MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Horváth Ákos – Stardust

„A szívben hiszek, a technika csak hab a tortán.” Az elmúlt években feltűnt néhány olyan rockzenekar, akiket meghallottam, és az első hang után a rajongójuk lettem, mert pontosan azt az életérzést hozzák, amit a rock zenétől várok: baromi jó dalokat játszanak profi zenészek, úgy, hogy benne van szívük-lelkük, és az a dög, aminek a gyomromban is érzem az erejét. A Stardust is ezek a zenekarok közé tartozik. A csapat frontembere, dalszerzője és szövegírója Horváth Ákos, aki sokféle zenei projektben részt vett, mire megfogalmazódott benne, hogy pontosan mi az ő útja. Többek között gitárosa volt a Mantra nevű trash metál zenekarnak, tíz évig koncertezett a Nightfly nevű jazz-fusion bandájával, játszott Bársony Bálinttal közös jazz produkciójában, producerkedik, és szerzőként is tevékenykedik, például édesapjának, Charlie-nak is írt dalokat.

Amikor végeztél a Kőbányai Zenei Stúdió gitár szakán, már a Mantra nevű trash metál zenekarban játszottál. Bár szép sikereket értetek el, 5 év után kiszálltál a csapatból, és egy új zenei műfajban, egy új szerepben, énekesként is kipróbáltad magad. Mi indított el ebbe az új irányba?

Úgy éreztem, semmiképp nem akarok csak egy gitáros lenni egy zenekarban, többre vagyok hivatott. Visszanézve minden sorsszerűen történt. Akkoriban nagy kedvencem volt Hiram Bullock nevű énekes -gitáros, aki óriási hatást gyakorolt rám. Az ő zenéjének hatására jött az ötlet, hogy énekelni is akarok, így kezdtem el a gitár mellett ezzel is foglalkozni. Megalapítottam a Nightfly nevű fúziós zenekaromat, amit körülbelül tíz évig csináltam, és olyan szuper zenészekkel játszhattam együtt, akik azóta is meghatározó nevek a szakmában, mint például Temesi Berci, Fehérvári Ati, Csányi Zoli, Balogh Laci és Kardos Norbi. Főképp Hiram Bullockot játszottunk, de néhány Earth Wind & Fire, Stevie Wonder, Tower of Power és ezekhez hasonló dalok is bekerültek a műsorunkba. Nagyrészt inkább klub bulikat játszottunk. Soha nem felejtem el, amikor az Old man’s pubban a pincérnek át kellett lépnie a széltében nagyjából másfél méteres pedál boardomon, mert tele volt a hely és a színpadon át vitte az ételt a vendégeknek. Jó kis idők voltak!

2008-ban készítettél egy szólólemezt olyan nagyszerű társszerzővel, mint Horváth Attila szövegíró, majd néhány évre eltávolodtál a színpadtól. Miért volt szükséged erre a hosszú szünetre?

Egyrészt akkoriban elég sok mindennel próbálkoztam zenei téren, és sajnos egyik számításom sem jött be, talán kicsit el is keresedtem... Visszagondolva jó volt ez a szünet, mivel jó alaposan át tudtam gondolni a dolgaimat, és tudtam tervezgetni. Emellett megszületett a kisfiam is, így minden időmet a családnak próbáltam szentelni.

Majd megalapítottad a Stardustot. Már konkrét elképzelésekkel kerested a társaidat ehhez a formációhoz?

Igen, voltak konkrét elképzeléseim. Egyfelől mindenképp a nemzetközi piacon szerettem volna érvényesülni, emellett végleg kitisztult bennem a kép, hogy milyen zenét is akarok csinálni. Szerintem egy művész vagy előadó életében a legfontosabb az, hogy megérezze azt a stílust, ami hozzá a legjobban illik. Ez talán egy áldás, amit nem mindenki kap meg, hosszú idő és csiszolódás után jön rá az ember, hogy mi is az ő saját útja. A leállásom alatt, amíg nem voltam aktív, nagyon sok időt töltöttem azzal, hogy zenészekkel ismerkedtem, haverkodtam. Szerettem volna kideríteni, ki lenne az, akivel tényleg jól érezhetem magam, és társam lehet egy hosszú távú közös munkában. Én alapvetően a dalokban és szívben hiszek, a technika csak hab a tortán. Ezt tartottam szem előtt, amikor a zenésztársaimat kerestem, és meg is találtam. Igaz, azóta jónéhány tagcsere történt a zenekarban, de utólag úgy gondolom, hogy ez egy zenekar fejlődésének velejárója. Viszont az elején egész egyszerűen jól akartam magam érezni olyan srácok társaságában, akik ugyanazt a zenét szeretik, amit én.

A dalok írása és hangszerelése hogyan zajlik?

Alapvetően a zene és a szövegek nagy részét én írom. Nem tartom magam igazi szerzőnek, sem a dalírást sem a dalszövegírást nem tanultam, minden apró trükkre magam jöttem rá sok-sok kísérletezés után. Talán ebben az is segített, hogy gyerekkorom óta rengeteg zenét hallgattam, amibe a Steely Dan-től a klasszikuson át a Slayer-ig minden volt. Emellett vannak külföldi társszerzőink is, akikkel együtt írunk. Saját stúdióm van, itt dolgozunk és próbálunk. Általában úgy zajlik a folyamat, hogy ha már 90 százalékban összeraktam egy dalt, akkor átküldöm a srácoknak és mindenki hozzáteszi az ötleteit. Semmiképp nem zárkózom el attól, hogy a csapatból más is hozzon nótát, de srácok inkább a muzsikálás részét teszik hozzá a dalokhoz, azt viszont csodálatosan. Egy dal megírása nagyon rejtélyes dolog, valamikor csak kigördül az emberből, de többnyire egy hosszú vajúdási folyamat után születik meg a kész végeredmény. Mindig megpróbálom a lehető legjobb formáját megtalálni egy dalnak, és ez legtöbbször nálam sok finomítgatással járó, hosszadalmas munka. Az ötletek bárhonnan jöhetnek, van úgy, hogy álmomból éberedek fel, hogy feldúdoljam a diktafonra az adott dallamot. Az ember képes arra, hogy azt mondja magának, nem baj, visszafekszem, majd reggel feléneklem, de addigra persze kimegy a fejemből.  Ezért, ha megjelenik egy dallamfoszlány a fejemben, már rutinszerűen úgy ébredek fel mint egy gép, és  felkelek akkor is ha elájulok, mert nem tudhatom hogy épp egy olyan dallam jutott-e eszembe, ami később inspirálhat egy jó dal megírására.

Az első kislemezzel máris sikereket értetek el, a dalaitokat rotációban játszotta a rock rádió, ráadásul ennek az anyagnak köszönhető, hogy a nagylemezt már a nemzetközi hírű Frontiers adta ki. Hogyan sikerült velük kapcsolatba kerülni?

Igen, ahogy mondod, az első, a „Shine” kislemeznek nagy sikere volt, saját kiadványként jelentettük meg, és nagyon sokat rendeltek belőle. Az érdekessége, amire én nagyon büszke vagyok, hogy életem legkedvesebb hangmérnöke, Michael Wagener keverte, aki szerintem a világ legnagyobb albumait csinálta. De visszakanyarodom arra, hogy hogyan is sikerült a kiadónkhoz kerülni. Egy német rádiós, aki rendelt a kislemezünkből, egy fesztiválon megmutatta az anyagot egy barátjának, aki épp a Frontiers főnöke volt. Megtetszettünk neki, és felajánlott egy szerződési lehetőséget. Egyszerűen így történt. Óriási nagy dolognak és megtiszteltetésnek tartom, hogy egy kiadói karámban lehetünk olyan bandákkal, mint például a TOTO, Whitesnake, Yes, Journey, Glenn Hughes vagy épp a Foreigner és jelenleg épp a Winger billenytűsével, Paul Taylorral beszélgetek egy közös munkáról. Meglátjuk, hogy összejön-e.
 
Az első lemezen a te szerzeményeid mellett külsős társszerzők dalai is hallhatóak. Őket a kiadó javaslatára kérted fel a közös munkára?

Nem, az ötlet úgy jött, hogy szerettem volna, ha színesítjük a lemezt, és úgy gondoltam, jó volna, ha írna nekünk dalt pár olyan szerző is, akik megemelnék a zenekar nívóját. Úgy gondoltam, nincs veszíteni valóm, és elkezdtem írogatni néhány embernek. Így jött a képbe Mark Spiro és Tommy Denander, akik komoly nevek a szakmában.

A világ minden lemezboltjában kapható a Highway to heartbreak album, ami rengeteg pozitív kritikát kapott nemzetközi zenei médiumokban, sőt, az USA-ban és Angliában rádiók is játsszák a dalaitokat. Sokan feltételeztük, hogy a következő lépés egy Európa turné lehet. Volt ilyen tervetek?

Természetesen. Ez a zenekar nem csak itthonra, hanem külföldi vizekre is terveztetett. Sajnos a sors fintora, hogy mire megjelent a lemez majdnem az idő tájt jött a pandémia, ami minden addigi számításainkat meghiúsította és az összes az évi koncert két évre eltolódott. Ha minden rendben zajlik, 2022-ben az itthoni koncertek mellett lesznek kisseb európai turnéink is más bandák társaságában. Az egyik ilyen a Edge of Forever szintén Frontiers-es banda, akikkel épp tárgyalásban vagyok. Nagyon reménykedem abban, hogy a jövő év rendben lesz ebből a szempontból.

Sokáig gitárosként álltál a színpadon, a Stardustban pedig egy nagyon jó torkú, a hangjával magabiztosan bánó frontemberként láthatunk. Hogyan csiszolgattad az énektudásodat?

Egyszerűen sokat karaokezok... (nevet) A viccet félretéve, sosem jártam énektanárhoz, bár egyszer voltam, de nem mentem vissza soha. Itthon a saját stúdiómban tanultam meg, hogy hogyan bánjak a hangommal. Kezdetben innen - onnan kérdezősködtem tippekről, trükkökről, a neten is keresgéltem oktatóanyagokat, de ez nálam alapvetően főképp ösztönös, mint minden más is a zenével kapcsolatban. Habár voltak tanáraim, úgy érzem, az igazi fejlődést mindig is a kapott tehetségemnek köszönhettem, és annak,
hogy valahogy ösztönösen ráérzek a dolgokra.

Ha jól tudom, a nagylemezen Dandó Zolikával közösen dolgoztatok. Mesélsz erről?

A Zolikával való ismeretségem a Kőbányai Zenesulis időszakra vezethető vissza. Habár az iskola után sokáig nem voltunk közvetlen kapcsolatban, de tudtam a munkásságáról, az óriási tehetségéről és arról, hogy borzasztóan jó ízléssel rendelkezik. Igazából a kezdetektől fogva vele szerettem volna dolgozni, de sajnos sokáig nem jött össze a dolog, mert mindig épp benne volt valami más projektben. Azt hiszem, nyolc másik hangmérnökkel tettem próbát, de nem sikerült azt az embert megtalálnom, aki ráérzett volna arra, hogy én mit szeretnék hallani. Már úgy voltam, hogy még egyszer utoljára megkérdezem Zolikát, és ha nem tudja elvállalni a lemez keverését, akkor én fogom az anyagot mixelni, de hál’ Isten, pont ráért. Nagyjából fél éven át dolgoztunk az anyagon feszített tempóban. Nagyon sokat tett azért, hogy a lemez úgy szólaljon meg, hogy az nemzetközi szinten is megállja a helyét. Az anyagot a saját stúdiónkban rögzítettük és Pálffy Bazsi Sonic Gardenjében kevertük reggeltől éjjelig. A poén az volt, hogy Zolika még hazament és hajnalig szinti hangszíneket keresett, mert ő még nem érezte teljesen jónak. Óriási fazon! Ezután egy évig nem hallgatta meg az anyagot, majd végül azt mondta, hogy jó lett, ami nagy dolog!

Mik a következő terveitek, min dolgoztok most?

Jimy J. Hollywood barátommal lesz ezen a héten egy klipforgatás, aminek az eredménye decemberben lesz látható, talán Mikulásra ki is jön. Egyelőre nem árulom el, melyik dalra készül a videó, de jó kis mókának igézkezik Jimy forgatókönyve. Ezenkívül már elkezdődtek a munkák a második lemezre is, ami 2022 októberében fog megjelenni. Az album nagy részére már megvannak a dalok, de még jópárat meg kell írni. Szeretnénk, ha a második lemez még jobban szólna mint az első, már nagyon várjuk az felvételi fázist. Az biztos, hogy a szokásos Stardust-os dalok mellett lesznek keményebb, riffesebb megszólalású nóták is.

Pacziga Linda


2022. február 15. 15:14

Minden jog fenntartva. 2023 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA