Hatvan éve rakta le az Illés a magyar beatzene alapkövét
Felmerül a kérdés: a „nagy” Illés valóban Magyarország elsőszámú beatzenekara volt? A tények azt mutatják, igen. Ők tették le a magyar nyelvű beatzene alapkövét, ők emelték be elsőként magyar-, illetve Kárpát-medencei népzenei elemeket, motívumokat a beat-, illetve pop-rock zenébe. Velük forgattak először zenés mozifilmet ebben a műfajban, és e film alapján velük jelent meg (noha osztozniuk kellett a Metróval, az Omegával, Koncz Zsuzsával, illetve Zalatnay Saroltával) az első magyar nyelvű beat nagylemez. A hatvan esztendős, mára sajnálatosan két főre fogyatkozott Illés-együttes zenetörténelmet írt.
„’64-ben épphogy elindultunk…”
A hatvanas években még nem létezik graffiti. Legalábbis a szó mai értelmében nem. Mint ahogy festék sprayt sem használnak, sőt, ilyesfajta „művészi” vénával bíró egyénekről sem tudni. Ha netán valaki festékkel, ecsettel kísérli meg összemázolni a házfalakat akkoriban, aligha kerülheti el az ismerkedést a Kádár-korszak rendőreinek kihallgatási módszereivel…
Mindettől függetlenül az arra alkalmas felületeken, leginkább a lakóházak falain csak megjelennek a bizonytalan kézzel firkált „Illés”- feliratok – graffiti híján egyszerű, iskolai fehér krétával. Persze az ellentábor sem marad tétlen, igyekszik belerondítani a neki nem tetsző írásbeli kinyilatkoztatásába; mi több, nemegyszer komoly bunyók próbálják eldönteni az Illés-Omega tábor közötti rajongói küzdelmet. A Metró és a Hungaria szelídebb vizeken hajózik, rajongótáboruk is kevésbé mondható vehemensnek.
Mondjuk azidőtájt az angyalföldi Bosch, vagy a zuglói Danuvia kultúrházba is aligha tanácsos kerületidegen, ám szórakozni vágyó fiatalnak bemerészkednie, hiszen könnyen beleszaladhat egy-két pofonba. Kiváltképp, ha az úgynevezett „lekéréssel” (a táncoló pár lánytagjának egy zeneszámra való „kölcsönkérése”) próbálkozik. Az állandósult balhék miatt a kultúrház vezetősége nemegyszer a műsor leállítására kényszerül.
A korszak „koppintós” zenekarai közül érezhetően kitűnik a „klasszikus” Illés-együttes elődje, amely az akkor futó nyugati zenét interpretálja. Ahogy Szörényi Levente a ’65 előtti időkre célozva fogalmaz később: „[a zenekar] nagyon amatőr volt, de ők játszották a legjobban, a legízlésesebben az úgynevezett luxemburgi zenét”. Ez utóbbi forrása a vasfüggöny repedésein keresztül beszivárgó (értsd kamionosok, ismerősök által becsempészett) hanglemezek, kiegészülve a rendkívül rossz minőségben fogható Radio Luxembourg és a Szabad-Európa rádió adásaival. Esetleg Czeglédi úr Rákóczi úti hanglemezboltjában beszerezhető hanghordozókkal.
A koppintós korszaknak alighanem az Illés együttes 1965 januárjától datálható átalakulása vet véget, noha addig a magyar fiatalokból összeverődött zenekedvelő közönség hátára vett púpként „vágyik” a magyar nyelvű zenére. Aki mégis ilyesmivel merne próbálkozni, hamar szembe találkozhat az angyalföldi, újpesti, kőbányai, csepeli, óbudai keménymag haragjával, amely akár a tettlegességig fajulhat.
Az említett átalakulás Szörényi Levente érkezésével veszi kezdetét. Bródy János, már 1964-ben ritmusgitározik az ős-Illésnek nevezett formációban, méghozzá egy ritkaságszámba menő, szép, ezüstszínű hangszeren. Egy Bercsényi kollégiumi fellépésen Illés Lajos a színpadra hívja a látogatóba érkezett Szörényit, aki ezt úgy „hálálja” meg, hogy négy-öt szám lejátszása után szanaszét szaggatja a Bródytól kölcsön kapott gitár húrjait. A hallgatóság magánkívüli ovációja és persze a mutatvány önmagában is elegendőnek bizonyul ahhoz, hogy Szörényi Levente még a régi felállású zenekar teljes jogú tagja lehessen.
„Csillogó fekete lemezeken…”
A klasszikusnak mondott felállás Körmendy János „Joe bácsi” dobos lecserélésével áll fel: Illés Lajos billentyűs alapító tagként továbbra is zenekarvezető marad, Szörényi Levente frontemberként énekel és gitározik, Bródy János ritmusgitáron és egyéb hangszereken (furulya, orgona, később steel-gitár), játszva néhány számot is énekel. A ritmusszekciót Szörényi Szabolcs basszusgitáros és a Fővárosi Operettszínház zenekarától átcsábított Pásztory Zoltán dobos alkotja. Mindez többszólamú, szépen csengő, zenekari vokállal egészül ki.
1965 nyarára immár ez az összeállítású ötös fogat utazik Nógrádverőcére, az Express Ifjúsági Táborba, ahol állandó fellépést biztosítanak az újjáalakult együttesnek. Itt, a tábor épületének lapos tetején születik meg Szörényi Levente és Bródy János szerzőpáros tollából az első négy magyar nyelvű beat szám: Óh Mondd, Légy jó kicsit hozzám, Az utcán és Mindig veled, amely korszakos jelentőségű. Amikor a Bosch Kultúrházban, Angyalföldön először próbálkoznak az egyébként szándékosan rövid szótagos, magyar szövegű saját dalokkal, elmondásuk szerint a közönségnek fel sem tűnik, hogy nem angolul énekelnek. Mondhatni, szerencsére…
Innen már viharos gyorsasággal vezet felfelé az út, amely azonban (ahogyan megéneklik) minimum nehéznek, de leginkább rögösnek bizonyul. Az 1966-os I. Táncdalfesztiválon a Még fáj minden csók című dallal sikerül ugyan bejutni a döntőbe, majd felkapaszkodni a második helyezésig, ám a frontember Szörényi előadói stílusát, színpadi mozgását – végső soron magát a dalt – egyenesen botrányosnak minősítik. A megcsontosodott konvenciók, a rosszul értelmezett társadalmi normáknak való megfelelés hiánya egyszerűen kiveri a biztosítékot a kommunista rendpártisághoz szokott idősebb generációknál és illetékeseknél. Pedig ebben a szerelmi témájú dalban még szó sincs a későbbi látens társadalomkritikáról, a sorok közé rejtett odamondogatásról, a jellegzetes Bródy-féle finom, intelligens szurkálódásokról.
Az Illés-együttes, sértődöttsége okán a következő, ’67-es táncdalfesztivált kihagyja (erre még rátesz egy lapáttal a keményvonalas Vitray Tamás bicskanyitogató, provokatívan arrogáns televíziós riportja a zenekarral), ám Banovich Tamás rendezésében, Ezek a fiatalok címmel elkészül az első könnyűzenei mozifilm – majd a zeneanyag megjelenése az első hazai beat nagylemezen – amely nagyrészt az Illés-együttesről szól.
„Illések és pofonok”
Nem marad el a zenekar csattanós válasza a Vitrayval lezajlott provokatív televíziós riportra – ami lássuk be, meglehetősen szokatlannak tűnik a szigorú rendszabályok által működtetett politikai rendszerben. A televíziós műsorvezetőnek címezve veti papírra Bródy: „Ne gondold, ó, ne, hogy tied a világ / Nem fog mindig a szerencse közeledni hozzád / És, ha még most tied a szó / Ne hidd, hogy így marad örökre / Jobb lesz, ha végre már megérted / Ajánlom, tűnjél el a színről sietve /.
Úgy tűnik, ezzel pont is kerülhet az ügy végére, a kislemezt követően Illés szekere alaposan meglódul. ’68-ban megírják a Little Richard című fergeteges rock and rollt, részt vesznek a Magyar Rádió és Televízió III. Táncdalfesztiválján, ahol váratlanul pajzsra emelik a zenekart. Az Amikor én még kissrác voltam című dallal elhozzák az első díjat, a Koncz Zsuzsának írt Színes ceruzák lesz a második helyezett, összességében a tizenegy díjból hatot bezsebelnek. A fesztivál Erkel Színházban megrendezett döntője augusztus 20-ra esik, remélve, hogy az Illés földcsuszamlásszerű győzelme eltereli a fiatalok figyelmét a másnap esedékes csehszlovákiai bevonulásról, azaz a katonai „testvéri” segítségnyújtásról. Ahogy az intervenciót nevezték leánykori nevén…
Mindenesetre az Illés kislemezek megjelenéseinek sorozata folytatódik; ők szerepelnek és ők írják a zenét az Eltávozott nap, a Bűbájosok, a Holdudvar, az Extázis 7-től 10-ig és Az oroszlán ugrani készül című filmekhez. Nehéz az út címmel megjelenik az első önálló Illés-nagylemez. Amelyet egyesek, kevesellve rajta az új szerzeményeket, csalódásként élnek meg; amellett, hogy Keresztes Tibor „Cintula” összekötő szövegei mellett – alákevert közönségzajjal – kvázi koncertalbumot kreáltak belőle.
Szörényi Levente zeneszerzői munkálkodása mellett (a demokrácia és a tehetségkibontakoztatás jegyében) Illés Lajosnak, Szörényi Szabolcsnak valamint a szövegíró Bródy Jánosnak is terem komponista babér. Mi több a (leginkább saját szerzeményű) dalokban énekszerephez is jutnak. Az Illés zenéjének elsődleges jellemzője és egyben pozitívuma, hogy kerülve a zenei közhelyeket és önismétlést, egyéni hangzásra törekszenek. Stíluselkötelezettség nélkül teljes mértékig megvalósul a harmóniák, hangszerelés, dalszövegek egysége, szabadsága, amelyet önmeghatározásukban „ex-music”-nak neveznek. Mindez Szörényi Levente karizmatikus személyiségével erősítve, tisztán zengő, egyedi orgánumú énekhangjával súlyosbítva, amelyet napjainkig sikerül megőriznie. Példa erre a 2025. január 11-i Illés 60 koncert.
Az Illés zenéjében virágénekkel, balkáni- illetve Kárpát-medencei folkos elemekkel tűzdelt, legtöbbször könnyen megjegyezhető dallamok párosulnak igényes, irodalmi értékű, a fiatalok életérzését tolmácsoló, konvenciók ellen lázadó dalszövegekkel. Amelyek – mint említettük – nemegyszer súrolják a rendszer-, illetve társadalomkritika határait. Elég csupán a Láss, ne csak nézz!, az Elszáradt a sárga rózsa (amely közben az Illés-együttes szimbóluma lett), a Miért hagytuk, hogy így legyen, a Nem akarok állni, ha fordul a Föld, a Lehetett volna, vagy épp a Ne sírjatok lányok: „az építész nagy házat tervezett / hogy miért lett rossz, még ma sem érti meg / áthallásos soraira gondolni. De az Illés Lajos által énekelt Szemétdomb, vagy a Jelbeszéd, illetve a Szó veszélyes fegyver című dalok opusza is szépen illeszkedik a sorba. Nem beszélve a Lovamat megkötöm népdal Bródy-féle Ha én rózsa volnék című átiratához, amely a Jelbeszéd-albumon küldött többértelmű üzenet a szocialista „néphatalomnak”.
„Good Bye London”
A Bródy-szövegek illetékesek által felforgatónak minősített szurkálódása eltörpül a kultúr- és politikai hatalom által válaszként kiosztott „pofonok” rúgásnak is beillő nagyságához, úgy is mondhatjuk: eltúlzott reakció egy fiatalos életszemlélet, bizonyos területeken változás igényével fellépő, irodalmi értékű kinyilatkoztatására.
Amely elsőként a ’69-es pécsi kukaügy műbalhéjaként jelentkezik, egy ostoba, jelentéktelen esemény következtében. Nevezetesen: a Mecsek domboldalába vezető utcai séta közbeni, üres konzerves dobozzal történő vidám focizás nem tetszik egy „munkából fáradtan hazafelé tartó dolgozónak”, aki ürügyet találva beleköt a hosszúhajú huligánoknak vélt zenészekbe. A hirtelen „kukarugdosássá” duzzadt csetepaté bírósági ítélettel (garázdaság) végződik, persze a zenészek elmarasztalásával. Mert ugye munkáshatalom van… A Kék Fény-es Szabó László dörgedelmes cikket jelentet meg „Illésék és pofonjaik” címmel a Népszabadságban, ám ezzel sem elégszik meg a bosszúálló rendszer: ahol csak lehet, igyekeznek ellehetetleníteni a népszerűsége csúcsát ostromló zenekart. Mindezek ellenére az évet a Little Richard sikerét megismétlendő Rock and Roll Rézi kislemez zárja, hogy aztán elinduljon a komoly változásokat tartogató hetvenes évtized. De erről majd később.
Előtte még, 1970-ben várja az Illést az elhíresült londoni fellépés, amely az ott szerezett óriási élményen túl a Good Bye London című emblematikus, kemény rock jegyében fogant tételt is szülte. A BBC Bobby nevű riporterével folytatott, utólagosan összevágott, az alanyok által jóvá nem hagyott rádiós beszélgetés (amelyben állítólag a magyarországi viszonyokra panaszkodnak) jó ürügy Aczél Györgyéknek a renitenskedő Illés-ifjak megzabolázására. A büntetés: nyolc hónapos eltiltás a fővárosi fellépésektől (ekkor születik Bródy megfogalmazásában „a vidék legjobb zenekara” kitüntető cím); az előkészületben lévő nagylemez leállítása, Mészáros Márta Szép lányok ne sírjatok című filmjéből való kényszerű kimaradás; a zenekar mellőzése a rádiós és televíziós szereplésektől. Minden bizonnyal ettől kezdve számolhatunk az Illés-együttes eróziójával.
S, ha mindez kevés lenne, a kultúrhatalomnak épp kapóra jön Bródy János az 1973. június 10-i, diósgyőri DVTK stadionban rendezett, első magyar rockfesztiválon elhangzó köszöntő beszéde, amelynek alapján a szövegíró-zenészt egy időre eltiltják a színpadtól. Mindez utólag nézve is egy államilag jól megkomponált ellehetetlenítési akciósorozat utolsó eleme. Ha úgy tetszik: kegyelemdöfés, amely igazából a fesztiválon fellépő KITT-Egyletnek elnevezett formációt érte. A Bródy zseniális ötletére összegyúrt társulat – amelyet Koncz Zsuzsa, az Illés, a Tolcsvayék és a Trió csapata alkot – az Illés szétesését igyekezett megakadályozni, mintegy előre menekülésként. Ám a bomlási folyamat úgy tűnik, megállíthatatlan.
„Ne sírjatok lányok”
Visszatérve a kiadványokhoz: sokan az Illés leginkább emblematikus albumának tartják a ’69-es Illések és pofonok címmel napvilágot látott – az Ezek a fiatalok LP-t is beleszámolva – harmadik albumát, amelyet leginkább sokszínűséggel lehetne jellemezni. Az indulótól kezdve az elmélyült líráig, a szatirikus hangvételtől az nehezebben emészthető dalokon át a beat-rock slágerig szinte minden fellelhető rajta. A szövegek jóval elmélyültebbek, filozofikusabbak, dupla fedelűbbek az eddig megszokottaknál, leszámítva a Sárika iróniával súlyosbított bugyutaságát – noha annak is megvan a maga üzenete… Ha mindez kevés lenne, Meleghengersor címen egy Pásztory-szerzemény is elfoglalja a helyét a már-már eklektikus albumon, amely nem más, mint egy effektekkel finoman aláfestett dobszóló. Mutatván, hogy ők bizony ilyet is tudnak.
Az 1970-es év nagylemez szempontjából – az említett okokból – kimarad, ám annál érdekesebb a visszatérés. Human Rights címmel, egyszerű fehér tasakban lát napvilágot az Illés negyedik albuma, amely egyebek mellett egy öttételes rock oratóriummal lepi meg a zenekar rajongóit. A borítótasakba mellékelt Angela Davies amerikai színesbőrű, marxista aktivista fotójával, amiről dr. Erdős Péter hanglemezgyári menedzser meglehetős cinizmussal úgy vélekedik: „nem baj, ha csak mellé van csomagolva, úgyis kiesik!”. Még az sem számít, hogy nevezett hölgy a doktor meggyőződéses kommunista elvtársa…
A rock oratórium meglehetősen rendhagyó, Mensáros László narrációjával felvezetett idézetekkel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából és persze az ehhez kapcsolódó mély humánumról árulkodó dalszövegekkel. Itt kell megemlítsük a Te kit választanál című tételt, amely dalszövegében a magyar koronázási ékszerek visszaszolgáltatását is felveti (érdekes, hogy ez a nem is olyan jelentéktelen momentum átcsúszik valahogy a cenzúrán); még érdesebb, hogy később, 1983-ban ugyanez a betétdal beépül az István, a király rockoperába is.
A lemezen szereplő többi szerzemény a korszak követelményeinek megfelelően keményebb hangvételű, a gitár markánsabban szól, a szövegek azonban visszafogottabbak. Jórészt szerelmi témával a fókuszban, levonva a szükséges konzekvenciákat – mert abból ugye nagy baj nem lehet…
„Menekülés”
Már a Human Rights lemez is előrevetíti a kemény rock hazai térnyerését, amelyet az egyébként maga útját járó Illés sem hagyhat figyelmen kívül. Ekkor születnek az olyan remek, ám kevesebb figyelmet kapó kislemez dalok, mint a Menekülés, vagy a Deep Purple hangulatát idéző Szoríts erősen. Főbb jellemzőjük, hogy komoly szerephez jut a markáns gitár sound, a korai hard rockra jellemző szaggatott ritmus, de Illés Lajos Hammond-rendszerű és annak jellegzetes hangszínén megszólaló Lowrey típusú orgonája is.
Az Illés tehát meghallva az idők szavát igyekszik lépést tartani a trendekkel, noha a beatkorszakban szocializálódott muzsikosokhoz hasonlóan, ők sem virtuóz hangszerkezelésükről híresültek el. Miként a Beatlest sem azért szerettük. A háromperces dalokat ekkorra meghaladja az idő, a hangszerszólók egyre inkább helyet követelnek maguknak a felvételeken és persze intenzívebben kibontakozva a koncerteken is. A frissen alakult, vagy a beatből átrendeződött rock zenekarok többsége immár külön énekes-frontembert állít az első vonalba, ennek megfelelően (már aki éppen nem hagy fel az aktív muzsikálással) az addigi ritmusgitáros-énekesek le is vetkőzik magukról a gitárt, csak hogy szabadon pörgethessék, döntögethessék a mikrofonállványt. Ezzel szemben Szörényi Levente az utolsó koncertjéig gitárral a kezében énekel, hiszen ezt a közönségével együtt így szokta meg.
Úgy tűnik, az Illés háza táján ólálkodó eróziós folyamat, amiről már szó esett, nem áll meg a küszöbön. Az Elvonult a vihar című szintén áthallásos, népzenei ihletésű dallal a ’71-es táncdalfesztivál dobogójának csupán második fokáig jutnak, a következő esztendőben megjelenik az ötödik nagylemez, ahogy ők hívják – a „barátkozós” Add a kezed. Amelyről tévé show is készül. Voltaképpen erős anyagról beszélünk, mégsem üt akkorát, mint az elvárható lenne Magyarország vezető beat- illetve most már rock zenekarától. Hiába kerül föl a pörgős, keményhangzású Good Bye London, az áthallásos Jelbeszéd, vagy épp a markáns vokállal dúsított, Les Humphries Singers ihlette Oly nehéz várni tétele, ekkorra már új szelek fújdogálnak – erős konkurenciát magukkal sodorva. Ott toporog az LGT, dolgozik az örök rivális Omega, rendkívül népszerűségnek örvend a Demjén Rózsival megerősített Bergendy, megalakul és tarol a második szupergrupp Taurus: egyszóval számos tehetséges formáció dörömböl a rock ajtaján. És nyer bebocsátást…
1973-ban – ahogy korábban említettük – a Koncz Zsuzsa, az Illés, illetve a Tolcsvayék és a Trió tagjaival fuzionált KITT-Egylet négy kiadványt is a boltokba küld: egyet-egyet Halász Judittal illetve Koncz Zsuzsával, ugyanakkor elkészítik Szörényi Levente Utazás című első szóló albumát és rögzítik az utolsó Illés-nagylemezt is Ne sírjatok lányok! címmel. Az összefoglaló, egyben hatodik számú kiadvány Illés Lajos egyet nem értése ellenére jelenik meg, és egyetlen új szerzeményt sem tartalmaz. Az új köntösbe öltöztetett dalok szakmailag ’73-ban is kiállják az idők próbáját: áthangszerelve, újra gondolva akár nagyot is üthettek volna. Ám a közönség figyelme akkorra az új irányzatok felé fordul, új kedvencek taszítják le trónjukról a hosszú ideig regnáló addigi királyokat.
Nyilván ennek felismerése sem javítja a zenekarban eluralkodó és egyre növekvő feszültséget, amelyet csak tetéz a szocialista politikai-, illetve kultúrhatalom által korábban kreált, már említett botrányok sorozata. A két jelenség együttes hatására 1973. november 2-án Illés Lajos zenekarvezető hivatalosan is bejelenti a zenekar feloszlását. Magyarországon véget ér egy zenei korszak, amelynek jelentősége – hazai viszonyokra vetítve – a liverpooli Beatleshez lenne hasonlítható.
Utóélet: a KITT-Egylet nagyobbik részéből ’74-ben megalakul a Fonográf, ugyanakkor Illés Lajos teljesen új tagokkal újraéleszti az Illés együttest, ám a nagy korszak sikerét nem tudja megismételni. 1984-ben ez a formáció is megszűnik, amellyel elméletileg az Illés- együttes háromfejezetes történte is véget ér.
„És majd egy szép napon, ha mind összegyűltünk…”
A show azonban a klasszikus felállás megszűnését követően nyolc évvel folytatódik. A Nemzeti Sportcsarnokban 1981. március 26-án emlékezetes, mozifilmen is megörökített (A Koncert) beat örömünnepet tartanak, amelyet határainkon belül még öt (1990, 1992, 1996, 2001, 2005) frenetikus hatású, monstre megmozdulás követ. Kivétel nélkül zsúfolt teltház előtt. Az Illés története akkor zárul le végleg, amikor Pásztory Zoltán 2005-ben, Illés Lajos 2007-ben, Szörényi Szabolcs 2024-ben távozik örökre a zenekarból, illetve a földi világból.
Hogy mekkora az Illés-együttes jelentősége? A már említett magyar nyelvű beat megteremtésén túl nevéhez kötődik a magyar-, illetve Kárpát-medencei népzenei elemek, motívumok beemelése a beat-, illetve pop-rock zenébe. A magyar kultúra felemelését szolgáló tevékenysége, értékteremtő produktuma, hatása felbecsülhetetlen. A példakép Beatleshez hasonlóan neki is csupán rövid idő adatik a felfutásra, kibontakozásra: míg előbbinek tíz, az Illésnek csupán hét esztendő.
Kijelenthető, hogy az Illés-együttesről, a hatvanas-hetvenes évek egyik legnépszerűbb formációjáról, mint jelenségről, mítoszról, legendáról beszélünk. Amely zenetörténelmet írt, és elfoglalhatja méltó helyét a Halhatatlanok Csarnokában.
Hegedűs István
2025. május 28. 07:39