maradtam ugyanaz a karakter az évek során. Nem a problémáim változtak, csak a környezetem." - írta Géem.
"Szeretem magam körülvenni ezzel a sok világító, programozható kütyüvel. Mindenhol a lehetőségeket látom ilyenkor, a sokat játszott számokban is mindig fel tudok fedezni valami újat. Ezzel szemben nem szeretném, hogy a hallgatónak csak ennyi legyen érdekes, a célom az, hogy teljesen meg lehessen feledkezni a bonyolultságáról, ez az egész is csak a kifejezés egy eszköze legyen." – árulta el.


LIBER ÁGOSTON, MARTOS DOMONKOS - LESZ MÉG KEDVEM 
A hazai mozikban október elejétől pörög az új kosztümös, romantikus magyar film, a „Bolond Istók”. Az alkotáshoz megálmodott főcímdalt Liber Ágoston és Martos Domonkos adja elő.

„Végtelenül nagyra tartom Arany Jánost, így lett volna okom a páninkra, amikor megkaptam a szerepet. Ugyanakkor a filmben nem a híres költőt kellett eljátszanom, hanem azt a fiatalembert, akiből később Arany János lett. Egy olyan embert, akiben tombol a szenvedély a színházcsinálás és az élet megismerése iránt. Ennek ismeretében negyedéves színész hallgatóként könnyű volt közös pontokat találnom magamban Istókkal.” – mondta a címszereplőt megformáló Liber Ágoston.


HINTALOW – MILYEN SZAVAK
Egyszerre modern és időtlen a hintaLOW munkássága. A zenekar merészen ötvözi a különböző zenei műfajokat, mikii egyedi hangzást teremt elektronikus kütyüivel, míg csaksimándorka a mikrofon mögött kelti életre a dalokat.

„A hintaLOW több, mint zene – egy utazásra hívunk benneteket, ahol az érzelmek és a dallamok határtalan világa találkozik. Ez a mi hintaLOW flow-nk.” – állítják a srácok, akik az év negyvenegyedik hetében rukkoltak elő „Milyen szavak” számukkal.

összeállította, írta: Hatos Niki


2024. október 20. 05:38

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA