Mind zeneileg, mind a szövegek terén színes kínálat jellemezte a 2024-es év huszonötödik hetét. Ezekben a napokban olyan előadók jöttek ki új dallal, mint...
THE ANAHIT – D.A.U.G.H.T.E.R
Népzenei elemekkel fűszerezte újdonságát a dark R&B, az elektronika és a pop zene fúzióját megalkotó The Anahit. „d.a.u.g.h.t.e.r” számukkal Csányi Ritáék folytatják legutóbb kiadott kislemezük, a „witches & rebels” hangulatát.
„Az életünk valóban sok szempontból megváltozott, viszont az alkotási folyamataim kapcsán inkább azt érzem, hogy bennem változott meg valami és ez nem a külső hatásoknak köszönhető, hanem annak, hogy az elmúlt hónapokban rengeteget figyeltem befelé, próbáltam életemben először úgy igazán megérteni magam. Ennek az eredménye pedig az lett, hogy elkezdtem megfelelési kényszerek nélkül, szabadon alkotni.” - kezdte Rita. „Mindig is közel álltak hozzám ezek a hangzások, de valamiért eddig nem mertem ezzel kísérletezni a saját dalaimban. Most annyira ösztönösen jött. Van benne valami otthonos és a lelket simogató érzés és hihetetlenül jó érzés volt átélni, hogy milyen erősen tud a közönség is kapcsolódni ezekhez a dalokhoz” - tette hozzá a „witches & rebels” kislemez kapcsán.
PULSE – MINDEN KÉP
Ismét Diószegi Kiki támogatta a 2022-ben alakult alternatív metál zenekar újdonságának, a „Minden kép”-nek az énekfelvételeit. A keverés, master teendőket Kiss József látta el, a számhoz Kovács Pál Barnabás készített klipet.
„A dal arról a mindennapi élethelyzetről szól, amikor még mások nem tudják rólunk azt, hogy mire vagyunk képesek és mi is rejtőzik bennünk, de már kevesebbnek néznek, mint amik valójában vagyunk. Amíg nem kapjuk meg azt a figyelmet és nem kerülünk olyan helyzetbe, ahol ezt meg tudjuk mutatni, addig az ember ezen hajlamos stresszelni és őrlődni. Ez a dal egy tanulság vagy felhívás arra, hogy sose értékeljünk alul valakit, mert nem tudhatjuk, hogy mi lakozik benne és mi lesz belőle. Ez jól párhuzamba állítható akár azzal is, ahol most tartunk a zenekarral. Elindultunk a ranglétrán és próbáljuk együtt megmászni annak minden fokát, kerüljünk bármilyen nehéz helyzetbe is." – avatta be a közönséget a banda.
THE TROUSERS - PRETTY VACANT
Hetedik albumát alkotja meg a klasszikus, nyers rock and roll és a modernebb, dalközpontú garázsrock sajátos keverékét játszó The Trousers. A formáció a korong megjelenése előtt azonban egy feldolgozás EP-vel is jelentkezik. A „GARAGE NIGHTS REVISITED” EP előfutárát, a „PRETTY VACANT”-ot pedig már ezen a héten leszállították Kőváry Zoliék.
„A PRETTY VACANT eredetijét a Sex Pistols jegyzi, amit jó ideje nagy sikerrel játszunk a koncertjeinken. A kislemez borítóját dobosunk, Gulyás Antal Samu készítette az MI segítségével. A borító háttérsztorija, hogy Lázár András basszusgitárosunkkal, aki a háttér-vokálért is felelős, vicces kedvünkben gyakran énekeljük az “I get around” dalunk egyik sorát, ami így szól: „When your walls come tumbling down” ebben a formában: „WolfgangTrousers in the house”. Ennek kapcsán merült fel bennünk a kérdés, hogy vajon ki lehet Wolfgang Trousers és hogy nézhet ki. Így született meg a borítón látható alak, aki magába sűríti a rock and roll, de valójában az egész zenetörténet dekadenciáját.” – árulta el a frontember.
DR BRS, VERÉB TAMÁS - HOZZÁM TARTOZOL
Veréb Tamással gondolta újra Delhusa Gjon „Nika se perimeno” slágerét DR BRS.
„A „Nika se perimeno” mindig is a kedvenc, retro dalaim közé tartozott. Szeretem a felvétel szövegét, számomra egy valódi szerelmi sztorit mesél el, mely velem is megtörtént egyszer Olaszországban. Egy kéthetes családi nyaralás közben elrabolta a szívem egy olasz lány, akivel csak közepesen értettük meg egymást, hiszen csak angolul tudtunk kommunikálni. De ez nem jelentett akadályt” – árulta el Veréb Tomi. „A türelem kulcsfontosságú. Vártam Tomira, mert nem volt benne biztos, hogy neki való ez a dal. Ez nem az első eset, hiszen annak idején a Király Viktorral közös „Tűzvarázsló” feldolgozásnál is így történt, de végül sikerült meggyőznöm Viktort arról, hogy tuti sláger lesz a kollabunk. A várakozás pedig kicsit olyan, mint a vonzás törvénye. Ha elég türelmes vagy, bevonzod a pozitív dolgokat” – tette hozzá DR BRS.
„Két napig tartott a forgatás maga, de kezdtük Atkával feladni a klipforgatást, hiányzott az a plusz, ami mondhatni elviszi a show-t. Majd Aphrodité szikláinál találkoztunk két lánnyal, épp táncos TikTok-videókat készítettek. Feltűnt nekünk, hogy még profin is táncolnak. Az az eszement ötletünk támadt, hogy leszólítjuk őket, nincs-e kedvük szerepelni a videóklipünkben. Az ő improvizációjuk és a mi őrültségünk teljesen új magasságokba emelte a forgatást. Jelenleg is tartjuk a kapcsolatot, Lengyelországban alig várják a lányok, hogy viszont láthassák magukat a klipben” – mondta még el Veréb Tomi.
PARNO GRASZT - SUTTOG A SZÉL
Ismét autentikus anyaggal jelentkezett a Parno Graszt. A „Suttog a szél” egyfajta híd szeretne lenni a roma és nem-roma közösségek között. A dalhoz Halmos Ádám csinált klipet, ami egyben a harminc éves formáció első kisfilmje.
„A dalszöveg adta magát, a szám meghallgatása után az emberben fel-felsejlik az a társadalmi feszültség, ami évtizedek, évszázadok után is jelen van, hol kisebb, hol nagyobb intenzitással, megoldásra vár, és ennek eredménye a békés együttélés lehetne. A Parno Graszt szövege, miszerint “Nem számít honnan jöttem, és hogy ki vagyok…” az én értelmezésemben szólhat akár - de nem kizárólag - népcsoportokról, társadalmi hovatartozásról, politikáról, szerelemről, és a klipbe is ilyen történetet képzeltem el. Amikor két - látszólag azonos szocio-kulturális közegből származó - fiatal egymásba szeret, hiába a két család közti bonyodalom, a végén bekövetkezik a nagy megbékélés. Ebbe az idilli pillanatba - amikor arcot, személyiséget kap az ünneplő tömeg - rontanak bele a sziluettes támadók. Ez a momentum segíti elhelyezni a nézőt a történelem lapjain egy olyan támadássorozat idejére, aminek feldolgozása és utórezgései a mai napig tartanak. Ez az üzenet, amit a szám hordoz, lehetett az, amiért a forgatás egy csodálatos emlék marad, a stáb, a zenészek, a helyi lakosok és minden közreműködő közösen és békében dolgozott azért, hogy megvalósulhasson.” - mondta el Halmos Ádám.
NYÁRI BERNADETT – REBIRTH
Hamarosan kiadja első nagylemezét a miami illetőségű hegedűvirtuóz, Nyári Bernadett. A „Redemption” korong első előfutára a héten érkezett meg a szomorúbb hangvételű „Rebirth” formájában.
„Egész életemben feldolgozásokat játszottam, ez a klasszikus zene velejárója, de az évek alatt próbáltam kísérletezni más stílusokkal is. A járványkor sok mindent átértékeltem az életemben, és talán pont ezért jelent meg az első saját dalom, melynek “Redemption”, azaz megváltás lett a címe. A pandémia után mindenképp megváltás történt, hiszen hatalmas sikere volt a számnak a világ különböző részein, bárhol eljátszottam, siker volt. Egy új, saját zenéket tartalmazó album pedig mindenképpen újjászületés számomra, ezért kapta a „Rebirth” címet az első előfutár” – kezdte Bernadett.
„Florida legnagyobb főiskolája, a Miami Dade College meghívott ősszel, hogy adjak egy motivációs előadást arról, hogy jutottam el Budapestről a Carnegie Hallig. Először csináltam ilyet, de hatalmas siker volt. Fontos volt nekem, hogy ne csak a jó dolgokat ismerjék meg, hanem ellenkezőleg, a kendőzetlen igazságot is. Kő kemény volt eljutni idáig. Két év megállás nélküli munka után Grammy-díj hiányában visszautasították az artist vízumra beadott kérelmemet – mely nem mellesleg egy Harry Potter regénynek is megfelelő, 600 oldalas olvasmány lett. Ebből a szituációból kellett nekem felállni és továbbmenni. Nem feladni. Hanem új megoldást találni. Új utat” – tette hozzá még.
DALMA FELSZEGI - TIGRAN HAMASYAN - TO NEGATE COVER
Lantos Zoltánnal, Szendőfi Balázzsal és Fekecs Ákossal karöltve készítette el sajátos Tigran feldolgozását a Zeneakadémián klasszikus zongora szakon végzett Felszegi Dalma.
„2021-ben ismerkedtem meg Tigran Hamasyan művészetével, elkezdtem lefülelni egyik dalát, az Entertein me-t, igencsak nagy hatást tett rám. Ezen a felfedezésen felbuzdulva kitettem egy rövid videót a social media felületekre. Másnap kaptam egy üzenetet Anga Kis Mikitől, a Subscribe basszusgitárosától, akivel pont előtte néhány hónappal ismerkedtünk össze, miszerint a Road zenekar dobosával, Tóth Tomival pont ebből a dalból szeretnének csinálni egy feldolgozást és zongoristát keresnek a projekthez. El sem akartam hinni, hogy ennyire klassz dolog történik velem, a véletlenek láncolata volt. 2022-ben meg is jelent az Entertain me a saját verziónkban. Ezt követően keresett meg Szendőfi Balázs basszusgitáros és nem mellesleg természetfilm készítő, akivel személyesen akkor még nem ismertük egymást, hogy látta a videót, tetszett neki, benne lennék-e egy feldolgozásban. Nagyon örültem neki. Zenéket mutattunk egymásnak, hogy körvonalazódjon minkettőnk ízlése, végül szintén egy Tigran Hamasyan dalra esett a választásunk, a To Negate-re, ami megint csak a Mockroot című albumon található. Hamar bevillant, hogy Fekecs Ákos dobolása és Lantos Zoli hegedűjátéka tenné teljessé ezt a covert. Mindkettőjüket már több éve ismerem, számomra meghatározó zenei impulzusokat kaptam/kapok tőlük. Minden tekintetben egy nagyon pozitív munkafolyamat jött létre. Célunk semmiképp sem a reprodukció volt, inkább az átdolgozásra, újra gondolásra törekedtünk, így helyet kaptak többek között hangszeres solok, szintik, illetve plusz szólamok is.” - árulta el Dalma.
„Tigran teljesen egyedi zenei jelenség a jazz világában - úgy értelmezi saját tradícióját, hogy az valahol megmarad emelkedett templomi szertartásnak, ugyanakkor a mai jazz formanyelvébe emeli, a saját módján, hihetetlenül komplex aszimmetrikus groovjaival, eredeti modális skáláival. A “To negate” esetében is együtt van a himnikus kántálás és a szinte progrockos ritmizálás.” – nyilatkozta Lantos Zoltán.
írta, összeállította: Hatos Niki
2024. június 30. 06:56