Mind zeneileg, mind a szövegek terén színes kínálat jellemezte a 2024-es év huszonhatodik hetét. Ezekben a napokban olyan előadók jöttek ki új dallal, mint...
RADICS GIGI, BARILACI – EMLÉK
Radics Gigit és BariLacit először a 2013-as Az ének iskolája műsorában láthattuk együtt, ahol egy emblematikus Dreamgirls duettet adtak elő. Most közös dallal jelentkezett a páros, az „Emlék című” számhoz Gigi testvére, Radics Tamás rendezett klipet.
„Nagyon jó barátok vagyunk Gigivel az első duettünk óta, ami a „One Night Only” volt. Engem ekkor ismert meg úgy igazán a szakma, akkor mindössze 12 évesen. Az ének iskoláját követően mindig mondták nekünk, hogy készítsünk közös dalt, amit nem kapkodtunk el, hiszen én is most találtam meg végre azt a hangzást, ami igazán hozzám illik” – kezdte Laci.
„Lacika Hajós András csapatában volt a műsor alatt, de már a duett előtt is volt szerencsém látni és hallani, aztán megismerni őt. Egyik alkalommal több előadóval együtt beültünk meglesni a versenyzőket és emlékszem, állva tapsoltam a produkciója után. Lenyűgöző volt számomra, ahogy az az alázatos kisfiú hegyeket mozdított meg a hangjával. Ott, akkor tényleg mindenkinek a lelkéig hatolt a zenéje. Mással nemigen tudtam volna elképzelni azt a duettszerepet, amikor felkértek a döntőn. Lacika közben felnőtté vált és kicsit örülök, hogy éppen most lett egy a közös dalunk, mert már ő is sokat tapasztalt, és az egyik legtechnikásabb énekes vált belőle a magyar férfi előadók között” – emlékezett Gigi. „Az elismerésért való küzdés mindkettőnk útját elkíséri. Manapság pedig főleg az a tendencia, hogy nem okvetlenül a tehetség, a hangi adottság az, ami a fődíjig repít egy énekest. Bár Lacika Az ének iskolájában akkor nem nyert, de nagyon jó irányba tette őt a műsor. Mindketten roma előadóként mutatunk utat a nehezebb sorsú gyerekeknek, és ez mindenképpen közös bennünk. Mindketten sokat küzdöttünk a súlyunkkal is (nevet) - ez mondjuk nem lenne baj, ha kimaradt volna a repertoárból! De ez az igazság és ehhez is akaraterő kell. A legfontosabb, hogy egyikünk útja sem volt zökkenőmentes és a megfelelő családi szeretet és támogató háttér nélkül most nem lehetnénk színpadon és ezt a dalt sem írtuk volna meg” – tette hozzá még az énekesnő. „Az elképzelés a plátói szerelem bemutatása volt. A láncok a durva, erős fémérzésre utalnak, amit nehéz elengedni és összeköti az embereket. Sajnos, mindketten jártunk már így a szerelemben és ettől lett ez igazán hiteles” – zárta végül Gigi.
LUVOLI, KÁLLAY-SAUNDERS - YOUNG AND IN LOVE
LuvOlival állt össze Kállay Saunders András. A „Young And In Love” egy trendi popköltemény a szerelemről. A szerzeményt a srácok Závodi Marcival és ír producertársával, anatuval véglegesítették.
„Sokan azt gondolják, hogy túl fiatal vagyok a szerelemhez, de ez nem így van. Voltam már szerelmes én is. Nyilván másképp fogom megélni ezt az érzést, ahogy telnek az évek, de szerintem egy fiatalkori szerelem is lehet meghatározó. Ha már szerelem, nekem a zene is egyfajta szerelem, ebben élem ki magam, rengeteg tracket csinálok és szeretném, ha hamarosan megismernék az emberek, ki is az a LuvOli” – mondta Oli. „Amikor fiatal voltam, a felnőttek körülöttem nem igazán vették komolyan, ha azt mondtam, hogy szerelmes vagyok valakibe. Ez a dal arról szól, amikor minden idősebb próbál téged lebeszélni a lányról, és legyintenek, hogy csak fiatalok vagyunk, ez nem lehet szerelem. A dalszöveg viszont rámutat arra, hogy végül nem volt igazuk, nagyon is komoly volt” – tette hozzá Kállay Saunders.
CSIKK – BÚCSÚZTATÓ
Tavaly az Öröm a zene tehetségkutató-sorozat döntőjéig menetelt az egri CSIKK. A rock formáció a héten második albumáról szállított le újdonságot „Búcsúztató” címmel, amit a Standing Waves stúdióban rögzítettek.
„Sosem irányítottan írunk zenét, hanem megnézzük, hogy mi gurul ki belőlünk – mondják el a tagok. A Búcsúztató is egy régi gitártéma feldolgozása, mely a fülünkben ragadt és szerettük volna dallá formálni. Így született meg az első balladánk.” – kezdték a srácok. „Rengeteg önzetlen segítséget kaptunk a Búcsúztató születése közben, akár a billentyűkön közreműködő Kiss Richárdot említsük, vagy a klipet ingyen vállaló Domán Dánielt, esetleg a banda törzsrajongóiból álló szereplőket. De a helyszínt biztosító Rock Café is azonnal partner volt a forgatásban, így ez a képanyag tényleg egy kis egri összefogásból született.” – tették hozzá még.
IAMYANK - OVER AND OUT
Korábbi dark, downtempo, elszállós, filmzenés és post-metal anyagai után igazi meglepetést hozott iamyank az „Over and out” lemeze formájában, ami egyelőre kizárólag Bandcamp-en érhető el.
„Időről időre a nagy projektek között kikapcsolódásképp ráfordultam a klubzenékre, mindig épp úgy, ami a legjobban érdekelt, aztán elraktam őket, hogy majd valamikor valamire jó lesz. “ – kezdte az előadó. “Vannak időszakok amikor a sok aprólékos és felelősségteljes tervezésben elfáradok és impulzív döntésekkel bizonyítom magamnak, hogy még mindig szabad vagyok és ha épp úgy tartja kedvem, leszarhatom a promótervet meg a hatékonyságot és csakúgy feldobhatom bandcampre, had menjen. Pont mint most. Akárhányszor olvasok a Spotify-ról és a tulajdonosról, mindig eggyel jobban gyűlölöm az egész streaming koncepciót, habár a világot nem váltom meg vele, de most örömmel töltöttem fel csak Bandcamp-re, az utolsó olyan helyre ahol érzek némi igazságot az artistok irányába”- árulta el.
https://iamyank.bandcamp.com/album/over-and-out-2
RIMÓCZI DÓRI, TOLDYUUSO - SWING DNB
Kétségtelen, hogy a hazai drum ’n’ bass világ egyik császárát a toldyuuso duó jelenti. A producerpáros újdonságát a 30-as évek nagy remekével, a swinggel fűszerezte, amelyben Rimóczi Dóri hangja teszi fel az i-re a pontot.
„Volt egy jó tíz évünk, míg a drum ’n’ bass a téli álmát aludta. Ha viszont ma megnézzük a legnagyobb fesztiválokat és azok headlinereit – nem is kell nagyon messzire mennünk, hiszen jó példa erre az idei Sziget Fesztivál –, láthatjuk, hogy ismét élteti a közönség a műfajt. Ennek mi Barnival személy szerint nagyon örülünk, mert rengeteg irányba el lehet mozdulni vele zeneíráskor” – mondta el Karyuu (Mógor Máté).
„Ezt a dalt közösen kezdtük el írni abból az ötletből kiindulva, hogy mi lenne, ha csettintéssel vezetnénk fel egy drum and bass zenét. A fő akkordmenetet pedig basszusgitárral keresgéltük, mire felvettük a végleges témát, majd írtam rá egy verzét és egy refrént. Ebben a félkész állapotban csak Rimóczi Dórira várt, amit még akkor nem is tudtunk. Pár héttel később Máténál tartottunk egy 4 napos dalszerző tábort, és akkor találkoztunk a tökéletes alannyal, Dórival. Meglepő tény, hogy ez Dórinak ez lesz a legelső kiadott zenéje és már így énekel. Pofátlanul jó” – tette hozzá Barnabás.
GIRLHOOD - ŐSZINTÉN NEM ÉRDEKEL MÁR MI LETT VOLNA HA
Igazi up-beat, pop / punk girlpower kinyilatkoztatással rázta fel a hetet girlhood.
„Elképesztően sokat dolgoztunk vele, nagyon sok áldozattal járt, picit össze is vesztünk itt-ott dolgokon, de végül minden megoldódott és úgy érezzük, hogy megérte a temérdek szenvedést, ez lesz az eddigi legjobb dalunk, imádjuk!” – nyilatkozták a csajok.
HŰVÖS – HÁTSÓÜLÉS
Blues-os pop muzsikával lepte meg közönségét a Hűvös. A „HÁTSÓÜLÉS” dal egy olyan plátói szerelmet mutat be, amiben az ember teljesen elveszíti a téridőérzékét.
„Hazafelé a hátsó ülésen utazva elgondolkodtam azon, hogy mennyi mindent jelent az, ha ott ül az ember. Nem ő irányítja a verdát, kiszolgáltatott helyzetben van, közben teljesen el is tud veszni a tájban. Nézegetheti a propagandaplakátokat, Isten létezését fejtegetheti és netán véletlenül még szerelembe is tud esni. Mindezt egy hazaút alatt” – fogalmazott Zsombor.
„Azt fogja egybe a dal, hogy az ember mennyire szeretne szeretve lenni és közben kicsit viccet is csinál magából a kiszolgáltatottságával. Ez a plátói szerelem az egész világot úgy állítja be, mintha az csak azért lenne, hogy ő minden nehézséget figyelmen kívül hagyva beteljesüljön. Ez nem egy szexizős szám akar lenni. Sokan mondták már a dalra, hogy mennyire hot. Lehet, de szerintem inkább vicces ez a sztori és pont ettől lesz ennyire emberi. Persze mindenkit ott érint meg a dal, ahol tud vele kapcsolódni” – tette hozzá még.
TOLVAI RENI, LOTFI BEGI – TE MEG ÉN
Tolvai Reni oldalán jelentkezett a slágergyáros producer, Lotfi Begi. A „Te meg én” szerzeményben a régmúlt popja keveredik egy a mai füleknek naprakész stílussal. A dalhoz Jimy J.Hollywood rendezett klipet.
„A dal 2023 januárjában már megjelent egy amerikai-japán énekesnővel, Cecillia Gaulttal, melyhez leghíresebb magyar népdalunkat, a Tavaszi szél motívumát használtuk fel. Látva a „Heartbreak” sikerét a környező országokban, illetve meglepő módon, Argentínában, természetes volt, hogy készítsünk belőle egy magyar változatot is. Azt gondolom, hogy az angol nyelvű dalokat az eszünkkel, a magyar nyelvűeket viszont a szívünkkel értjük meg. Minden akadály elhárult tehát, hogy a hazai közönséget is meghódítsuk” – kezdte Lotfi Begi.
„Számomra mindig a dallam a legfontosabb, ha tetszik az ötlet akkor már a felkérés napján nekilátok a munkának. Beginek hálás vagyok ezért az együttműködésért, különösen, mert visszaidézte bennem azokat az emlékeket, amikor még a nagymamám itt volt velem. Erdélyben magyarul csak a nagymamámmal beszéltem, szóval ő mutatta meg a magyar népdalokat és meséket is. A „Tavaszi szél” itt cseng a fülemben, amikor énekelte nekem. A mai napig emlékszem a magyar motívumos csipkékre, gobelinekre és a fahéj illatú mézeskalácsokra, amiket saját kezűleg készített” – tette hozzá Tolvai Reni.
FELLENG – ELEFÁNT
A lendületes pop-rock zenekar, a Felleng mindennapi témát állított fókuszba „Elefánt” című újdonságában. A dal és a klip is a Grenma Stúdióban készült.
„Megvan az az érzés, amikor ülsz egy társaságban… mondjuk egy munkahelyi ebédlőben, és egyszerűen nem tudsz mit hozzászólni azokhoz a témákhoz, amikről épp társalognak? Az ember azt gondolná, hogy gyerekként van csak ilyen a felnőttek között, de rá kellett jöjjünk, hogy bizony, sose növünk fel. Persze nem vagyunk mi antiszociálisak, egyszerűen adott témák nem érdekelnek minket, ez pedig teljesen természetes, de azért amikor ilyen szituáció van, mindig elgondolkodunk, hogy mit is keresünk mi itt? Miért ülünk ott velük? Miért kell nekem ezt hallgatni? Egyszerű a válasz, mert nem megyünk odébb. Egy ilyen helyzetben pötyögtem be annyit csak a telefonomba, hogy A porcelánboltban nincsen elefántjáték, mert a porcelánboltban nem az elefánt a fura, hanem hogy miért van ott a játéka, ami miatt odament?" - mondta Kóbori Dávid.
írta, összeállította: Hatos Niki
2024. július 7. 11:27