MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Itt az első dal az Antares élő stúdiókoncertjéből

Az Antares február elején stúdióba vonult, hogy egy családias hangulatú live session videóval mutatkozhassanak be a nyugat-európai fesztiválszervezőknek. A Sounday stúdióban, sok sávon és 8 kamerával rögzített anyag producere Nóniusz Gábor, rendezője Bikali Sándor volt. A csapat mától egy hónapon át heti egy dalt mutat meg a YoutTube csatornáján a közönségnek. Ennek apropóján a zenekar három tagjával (Dér, Page, Fecó) és Nóniusszal beszélgettünk.

Két évig szinte másra sem volt lehetőség, csak “szobakoncertekre”, majd újra megnyitott a világ. Mi volt az apropója annak, hogy ilyen felvételt készítsetek?

Dér: Nagyon régóta szerettünk volna egy jó minőségű live session felvételt. Sok kamera
állás, szép fények, jó hangzás. Valójában mi élőben tudjuk igazán megmutatni az erősségeinket olyan környezetben, amikor együtt játszunk. Ez a hallgatónak is fontos szempont, elsősorban ezért szerettük volna kihozni ezt az anyagot. Másodsorban pedig a külföldi promotereknek, showcase arcoknak tudjuk ezt küldeni ajánló gyanánt, hogy “tessék itt vagyunk Hello”.

Nóniusz: A klubkoncertek és a szabadtérik mellett szerettem volna egy olyat, ahol mindent mi kontrollálunk, annyit és azt mutatunk, amit mi akarunk, de főleg azt, amiben ez a zenekar erős. Fontos, hogy az előnyeinket tudjuk büszkén kidomborítani. Onnantól Kojaké a pálya. Ő a kollégám, róla tudni kell, hogy egy jó évtizedig a Firkin zenekar teljes külföldi jelenlétét építette és szervezte, kanadai koncerttől a sokállomásos európai fesztiválturnékig. (Amúgy Kovács Gábor néven anyakönyvezték, de szerintem otthon is Kojaknek hívják.) Amikor ezt a felvételt megálmodtuk, még nem lehet tudni, hogy az idei évet is a szobában kell-e töltenünk, vagy sem. Azt viszont lehetett tudni, hogy egyszer az egész rémálomnak vége lesz és akkor kész megoldásokkal kell előállnunk.

A felvételen a közönség soraiban a családotok és a barátaitok láthatók. Nem gondoltatok kisorsolós helyekre, nagyobb helyszínre, vagy hasonlóra?

Dér: Alapvetően egy titkosabb megoldást szerettünk volna, ezért is nem volt nyilvános a live session forgatása. Meg aztán a férőhely is limitált volt sajnos. Családias környezetben történt a felvétel spanolgatással meg pogácsázással egybekötve.

Fecó: Jó hír, hogy sokkal több közeli barátunk van, mint gondoltuk. Viszont nem akartunk kivételezni, úgyhogy “ki korán kel, aranyat lel…” alapon hirdettük a meghívást.

Nóniusz: Azért 2021-ben sikerült a bandát kivinni nagyobb nézőszám elé, akár Bonnie Tyler buliját, akár a Lazarvs szabadtérit nézzük, a januári Special Providence-es A38 ment a tévében is, de nem szabad elfelejteni, hogy a srácok a 150-200 fős klubokban csavarják leginkább az ujjuk köré a közönséget. Ez itt még családiasabb volt és még a felvétel alatt is dilemmát okozott, hogy angolul vagy magyarul menjenek a konfok. A helyi közönség magyar volt és szinte mindenki mindenkit ismert, a videó célközönsége pedig egyértelműen a külföldi zeneipari szakemberek.

Elég szép hangszerparkot vonultattatok fel, sok olyan újdonsággal, amivel eddig nem találkozhattunk nálatok.

Page: Én ugyanúgy a szeretett Ludwig dobomon játszottam annyi különbséggel, hogy az elmúlt koncertek tapasztalata alapján itt sem használtam felső tomot csak egy állót, de cserébe pofátlanul sok cintányért.

Dér: Régi álmom volt egy Hammondon játszani. Egy csodás XK5 rottyant meg leslie hangszóróval együtt. Ez tipikusan az a hang, hogy lenyomod bármelyik billentyűt, és libabőr! Nagy köszi a lehetőséget, egy élmény volt!

Nóniusz: Fecó évek óta Cort hangszereken játszik, ez eléggé adta magát, hozott is vagy hármat-négyet. Az Austrian Audio 2022-ben kezdte a zenekarral a közösködést, azóta főénektől a talkboxon át az overheadig mindenre találtunk velük közös megoldást. Volt olyan modelljük, amit elsők közt kaptam meg az országban, szóval tudtam, hogy mit várhatok. Főleg nyugalmat.
A Hammond egy kanyargósabb sztori, szép úttal a célig! Kaposvári Gáborral a Fortétól komplett délutánokat telefonáltunk át, hogy a megfelelő hosszúságú kábel legyen, próbáltuk kitalálni, hogy melyik Leslie legyen, kicsi vagy nagy, majd Gyöngyösi Gábortól Pénzes Mátéig mindenkit végigkérdeztem, hogy kinek melyik modellel mi a tapasztalata. Utána Kaposvári Gábor nagyjából élő telefonvonalban kísérte végig a hangszer országba érkezését, hogy az orgona a  beálláson tényleg ott legyen. Aztán ott volt!

Fecó: Imádok a Cortnál lenni. Basszusgitár téren nagyon rátaláltam önmagam megszólalására és játékára. Nem beszélve arról, hogy maga a közösség példaértékűen családias. Az Austrian Audio pedig egy nagyon kellemes meglepetés számomra. Kimondhatom, hogy majdnem az összes koncert körülményekhez való mikrofont kipróbáltam. A sound magáért beszél az új OC 707 mikrofonommal.

Miért nem egyben mutatjátok be az egészet?

Nóniusz: Dér dobta be, hogy mi lenne, ha nem egyben jönne ki, hanem hetente. Azért is tartottam jó ötletnek, mert így nem egyszer van téma, hanem négyszer lesz miről beszélni.

Azt suttogják, jó nyaratok lesz. Merre és hogyan tovább?

Nóniusz: Ahogy ez a videó készen lett, az első lépcsőig eljutottunk az Antares zenekarral. A külföldi jelenlétüket alapozva már március óta szólnak a dalaik német, cseh, szlovák rockrádiókban és rockműsorokban, de további országok is hamarosan bekerülnek a felsorolásba. A külföldi interjúkkal kúszunk be az ottani hallgatók fejébe, nemrég például - Kóbor János születésnapján - Page mesélt az Omegával kapcsolatos személyes élményeiről egy cseh rádiónak.
Most, ezzel videóval már a 2023-as európai fesztivál szezonnak szeretnénk megágyazni. Az ANTARES mellett folyamatosan vadásszuk azokat a magyar zenekarokat, akikkel újabb “zászlókat tudunk kitűzni“ európa-szerte.

Page: A nyár alkalmával a Campus illetve a Fekete Zaj fesztiválokon leszünk, valamint a Gitármánia táborban. És még valószínűleg lesz egy különleges eseményünk is, amiről mindenki értesülni fog a Social média felületeinken keresztül.

Fecó: A Campus nagyon sok gyerekkori emlékemet tartja magában. Nagyon várom, hogy egy új szemszögből is lássam végre ezt a fesztivált. A Gitármánia tábor a zenekar életében a vakáció, amiben feltöltődünk, persze közben rengeteget dolgozunk és tanítunk. A Fekete Zaj pedig az a fesztivál, amit már rég szerettünk volna kipipálni, reméljük a legjobbakat.

Fotók: Andrási Ingrid

A program megvalósítója: Noniusz Productions & Media,
Támogató: Emberi Erőforrás Támogatáskezelő - Petőfi Kulturális Ügynökség


2022. június 14. 07:24

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA