Június első igazi hetét lendületessé varázsolták a hazai zenei előadók. Új dallal lepte meg közönségét többek között a Belau, a Fatal Error, valamint a Rico x MissMood páros.
WELLHELLO & T.DANNY - DISCO CLUB
Egy diszkóklubban bármikor bármi megtörténhet. Például egy 1978-as Szűcs Judit sláger miatt tör elő az állat Fluor Tomiból, Diazból, valamint T.Danny-ből. Az újragondolt „Gyere a Disco Club elé” partihimnuszhoz Szeleczki Rozália rendezett klipet.
BELAU, BETH HIRSCH – ETHEREAL
Az Európa-szerte sokat koncertező, Fonogram-díjas Belau formáció (Kedves Péter és Buzás Krisztián) a francia AIR „Moon Safari” című lemezének női hangjával Beth Hirsch-el készített közös dalt, ami nosztalgikus, álomszerű hangulatával próbálja a hallgatókat kiszakítani a szürke hétköznapokból.
"A Moon Safari az egyik legmeghatározóbb lemeze a maga műfajának, így külön öröm volt számunkra, hogy Beth igent mondott a felkérésünkre és megszülethetett ez a picit nosztalgikus, álomszerű dal, amely a közelgő lemezünk egyik üde színfoltja lehet” – mesélte a zenekar.
FATAL ERROR - HÁTRAKÖTÖTT KÉZZEL
2023 eleje koncertmentesen indult a Fatal Error számára, ami persze a kreatív energiáknak jót tett. Erre bizonyíték a héten publikált „Hátrakötött kézzel” dal, klip.
„Izgatottak vagyunk, hogy végre új dalokkal foglalkozhatunk, ezért is vártuk, hogy megjelenjen a Hátrakötött kézzel. A dal alapjaiban egy olyan problémával foglalkozik, amely az élet több területén is visszaköszön. A hatalmon lévő befolyásos emberek, vagy akár csak a munkahelyi főnökök sok esetben bábuként rángatják a kiszolgáltatott embereket. Megszabják a lépéseinket, lehetőségeinket sokszor egészen odáig, hogy kit szerethetünk, vagy kire szavazhatunk. Ez a dal arra akar rámutatni, hogy ébredjünk fel, és vegyük a kezünkbe saját életünk irányítását, tegyünk a saját szabadságunkért. Sok embernek hálával tartozunk, akik segítettek nekünk, hogy létrejöhessen a dal és klip. Külön köszönet illeti a ceglédi Kossuth Művelődési Központot, akik sokadik alkalommal segítenek nekünk videoklip helyszínben.” – árulta el a csapat.
BÉKEFI VIKI, YA OU - VÁRNAK RÁM
Közös dallal köszönti közös gyermekét Ya Ou és Békefi Viki. A fiatal páros csemetéje ráadásul Ya Ou születésnapján érkezett meg, így a kis család idéntől duplán ünnepelhet.
„Habár sejtettük, hogy a szülinapomkor már hárman ünnepelhetünk, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy éppen a 32. születésnapomra érkezik. Ez a legnagyobb ajándék, amit valaha kaphattam az élettől. Szerencsére, minden rendben zajlott, Viki is jól van. Alig vártuk, hogy szétkürtölhessük a világnak, hogy mennyire boldogok és teljesek vagyunk!” – mondta el a friss apuka, Ya Ou.
OPITZ BARBI – ELENGEDEM
Tőle szokatlan hangulatú dallal jelentkezett Opitz Barbi, akinek jelenlegi tervei között az szerepel, hogy minél több stílusban kipróbálhassa magát.
„Az Elengedem nem a jelenlegi kapcsolatomról szól, még tavaly tavasszal, jóval a megismerkedésünk előtt írtam, csak különböző okok miatt most hoztuk ki. Ahogy akkor lezajlott bennem az elengedés folyamata, azt érzem most is, csak inkább az engem érő negatív hatásokkal kapcsolatban. Sok jót és rosszat kapok, utóbbiakat elengedem. Pár éve ez nehezebben ment, de mostanra erősebb vagyok: inkább hálásnak érzem magam a jó dolgokért, nem akarok elmerülni a problémákban” – fogalmazott Barbi az újdonság kapcsán.
ANIMAL CANNIBALS, WOLFLEX – MIÉRT NINCS NYÁRON HÓ
Kétségtelen, hogy a Máté Péter-díjas Animal Cannibals rengeteget tett azért, hogy hazánkban is egyre nagyobb népszerűséget kapjon a hiphop műfaja. Humorral, játékossággal fűszerezett tartalmas szövegeik a mai napig sokak arcára csalnak mosolyt, nincs ez másként a héten megjelent Gzoo által remixelt „Miért nincs nyáron hó” anyagukkal sem, amelyben WolfLex is bizonyít. A dalhoz a matuzpictures forgatott klipet.
RICO, MISSMOOD – TERAPEUTA
Jövőre 10 éve, hogy megjelent a Rico x MissMood páros első közös száma, avagy a „Vihar”. A duó azóta megannyi slágerrel ajándékozta meg közönségét, ilyen például a „Keresem a bajt”, a „Meglátni, megszeretni”, a „Mágnes”, a „Fless”, vagy éppen az „Örökké Fiatalon”. Héten kiadott újdonságukkal alapjában határozhatják meg az idei nyarat is. A „Terapeuta” megalkotásában SMiTHMUSiX támogatta őket, a dalhoz pedig Rico és leholegacy rendezett klipet.
Összeállította, írta: Hatos Niki
2023. június 18. 09:30