Első körben a címválasztásról. Kettős értelme van a fejemben a címnek, legalábbis a klasszikus kifejezésnek. Ezen iromány tekintetében. Klasszikus a gyártó, minekután több mint hatvan éve szolgálja a zenészközösséget eszközeivel és megoldásaival. Másrészről klasszikus a szóban forgó két pedál is, illetve a kiindulópontok, hiszen a gitárhangzást meghatározó készülékek két alapvetését vették elő. Azokat, melyek nagyjából Hendrix óta a (rock)gitározás alapkövei, azaz a kompresszor és a torzító. Tették ezt persze teljesen sajátságosan, a Nu:Tekt család részeként, Fumio Mieda vezető tervezővel.
Kezdjünk egy rövid ki kicsodával. Ki is Fumio Mieda? Aki egy picit is (na jó, nem picit) képben van, az tudja, hogy ennek a szerény úrnak többet köszönhet a zenésztársadalom, mint sok mindenki másnak. Egyrészt ő találta fel az általunk ismert első modulációs effektet és adta Hendrix kezébe az Univibe formájában. Másrészt a KORG-nál töltött évtizedei alatt olyan készülékeket tervezett, mint az MS20 vagy a miniKORG700. A hangszertervezők egyik legnagyobb és egyben legszerényebb alakja. Erre a nimbuszra is épített a KORG, amikor kiadta ezt a két pedált, melyet dedikáltan Fumio Mieda tervezett. A csomagban még egy karikatúra rajz is található Mieda-sanról. Ennyit mondott: “2022-ig hatvan év telt el az első kompakt effektegység, a Maestro Fuzz-Tone megjelenése óta. A gitár effektezés alappillérei még ma is a torzításon alapuló effektek, többek között az overdrive és a distortion, és ezeknek az effektnek a túlnyomó többsége egyszerűen a múlt hangjait idézi fel. Ezért kifejlesztettünk egy újfajta, harmonikus szintézisen alapuló torzítót, amely mind a hagyományos, mind az összes új hangzás előállítására képes.”
Ejtsünk néhány szót az előzményekről is. Mi is az a Nu:Tekt? A KORG egyik ötlete arra, hogy olyan – bárki által egyszerűen összeszerelhető - módosítható készülékek kerüljenek a felhasználók kezébe, melyek új utakat nyitnak a zenekészítés területein. Gitár vagy elektronikus zene, egyre megy, a kütyüzők és modderek minden területen jelen vannak. Kezdődött azzal, hogy a monotron szintetizátor kapcsolási rajzát közzétették, így a “circuit bender”-ek ráugrottak, és temérdek módosított változat látott napvilágot. Aztán kiadták a prologue szinti digitális oszcillátorát zsebméretű DIY dobozban úgy, hogy a szoftver fejlesztői környezete is hozzáférhető. Aztán kiborult egy üveg sake és előkerültek a gitáreffektek.
A sake az én kényszerképzetem, akkor pattant ki a fejemből, amikor megjelent a Nutube. A Nutube, ami praktikusan az első lényeges invenció az analóg gitáros világban az elektroncső óta. A minden zenésznek ismerős KORG és a számunkra teljesen ismeretlen Noritake Itron vállalat közös fejlesztése. Ez az áramköri lapka, ami praktikusan két VFD, vákuumfluoreszcens display. A Noritake találta fel ezt a megjelenítőt kb. a KORG megalakulása környékén, és használja a világ ezerféle eszközben, mint a számológépek, pénztárgépek vagy CD lejátszók. Hogy ebből hogyan lesz gitárpedál? Na itt jön a sake... A két japán iparvállalat mérnökei beszélgetnek, hogy ki mivel foglalkozik mostanában, fogy az ital és megfejtik, hogy az egyik által teljesen más célból gyártott komponens hogyan lehet az audio ipar egyik alapvetésének, a vákuumcsőnek a kiváltója. Ez persze vicces megközelítés, de az én fejemben így áll össze. Mint kiderült számomra, a VFD fizikai felépítése nagyban hasonlít az elektroncsőére. Működésük alapvető különbsége, hogy amíg a cső elsősorban hőt termel, addig a VFD fényt. Valamint sokkal kevesebb villany kell neki (bocs mérnök urak), elmegy elemről, bárhova beépíthető és 15000 üzemórát elmegy. Mindkettő audio jelútba illesztése a zenészfülnek kellemes változásokat idéz elő a hangban. Innen már csak tovább kell reszelni a technológiát a piacképesség irányába terelgetve azt.
Amikor kiforrott a technológia, megjelent a VOX MV50 erősítőiben, a Cambridge-ben és az MVX150-ben. De kihozta az Ibanez a NU Tubescreamert, sőt mivel a Nutube és dokumentációja szabadon elérhető, Japánban évek óta van a Nutube Builder Summit, ahol összegyűlnek a Nutube-ot beépítő bubusok és mutogatják a cuccaikat. Természetesen a KORG sem maradt ki a kütyüáradatból, megjelent az OD-S. Csöves overdrive pedál Nutube áramköri lapkával a jelútban. Szintén darabokban érkezett, a vásárló rakta össze a pedált. Node mi van most? Megmaradt a három betű, az ömlesztett alkatrészhalmaz és az elhivatottság, hogy egyedi megközelítésű, de veszettül jól szóló berendezéseket készítsenek gitárosoknak és minden egyéb elektronikus hangszeresnek. Hiszen egy overdrive, torzító vagy kompresszor pedál bármilyen szinti jelútjába is beilleszthető.
TR-S Power Tube Reactor
Ahogy a neve is mondja, a végfokcsövek feszültségingadozásra adott reakcióját hivatott reprezentálni. Csöves a pedál, tehát akár működhet is. De mi is ez a reakció? Ez a power sagging, a jelenség, amit sokan szeretünk a csöves erősítőnél. Praktikusan a csövek elkezdenek kompresszálni. Ezt a kompresszálást állítja elő a pedál úgy, hogy a Nutube csövön hajtja át a jelet. A gain tekerésével beállított bemenő jelszint után a Power Sag poti állításával szabályozható a mértéke, a beavatkozás milyenségét pedig egy kis gumi dekli alatt található trimmer potikkal lehet befolyásolni. A kompresszor küszöbértékét, azaz, hogy mikor kezd el működni, a Treshold potival, a lefutását pedig a Sustain tekerővel lehet állítani. Így minden paraméter a jelfolyamhoz és az ízlésünkhöz igazítható. A mellettük található Tone potméterrel pedig a pedál hangszíne módosítható.
[Mi is a power sagging? Mi idézi elő? Amikor nagy dinamikájú jel érkezik a végfokba, akkor a komplett hálózati tápegység nem képes megfelelő árammal ellátni a csöveket. A "hiba" több egységben is nem várt feszültségesést okoz, közrejátszik itt a csöves egyenirányító, a hálózati trafó, de a hálózati puffer kondenzátorok is. Ezek együttesen okozzák azt a jelenséget, mikor is az erősített jel “befullad”.]
Kinek jöhet jól egy ilyen pedál? Szerintem minden olyan háztartásban, ahol van gitár vagy szintetizátor. Ne gondoljuk azt, hogy egy gitárpedált csak gitárosok alkalmazhatnak. Jelútban jól jöhet gitárosoknak pl. hangkártya elé, vagy pedálboardba kötve bármilyen erősítős setupban jól jöhet. Egy szintibasszusnak kimondottan jól áll ez a fajta kompresszáltság, de egy e-pianot vagy orgonát is kiemel a zenei környezetből.
HD-S Harmonic Distortion
Torzítóra torzítót, meg még egyet. Mint a mesében, amikor azt énekli a kisegér, hogy “az se baj, ha sajtra sajt”. Nem ördögtől való a gondolat, hogy torzítókat kössön egymás után az ember. Így gondolta a KORG is, de tette ezt a mieda-i módon, kitekintve a megszokott keretek közül. Tehát fogtak három különböző torzító áramkört, és egymás után kötötték úgy, hogy azok hatással legyenek egymásra. Ez alapvetően nem idegen az effektezéssel foglalkozóknak, hiszen az egyik készülék meglöki a másikat, ez a kettő meg a harmadikat, így olyan felharmonikus tömeg jön létre, amit eddig nem hallottunk egyetlen pedálból. Így a hang jócskán túlmutat az egyszerű torzítás fogalmán, hiszen ez nem egy egyszerű fuzz vagy torzító, hanem a három egységet kombinálva, az agresszív torzításon túlmutató, szűrőszerű változásokat okoz a hangban.
A kezelőszervek itt sem mindennapiak. A bemeneti jelszint szabályozza a torzítás alapvető mértékét, ezt a Gain potival lehet állítani. A mellette lévő Gate szabályzó egy hasznos extra, hiszen egy zajzár kapuértékét lehet állítani. Így, mivel magas gain állásnál természetesen a gitár zaját is felerősíti a készülék, helyből ki lehet zárni azt. Egy hangszín és egy hangerő. Ezek alatt található a TR-S-hez hasonló szabályzók csoportja, azaz a gumi dekli alatt fellelhető három trimmer, amivel a három torzító szintjét lehet szabályozni. Ezek alatt van egy betekintőablak, ami ugyan nem egy Nu:Tube lapkára enged rálátást, de néhány színes LED-re igen. Ezek a diódák adnak visszajelzést tekergetés vagy játék közben a torzítók szintjéről. A trimmerek csavargatásához és az összeszereléshez amúgy tartalmaz a csomag szerszámokat is, ahogy matricákat és Mieda-san szentképet is.
Itt is felmerül a kérdés, hogy kinek készült a pedál. Ahogy a TR-S esetében, úgy itt is egyértelmű, hogy nem csak gitárosoknak. Basszusgitár hangját is megrángatja, mint foxi a lábtörlőt, de szinti jelútjába kötve is csuda dolgokat tapasztalhatunk.
Hajdu Zoli
Audmax Kft
2023. május 1. 05:50