Kökösi Attila - Összefogni a magyarságot - 1. rész
Hogyan lép előre egy brassói rockkocsma kulturális egyesületté? Érdemes-e ugyanazon erdélyi szász városban magyar színházat létrehozni? Látva az eredményeket lesz-e, lehet-e kőszínház a vándortársulatból? Egyáltalán miként őrizheti meg identitását Erdélyben (és a Kárpát-Medencében) a szórványmagyarság, és milyen szerepet játszhat ebben a kultúra? Többek között e kérdésekre is válaszol Kökösi Attila brassói producer, a Loksi Blues Café Szociokulturális Egyesület alapítója, aki rendületlenül fáradozik a határainkon túli magyar kultúra fennmaradásáért és terjesztéséért.
A Loksi Blues Café ötletadójaként, létrehozójaként, valamint erdélyi koncertszervezőként lettél ismert rock- és egyéb zenei körökben. Milyen jelesebb események fűződnek a nevedhez?
A Loksi Blues Café 1993-ban alakult meg brassói rockkocsmaként, ahol kizárólag rockzene és blues szólt. Édesapámmal, Kökösi Kálmánnal, illetve F. Nagy Zoltánnal (és persze Hajnival, a feleségemmel) alapítottuk. A Hard Rock Café adta a mintát, a Loksi – amely egyébként csak később jött az életembe – természetszerűen a Locomotív GT-t szimbolizálta. Legfőképpen a Hobón, az Eddán, a Dinamiton, P. Mobilon, a Piramison, a Beatricén valamint a Karthagón és persze az Omegán nőttem fel.
Kezdetleges eszközökkel dolgoztunk: a berendezést, a hangtechnikát, majdnem mindent házilag készítettünk el. A lehetetlennel próbálkoztunk, amikor ezúton kívántuk összehozni Brassó, illetve környékének magyarságát. Ez a történet négy évig tartott; mentálisan és fizikálisan is elfáradtunk.
Aztán 2016-ban – nem utolsó sorban az emberek, egykori vendégeink, barátaink bíztatására – és, hogy a Loksi nevet is megmentsük – létrehoztam egy társulást, amely ugyancsak a Loksi Blues Café nevet viselte. Csak már nem kocsmaként működik, hanem egyesületként, amellyel kulturális eseményeket, rock koncerteket, színházi előadásokat hozunk létre. Nem feltétlen a rockzene dominál, a kört szélesítve zenés színpadi műveket is igyekszünk bemutatni.
Brassó környékén Vadkerti Imrének és triójának, valamint Kalapács Józsinak és Rudán Joe-nak jó pár rockkoncertet szerveztem, de egy kisebb turnét a Tunyó Öröksége jogelőd zenekarának is. E mellett csináltam József Attila estet Hobóval, akusztikus koncerteket a Vazul vére rockoperával, a Karakürtnek, a Titánnak, vagyí éppen a Tóth Reni-Mr.Basary duónak. Mindebből évi két turné maradt meg, a március 15. körüli, illetve az adventi. Ennek résztvevői szokásosan Vadkerti Imre akusztikus quartettje, az Ultima Sacra Társulat, újabban Fábián Zoltán, vagy az Ismerős Arcok, akikkel Brassó környékéről eljutottunk Szászrégenbe, Csíkszeredára, Kézdivásárhelyre, Nagyszalontára és a környéki kisebb falvakba. Az utolsó két évben a brassói Zenei Kavalkád keretében sikerült a Kormorán és az Omega Testamentum zenekarokat is meghívni.
A cél ugyanaz, mint korábban: összefogni a magyarságot, tudatosítani bennük, hogy jó magyarnak lenni. Szükség is van erre, hiszen a szórványban sajnos folyik az asszimiláció; a szívem szakad meg, amikor a magyar ajkú lakosság idegen nyelvű és eredetű népi muzsikát hallgat.
Ha már szóba hoztad kedvenc előadóidat: mit jelentett nektek Erdélyben az anyaországi rockzene?
Számunkra a magyar rockzene olyan kapcsot jelentett a magyar nemzethez, amelyet nehéz szavakban kifejezni. Egy-egy anyaországi zene hallgatásával nem csupán a rockerségünket éltük meg, hanem a magyarságunkat is. Kívülről fújtuk a dalokat; az erdélyi fiatalok számára a magyar rockzene kapaszkodó volt. Többet jelentett, mint egy népdal. „Fémszívű fiúk” voltunk, akik „minden sarkon álltunk már”, mi elhittük, hogy a „szüleinknél lakni elképesztő nagy dolog”; minden buli után vártuk, hogy elinduljon az „első villamos” és azt is, hogy „felkeljen majd a nap”, hogy aztán üvölthessük: „ki vagyok én?”. „Leples bitangok”, „örökmozgók” voltunk és elhittük, hogy „mindenki sztár”, a „gyöngyhajú lányoknak” udvaroltunk. Összességében „apáink útján” próbáltunk járni és „térden állva” kérdeztük Istent, hogy „miért nincs két életünk?”.
Megvoltak az ikonikus dalaink. Minden bulin átszellemültünk. Nem tudtam elképzelni, hogy elmenjek egy román rock zenekar koncertjére, a magyar rockzenében éltem meg a magyarságomat. Ez tartotta bennem a lelket. Szükség is volt rá, hiszen tizenhat évesen kétszer is behívtak a Securitatéra: először a fizika óráról vittek ki, második alkalommal házkutatást is tartottak. Persze semmilyen érdemleges eredményt nem tudtak felmutatni.
Mikor ötlött fel benned a Brassói Magyar Színház alapításának gondolata? Miként sikerülhetett a megvalósítás egy olyan városban, ahol a magyar népesség egyre kisebb számban van jelen?
Hadd kezdjem az előzményekkel: a színház felé tett első lépést az Attila Fiai Társulat jelentette úgy, hogy harminc táncost léptettünk fel velük. Ennek része volt a harminckét perces István, a király-blokk. 2022-ben kezdtem dolgozni Szepesi Richárd Ricsosszal, és a hozzá kapcsolódó Ultima Sacra Társulattal, akikkel több helyszínen is megfordultunk. Hogy tágabb szférában tudtunk mozogni, elsősorban a sokat emlegetett Vadkerti Imrének, a kormorános Szűcs Pistinek, a KerecseN zenekar menedzserének, Kulcsár Zsoltnak valamint erdélyi, felvidéki illetve anyaországi barátaimnak köszönhető, akik által megismerkedhettem más, segítőkész emberekkel. Ezzel kialakult egy kapcsolatrendszer.
Kalapács Józsi jóvoltából többen eljutottunk a Hősök terén 2018. június 22-én bemutatott Trianon rockoperára. Ott, a tribünön ülve döbbentem rá, hogy ilyet Brassóban is kellene csinálni. Persze nem így, nem ekkora monumentalitással, de mégis hasonlóképpen. Vadkerti Imrével összeraktunk egy dalrendet, létrehoztuk a Rendületlenül Produkciót, majd 2019. június 9-én Brassóban, az Áprily Lajos Gimnázium udvarán ötszáz fős közönség előtt színre vittük a Rendületlenül című zenés játékot. A darab magyar vonatkozásban mutatja be Brassó történelmét a honfoglalástól a rendszerváltásig. Markó Orsolya, Ötvös Orsolya, Deli Szófia segített a dramaturgiában, a koreográfiában, a rendezésben, Kovács Lehel István helyi történész pedig kiemelte a brassói magyarság legfontosabb történelmi pillanatait. A helyi szereplők mellett felléptek: Vadkerti Imre, Fehér Nóra, Rudán Joe, Szabó Előd valamint Szepesi Richárd. De köszönet illeti Reiff Zsuzsát, a Búzavirág Néptáncegyüttes vezetőjét, Kelemen Tündét és Ignácot a Zöldpántlika néptánccsoporttól, a Felföldi Dalia Iskola tagjait, Csiki Edmondot, mint videószerkesztőt, sok más kedves segítőkész barátot, valamint az Árkosi Hagyományőrző Egyesület huszárait is. A Rendületlenült a Nemzeti Összetartozás Napja, június 4. körül, annak jegyében szerveztük. Szép produkciót hoztunk tető alá, a továbbélését a pandémia akadályozta meg.
Mindenesetre ez indította el a Brassói Magyar Színház gondolatát, az alapját pedig a Ricsoszékkal való közös munka adta. Az Ultima Sacra Társulattal létrejött két előadást, a Hazám felől, hazám felé és a Feloldozás címűt már nem a Loksi Blues Café, hanem a Brassó Vándorszínház – Az Összetartozás Színháza szervezte. Tehát nevet változtattunk és azt mondtuk, itt az ideje, hogy Brassónak legyen magyar színháza. A két produkció több mint negyven előadást élt meg a Kárpát-Medencében. A Feloldozás előszele a Magyarok fénye rockoperának, amelyet idén október 27-én fogunk előadni Brassóban, a Színházfesztivál keretében. Ez lesz a Brassói Magyar Színház első nagy színpadi produkciója.
Vándorszínházat említettél: van remény arra, hogy a társulat Brassóban állandó épületet, kőszínházat kapjon?
Sajnos a kőszínházat még nem sikerült létrehozni, egyelőre marad a vándorszínház. Reméljük, az idők során elérjük, hogy a brassói önkormányzat felfigyeljen ránk, és helyet biztosítson nekünk Brassó valamelyik meglévő színházépületében.
Milyen a kulturális élet Brassóban?
Komoly színházi élet folyik a városban: évente megrendezésre kerül a Brassói Magyar Színházfesztivál a város legnagyobb teátrumában, a Drámai Színházban, amely egy teljes hosszú hétvégét tölt ki, főszervezője és ötletgazdája Toró Tamás. Kirsch Gábor, mint „befogadó színház”-szervező egy egész évadot lefed; mi vagyunk viszont az elsők, akik saját darabbal jelentkezünk és visszük azt a Kárpát-Medencébe. Helyi előadókkal és vendégművészekkel egyaránt.
Szóval mutatkozik igény a kultúrára. Sok néptánc együttes működik, mint, a Búzavirág, a Mátka, a Sirülő, vagy a Bokréta. Új esemény a Zenei Kavalkád, tavaly júniusban indult: négynapos fesztivál, amelyben a musical, az operett, a népzene/magyarnóta és a rock is helyet kap. Patinás rendezvény a Brassói Magyar Napok, amely évről-évre várja a látogatókat. Mindkettőnek a főszervező-ötletgazdája Toró Tamás. És még nem beszéltem Négyfaluról, ahol ugyancsak aktív kulturális élet folyik a Barcasági Csángó Alapítvány és a HMIK-Hétfalusi Magyar Ifjúsági Klub égisze alatt.
(folytatjuk)
Hegedűs István
2024. július 31. 07:34