KIP WINGER - A komolyzene bűvöletében
Jó ideje tudjuk már, micsoda különleges tehetség birtokában van Kip Winger. A mindig borostás sármőr évtizedek óta kiváló érzékkel balanszírozik különféle stílusok között, hol tömegeket megmozgató, ravaszul ellenállhatatlanná tett zenekari rockanyagokat, hol kevésbé karcos, dzsesszesen kifinomult és aprólékos szólómunkákat szabadít a világra. Ez azonban nem minden, hiszen legfrissebb alkotásával minden eddigieknél merészebb irányba fordult az ötvenes évei derekán járó zenész-ikon: a Grammy-díjas San Francisco Ballet Orchestra közreműködésével elkészített, Conversations With Nijinsky címet viselő legújabb önálló album Winger komolyzenei elképzeléseit tükrözi. A mindenható Billboard klasszikus zenei listájának első helyéig jutott korong elkészítésének körülményeiről Kip az alábbi exkluzív interjú keretében számol be olvasóinknak.
Bevallom, hogy utána kellett néznem, ki is volt Nizsinszkij, azt viszont még mindig nem értem, hogy táncos-koreográfusként hogyan volt hatással az általad komponált műre…
Nos, Vaclav Nizsinszkij a kora huszadik század legbriliánsabb balett-táncosa és koreográfusa volt, aki radikális elképzeléseivel alapjaiban rengette meg eme művészeti ágat. Lengyel felmenőkkel rendelkező orosz volt, aki legnagyobb sikereit Párizsban aratta. Az 1913-ban bemutatott Tavaszi áldozat című előadást Igor Sztravinszkijjal közösen vitte színre, amely megbotránkoztató jellege dacára is a modern balett megkerülhetetlen alapműve lett. Ami Nizsinszkij rám gyakorolt hatását illeti, a balett-múltam ugye köztudott. A mai napig figyelemmel követem a műfajt, és amikor nekiláttam ennek a szimfonikus műnek, éppen Nizsinszkij életrajzi könyvét olvastam. Idővel azt vettem észre, hogy a könyvben olvasottak hangulata önkénytelenül transzformálódik abba, amit írok, egyfajta zenei leképezését hozom létre a könyvben megfogalmazottaknak.
Mennyire rokonítható ez a zenemű azzal a Ghosts című darabbal, aminek első része a 2008-as From The Moon To The Sun albumon került bemutatásra?
Ez a darab teljesen független a Ghosts-tól, csupán egy újabb szimfonikus mű a katalógusomból. Jelenleg már a hetedik ilyen kompozíciónál tartok, és a most megjelent albumon a címadó tételen kívül további kettő került kiadásra. Az egyik a Ghosts sosem hallott, teljes szimfonikus verziója, míg a másik A Parting Grace címet viseli, és egy kamarazenekarra írt, nyolcperces tétel. A teljes album játékideje 55 percre rúg.
Stílusát tekintve hogyan definiálnád ezt a munkát?
Mindenképpen kortárs komolyzenének, amely olyan művészek hatása alatt született, mint például Arthur Honegger. Azt is rá lehet fogni, hogy Sztravinszkij munkássága is érződik rajta, és el is fogadom, noha az ő műveit sosem tanulmányoztam tudatosan.
Egy ilyen gigantikus kompozíció összerakásakor mennyire látod előre, hogy miként fog festeni a teljes mű, amikor elkészül?
Általában attól függ, hogy mennyire tiszta az inspiráció, ami mozgatja a fantáziámat. Sok esetben csak a végére kristályosodik ki a koncepció. Persze ahogy haladok előre az időben, egyre rutinosabbá válok, egyre nagyobb biztonsággal mozgok ebben a világban.
Biztos vagyok benne, hogy rengeteg időbe telik egy-egy ilyen zenemű hangszerelésének elkészítése…
A Conversations With Nijinsky úgy egy év alatt lett kész, ami elég jó tempónak tekinthető, főleg azért, mert közben többször megszakítottam a munkát, hiszen a Wingerrel is koncerteztünk tavaly. A Ghosts tovább tartott, nagyjából másfél évig, de az a legelső darab volt, akkor még zöldfülű voltam. Most már összehasonlíthatatlanul gördülékenyebben dolgozom. Ha megadatna az a lehetőség, hogy három hónapra magamra zárjam a házam ajtaját, akkor ennyi idő alatt egy húszperces szimfonikus művet az első hangjegytől az utolsóig kompletten el tudnék készíteni.
Egymagad készíted az összes partitúrát minden egyes hangszerre?
Pontosan ez történik. A valódi zeneszerzés erről szól, és ez az, ami kielégít zeneileg már jó ideje: minden egyes hangot papírra vetni minden egyes zenész számára, mert egy ilyen mérvű kompozíció esetében minden apró nüansznak jelentősége van.
Szerinted egy ilyen volumenű kompozíció felépítése után lehet még élvezetet találni a szimpla rock & roll dalok írásában?
Azt hiszem, igen. Főleg Reb Beach társaságában igaz ez, akivel rendkívül gyümölcsöző szerzői kapcsolatot ápolok, két hét alatt össze tudunk rakni egy komplett zeneanyagot, persze szövegek nélkül. Nyilván egy szimfonikus darab megírásához képest rockalbumot készíteni olyan, mint vakációra menni, de továbbra is imádom a bandát, mert jó móka rocklemezeket készíteni. Nagyon különbözik a két dolog egymástól, ugyanakkor mindig is az volt a célom, hogy szimfonikus muzsikát írhassak. Már a korai Winger-lemezeken is tettem lépéseket a komolyzene irányába, elég csak meghallgatni a Hungry vonós bevezetőjét, a Rainbow In The Rose dalt, vagy akár az első szólóalbumom témáit. Mindenképpen szerencsésnek gondolom magam, mert megadatott a lehetőség számomra, hogy a komolyzenén keresztül mélyíthessem el a tudásom, és közben rockzenészként sem kell feladnom magam. Egyiket sem helyezem a másik fölé, és tudom, hogy az emberek sem bánják ezt a kettősséget.
A Grammy-díjas San Francisco Ballet Orchestra muzsikusai hallhatóak a lemezen. Ha jól emlékszem, már dolgoztál velük korábban…
Pontosan, a Ghosts egy korábbi, háromrészes változatának felvételeivel bíztam meg őket, még 2011-ben. A karmesterükkel jó barátságot kötöttem, ezért magától értetődő volt, hogy az új anyaggal is teszek egy próbát náluk. Sokáig nem kellett győzködni őket, egyből ráharaptak, én meg örültem, hogy ismerős arcokkal dolgozhattam. Fantasztikus munkát végeztek, óriási élmény volt hallani, ahogy életre kelt a kezük alatt a munkám. A magamfajta rockarc számára ez merőben szokatlan és különös…
.jpg)
Nagyon más a stúdiómunka a szimfonikusokkal, mint egy rockbandával?
Meghiszem azt, főleg a költségek terén! (nevet) A produceri székből nézve elképesztően stresszes procedúrának bizonyult ez a munka: roppant kemény feladat 50 muzsikust koordinálni, miközben egy ultrakomplex művet veszünk fel, és percenként több ezer dollárt fizetünk a stúdiónak. Hiába profi a stáb, kíméletlenül kritikusnak kell lenni, századszor is meg kell bizonyosodni arról, hogy minden a helyén van, hogy mindenki azt teszi, ami a feladata. Rocklemezt készíteni ehhez képest maga a felüdülés.
Mennyibe kerültek a felvételek?
Tokkal-vonóval 120 ezer dollárba, ami nem kevés pénz…
Manapság számos előadó él azzal a divatos lehetőséggel, hogy különböző kampányok segítségével, adományozás útján gyűjt pénzt aktuális projektje finanszírozásához…
Itt erről nem volt szó, a teljes költséget magunk álltuk - jórészt a San Francisco Ballet Orchestra, a fennmaradó összeget pedig jómagam, és néhány egyéb befektető.
Az utolsó „normális” szólóalbumod 2008-ban jelent meg. Lesz folytatása valamikor?
Rengeteg dalom van hozzá, és lenne is kedvem megcsinálni, az egész csak időzítés kérdése. Annyi minden zajlik az életemben… Biztos kihozom valamikor, de nem a közeljövőben. Talán valamikor 2018-ban…
És a Winger számára mit hoz a jövő? Mikor álltok neki a következő anyagnak?
Talán novemberben elkezdünk dalokat írni, de nincsenek terveim – nem az az ember vagyok, aki előre megtervezi a dolgait. Ez a lehetőség mindig akkor válik relevánssá, amikor Reb nincs turnén a Whitesnake-kel, jelenleg azonban David Coverdale alaposan ellátja munkával.
Azt hallani, hogy Coverdale visszavonul jövőre…
Igen… A Scorpions és a KISS is folyamatosan ezt teszi – húsz éve!
Nem gondoltál még arra, hogy nagyzenekari kontextusba helyezz néhány örökzöld Winger-témát?
A kiadóm épp mostanában vetette fel ezt, és nekik is ugyanazt mondtam, amit most neked: nem vagyok nagy híve a különböző műfajok házasításának. Egyébként meg tudnám csinálni, nem okozna gondot… Talán egyszer átgondolom ezt a lehetőséget…
Danev György
2016. november 26. 07:44