Korábban már írtunk arról, hogy Keskeny Márk zenei producer, énekes „KM Records” hangstúdiójának hangszigeteléséhez a PhoneStar hanggátló rendszert választotta. Megelégedettségének bizonyítéka, hogy most, amikor új helyre költözött, új stúdiója kialakításához ismét cégünket, a Wolf Bavaria Magyarország – Hang és Tűz Kft.-t válaszotta.
Erről a munkánkról röviden a zenei szakember tollából:
„Hangstúdióm, a KM Records, mely teret ad énekesek, kisebb zenekarok, hangszeres zenészek albumainak elkészítéséhez, a komponálási fázistól a kész kiadott anyagig, Budapesten, egyik belvárosi társasház lakásában került kialakításra évekkel ezelőtt.
Az idei évben egyik nagy álmom vált valóra, a hangstúdióm Budapest zajos belvárosából a főváros egyik csendesebb kerületébe költözött. A birtokomba került ingatlan hűen tükrözi személyiségemet, nem akármilyen épületről van szó, ez egy 19. századi kastély, neobarokk stílusban. Itt került kialakításra új hangstúdióm.
A hangstúdió két helyiségből áll, egy feljátszó süketszobából és egy vezérlőből.
A kialakításához kijelölt helyiség korábban egy nagy szoba volt, amit elsőkörben egy magas minőségű hanggátló fallal választottam ketté. Korábbi hangszigetelési tapasztalataimból kiindulva, erre csak is a PhoneStar hanggátló rendszere jöhetett szóba. Egyeztetve a Hang és Tűz Kft. szakembereivel, nagyon hamar meg is épült a javasolt rétegrendű, 17cm vastagságú PhoneStar hanggátló válaszfal. Ezzel elmondhatom, hogy nem csak a környék csendesebb, hanem a süketszobába és szobából kiszűrődő hangok mértéke is drasztikusan csökkent. Mindez tökéletesen megfelel egy minőségi hangstúdió elvárásainak!
Köszönöm a PhoneStarnak az ismét profi munkát!
Keskeny Márk
KM Records”
2023. május 5. 06:16