MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Karthago: Hogy lesz az elefántból mamut?

Nemzetközi viszonylatban is ritka, hogy egy zenekar 37 éven át változatlan felállással és töretlen népszerűséggel tudjon a pályán maradni. Kevesen ismerik ennek a titoknak a nyitját, mi most a legautentikusabb személyt, Szigeti Ferit faggattuk a receptről, aki éppen egy miskolci koncertre készülve, indulás előtt nyilatkozott nekünk. 

Hogy indul el egy rutinos zenekar egy nagyobb koncertre, milyen motyót kell ilyenkor összerámolni vagy mennyire bonyolult ez logisztikailag?

Nálunk azért nem bonyolult már ez, mert elég rutinszerűen járunk fesztiválokra, nagy koncertekre. A nyári turnénk már folyik, tehát gyakorlatilag április közepétől elkezdtük járni az országot. Egyébként ilyenkor nálam van a gyülekező, az én házamban van a próbaterem is, meg a zenekari cucc is itt tárolódik, tehát, mint egy bázis működik.

Most például a miskolci koncertre indulva, fél négykor fogunk találkozni, akkor a technikusok berámolják a cuccot a buszba, ez egy körülbelül fér órás rutinszerű művelet, mert ugye mindennek megvan a maga helye. Minden ki van milliméterre centizve, a busz tetejéig ér a motyó, ezután még mi is beugrunk a buszba, és akkor indulás…

Egyébként nagyon szeretünk együtt utazni a technikusokkal. Élvezzük, mert baromi jó a hangulat az utazások során. Alig várjuk, hogy beüljünk a buszba, mindig van téma, sokat szoktunk röhögni, egész végig dumálunk, úgyhogy hamar elmegy egy hosszabb út is. Egyszer általában megállunk, mondjuk kávézni.

Mondtad, hogy már turnéban vagytok, mintha idén aktívabb lenne a csapat, hogy néz ki ez a turné, meddig vagytok lekötve?

Tényleg nagyon szépen állunk koncertekkel, egészen év végéig vannak már lekötött Karthago koncertek. Ennek nagyon örülök természetesen, úgy tűnik, az utóbbi években jelentősen fokozódott az érdeklődés a zenekar iránt. Nyilván több oka is van ennek, erről majd még később beszélek. Rendkívül sok helyen játszunk, Szlovákiába megyünk, Erdélyben már voltunk és még megyünk is. Sepsiszentgyörgyön játszottunk pár hete, hihetetlen, de 25 ezer ember volt ott, és pont azt nyilatkoztam egyik újságnak, hogy ez annyira döbbenetes érzés, hogy libabőrős leszek tőle! Elmegyünk 800 km-re Budapesttől, és 25 ezer ember énekli a dalainkat. Kívülről tudják a szövegeket és éneklik velünk, szóval nagyon-nagyon jó érzés és nagy boldogsággal tölt el ez minket. Aztán, ugye leszünk a Harley-Davidson Open Road Fesztiválon, Alsóőrsön júniusban, júliusban Barba Negra Track lesz Budapesten, illetve Pesten fogunk még játszani néhány nagyobb kerületi rendezvényen is, például júniusban Kőbányán lesz egy nagy Kőbányai Rockfesztivál, és természetesen az ország különböző pontjain is fellelhetők leszünk. A honlapunkon ott vannak a részletek, én most mindet nem is tudom elmondani fejből. Remélem, hogy sokan jöttök, mert rengetek jó buli lesz!

Lehet most azt mondani, hogy a Karthago a reneszánszát éli?

Igen, mondhatjuk. Valóban több koncertünk van, mint 4-5 éve, és ez a tendencia tovább erősödik. Egyébként több bulit is el tudnánk vállalni, mint amennyit elvállalunk. Én évtizedek óta nagyon vigyázok a Karthago imédzsére- legendájára, nem engedem elvinni a bandát diszkóba, tátika kocsmákba, de kisebb falunapokra sem megyünk el. Tehát ügyelek arra, hogy a Karthago mindig egy nagyszabású, úgynevezett stadion zenekar maradjon, és ebbe a szerepbe bele is nőtt a csapat már jó régen. Szóval, amikor például egy város keres egy nagyobb rendezvényére fellépőt, ahová sok ezer embert szeretnének, oda a nagy tradicionális rockbandákat hívják nyílván, és ebben a sorban erősen jelen van a Karthago is.

Valószínűnek tartom, hogy nálunk ez a hosszú évek alatt kifejtett nagyon energikus, nagyon tisztességes, nagyon hiteles munkánknak is köszönhető. Minden koncerten odatesszük magunkat maximálisan. Jól ismerem a srácokat, hiszen a zenekar 37 éve játszik együtt, pár év szünetünk volt a ’80-as években, és volt olyan évünk, amikor 320 koncertet adtunk. Én nagyon pontosan látom a zenekar minden egyes tagján - amikor valahol megjelenünk és elkezdünk játszani-, hogy úgy dolgozunk, mintha éppen ott, azon a helyen akarnánk befutni. Igyekszünk, hogy jól játszunk és, hogy jól érezze magát minden egyes ember, aki eljön a Karthago koncertjére. Hogy élménnyel gazdagodva menjen haza… Ez mindig bennünk van, bármilyen fáradtak vagyunk, akkor is odapakoljuk magunkat. Múltkor volt egy pénzügyi vitám egy szervezés kapcsán a zenekar fellépti díjáról beszélgettünk és akkor én azt mondtam az illetőnek, hogy a Karthago a fellépésért nem kér pénzt, mi ingyen megyünk játszani, mert annyira szeretjük azt, amit csinálunk. Mi nem a fellépésért kérünk pénzt, hanem a sok időért, utazásért. Azt kell megfizetni, hogy mi beülünk délután kettőkor a zenekari buszba és hajnalban fogunk kiszállni valószínűleg, mivel akkor érünk haza a koncertből.

Mikor ti visszatértetek, akkor valóban nyilatkoztad azt, hogy csak kiemelt koncerteket fogtok vállalni, nagy színpadokon és nem akartok mindenféle sufnikban föllépni. A Karthagonak sosem volt klubkoncertje?  Volt időszak, amikor komoly zenekarok is beszorultak a klubokba.

Én elértem a zenekarnál azt - és ennek csak örülök, hogy ezt annak idején megléptük-, hogy ne a Karthagoból kelljen megélnünk. Gyakorlatilag nem vagyunk rászorulva arra - sok más zenekarral ellentétben-, hogy minden vackot el kelljen vállalnunk csak azért, hogy egy kis pénzt keressünk. Szerencsére mindenkinek van másik zenekara vagy más elfoglaltsága is. Pont ezért hiszem, hogy nem feltétlenül szükséges állandóan, mindenhova elmennünk. Ki szoktam választani azokat a nagy rendezvényeket, amelyek méltóak a Karthago legendájához és híréhez és tényleg nem megyünk el kis klubokba, illetve van egy unplugged műsorunk, amivel szoktunk járni, de ott is inkább télen és színházakba, művelődési házakba. Ezek nyilván kisebb volumenű, de ettől még baromi érdekes, izgalmas műsorok, intimebb környezetben, tehát nem olyan, amit máskor tőlünk megszokhattak. De ezt is nagyon szeretjük, most is jó párat csináltunk ebből a téli időszakban, és óriási sikerrel fut több helyen. Meg is fog jelenni egy akusztikus lemezünk a következő hetekben a Hammer Records gondozásában! Csináltunk a Rockmúzeumban egy ilyen unplugged koncertet, és annyira jól sikerült a hang, meg minden, hogy azt ki is adják.

Csak régi dalok lesznek rajta vagy esetleg születtek újak mostanában?

Azon a lemezen régi dalok lesznek, de egészen különlegesen feldolgozva szólalnak meg. Annak idején a MŰPA-ba kértek fel minket először, hogy ilyen akusztikus koncertet csináljunk, de annak immár 5 éve. Akkor majdnem másfél hónapot dolgoztunk, hogy a Karthago dalait átdolgozzuk úgy, hogy nincs benne dob. Kocsándi Miki is gitározik, aki egyébként nagyon ügyesen játszik. Olyan kis finomságok is vannak, mint kajon, meg Takáts Tamás csörgődobozik, az egész meg van csinálva, még a legkeményebb nóták is! Nagyon szép lírai a megközelítés, öt szólamban énekelünk, és nagyon élvezzük az üldögélést a bárszékeken és a csendes, tiszta zenélést.

Visszatérve a nyári nagy koncertre, azok mindig nagyszínpadon, nagy cuccal, komoly világítástechnikával zajlanak és ez a Karthago igazi közege. Ilyenné nőtte ki magát a zenekar.

Meg ugye, az elefántok sem tudnak mindenhová bevonulni! Kell a hely!

Igen, kell a hely, hogy dübörögjünk...

Mennyire volt nehéz anno megtalálni a megfelelő társakat? Gidófalvi átcsábításából volt némi bonyodalmatok az első időszakban…

Igen. Gidó akkoriban a Beatricében játszott. Elmentem a Közgáz klubba, megnézni őket, és ott láttam meg életemben először Gidót, aki a Hammond orgona alatt feküdt éppen a színpadon, de felnyúlva, a jobbkezével, egy frenetikus szólót játszott a billentyűkön… Ja, és a fejére egy zokni volt húzva! Szóval első pillantásra beleszerettem. (nevet) A szünetben odaléptem hozzá és megkérdeztem, lenne-e kedve átjönni az akkor induló Karthago-ba. Legnagyobb meglepetésemre igent mondott. Mint később kiderült azért, mert bár nagyon szerette a Beatricét, de mivel ő egy rendkívül képzett, sokoldalú, vérbeli zenész, úgy gondolta, hogy mellettem lényegesen jobban meg tudja mutatni zseniális tudását. Így is lett. Átjött hozzánk és elkezdtünk eszelősen próbálni. Az első koncertjeinken viszont megjelent néhány Beatrice rajongó és elkezdtek kiabálni Gidóra, hogy áruló. A negyedik-ötödik koncertünk után, fogtam magam és megírtam az Áruló című, azóta karthagós himnusszá vált dalunkat, és ezzel végül teljesen kifogtuk a szelet az akkori ellendrukkereink elől, akik ezután el is maradtak végleg.

Mennyire volt meg az alakuláskor a fejedben az a zenei vonal, ami a Karthago védjegye lett? Vagy ez már a tagok meglétekor alakult ki? Gidó is hozott az elején rögtön pár nótát…

Amikor véget ért a Corvina, egyet biztosan tudtam, hogy egy rockbandát kell csinálnom, hiszen korábban is kizárólag ezt a műfajt űztem. Ezért aztán neki is álltam rock számokat komponálni. Mire a Karthago végül összeállt, addigra a dalok 70 százaléka már megvolt. A zenéket és a szövegeket is megírtam. Gidó is hozott néhány nótát, így állt végül össze az első lemez anyaga. A végleges zenei vonal viszont a közös hangszerelésekkel lett az ami. Merthogy én soha, senkire nem erőltettem semmiféle stílust a bandában, hagytam, hogy mindenki azt tegye hozzá, amit a legjobbnak érez. Persze a kemény rockzenén belül… Úgy gondoltam - és gondolom ma is,- hogy éppen ez adta/adja meg a mai napig a Karthago egyéni ízét, stílusát! Az öt különböző ízlésű muzsikus egyéni zenei világa ötvöződik a mi hangzásunkban, mi nem akartunk követni semmit és senkit. Ez az elegy adta meg végül a Karthago egységes és különleges muzsikáját, amit később a zenei szakújságírók west-coast-nak tituláltak. Így pedig mindenki remekül érzi magát a bandában, hiszen pont azt játssza, amit akart és szeret. Talán ez az egyik nagy titka a Karthagonak!

A Karthago új időszakában, pontosan 2004-ben volt egy Valóság rock című lemez, illetve 2009-ben az Időtörés, ezeknek a dalai mennyire tudtak megragadni a koncertprogramban?

Szerepelnek! Van egy gerince a Karthago koncerteknek, azokat a nótákat nyilván nem hagyhatjuk ki, amiket a közönség nagyon vár tőlünk. Vannak a Karthago himnuszok: Apáink útján, Lépd át a múltat, a Requiem, az Áruló, a Pénz, Barátok nélkül, szóval ezek azok a szerzemények, amik nélkül nem lehet Karthago koncert, és akkor ezek mellé jön még - mondjuk úgy 50%-ban- a régi nagy nótákból jó pár, és körülbelül olyan 25%-ban válogatunk a korábbi, meg a legutóbbi lemezünkről is. Ezekről is mindig játszunk 2-3 dalt. Most például úgy készülünk, hogy még az úton megbeszéljük a zenekarral, hogy miket játszunk ma, mert összeszedtünk 3-4 olyan számot, amit még sose adtunk elő koncerten. Ilyen például a Ne menekülj, aminek a szövegét például Pajor Tamás írta és még fölmerült, hogy esetleg eljátsszuk Gidónak az instrumentális virtuóz dalát, a Paks az atomvárost, amit már nagyon régen nem adtunk elő. Ezeket egyébként össze is próbáltuk a turné előtt, még mikor március közepén 3-4 dalt megnéztünk - és nagyon örültünk neki, mivel érdekes ezeket játszani. Kuriózumként időnként előveszünk olyan szerzeményeket is, amiket ritkán hallhat tőlünk a közönségünk.

Engem egy kicsit meglepett, hogy Pajor Tamás volt egy új időszakotokhoz köthető dalotok szövegírója, ti hogy keveredtetek össze? Ő meglehetősen más közegben mozog.

Tamással én nagyon jó barátságban voltam korábban is, ezer éve, még a Neurotic korszakban ismertük meg egymást. A Neurotic után megtért és ugye HIT gyülis lett, évtizedek óta ott van már, valami komoly funkciója is lett idő közben és én annak idején, amikor megjelent az Ámen nevű zenekarával, akkor azt én adtam ki még a Universalnál. Nagyon jó lemez volt, nekem nagyon tetszett. Ez egy keresztény rock csapat, nekem bejön az igényességük, és persze Tamás baromi tehetséges szövegíró volt már akkor is - szerintem az egyik legjobb Magyarországon! Szóval az ismeretség okán egyszer fölmerült, hogy megkérdezem tőle, hogy nincs e kedve 1-2 Karthago dalhoz szöveget írni. Általában a nagy részét én írom a szövegeknek, most már Takáts Tamás is szokott egy párat hozni… És akkor Pajor azt mondta, boldogan ír nekünk. Odaadtam neki a dalt és egy hét múlva már jött a szöveggel. Ami egyébként nagyon jól sikerült, úgyhogy ennyi a kapcsolódás közöttünk, egyébként el szoktam menni, amikor vannak nagyobb koncertjei a gyüli parkban, most is volt egy pár honapja és baromi jó volt! Nagyon érdekes, nem kifejezetten rockzene, egy kicsit funky-s, Tamás az éneklés mellett rappel is. Én a szövegíráskor csak annyit kértem tőle, hogy nem akarok vallásos szöveget, de nem is lett az, abszolút jó, világi szöveget írt…

A Karthago pályafutása során voltak külföldi lehetőségeitek is, miket emelnél ki ezek közül? Illetve hová jutottatok el a zenétekkel, Kubában is felléptetek, ugye?

Mi nagyon sok helyen voltunk. Kubában úgy három hétig, óriási sikerünk volt náluk, amit nem is gondoltuk volna. Komolyan mondom, állva üvöltöttek és tapsoltak a népek, három koncertünk volt Havannában a Charlie Chaplin színházban, ami egy hatalmas teátrum. A kubaiak imádtak minket, pedig mi nagyon féltünk és tartottunk tőle, hogy ők ott az afro- kubai zenében vannak benne, de a rock meg egyszerűen lenyűgözte őket. Nagy élmény volt! Egyébként jártunk valamennyi közép-európai országban, Lengyelországban, Csehszlovákiában, a ’80-as években a Szovjetunió valamennyi köztársaságában. Rengeteget utaztunk. Hónapokat töltöttunk kint, 50-60 koncertet csináltunk 1-2-3 hónap alatt.

Ami persze a legnagyobb dolog volt a Karthago életében, az az ausztriai sikerünk, amikor megnyertük 1983-ban Villachban a Nemzetközi Táncdalfesztivál nagydíját a Requiemmel. Utána lett egy nagylemezünk angol nyelven, ami megjelent Ausztriában, Svájcban, Németországban, a Benelux államokban és ez a Requiem album aranylemez lett Ausztriában! Pont a napokban került a kezembe egy ’83- 84-es Ifjúsági magazin újság, amiben volt egy tudósítás, Urbán Tamás fotós és Csontos Tibor újságíró eljöttek velünk egy nyugat-németországi koncertünkre, Erlangenbe, amit az akkor nagyon sikeres osztrák Opus-al  játszottunk együtt. Erről tudósítottak egy négyoldalas cikkben és akkor csináltak egy interjút az akkori osztrák lemezkiadónk igazgatójával, aki azt mondta, hogy a Karthago óriási sikereknek néz elébe itt Európában. Ugyanannyi lemezt adtunk el kint, mint az Opus. Ez akkor nagyon nagy dolog volt! Mi utána nagyon sokat jártunk ki Ausztriába, Németországba koncertezni. Minket legalább annyira ismernek Ausztriában, mint Magyarországon! Mentünk az utcán Bécsben és mondták, hogy: Áááá, Karthago! Mi nagyon szerettük azt a korszakot.

