MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

KLIP ÉS DALSZEMLE 2024: Íme a harminckilencedik hét megjelenései

Mind zeneileg, mind a szövegek terén színes kínálat jellemezte a 2024-es év harminchetedik hetét. Ezekben a napokban olyan előadók jöttek ki új dallal, mint...

HOOLIGANS – A DÖNTÉS
A Hooligans zenekar készítette el a hamarosan induló, hat részes „S.E.R.E.G.” című sorozat hivatalos betétdalát.  A számhoz a Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandár támogatásával készült lenyűgöző videóklip Szolnokon.


BELAU - APRIORI - DELUX 
Már egy ideje biztosan tudhatjuk, hogy rövidesen visszavonul a koncertezéstől a 2016 óta aktív Belau (Kedves Péter és Buzás Krisztián). Búcsúbulijukra október végén kerül sor, ám közönségüket addig is megajándékozták „Apriori” lemezük Deluxe változatával.

„8 év, 180.900 megtett kilométer, 26 országban adott 236 koncert és végtelen számú felejthetetlen élmény után, 2024. október 26-án utoljára állunk színpadon az Akvárium Klubban. Noha dalokkal biztosan jelentkezünk még a jövőben és várhatóan hallotok rólunk még új formákban és módokon, de tudnotok kell, hogy örökké hálásak leszünk azokért a sorsformáló tapasztalatokért, amiket ettől a projekttől kaptunk. Ki gondolta volna 8 évvel ezelőtt, hogy ekkora útra indulunk? Felejthetetlen volt. Az utolsó koncertre egyedi látvánnyal, sok vendégelőadóval és a zenekar minden korszakát felölelő, bővített setlisttel készülünk. Találkozzunk utoljára!” – írta a zenekar korábban a közelgő búcsúkoncertjükről.


NEW LEVEL EMPIRE, DÉR HENI – NEKEDVALÓSÁG
Télen érkezik az új felállású New Level Empire friss-ropogós albuma, amelyről a héten egy előfutárt is leszállítottak, mégpedig Dér Henivel karöltve. 

„Tökéletesen tükrözi az új anyag hangzását és hangulatát, ezért is döntöttünk úgy, hogy ezzel harangozzuk be. Évek óta szerettünk volna együtt dolgozni, és nagyon boldogok vagyunk, hogy végre összejött. Heni szuper nyolcütemes részt írt a dalba, tartalmilag és hangulatában is nagyon passzol hozzá. Remek volt vele dolgozni, nagyon élveztük” – mondta el Nyujtó Sándor Newl.

„Örülök ennek a featnek, és ugyan valóban korábban is szó volt már arról, hogy közösen csinálunk valamit, nekem nem is jöhetett volna jobbkor. Az egy éve tartó felkészülés miatt sokszor kerültem hullámvölgyekbe, amikből ki kellett másznom és motivációt kellett találnom ahhoz, hogy tovább küzdjek. Ehhez nagyon sokat segített ez a dal. Sok jelentése lehet, akár mindenkinek más, de számomra ez lett a legerősebb: ne add fel, van még benned erő, meg tudod csinálni. Ezekkel az érzésekkel ültem le megírni a saját részemet, és tényleg nagyon örülök, hogy megszületett a Nekedvalóság. Nem könnyű két gyerek mellett ennyire keményen készülni egy ilyen megmérettetésre és mindig kellően motiválni magad, de sikerülhet” – fogalmazott Dér Heni. 


THE ANAHIT - W.I.T.C.H
Tavasszal adta ki „witches & rebels” kislemezét a The Anahit. Erről az EP-ről emelték most ki a „w.i.t.c.h” tracket, mégpedig egy Session in the Woods videó formájában, amelyben Horváth Zsófia jelnyelvi tolmács is közreműködik.

„Úgy gondolom, hogy a zene és a művészet kivétel nélkül mindenki számára elérhető kell legyen. Nem csupán hangokról szól, hanem érzésekről, és üzenetekről, összetartozásról és élményekről is. A jelnyelvi tolmácsok és a multi-szenzoros koncertjeink által olyan embereknek is át tudjuk adni a zene elképesztően színes világát és annak fontos üzeneteit, akik rég letettek arról, hogy valaha is élvezzenek egy dalt vagy egy koncertet. Amióta létezem, úgy érzem, hogy bárhová megyek, mindenhonnan kicsit kilógok. Mindig egy kicsit más vagyok, és mást gondolok, mint a többiek. Egy nap ezen gondolkodtam, és viccelődtem magamban, hogy néhány évszázaddal ezelőtt biztosan boszorkánynak kiáltva máglyára vetettek volna. Ez a gondolat inspirált zenei ötleteket, és így született meg a w.i.t.c.h című dal." – árulta el Csányi Rita.


CSERIHANNA – HALÁLFÉLELEM
Hamarosan kijön legújabb lemezével az Artisjus-díjas cserihanna. Az előadó új számában, a „Halálfélelem”-ben ismét a mentális egészség megőrzése kap nagy hangsúlyt. 

„A „Halálfélelem” című dalban az elmúlással kapcsolatos, sokszor szűnni nem akaró félelmemet vizsgálom. Van egy érzés, amit ateista magánynak neveztem el, és nem könnyű róla a nyilvánosságban szót ejteni, mert van egy alapvető törekvés arra, hogy senkit ne sértsünk meg a hitében. Olyan ember vagyok, akitől a spiritualitás, a vallásos hit távol áll, és hiába igyekeztem nyitottabbá válni, semmi fogékonyságot nem mutatok ezekre. Az ateista magány fogalma alatt azt értem, hogy ez a fajta hit nélküli létezés nehezítő körülmény a mulandóságunk elfogadásában. Ezt a fájdalmas érzést járom itt most körül” – árulta el cserihanna.


YZZO – FABRICATED ECSTASY
Szenvedélyes anyaggal rukkolt elő az alternatív rockot képviselő YZZO. A „Fabricated Ecstasy” esetében a banda a modern kapcsolatok legérzékenyebb tabutémáit boncolgatja.

„Olyan tabu témákat feszeget, mint a spontán egyéjszakás kalandok, mikor tudod, hogy abból az éjszakából nem lesz hosszútávú kapcsolat; attól az illetőtől nem is akarsz semmi komolyat, de már benne vagytok a szituban, szóval hadd szóljon!” – mondta el Kolozsi Peti, az YZZO basszusgitárosa. 


NOIRA – DELI 
Alternatív R’n’B-t szállít le debütáló lemezével NOIRA. A „DELI”-n tizenkét dalt hallhat a nagyérdemű, az alkotás során legfőbb társát pedig  Gyarmati Fanny, Doór Mátyás jelentették.

„Amikor elhatároztam, hogy az album címére hajazva írok egy DELI című dalt is, akkor eredetileg egy rövid intro-nak szántam, ami behívja és körbe vezeti a hallgatót az album világában, ezért építettem fel úgy, mintha egy delikáteszben sétálnánk. Doór Matyival az egyik első session-ünkön mindössze 3 óra alatt be is fejeztük a dalt. Tudatosan szerettük volna, ha kicsit más, mint a többi, ezért lett sokkal egyszerűbb a hangszerelése és ezért kerültek bele „széteffektelt” vokálok is, amelyek a dal legvégén „kitisztulnak”, teret engedve a normál sound-omnak.” – kezdte NOIRA.

„Azt gondolom, hogy érzetre egy nagyon pozitív kicsengésű és jó vibeokat adó albumot sikerült létrehoznunk, amely tükrözi mindazt az életszeretetet és optimista hozzáállást, ami az alaptermészetemből is fakad. Állandó témám a szerelem, ez legalább az album 1/3-át teszi ki (Pillow talking, You’re mine, Different, Every time), de énekelek toxikus mintákról is, amelyeket a környezetemben tapasztalok, legyen szó ismerkedésről vagy felszínes barátságokról (Shitty person, Come over). Vannak olyan dalok, amikben magamat és a világhoz való hozzáállásomat elemezgetem (So good, Wake me up, Small things, City of hopes pt. 2), és írtam egy dalt a gyönyörű gyerekeimnek is (Let you). Egészben nézve az albumot, nem kifejezetten mondanám, hogy egy adott életszakaszom lenyomata lett. Inkább örökérvényű szerzemények kerültek rá, amelyek 10-20 év múlva is aktuálisak lesznek számomra.” – tette hozzá Nóri.


NLP – QTYA
Új dallal rázta fel a hetet a 2016 óta aktív NLP (Kovács Zoltán Zeller - ének, Fehér Holló - ének, Rosta Márk - dob, Streer Dániel - gitár) is.

„A dal érdekessége, hogy AI elemekből indult. Amit dobott a program pontatlan volt és hamis, viszont ezeket újra felhasználva - vagdosva, pitchelve stb. - lehetett belőle értelmes samplet gyártani. A végén annyira megtetszett, hogy abból indultam ki. Zeller már régóta akart valami While She Sleepses zúzdát, így jött a refrén ritmikája. Második sessionön elkezdtünk rá szöveget írni Zellerrel, és itt jött meg az az NLP érzés, amit akkor érzek, amikor mindketten nagyon el tudjuk magunkat engedni. Ilyenkor szabályok nélkül, kompromisszum nélkül csak lökjük neki az ötleteket, amik épp jönnek. A szöveg azokról az emberekről szól, akik nem képesek nyitni az új zene felé, azokról, akik klikkekbe zárkóznak és elitet játszanak. Ez egy kutya allegóriájaként vezet végig a dalon, talán az “irigyeim, mint a kutyák, úgy ugattok” szöveg is inspirálhatta, hogy ezzel a képpel menjünk végig a dalon. Ez most nem egy flexelős, hanem egy oltogatós hip-hop dal lett." – mondta Holló.


IMOLA VIDA-VERES - AGAINST THE TIDE
Közeleg Vida-Veres Imola art pop és a singer-songwriter műfajok kombinálásával építkező „Aurea” albumának megjelenése. Erről a munkáról hozott egy kis ízelítőt szeptember végén, mégpedig az „Against the Tide” formájában.

„Több zenekar és előadó számára írtam dalszövegeket, énekdallamokat, a saját formációim számára pedig vokál hangszereléseket és átiratokat, így már kicsit gyakoroltam a dalszerzést - másokon. Akkor tört elő elemi erővel az igényem, hogy saját dalokat is írjak, amikor jött a pandémia, és vele jó sok extra idő, na meg egy mélyebb önvizsgálat, súlyosabb témák.”  - kezdte Imola.

„Nem csupán énekesként indultam a stúdióba, hanem megírtam a hangszeres- és vokálkottákat, hangszereltem dalonként a vonósokat, és a lemezen én játszottam fel a zongoraszólamokat is. Rajongok az angol nyelvért. Szerintem a pop műfaj valahogy jobban gurul angolul, és mivel túlnyomóan így is hallgatok zenét, ebben tudok hamarabb megkapaszkodni. Úgy érzem, még nem találtam rá a mi szép magyar nyelvünkön arra a flow-ra, amivel könnyedén és mégis személyesen tudnék megszólalni. Most egy magyar népdal feldolgozása az egyetlen anyanyelvű a lemezen, de azért azt nagyon szeretném, ha így is hallgatnák itthon Magyarországon, és Erdélyben is, ahol születtem.„ – tette még hozzá.

összeállította, írta: Hatos Niki


2024. október 6. 08:10

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA