Jónás Tamás
„A teljes zenei egységet próbálom keresni, amelyben a gitár is csak egy szereplő.”
The Four Seasons Pt.4: Winter címmel tavaly jelent meg Jónás Tamás legújabb műve, amivel pont került 2016 óta zajló ambíciózus zenei vállalkozásának végére. Egyebek mellett erről az instrumentális progresszív metált ambient- és new age-elemekkel átszövő zeneanyagról is beszélgettünk a gitárossal.
The Four Seasons című instrumentális kvadrológiád befejező része tavaly jelent meg, hat évvel az első után. Érdekes módon úgy tűnik, mintha a kalandosabb előző részeket követően némileg visszakanyarodtál volna a progmetálos gyökereidhez. Szándékos volt ez?
A befejező rész a Winter volt, és ez az évszak a szememben teljesen eltér az előző háromtól. A tél a kivétel - ilyenkor minden arra vár, hogy újra elindulhasson a körforgás. És szubjektív szempontból is kivétel, mert ez az egyetlen évszak, amelynek mindig nagyon várom a végét. Ezeknek az érzéseknek lett az eredője a vadabb és komorabb hangvétel, különösen a négy dal közül az elsőben és a harmadikban. A második tétel a tél szebbik arcát mutatja: egy napsütötte havas tisztás még tél közepén is az élet apró jeleit képviseli. A befejező negyedik szám pedig már az összegzés és a körforgás újraindulása. Itt megjelent az összes korábbi évszakból egy-egy zenei motívum is.
Miért tartottad lényegesnek, hogy a négy rész koncepcionális és hangulati szempontokból kapcsolódjon egymáshoz?
Nagy példaképeim egyike Antonio Vivaldi, és bár a zenei nagyságát megközelíteni csak álom lenne, de a legendás Négy Évszak művének egységes formavilágát és íveit megpróbáltam én is a magam módján megvalósítani. Az volt a cél, hogy a négy rész egyetlen dupla albumként is funkcionáljon, azaz egy teljes év történetét végig lehessen hallgatni 90 percben, ahol az évszakok természetesen fordulnak át a soron következőbe.
Önismereti szinten mi az, amit ez az időn átívelő projekt megtanított neked?
Két nagyon fontos tanulságot szűrtem le. Mindkét dolog olyan, amit mindenki sűrűn megtapasztal, de amikor egy számomra ilyen fontos dologban is teljesülnek ezek az alapigazságok, az örökérvényű tapasztalat marad.
Az egyik az, hogy nem létezik olyan, hogy nem sikerül valami. Ez csak akkor lenne elmondható, ha abbahagynám a próbálkozást. Ekkor tényleg mondhatnánk, hogy nem sikerült a dolog. De ha minden nap folytatom, akkor az élet egyszer csak észreveszi, hogy komolyan gondolom, és elkezd segíteni.
Az első Four Seasons EP, a Spring nagyon könnyen indult el, és hamar meg is született a teljes zene. A másik három évszaknál viszont sokkal komolyabb küzdelmekre volt szükség, főleg a zeneírás első szakaszában. Legkésőbb a negyedik EP esetén viszont már a korábbi évszakok tapasztalatából tudtam, hogy az ihlet nem marad el most sem, csak szeret késve érkezni a találkozóra. Tehát ha minden nap vállalom, hogy közepes zenei ötleteket alkotok, akkor megjön az igazi zene is.
A dalaid hallatán egy ideje azt érzem, hogy már nem gitáros-, hanem sokkal inkább zeneszerzői indíttatás vezértel. Tényleg megváltoztak a preferenciáid?
Így van, pontosan ez az a másik tanulság, amit az előző kérdésednél említettem. Ezalatt a négyrészes album-sorozat alatt fogalmaztam meg magamnak, hogy már nem gitárosként gondolkozom a zeneírásról, hanem a teljes zenei egységet próbálom keresni, amelyben a gitár is csak egy szereplő. A gyors szólóknak és technikás futamoknak is megvan a helyük, de csak akkor, ha a történet úgy kívánja. Szinte “évszakról évszakra” egyre kevesebb igazi gitárszóló került a zenékbe, és nem hiányzott az összképből.
Humán beállítottságú ember vagy, éppen ezért érdekes, hogy a dalszövegek írása és a vokális zene eddig nem igazán mozgatott. Miért van ez?
Erre valahol nagyon mélyen lehet a válasz, mert még én sem találtam meg. De az biztos, hogy a kedvenc együtteseimnél is sokszor nem nézem meg a szöveget, amiről énekelnek. Persze a Pink Floyd esetén azért kívülről tudom a szövegeket is, de sok kitűnő progmetál együttesnél talán nem is annyira fontos, hogy mi a konkrét dalszöveg. A zene egysége az emberi hanggal lesz teljes, és most hogy erről a kérdésről beszélünk, az ötlött még fel, hogy ha jó énekes lennék, akkor talán más lenne a helyzet. Mivel ez nem adatott meg, ezért a saját zenék úgy szólnak teljesen arról, aki én vagyok, ha ének nélkül születnek.
Szólómánia néven tavaly új Youtube-csatornát indítottál és heti rendszerességgel töltesz fel oktatóvideókat. Mesélnél erről a projektről bővebben?
Amikor a Winter megjelent, és ezzel a Four Seasons sorozatot teljesítettem, azt éreztem, hogy mostanra már a tapasztalat és tudás átadásának igénye is elérte azt a szintet, ami korábban a zeneírás és az önkifejezés igényére volt csak jellemző. A zenélés az egyik legcsodálatosabb dolog, és az évek alatt azt vettem észre, hogy rengeteg gitáros küzd azzal, hogy nem tud továbblépni. Ugyanazon a szinten ragadnak le sok évig, pedig annyival több lehetőség van mindenkiben! Persze a híres gitáros kedvenceinkre ez nem jellemző, de minden híres gitáros árnyékában ezrével vannak a munka és család mellett otthon zenélő, vagy próbatermekben dalokat alkotó gitárosok, akik az elavult gitártanítási koncepciók miatt nem értik a zenei összefüggéseket.
A Szólómánia nagy célokat tűzött ki. Azt szeretném, ha minden hazai gitároshoz eljutna az a hír, hogy évtizedek óta rossz irányba vezetik őket a száraz és elavult zeneelméleti tanítások. Rengeteg gitárossal beszéltem az évek alatt. Mind azt mondják: az elmélettel nem tudnak mit kezdeni. Helyette azt játsszák, amit füllel kikeresnek, vagy amit másoktól megtanultak. Vagy még rosszabb: bent raboskodnak a skáladobozok börtönében.
Pedig a zenélés mögötti elméleti rendszer ugyanolyan természetes és elegáns lehet, mint a beszédünk mögött megbújó nyelvi rendszer. Ha mesélsz egy sztorit, nem gondolsz a tárgyas ragozásra. Ugyanígy zenélhetne mindenki, de ehhez teljesen el kell felejteni a molyszagú és félrevezető elméleti tanokat. A modális skálákat például egységesen évtizedek óta félreértelmezve adják tovább a következő gitáros generációnak. Nem csoda, hogy mindenki marad a lá pentatonban.
.jpg)
A modális skálák jelentik a sokféle színt a zenében. A Pink Floydnál és Joe Satrianinál sok líd hangulat van, Malmsteen és Petrucci gyakran használ fríget, Gary Moore a blues lemezein dór hatásokat alkalmaz. Mindegyik skála egy külön világ, sőt a mixolíd egyszerre tud blues rock és távol-keleti meditációs hangulatot. A régi tananyagok szerint azt kell róluk tudni, hogy a modális skálák a dúr skálának a különböző fokáról indulnak. Szót sem ejtenek arról, hogy hogyan fejezd ki magad a hangszeren ezekkel a skálákkal.
Ezért készült egy három részből álló videósorozat, a Modális Workshop. Ezt most szabadon el lehet érni itt: https://szolomania.com/modalis-titkok-1
Ebben a videósorozatban a modális skálákat használjuk a rockzenében: akkordok díszítésére, riffek alkotására, és létező zenék visszafejtésére. A zeneelmélet a legjobb barátunk lehet, akárcsak a beszélgetésünk mögött megbúvó és minket segítő anyanyelvi tudás.
A videókban más oldalról világítod meg a szólógitározást, mint az általában lenni szokott. Direkt el akartál szakadni a bevett konvencióktól?
Igen, és a visszajelzések is egyértelműen azt mutatják, hogy ez volt a jó döntés. Olyan videókat szeretnék csinálni, amiből meg lehet érteni a zenei összefüggéseket. Sok gyakorlati trükköt, díszítést, szóló-ötletet is mutatok ezekben a videókban, és mindegyik mögött igyekszem felhívni a figyelmet a mélyebb összefüggésre. A legjobb kérdés, amit egy gitáros feltehet az az, hogy “Miért?” Miért szól jól most ez a hang, és miért szól kevésbé jól egy másik zenében? Amíg nincs egy térképünk, addig olyan lesz a gitározásunk, mintha aknamezőn járkálnánk. “Hopp, itt egy rossz hang, gyorsan vissza a skáladobozba.” A Szólómánia célja az, hogy megélhesd a benned rejlő zenei adottság kibontakozását.
Habár a legtöbb gitárosban alaposan túlteng az ego, te magad paradox módon mindig igyekeztél háttérember maradni. Sosem vonzottak a rockgitározás esetleges járulékos nyereségei, a csajozás, a bulizás és az egyéb extrovertált dolgok?
Az ego bennem is ott dolgozott, régebben sokkal inkább aktív volt, mostanában már talán nyugodtabb, mert elégedett vagyok azzal, amit eddig elértem. Tényleg nem a rock & roll-életérzés vonzott annyira, hanem az ego inkább a kreatív energiákat táplálta, állandóan gyakoroltam és írtam a zenéket. Azért persze körbenéztem a világban is, de a hátország már fontosabb. Feleségem festőművész, és amíg én például az Autumn bordó őszi leveleit vagy a Winter fagyos és fehér tájait zenésítettem meg, addig ő a vásznon keveri a színeket. Alkohol helyett pedig a tortákban találtam meg a függőséget. (nevet)
https://www.youtube.com/szolomania
Interjú: Danev György
2023. május 17. 06:39