Miért állt meg ez a dolog?

Megjelent még a második lemezünk is, Oriental Dream címmel… Most nagyon könnyű lenne már bármit is mondani, de ez az igazság, hogy a politikai berendezkedésünk nem tette lehetővé a kinti folyamatos jelenlétet. Egyszerűen nem volt lehetőségünk, hogy akkor és ott legyünk, amikor és ahol elvárta tőlünk a kiadó. Nagyon sokszor előfordult, hogy este kaptam a telefont, hogy: Feri, holnap este a Kim Wild-al kell fellépnetek a Stadthalléban! – bár, akkor ezt pont megcsináltuk, mert kint voltunk. De volt több más eset, amikor hirtelen kellett volna menni dedikálásra, tévéműsorba stb. Nem tudtunk elégszer kimenni, nem engedte az Interkoncert, hogy folyamatosan kint maradjunk. A fesztiválgyőzelem után azt mondta az igazgató, hogy most fél évet itt kéne maradnunk, annyi minden dolog lenne az elkövetkezendő fél évben.  De nem engedtek minket itthonról a hivatalos szervek. Akkor döntenie kellett a zenekarnak, hogy mint csinálunk, kint maradunk vagy hazajövünk és megpróbáljuk Magyarországról bejárni ezt a dolgot. Szavazásra került a sor - muszáj volt, máshogy nem lehetett dönteni. Ha kint maradunk öntörvényűen, akkor abban a rendszerben disszidensnek lettünk volna nyilvánítva… 

Mi lett az eredménye a szavazásnak?

Hát, 4:1 arányban az lett az eredmény, hogy hazajöttünk.

Ki akart kint maradni, ha nem titok?

Hát, az egy szavazat, az én voltam, ezt most már nyugodtan elmondhatom. A zenekar is tudja, hogy én nagyon hittem a csapatban akkor és persze a mai napig is hiszek, de úgy éreztem, többre voltunk predesztinálva. Láttam az akkori hihetetlen sikereinket, hogy mennyire szereti a bandát a kinti közönség, és bízott bennünk a kiadónk is. Láttam az Opus felfelé ívelő karrierjét, ők semmivel nem voltak jobbak a közös koncerteken, sőt, volt, hogy előttünk játszottak.  Én abban a hitben voltam, hogy ebből baromi nagy dolgok születnek majd. Az igazgatónk azt mondta, hogy a Requiem a világ bármely pontján sláger lehet, és mi világsztárok lehetünk. Szóval végül hazajöttünk, és én nem azt mondom, hogy megbántuk, mert itthon is nagyon szép karriert futottunk be, de nem lehet tudni, hogy mi lett volna, ha kint maradunk. Minden ember életében és a zenekarnál is ugyanígy van, hogy vannak Y elágazások, amikor el kell dönteni, hogy merre megy tovább… Hát, mi hazajöttünk, ahogy lehetett, kijárogattunk még, voltunk koncertezni Németországban, Ausztriában, aztán szép lassan letettek rólunk. Nagy fájdalommal vettem tudomásul, hogy elmaradt az a dolog, aminek a lehetősége megvillant előttünk. 

Azért tegyük hozzá, hogy a ’80-as évek legelején, mikor ti bejöttetek, akár az első lemezzel ’81-ben, abban az időben, Európában gyakorlatilag ez a vonal nem volt erős, nem volt játszott az európai zenekarok által. Inkább Amerikában volt népszerű ez a west coast vonal. Ha már itt tartunk, hogy a külföld is megvolt akkoriban, az eltelt 37 évből melyik időszakra vagy melyik időszakokra emlékszel legszívesebben?

Keith Richards könyvét olvastam, aki azt mondta, hogy a ’70-es évekből nem emlékszik semmire! Nekünk is voltak elég elképesztő hónapjaink a ’80-as években, megboldogult fiatalságunkban, a 30-as éveinkben jártunk, mikor embertelen népszerű volt a Karthago Magyarországon. Bárhova mentünk, tele voltunk rajongókkal és persze csajokkal. Csajok és bulik, tehát tényleg voltak ilyen korszakaink, én nagyon szívesen emlékszem ezekre a dologra, de ezek nem publikusak. A koncerteken is szenzációs formában játszottunk, aztán volt az a pár év szünetünk, amikor raktárba tettük a zenekart, és tényleg nem akartunk akkor játszani, abban a közegben. De a barátságunk megmaradt, hiszen én a hanglemeziparban dolgoztam, kiadó vezető voltam több helyen is. Én adtam ki a Takáts Tamás Dirty Blues Band – akkor még ez volt a nevük- első lemezeit, nagy slágereit, a Pocsolyába léptem is az én lemezkiadómnál jelent meg. De Kocsándi Mikinek is csináltam egy szólólemezt, Kis Zolinak és Gidónak készítettünk egy KGB albumot. Segítettem mindegyiküknek, hogy boldoguljanak, aztán ’90-ben, mikor elkezdtünk újra muzsikálni, a Petőfi Csarnokban volt az első nagy visszatérésünk a szabadtéri színpadon, ami abszolút néző rekord volt, azóta sem, előtte sem, soha nem volt 7800 fizető, csak rajtunk! Onnantól kezdve elkezdtünk újra dolgozni, játszani és - hogy is mondjam- a Karthago hitelessége ma már megkérdőjelezhetetlen. A minap a Passio.hu nevű internetes újságban az egyik újságíró srác azt írta - fel is tettem a honlapunkra idézve-, hogy: ha ma Magyarországon valaki meg akarja nézni, mondjuk az Eddát a ’79-es felállással, már nem tudja, mert egészen más emberek játszanak benne. Vagy, aki meg akarja nézni a ’80-as P-Mobilt, nem lehet. De, ha külföldön meg akar nézni egy klasszikus felállású Deep Purple-t, azt sem lehet! Egyedül a Karthago elefántokból lettek mamutok, ez az egyetlen olyan banda, amelyik 1979 óta együtt maradt… És ez olyan hihetetlen a rock műfajban, sőt egyáltalán a zenei világban, hogy a zenészek együtt tudtak maradni, és mai is ugyanaz az ember játszik a gitáron, a billentyűkön stb., aki annak idején feljátszotta a lemezre, akik megírták a dalokat. Mi játszottunk együtt tavaly Marosvásárhelyen a Uriah Heep zenekarral, ott is csak két régi tag van, ha jól emlékszem. Szóval cserélődtek a tagok, mások játszanak már, mondjuk, semmi baj nincs velük, csak hát, nem azokat látom a színpadon, akik annak idején ezeket a dalokat eljátszották, megírták. Lassan akár utánjátszó, úgynevezett tribute zenekar is lehetne…

Ha már érintjük ezt a témát, minek köszönhető az, hogy ti így együtt maradtatok?

Hát, könnyű lenne azt mondani, hogy egy zenekarvezető sok mindent át tud hidalni egy bandában, de ehhez kellenek a többiek is természetesen. Én úgy hiszem, hogy ez az öt ember, akivel annak idején összejöttünk, nagyon jól passzol egymáshoz. Persze veszekedések és viták is vannak, mint mindenhol. Én imádok vitatkozni és szeretek érvelni, de veszekedni nem és ezt megtanulta minden srác a zenekarban. Mi tudjuk, hol a határ, hogy meddig lehet elmenni vitában, hogy ne sértsük meg a másikat, hanem érveljünk, és mi szeretünk dumálni, beszélgetni, a humorral pedig mindent át tudunk hidalni. Baromi jó a hangulat a zenekarban, rengeteget tudunk együtt röhögni, alig várjuk, hogy beüljünk a buszba és elmenjünk valahova együtt. Elképzelhetetlen, hogy koncert előtt vagy után mi veszekedjünk! Nemrég voltam vidéken az egyik ismert zenekar koncertjén és utána beballagtam az öltözőbe, gondoltam köszöntöm a srácokat, beléptem és valami irdatlan óbégatás folyt, szinte anyáztak… Ott álltam döbbenten és mondtam magamban, hogy: ilyen van?! Szóval, mindjárt ki is jöttem. Nálunk ez elképzelhetetlen. Ha hibázunk is vagy mondjuk melléfog valaki a koncerten, jókat röhögünk egymáson és megyünk tovább. A közönségből lehet, hogy észre sem vették az emberek, csak mi tudunk róla, ez előfordulhat mindenkinél, élőben játszunk és ez a szép az egészben.

Te az elsők között kezdted el a fiatal tehetségek gondozását, képzését, A tokaji Rock gyermekei tábor legendás volt. Hogy látod ma, az utánpótlás képzését, illetve te miért léptél ki idővel ebből?

Köszönöm, hogy ezt mondod, merthogy valóban így volt. A Magyar Rádióban dolgoztam akkoriban zenei rendezőként és szerkesztőként.  Így támadt egy ötletem, majd lehetőséget is kaptam a főnökeimtől, hogy elindítsam a Rock Gyermekei tehetségkutató műsort. Ez egy heti rendszerességgel jelentkező adás volt, kifejezetten a rockzene utánpótlásának adott egy kitűnő lehetőséget a bemutatkozásra. A műsor folyamodványa lett azután a tábor ötlete is, ami amúgy Magyarországon az első egyhetes rock-táborozás volt, megelőzve a Sziget-et… Kilenc évig csináltam, és ez alatt minden évben több, mint száz zenész tanult ott a legelismertebb tanárok irányításával. Még ma is bárhová megyek, biztos, hogy odajön hozzám egy-egy muzsikus és elmondja, mennyire köszöni, hogy anno ott lehetett a Tokajban a Rock Gyermekei Táborban. És ők szinte valamennyien mára befutott zenészek lettek! Ez csodás érzés. Kérdésedre válaszolva, ma szerintem egyfelől jobb, másfelől gyengébb az utánpótlás tanulási helyzete. Mára ugyan van Kőbányai Zenei Stúdió, de kevesebb lett országszerte azon helyek, táborok száma, ahol képzés folyhat. Ez probléma. A tévés tehetségkutatók pedig jószerével inkább csak énekeseket keresnek. A hangszeres zenész totál kimarad ezekből.

Amúgy a Rock Gyermekei után nem hagytam fel a fiatal tehetségek kutatásával, hiszen nagynevű hanglemezkiadók vezetője lettem, és mint ilyen, ugyancsak rengeteg újdonságot sikerült piacra dobni, a fiatalabb generáció alkotásai közül.

Ha igazak a legendák, akkor te az első gitárodon elég sajátos stílusban kezdtél gitározni… Te milyen módon tanultál?

Tulajdonképpen én zongorázni tanultam az általános iskola alatt, amit annyira nem szerettem, merthogy Vivaldi, Bach, Mendelssohn és hasonló klasszikusokat kellett játszani, ami egy tíz éves forma gyereknek nem éppen a lelki világa még. Viszont arra meg nagyon jó volt, hogy adott egy nagyon biztos zenei, szolfézs alapot, amelyet azután később jól tudtam hasznosítani a pályám során. Az első gitáromat a suliban vettem, egy húr sem volt rajta… (nevet) Elmentem a körúti hangszerboltba és vettem húrokat, viszont fogalmam sem volt, hogyan kell felhangolni. Úgyhogy behangoltam egy fix „C” dúrra, és így kezdtem el gitározni. Ezzel a sajátos technikával meg is nyertem anno a kőbányai Ki-Mit-Tud selejtezőjét! Egyébként kőbányai gyerek vagyok… Pár nap múlva az énektanárom meglepett egy gitáriskola könyvvel, ami ugyan finnül volt írva, viszont benne volt a hangolás és az akkordok lefogásának alapjai is, ilyen kis pontokkal a berajzolva a gitárnyakon.  Akkor mindent elölről kellett kezdenem… És hát igen, gitározni autodidakta módon tanultam meg, magamtól, bár később az OSZK Zenei stúdiójában Kovács Andorhoz is jártam, ami nem kis alapot adott a későbbiekhez! Remélem, azóta azért már sikerült némileg továbblépnem… (nevet)

PAYA 


2016. november 29. 15:01

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA