Lassanként talán minden a helyére kerül. Így a több mint öt évtizede az úgynevezett „könnyűzene” élharcosainak vagy éppen a másodvonalban tevékenykedő, nem éppen szürke eminenciásainak a megítélése is, akik közül nem kevesen szenvedték el a szocialista kultúrpolitika önkényét anno. A kezdetben lesajnált, negligált, a későbbiekben betiltott, netán üldözött zenészeket a rendszerváltozást követően különböző módon igyekeztek rehabilitálni. Most Veszelinov András, az Atlantis, a Metró, valamint a Syrius együttesek dobosának avattak emléktáblát egykori lakóházának homlokzatán.
Elsőként Radics Béla, a karizmatikus gitárkirály kapott egész alakos bronzszobrot Angyalföldön, aki hiába volt a nép egyszerű gyermeke, mégsem állhatott meg a hetvenes-nyolcvanas évek kultúrhatalmasságai előtt. De nem járt jobban Bencsik Sándor a P. Mobil és a P. Box emblematikus gitáros-szerzője, vagy épp az ugyancsak mobilos, különleges orgánumú Tunyogi Péter sem. Ha már életükben nem becsülték őket, legalább egy emléktáblát megérdemeltek az utókortól.
2001. szeptember 7. A magyar progresszív-dzsesszrock muzsika ünnepe, amikor csaknem eredeti összeállításban – a korábban elhunyt Baronits Zsolt szaxofonos- zenekarvezető kivételével, valamint kisegítő zenészekkel – utoljára lép színpadra a legendás Syrius 1970-73 közötti formációja. Húsz évvel később, ugyanerre a napra időzítik Veszelinov András emléktáblájának avatását egykori lakóhelyének, a Karinthy Frigyes utca 10. számú egykori bérház homlokzatán – tizennégy esztendővel a halála után…
– 1969-ben Baronits Zsolt meghívására került a Syrius együttesbe, ahol szakmailag a csúcsra ért – ismertette Veszelinov András zenei pályafutását Nemes Nagy Péter blues szakértő, rádiós szerkesztő-műsorvezető a táblaavató ünnepségen, hozzátéve, hogy a zenekar ritmusszekciója Orszáczky Jackie basszusgitárossal Ausztráliában ért össze igazán. Elmondása szerint, később ez jellemezte a Syrius együttest. A nyolcvanas évek közepén a Madách színházban kötött ki, ahol elsősorban Hofi Géza partnereként találkozhatott vele a nagyérdemű. Mert sajátos humora, alkata erre is alkalmassá tette. – A húsz évvel ezelőtti próbákon pontosan emlékezett a három évtizeddel korábban játszott darabokra, s ezzel nagyban segítette az együttes felkészülését – méltatta a kiváló dobos memóriáját nyitó beszédében a szónok. Hozzátette: – Szervánszky Attila disc jockey egy közösségi portálon úgy emlékezett Veszelinov Andrásra, mint a „legszellemesebb, leghuncutabb dobos, akinek nem volt szüksége dobszólóra ahhoz, hogy megvalósítsa improvizációs ötleteit, miközben folyton bolondozott”.
– Sokkal lejjebb vagyok, mint ő, minden tekintetben – ezt már Veszelinov Andrásné, Terike jegyezte meg a mikrofonállvány hosszúságának beállítása közben. A néhányszavas, szeretetteljes köszöntés sejttette, nem híve a fölösleges szavaknak, ám érzelmeit még finoman megcsillogtatott humora sem tudta elfedni.
Budai Ervin – egykori Syrius rajongó –, aki Nemes Nagy Péterrel és Zoltán Jánossal közösen aprólékos munkával dolgozta fel és jelentette meg könyvben a zenekar átfogó történetét, személyes élményeiről beszélt az egybegyűlteknek. A Széttört álmok című kötet anyagának gyűjtése kapcsán járt a Karinthy Frigyes út 10. szám alatt, ahol, mint mondta, „nagyon kedves, kackiás bajszú, jó humorú, vidám ember” fogadta. – Andriskát, vagy Veszelkát, ahogy zenésztársai hívták, bármelyik zenekarban, ahol játszott, nagyon szerették – árulta el a művészről a Syrius-könyv szerzője, majd a zenekar munkásságát méltatva megjegyezte, hogy az ötvenegy esztendeje alakult formáció az ország legjobb hangszereseit tömörítette, amit egy szakmai-, illetve közönségszavazás is alátámasztott. Nem csoda hát, ha nevükhöz kötődik az egyik legjobb magyar rocklemeznek tartott Ördög álarcosbálja. – Ennek ellenére ez egyfajta szakmai hátba veregetésnek tűnik, miután hivatalos elismerésben abszolút nem részesültek – emelte ki Budai Ervin. – Több mint ötven év telt el azóta, hogy a Syrius berobbant a hazai zenei életbe, és ez a félszáz év nem volt elég arra, bármilyen politikai kurzus legyen Magyarországon, hogy elismerték volna ezt a zenekart – fűzte hozzá.
– Andriska nagyon aranyos, kellemes, szellemes, humoros srác volt, aki nemcsak a zenében, de emberként is könnyed volt – emlékezett volt zenésztársára Ráduly Mihály szaxofonos-fuvolista, aki hosszú időre az Egyesült Államokba menekült a hazai szocialista viszonyok elől.
Az emléktábla állításának ötlete és megvalósítása az egykori, de örök Syrius-rajongótól, Kertész Ágnestől ered. – Ez példa arra, hogy valaki magánemberként elhatároz valamit, majd ismerős és ismeretlen emberektől segítséget kap – elevenítette fel az egy éve született kezdeményezés körülményeit a friss nyugdíjas középiskolai tanárnő, akitől azt is megtudtuk, hogy állami segítséget, az NKA támogatását is igénybe vették. Ezután már csak a ház lakóit kellett meggyőzni arról, hogy járuljanak hozzá egykori lakótársuk emléktáblájának elhelyezéséhez. Mert Veszelinov András kivételes egyéniség volt.
Búcsúzóul még egy pillantást vetünk a márványtáblára és elgondolkodhatunk a feliraton:
„Szivárványon túl van birodalmam / tücsök zenéje fegyverem és hatalmam”
Hegedűs István
2021. szeptember 25. 06:17