MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Klip-és dalszemle 2022: 11. hét

Az év tizenegyedik hetében sem volt okunk panaszra. Online publikálta teljes műsorát a Pilvaker, Jubileumi koncertjét a Sugarloaf, de közreműködéssel rukkolt elő Solére, valamint szólóban jelentkezett ByeAlex gitárosa, vokalistája is.

Solére feat. Brenka – Védtelen

A space-pop sokrétű nagykövete, Solére az utóbbi időben alaposan beindult. Januárban rukkolt elő „Másért” kislemezével, majd februárban klippel jelentkezett. Most egy közreműködést szállított, mégpedig Dárdai Blanka, Brenka oldalán.

„Amikor megismerkedtünk szinte azonnal tudtuk, hogy szeretnénk csinálni együtt valamit, majd tavaly nyáron leültünk, és egy délután alatt megszületett ez a dal. Mindketten a múltbéli emlékeinkből inspirálódtunk. Kicsit olyan szemszög ez, mintha két nő felülről figyelné a saját sikertelen kapcsolatai alakulását.” – árulta el Blanka. „Sokszor hajlamosak vagyunk túlzásokba esni, másodikak lenni, és olyan valakit priorizálni, akiről végül kiderül, hogy nem érdemelte meg. Mára már rájöttünk, hogy más világ van, meg kell becsülnünk önmagunkat, és bízni a saját szerepünkben. Nem sajnáljuk, és nem helyezkedünk háttérbe azok miatt a férfiak miatt, akik megijednek attól, ha a barátnőjük sikeres. A klipben csak moodokat akartunk hozni. Off season vízparti képek vannak, amelyek kicsit a magányt tükrözik. Ez egy totál low budget klip Generál Kristóf rendezésében, ahol a cél annyi volt, hogy töltsünk együtt egy napot, és ami tetszik vegyük fel.” – tette hozzá Solére.


POOR – Kád

Poór Andrist sokan ByeAlex zenekarából, a ByeAlex és a Slepp formációból ismerhetik elsősorban. A fiatal gitáros, vokalista a múlt héten szóló dallal jelentkezett, ami a „Kád” címet kapta. A lírai dal témáját az öngyilkossági gondolatok, a mély depresszió jelenti, így mindenkinek saját felelősségre ajánlatos meghallgatnia.  A dal szövegét Poór Andris szerezte, a zenében Somogyvári Dániel segítette. A számhoz visualizer képianyag készült Száraz Bence jóvoltából.


Red Bull Pilvaker

Az idén 10 éves Red Bull Pilvaker két telt házas Aréna fellépéssel búcsúzott el közönségétől. A produkciót utoljára ebben a formában 2022. március 15-én élhette át a közösség. A „Szavak Forradalma” műsor természetesen, a már jól megszokott módon rögzítésre került, így aki lemaradt volna róla, azt is kaphat egy szeletet az élményből. A majdnem két órás felvételen hallhatunk olyan szerzeményeket, mint az „Anyám tyúkja”, a „Föltámadott a tenger”, a ”Pató Pál úr”, „A reményhez”, a „Hajnali részegség”, vagy éppen a „Szeptember végén”.


Sugarloaf - 25+ Jubileum

Tóth Szabi pop-rock formációja, a Sugarloaf 1995-ben alakult 5 fiú közreműködésével. A jelenlegi felállás tagjai Szabi mellett: Muri Enikő (ének), Kneif Geri (basszusgitár), Simonyi Zádor (dob), Váradi István (harsona). Ez forma immáron 2017 óta működik, a srácok és Enikő 2019-ben rukkoltak elő első nagy közösükkel, a „Sputnik” című nagylemezükkel. A csapat a Sugarloaf 25plusszos munkásságát ünnepelte nemrégiben az Akvárium NagyHalljában. ahol olyan dalok csendültek fel, mint az „Instant karma”, a „Ki követ”, a „Bárcsak lennék férfi”, a „Hunny Bunny”, „Lélekgyilkos”, a „Túlélni téged”, a „Depiend”, vagy éppen a „Dolce Vita”.


I'M DOROTHY - Legyen X

Gere Dorottya tavaly döntött úgy, hogy elbúcsúzik a Dorothy csajbandás időszakától, hogy új zenei utakra léphessen. Az I’M DOROTHY (Bartha István – gitár, Rinkács Péter – gitár, Győri Ádám – dob) a korábbinál egy sokkal keményebb, komplexek irányt mutat, ami világosan lejön az eddig megjelent „Ez csak Rock and Roll”, „Sorszerű”, „Kitörölhetetlen”, „Aki mást vár” dalaiból. Dorottya újdonságát a „Legyen X” jelenti, amelynek zenéjét Varga Zoltán, Oravecz Kristóf, Gere Dorottya álmodták meg, a szöveget pedig szintén Varga Zoltán szerezte.

Összeállította: Hatos Niki


2022. március 25. 06:02

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA