Harmónia a Kontrasztban
Az Öröm a zene! országos tehetségkutató sorozat 2020. évi döntőjén mindenkit elvarázsolt a Kontraszt zenekar, akik vita nélkül nyerték a megmérettetést. Azt adják vissza a hallgatóiknak, amit sokan már-már elveszettnek hittünk: a mély gondolati töltésű, érzelmekkel teli dalokat kedvesen kényeztető, akusztikus köntösbe csomagolva, mintegy lelki kapaszkodóként. A zenekar tagjaival, Mirtse Korival és Csizmazia Zsolttal Rozsonits Tamás készített párhuzamos interjút.
Hol nőttetek fel? Mikor és miért kezdtetek el zenével foglalkozni? Milyen úton tanultatok zenék, mely hangszereken, míg felvételiztetek a Kőbányai Zenei Stúdióba?
Kori: Budapesten nőttem fel, és jelenleg is itt élek. Amikor még egészen kicsi voltam, egy hegy lábában lévő kertes házba költöztünk a családommal, úgyhogy békés, természetközeli környezetben nőttem fel, ahol nem kellett este 8-kor letekerni a hangerőt. A zenét elsősorban édesapám vezette be az életembe, aki énekel és szájharmonikázik, szóval sosem volt csendes a ház. A nővéremmel felváltva követeltük tőle kedvenc dalainkat, ezek általában ír népdalok és különféle blues, vagy country dalok voltak, amik nagyon gyorsan belopták magukat a szívembe. Állítólag már az óvodában is tiszta hangom volt, de tudatosabban énekelni tízéves koromban kezdtem el, amikor az iskolánk énektanára népdaléneklési versenyt rendezett, én meg lekaptam egy Sebestyén Márta CD-t anyukám polcáról, kiválasztottam róla egy dalt, és megpróbáltam leutánozni, ahogy ő énekel. Ezután elkezdtem népdalkörbe járni, és rengeteg magyar népdalt ismertem meg. A könnyűzene felé nagyjából tizenhárom éves koromban kezdtem el mozgolódni. Egy jazz zenekar felkért, hogy énekeljek velük egy produkcióban - az volt életem első hangos zenekaros próbája, sosem felejtem el mennyire klassz érzés volt. Innentől már több könnyűzenét énekeltem, mint népdalt. Szerettem volna lekísérni magam, úgyhogy elővettem egy régi porosodó nylon húros gitárt a szekrényből, és elkezdtem megtanulni az akkordokat internetről. Ezt már egyenes úton követte az, hogy ezen a gitáron elkezdtem megírni a saját dalaimat. Amikor már tényleg sokat foglalkoztam a zenéléssel, eldöntöttem, hogy nem szeretnék örökké amatőr szinten maradni, és felvételiztem Kőbányára.
Csizi: Rövid ideig laktam gyerekkoromban Rákospalotán, majd édesanyámmal Angyalföldre költöztem, amikor elköltözött apámtól. Ma is ebben a lakásban lakom. A családomban nem volt zenész, tulajdonképpen véletlenül kezdtem ezzel foglalkozni: mondhatni a gyermeki játszadozások során vették észre a körülöttem lévő felnőttek, köztük a szüleim, hogy valamelyest van érzékem hozzá, és mivel élveztem is a zenét, ezért kézenfekvő volt, hogy komolyabban foglalkozzam ezzel. Elsőként még általános iskolában kezdtem dobolni tanulni egy magántanártól, de nem igazán volt az én hangszerem, bár akkor is már nagyon élveztem pusztán a zenélést magát. Eközben autodidakta módon kezdtem a gitározni az általános iskola vége felé, valóban intuitív módon (kis túlzással semmit nem tudtam addig a hangszerről, bár sok emlékem nincs róla, hogyan kezdtem, vélhetőleg a flow-élmény miatt szerettem meg, de emlékeim szerint a kezdetekkor még a behangolással is gondjaim voltak). Sokáig csak magamnak zenéltem, és senki más nem hallott játszani, aztán a szokásos, gimnáziumi zenekarozásban én is nyakig elmerültem. Gyakorlatilag az internetről, és olykor a barátaimtól tanultam meg a zeneelmélet és a játéktechnika alapjait.
Mit jelentett számotokra az ott töltött pár év? Milyen ott a légkör, a hangulat? A kapcsolatrendszer kialakítása vagy a zenei tudás megszerzése a fontosabb eredmény?
Kori: Nem tudnék egyértelműen választani, mindkettő nagyon fontos és hasznos. Én úgy mentem be oda, hogy a következő pár évben magamba szeretnék szívni minden tudást, amit csak lehet. Ilyen szempontból én a tudatosabb tanulók közé tartoztam, rendesen figyeltem az órákon, megcsináltam a házit, és sokat tanultam a vizsgákra. Egy felnőttképzésnél nagyon fontos, hogy ki hogy áll hozzá, mivel itt már tényleg felnőttként kezelnek, és néha neked kell szigorúnak lenned magaddal, hogy megírd a házit, és figyelj az órákon. Márpedig azt érdemes, mivel Kőbányán nem akárkik tanítanak, hanem olyanok, akik legendák, zsenik a saját szakterületükön, és az, hogy bármikor bátran odamehettem hozzájuk a folyosón és kérdezhettem tőlük, hatalmas lehetőség volt. A légkör is szuper volt, a tanárok és tanítványok között a szokottnál sokkal közvetlenebb kapcsolat alakul ki itt, de ez egyáltalán nem megy a tisztelet rovására, sőt. A diákok között is szoros a kapcsolat, itt már nem kötelező jelleggel vannak összeterelve a tanulók, mint a gimiben, hanem azért, mert ugyanazt a szakmát választották, és ez alapból összetartja az embereket.
Csizi: Az, hogy ma zenével foglalkozhatok, és ebben elmerülhetek, egy hatalmas adománynak és kiváltságnak gondolom. Nagyon sokrétű az a tudás, amit a Kőbányaitól kaptam. A gitároktatásban, sok zenei munkában, az egyetemi tanulmányaimban egyaránt használom az itt tapasztaltakat, és megszerzett ismereteket. Azt, hogy ez a három dolog tölti ki a mindennapjaimat, és hogy az időm nagy részét a zenével kapcsolatos elfoglaltságokkal tölthetem, a zeneiskolában eltöltött éveknek köszönhetem. Mivel a mindennapjaimat ez teljes mértékben átszövi, el sem tudom képzelni, mi lett volna, hogyha nem járok a suliba. Ezeken túl egyfajta hivatástudatot is adott, hogy mit és hogyan szeretnék képviselni, kifejezni a zenén keresztül, és persze ehhez az eszközöket itt szereztem. Tehát a legfontosabb zenei alapjaim innen származnak, és még a zenén túl is rengeteget adott az intézmény.
A közegről pedig azt tudom mondani, hogy a ma hozzám legközelebb álló személyek legtöbbjét szintén az iskolában ismertem meg. Ezen felül pedig azok a kollégák és barátok, akikkel egy időben tanulhattam, mind a szakmai kompetenciáimat, mind a személyiségemet felmérhetetlenül gazdagították. Anélkül a miliő nélkül (beleértve tanárokat és diákokat egyaránt) el sem tudom képzelni, hogy ki lennék ma, de azt egyértelműen érzem, hogy rengeteget köszönhetek az iskola közösségének is.
Hogyan alakult ki a saját, személyes ízlésvilágotok? Mely előadókat és zenekarokat szeretitek és miért?
Kori: Édesapám már kiskoromban megismerette velem a számára fontos előadókat, neki köszönhetem többek között a Beatles-t, Dylan-t és Hobo-t, és azt is, hogy ha ír vagy blues zenét hallok, azonnal otthon érzem magam. Kőbánya a zenehallgatási szokásaimon is sokat formált, rengeteg őrületesen jó formációt és tehetséges előadót ismertem meg a tanárok és a diákok által. Szeretek magyar zenét is hallgatni, a nagy legendákat ugyanúgy, mint a szűkebb rétegben ismert kortárs zenekarokat. Ellenben be kell vallanom, ha egymagam vagyok, általában régi dzsesszénekeseket hallgatok: Ella Fitzgeraltd-ot, Louis Amstrong-ot, Nina Simone-t, Frank Sinatrat és társaikat, illetve a francia sanzonok is sokszor kerülnek elő. Ezek a zenék számomra olyan hangulatot tudnak varázsolni a mindennapi tevékenységek végzése közben, mint semmi más.
Csizi: Mára már az emberek többségének az a válasza a saját zenei ízlésével kapcsolatban, hogy mindenevő, és minden típusú zenét szívesen meghallgat, kvázi már nem műfajspecifikus az egyéni zenei ízlés – különösen igaz ez a zenészekre. Ilyen szempontból én sem vagyok különb: minden műfajból vannak kedvenceim, mindazonáltal természetesen én sem ismerek minden előadót, vagy műfajt. A kőbányai ebből a szempontból is sokkolt, mert rengeteg más, a sajátjától eltérő ízléssel találkozik ott az ember, és a tananyag is megköveteli a diverz műfaji tájékozottságot. Ebből adódóan akkortájt a preferenciáim is nagyon kiszélesedtek, illetve a szemléletem az a mai napig, hogy igyekszem minél több típusú zenével megismerkedni, és inspirációt meríteni belőlük.
Gyerekkoromban a szüleim ízléséből táplálkoztam, ezért leginkább rockzenét hallgattam: AC/DC-t, Guns N’ Roses-t, Queen-t, a magyarok közül leginkább a Hobo Blues Band-et szerettem. Amellett, hogy ezen zenekarok felvételeit rongyosra játszottam, ma is szívesen hallgatom ezek bármelyikét.
Ma a leggyakrabban Jacob Collier-t hallgatok, elképesztő, hogy milyen szabadon, milyen mértékű kreativitással képes zenélni - számomra lenyűgöző, amit csinál. Magyar zenék közül leginkább Cseh Tamást hallgatok szívesen, de nagyon erősen befolyásolta az akusztikus központú, de azon túlmutató dalok és hangszerelések kialakításáról való gondolkodásomat Dolák Saly Róbert - Őskor című albuma, amit tinédzserkorban szintén rengeteget hallgattam. Ezen felül pedig, hogy kortárs magyar idoljaimat is megemlítsem, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint zenéjét a magam számára példaértékűnek tartom, és akár duó, akár quartett felállásban meghallgatom őket bárhol, bármikor, ha tehetem.
Nem is szeretnék több konkrét példát hozni, mert csak sajnálnám, hogy sok név és együttes kimarad, hiszen rengeteg számomra fontos inspirációs forrást hagyok ki, de a legfontosabbnak valóban azt tartom, hogy minél több helyről gyűjtsön az ember inspirációt, ez egyrészt hat a kreativitására, és nem hagyja, hogy megmerevedett kategóriák szerint gondolkodjon a zenéről.
Mindketten zenéltetek korábban már más formációkban. Hol és kikkel?
Kori: Szerintem a könnyűzenészek nagy része ott kezdi a zenélést, hogy összeáll pár haverjával és kedvtelésből randalíroznak különböző próbatermekben, ez az időszak nekem is megvolt a gimiben. Ezután viszonylag hamar belecsöppentem a Kalász Jazz Band nevű nagyobb létszámú formációba, ahol elképesztően tehetséges zenészekkel volt szerencsém színpadra állni, több alkalommal is. Ezzel a csapattal a mai napig évente-kétévente összeverődünk, tartunk egy koncertet, aztán mindenki éli tovább a saját életét. Nagyon szeretek velük zenélni, egy időben a formációból ki is váltunk páran, és csináltunk egy kisebb zenekart is, Holdpont néven. Kőbánya előtt egy nagyon kedves barátommal, Mester Csabival zenéltem együtt duóban. Leginkább feldolgozásokat játszottunk önmagunk, a barátaink, és időnként éttermek és bárok vendégei szórakoztatására. A zenesulis években megalapítottam az első saját zenekaromat, a Korinn zenekart, ahol már a saját dalaimat játszottunk zenekaros felállásban. Nagyon szerettem a srácokkal zenélni, de sajnos a suli végeztével itt is szétszéledt a banda, és nem tudtunk tovább együtt folytatni. Akkor elég nehéz volt elképzelni, hogy hamarosan jön egy olyan projekt, amit ilyen szívvel-lélekkel fogok tudni csinálni, de szerencsére pont így történt, és létrejött a Kontraszt.
Csizi: Sok zenekarom volt a gimnáziumban, ezeknek volt egy része, ami soha fel sem lépett, csak magunk számára zenéltünk. Sok alkalmi formációban zenéltem, az iskola keretei között is, és azóta is, akár csak, mint beugró zenész barátim zenekarában, ezek fontos lépcsőfokok voltak a szakmai fejlődésemben, de név szerint inkább a Passageway nevű formációm az, amit említenék, egyfelől mert a Kontraszt előtt ez volt az a projekt, amiben a legtovább működtem, és a dalszerzéssel, szövegírással is ebben a zenekarban kezdtem el ismerkedni.
Bár a szó szoros értelmében nem zenekar, de ami számomra egy elég kedves projekt, az a Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium szólóestje, melyben három éve minden évben részt veszek, mint kísérő zenész. Egyfelől nagy öröm egy ilyen típusú iskolában dolgozni, másfelől olyan kollégákkal tehetem, akikkel nagyon szívesen dolgozom együtt minden egyes alkalommal.
Kinek volt az ötlete, hogy együtt kezdjetek dolgozni? Voltak-e más jelöltek is?
Kori: A zenekarom feloszlása után nem gondolkoztam rajta, hogy kivel szeretnék a továbbiakban zenélni, nem voltak jelöltek, de én jobban is szeretem, ha ez magától alakul ki. Csizivel az volt a jó, hogy az utolsó évben már zenélgettünk együtt itt-ott különféle eseményeken, és éreztük, hogy megvan az összhang. Ennek ellenére meglepődtem, amikor Csizi megkérdezte, hogy nincs-e kedvem úgy igazából együtt zenélni, és akkor jöttem rá, hogy nagyon is van.
Csizi: Alapvetően a kőbányai alatt, amíg egy osztályba járunk, fel sem merült, hogy egy zenekarban játszunk (a kötelező zenekari gyakorlatokon túl), sőt, kezdetben nem is szimpatizáltunk kimondottan egymással. Csak lassan csiszolódtunk össze a tanulmányaink alatt a közös órák és koncertek hatására. Az utolsó évben többször játszottunk ketten valamilyen alkalomból, de ezek inkább eseti jellegűek voltak. A sokadik ilyen alkalommal merült fel bennünk, hogy ha már ennyiszer játszunk együtt, és van lehetőségünk ezt rendszeresen folytatni, miért ne próbálhatnánk meg?
Azonnal egy duóban gondolkodtatok, vagy csak úgy elkezdtétek ízlelgetni egymást?
Kori: Nem volt kifejezetten koncepció, hogy ketten legyünk, csak azt tudtuk, hogy zenélni szeretnénk, és meg szeretnénk csinálni a dalainkat. Végül azért döntöttünk úgy, hogy ketten vágunk bele, mert azt éreztük, hogy most azonnal szeretnénk elkezdeni, és nem szeretnénk arra várni, hogy elkezdjünk további tagokat keresni, próbatermet találni, satöbbi. Bele akartunk csapni, így hát belecsaptunk.
Csizi: Amikor még csak elkezdtünk együtt zenélni, akkor is már kifejezetten saját dalokat szerettünk volna írni, és a dalírás volt a fontos. Éppen ezért magától adódó volt ez a duós forma. A dologhoz az is hozzátartozik, hogy éppen egyikünknek sem volt állandó zenekara, de a vágy, hogy saját dalok szülessenek, saját hangon szólalhassunk meg, megmaradt, így hát a legkönnyebb az volt, ha nem egyből három-négy emberes projektben gondolkodunk, hanem azt használjuk, amink van, ha működik a dolog. Ennek ellenére a mai napig nem zárjuk ki a lehetőségét, hogy zenekarral, vagy kibővített hangszereléssel is megszólaljanak a számaink egyszer.
Hogyan emlékeztek vissza az első közös próbára? Ki milyen dalt, ötletet mutatott a másiknak?
Kori: Az első próbán Csizi rögtön bedobta a Bűntudat című dalt, azon kezdtünk el dolgozni. Az alapjai már megvoltak, de azt éreztük, hogy még nem nyerte el a végleges formáját, így kiegészítettük egy-két dologgal zeneileg és szövegileg is. Emlékszem, gördülékenyen zajlott a próba, és megvolt az összhang köztünk, de ha visszagondolok, azért akkor még sokkal bátortalanabbak voltunk egymás felé, mint most. Én személy szerint például nem tudtam Csizi előtt szöveget írni - nekem ez egy magányos tevékenység. Amellett, hogy ilyenkor kiterítem a lelkem, néha nem jövök rá, hogy milyen idiótán hangzik egy-egy mondat, amíg ki nem mondom, vagy le nem írom. Azóta változott a helyzet, Csizi előtt most már nyugodtan kimondom, ami csak eszembe jut, nem félek attól, hogy kinevet, vagy, hogy teljesen idiótának néz. Ez lényegesen megkönnyíti a közös dalszerzést.
Csizi: Az egymásra találásunkban azt hiszem elvitathatatlan érdeme van Hegyi Gyuri dalszövegírás óráinak, nem csak azért, mert számomra azóta is fontos tanulságok származnak ezekről az alkalmakról, hanem azért is, mert Korival itt ismertünk meg először egymás hozzáállását a szövegekhez, dalokhoz, és az alkotó folyamathoz. Ezeknek az óráknak a nyomán ültünk először össze, és mutattuk meg egymásnak a dalainkat. Ha jól emlékszem, az én első ötletem volt a Bűntudat alapja, és a Nyomtalan című szám is már körvonalazódott, Korinak már elég világos ötletei voltak a Dúdoló Mamának c. számról, és az Engedd is az első dalok közül volt. Nehéz kronológiai sorrendet felállítani a dalok születését tekintve, hiszen az első album dalai nagyjából egy időben születtek, de az első alkalmakkor mégis ezeknek a daloknak az alapjai voltak meg, és ezek alapján találtunk valami közös hangot, és a dalaink tartalmában is egy közös szemléletet, amit mind a ketten alapnak tudtunk tekinteni a jövőre nézve.
Hogyan születnek a dalaitok? Közös munka minden? Van zene és van szöveg-felelős?
Kori: Általában már teljesen kezdeti stádiumban megmutatjuk egymásnak az ötleteinket, így a legtöbb dalt közösen írjuk meg. Előfordul persze olyan is, hogy egyikünkből az éjszaka közepén kiszalad egy dal, szövegestül-zenéstül, és már gyakorlatilag végleges formájában mutatjuk meg a másiknak. Ilyenkor nem kötünk bele csak azért, hogy közös legyen a munka, mert csak a végeredmény számít. Nincs külön zene és szöveg-felelős, mindkettőnk hozott már ötleteket mindkét téren. A legjobban az jellemző ránk, hogy befejezzük egymás dalait, megmutatjuk egymásnak, hogy meddig jutottunk, elmagyarázzuk, hogy miről szeretnénk, hogy szóljon a dal, majd megpróbálunk a másik bőrébe bújni, és megfogalmazni azt, amit ő már nem tudott.
Csizi: Nincs se szövegfelelős, se zenefelelős. Azaz hogy mind a ketten azok vagyunk, de nem olyan értelemben, hogy valakinek a feladata az, hogy hozzon dalt, vagy szöveget. Inkább csak jó, kifejező dalokat szeretnénk írni, és mivel mind a ketten tudjuk, hogy a másiknak is az a célja, hogy megszülessen egy dal. Másfelől mind a ketten írunk szöveget is, zenét is, és hozzá is tesszük egymás dalaihoz a sajátunkat, beledolgozunk a másik ötleteibe. Van, hogy többet, van, hogy kevesebbet, de mindig azért történik ez, hogy végül jobb legyen a dal, mintha csak az egyikünk dolgozott volna rajta. Szerencsére ebben egyetértünk, és ezért nem kell ebből ügyet csinálnunk, vagyis tudjuk, hogy a másik a minőség érdekében húz ki sorokat, vagy ír hozzá, és emiatt nincs ebből konfliktus.
Könnyű a dalok születése vagy megszenvedtek egy-egy szóért, mondatért, hangsorért?
Kori: Számomra a dalokat elkezdeni elég könnyű, de befejezni már annál nehezebb. Volt már rá példa, hogy csak úgy kigurult egy dal, de ez elég ritka. A legtöbbször elindul bennünk egy ötlet, egy levegővel megírunk pár sort, utána viszont nem egyszerű befejezni, ilyenkor van, hogy meg kell erőltetni magunkat pár sorért, vagy dallamért. Ha ragaszkodunk egy témához, akkor rávesszük magunkat, hogy leüljünk és foglalkozzunk vele, de olyan is előfordult már, hogy inkább elengedtünk egy dalt, mert nem akartuk, hogy elveszítse a hitelességét a kényszerből írt sorok miatt.
Csizi: Egyfelől alapvetően változó ennek a dinamikája. Vannak dalok, amik egyszerűen csak megszületnek, de nem mindegyik. A leggyakoribb az, hogy az ember elindul egy ötletből, aminek a kikristályosítása, és végleges befejezése már általában okoz nehézséget. Szerintem nincs olyan dalszerző, aki minden dalánál könnyedén megy a dalírás (vagy csak tényleg igazán kevés). Bizony néha keresni kell a legjobb megoldást, még akkor is, ha sokszor az ember orra előtt van. És persze erről sok általánosság elmondható, amit már nálam ezerszer tapasztaltabb emberek is megfogalmaztak, hogy érdemes egy dallal küzdeni, amíg az ember inspirált, de erőltetni semmit nem szabad, sokszor érdemes pihentetni szövegfoszlányokat, zenei alapokat, újrahallgatni őket. És egy jó részükből nem lesz semmi, vagy sokkal később születik meg valami. Az is hozzátartozik, hogy van nem egy dalunk, amit kidobtunk, vagy talonban tartunk. Talán nem annyi, mint amennyi kész van, de sok. És ezek az elhagyott ötletek kellenek ahhoz, hogy a többi, amiket be tudunk fejezni, és késznek érzünk.
Kinek a szava dönt? Ki a főnök? Kritizáljátok-e egymás ötleteit?
Kori: Azt gondolom, hogy Csizivel megismertük már egymást annyira, hogy tudjuk egymás erősségeit és gyenge pontjait. Noha nem jellemző, hogy nézeteltérés legyen köztünk, ha mégis ilyenre kerül a sor, általában annak a szava dönt, aki tapasztaltabb az adott témában. Ilyenkor viszont ezt nem a tapasztaltabb félnek kell kimondania, hanem a másik lép hátra egyet, mert tudjuk hogy az a fontos, hogy a zenekarnak mi a jó. Vannak olyan kérdések, amiket én gondolkodás nélkül átpasszolok Csizinek, mert tudom, hogy ehhez ő ért, és nincs szükség rá, hogy kívülről belekotyogjak, és ez fordítva is így van. Ennek ellenére nem döntünk semmiben a másik tudta, vagy jóváhagyása nélkül. Egymást kritizálni néha a dalok érdekében muszáj, de ezt előre megbeszéltük, hogy nem lehet belőle probléma. Ilyenkor általában előveszem az “álsértődött” arckifejezésem, és drámaian közlöm, hogy Csizi ki van rúgva a zenekarból. Ez persze nem igaz, mivel a jóváhagyása nélkül nyilván senkit nem rúghatok ki - még őt sem.
Csizi: Két ember szerencsére még tud demokráciát fenntartani, bár tudom, hogy sok szkeptikus van a zenekarokon belül uralkodó demokráciák kapcsán. Ettől függetlenül vannak feladatok, amikben inkább egyikünk dominál, de ezek nem az alkotást érintő feladatok, hanem a praktikus oldala egy zenei projektnek. Ilyen értelemben van felelőse egy-egy feladatnak. Természetesen kritizáljuk egymást, ettől lesznek maguk a dalok sokkal jobbak, mintha csak egyikünk írná őket, de ebből sosincs vita, vagy sértődés. A viták is inkább úgy zajlanak, hogy az egyikünk feldob egy megoldást (például egy sort egy dalszöveghez), és ha a másik nem érzi elég erősnek, akkor általában van rá egy érve, hogy miért, és azt el tudjuk fogadni.
A versek vagy a zene születik meg hamarabb?
Kori: Nálam általában a zene születik előbb, de szoktam kísérletezni, és néha megpróbálom szándékosan felborítani a sorrendet. Szeretek néha kilépni a megszokott alkotási folyamatból, mert ki tudja, mi fog kisülni belőle. Olyan is volt már, hogy teljesen egyszerre gurult ki a szöveg és zene, de ezek általában csak részletek voltak, ami köré még meg kellett írni a dalt. Nagyon szeretem a dalszerzésben, hogy semmihez nem vagyunk kötve - nem olyan, mint egy matek dolgozat, hogy a megoldás csak egy pont, az is számít, hogy jutottál el odáig. Gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy jutunk el a dal születéséig, csak az számít, hogy a végeredmény milyen.
Csizi: A dal születésénél legjellemzőbb módon inkább egy motívum van meg először, és az lehet zenei is, vagy dalszöveg is. És a későbbi kész dal nem is feltétlen tartalmazza azt a konkrét ötletet, amiből kihajtott, mégis anélkül a mag nélkül nem tudna megszületni. A tapasztalatom az, hogyha egyik oldalát túlságosan kidolgozzuk a dalnak a másik nélkül (akár zenét, akár szöveget), arra sokkal nehezebb utána rádolgozni. Ez csak annyit jelent, hogy akkor az automatikusan használhatatlan, hanem alakítani kell. Az ötleteket egy keretnek érdemes tekinteni, ami aztán formálható, és elég szabadságot ad, mégis kijelöl egy irányt.
Nálam, ha százalékosan nézzük, akkor a zene gyakrabban születik elsőnek, de miután készül rá egy szöveg, sokszor átalakul a zenei alap maga is. Ritkább esetben születik meg a dallam szövegfoszlányokkal, bemondással/hookokal.
A versek mély gondolati töltése és intim érzékenysége miatt kerülnek akusztikus és félelektromos köntösbe a dalaitok?
Kori: Én úgy gondolom, hogy belőlünk akkor is ez szaladna ki, ha teljes zenekarral játszanánk, viszont abban az esetben nem biztos, hogy ennyire feltűnnének a szövegek a hallgatóinknak. A visszajelzésekből azt szűrtük le, hogy a finomabb hangszerelés miatt a dalszövegek előtérbe kerülnek, szembetűnőbbek a hallgatóink számára, mintha teljes zenekarral játszanánk. Igyekszünk úgy alakítani a dalokat, hogy a szöveg és a zene harmóniában legyenek egymással, alátámasszák és kiegészítsék egymást. Erre törekednénk akkor is, ha hangos felállásunk lenne, ez nem változtatna a zenéhez és a szöveghez való hozzáállásunkon.
Csizi: Az biztos, hogy van összefüggés aközött, hogy milyen a megszólalásunk, és milyen dalok születnek. A duó formációnak van egy alapvető hangképe, ami adott, és nagyon régi hagyományai vannak. Valójában mi is ezek között a keretek között keressük a saját hangunkat, és azt, hogy azokhoz a témákhoz, amelyek minket megmozgatnak, milyen zenei elemek csatolhatóak. Az akusztikus hangszerelést is azért bővítjük ki, mert ez hozzáad egy olyan atmoszférát, ami kissé elemeli a megszokott ének/gitár kettős megszólalástól. Ezt a jövőben erősíteni is szeretnénk. A témák kapcsán meg inkább arról van szó, hogy számunkra ezek a témák fontosak, ezek kapcsolatosak velünk, az van bennük, ami minket foglalkoztat, ami velünk történik. Ebből a szempontból ha nagyobb zenekarra akarnánk alkotni, akkor is hasonló témákat érintenénk, hiszen ez a fajta tematika abból adódik, hogy ketten összedolgozunk.
_jpg-ma%CC%81solata.jpg)
El tudjátok-e képzelni teljes zenekari megszólalásban magatokat elektromos hangszerekkel?
Kori: Vannak olyan dalaink, amikhez akár hallgatjuk, akár játsszuk őket, már hozzá is hallom a zenekaros hangszerelést, de vannak olyanok is, amik pont ebben a minimál felállásban teljesednek ki, és lehet, hogy még el is venne az érzelmi töltetéből a teljes zenekaros hangzás. Ezt persze csak akkor tudjuk biztosan, ha kipróbáljuk, de én azt gondolom, hogy ha teljes zenekarral játszanánk, akkor is lenne pár dal, amit meghagynánk így. Ennek ellenére nagyon szívesen hallanám a dalokak teljes hangszerelésben - ki tudja, talán egyszer ennek is eljön az ideje.
Csizi: A kibővített hangszerelés azért igazi kihívás, mert a mostani megszólalásnak az intimitását nem szeretnénk elveszíteni akkor sem, ha más hangszereket is bevonunk. A következő albumon szeretnénk már kibővített hangszereléssel dolgozni, de nem szeretnénk még teljesen elszakadni a mostani, akusztikus alapú megszólalástól sem, mert még van benne számunkra kiaknázandó terület.
A „Száz szél” című albumotok 2019-ben jelent meg. Hogyan emlékeztek a lemez születésére? Kik voltak a segítségetekre ebben? Milyen kiadásban látott napvilágot?
Kori: Nagyon jó érzés volt a kezemben fogni az első lemezünket. Az ember ritkán büszke magára, de ez egy ilyen pillanat volt. Az, hogy a lemezt a kezemben foghattam, elsősorban édesapámnak köszönhető - mi nem terveztük fizikai formátumot, ő volt az, aki minden áron szerette volna nem csak hallgatni, de kézbe is venni a lemezt. Nagyon hálás vagyok, hogy rávett minket erre, tényleg nagyon jó érzés volt. A hangot Diószegi Kiki barátunknál rögzítettük a Stray Heart Records stúdióban, a keverés pedig Somogyi Zsigmond keze munkája. A lemez fotóit Nerpel Nikoletta fotográfus készítette, a grafikákat pedig én dobtam össze egy grafikus barátom, Benke Dávid segítségével. Így visszanézve és visszahallgatva, nagyjából mindenen változtatnék kicsit (kivéve Niki képein, azok még mindig csodaszépek). Úgy érzem, ezalatt a szűk másfél év alatt is nagyon sokat fejlődtünk, és egy-két dolog miatt utólag fogom a fejem, hogy mennyi mindent mennyivel jobban lehetett volna. De ez jó dolog, ha nem így lenne, az csak azt jelentené, hogy nem fejlődtünk semmit. Szerencsére lesz még lemez, amit majd lehet jobban csinálni, a Száz szél viszont mindig egy nagyon szép emlék marad, és a mai napig jól esik néha a kezembe venni.
Csizi: A lemez készülésének folyamata nagyon izgalmas és új volt számomra, hiszen egy akusztikus gitárra és énekre hangszerelt dalokat még sosem vettem fel stúdióban, ezért végig egyfajta kísérletezés, ismerkedés volt a helyzettel a felvétel alatt. Maguk a dalok készen voltak, és tulajdonképpen csak fel kellett őket játszani. A legtöbbjüket sokkal kötetlenebbül vettük fel, mint ahogy szokott ez lenni: egyszerre voltunk a stúdióban, külön helységben, de egyszerre rögzítettük, metronóm nélkül. Egy akusztikus duót szerintem így érdemes felvenni, a koncepció ugyanis az volt, hogy a felvételen hallható legyen az összjáték, és a kommunikáció, remélem ez hallható is.
Akik közvetlenül segítettek, az Diószegi Kiki volt, aki a Stray Heart Records stúdióban segített nekünk a rögzítésben, és ezután Somogyi Zsigmond keverte meg véglegesre az anyagot. Áttételesen sok kőbányais tanárt tudnék említeni, de a már korábban általam említett Hegyi György a szövegek és a zene kapcsán is rengeteg hasznos visszajelzést adott. Ezen kívül a fotóinkat Nerpel Nikoletta fotográfus készített, és nem tudom kihagyni Maróthy Zoltánt sem, aki a fotóknál is segített, a zenénk kapcsán is kaptunk visszajelzést tőle, valamint a zenesuliban három évig az ő osztályában működtünk mind a ketten közre, amiről összességében elmondható, hogy nagyon sokat jelentett számunkra a támogatása.
Alapvetően nem arra készültünk, hogy egy olyan albumot hozunk össze, amit a végtelenségig csiszolunk és polírozunk (mindamellett, hogy igyekeztünk a legjobb formában rögzíteni a dalokat), hanem inkább a spontaneitást szerettük volna az alapban megörökíteni, és arra a vokálsávokat és helyenként extra gitársávot felvenni. Ilyen szempontból Kori több időt kellett, hogy a stúdió fülkéjében töltsön, hiszen a vokálokat mind ő énekelte fel.
Sok zenekar az első lemez felvételei során a feloszlás szélére sodródik, mert közben derülnek ki nézeteltérések. Nálatok sima ügy volt a felvétel?
Kori: Nálunk semmi ilyesmi nem volt. Bennem sem a dalszerzés, sem a felvételek során nem merült fel, hogy valamiért ne szeretnék együtt zenélni Csizivel a továbbiakban, sőt. Az első koncertünket a lemez megjelenése után tartottuk meg, a felvételekig csak csendben zenélgettünk, írtunk, dolgozgattunk a dalokon, még közösségi média profilokat sem hoztunk létre, ezért a felvételek egyben azt is jelentették, hogy napvilágot láthatnak a dalaink, és a Kontraszt is. Ennek pedig nagyon örültünk, úgyhogy nem merült fel semmilyen gond vagy feszültség a munkálatok alatt.
Csizi: A felvétel sem, és a dalszerzés sem okozott eddig komolyabb konfliktust. Az albumot elég gyorsan igyekeztünk rögzíteni, ami sokszor jelentette azt, hogy a végére kimerültünk, de mivel jó tempóban, eredményesen haladtunk a felvételekkel ezért ez sem jelentett gondot. Mivel tudtuk, hogy olyannak akarjuk a lemezen is hallani a dalokat, ahogyan azok majd élőben is meg szólalnak, ezért nem adódott túl sok vitás kérdés.
Mi a lemez sorsa? Sok helyen bemutattátok? Rákattantak a rádiók?
Kori: A járvány a mi számításainkat is eléggé keresztülhúzta, így nem tudtunk annyi koncertet tartani, mint szerettünk volna, szegény album pont a járvány berobbanása előtt született meg. Ráadásul a lemez bemutatásakor indult el maga a Kontraszt is, nem vártuk, hogy egy teljesen ismeretlen zenekar dalaira azonnal rákattanjanak a rádiók. Azóta már több rádióban is lejátszottak párat a lemez dalai közül, ennek persze nagyon örülünk.
Csizi: Van egynéhány rádió, amely bemutatott a dalaink közül párat, és ez számunkra egy hatalmas öröm. Egy előadó számára, aki főleg személyes hangvételű dalokat ír, mindig meglepő és váratlan dolog az, ha elkezdenek érdeklődni a dalai iránt. Természetesen igyekeztünk a saját lehetőségeinket kihasználni, és minél több helyen népszerűsíteni az albumot, de a legnagyobb löketet a zenekar, és ezáltal az album népszerűségének az Öröm a zene első helyezése adta.
Mennyire más egy Kontraszt élő fellépés, mint lemezről meghallgatni benneteket? Hogyan kelnek fel a korongról a dalok?
Kori: Azt gondolom, hogy az élő fellépések sokkal inkább „mi vagyunk”, mint a stúdiófelvételek. A koncerteknek van egy egészen különleges hangulata, ami leginkább az előadó és a közönség közti kommunikációból ered. Egészen más úgy előadni a dalokat, hogy közben arcokat látok, könnyeket és mosolyokat, érzelmeket a szemekben, megértést a tekintetekben. Más, mint egy hangszigetelt stúdióban egy mikrofonnal farkasszemet nézve énekelni, gondosan ügyelve rá, hogy minden egyes hang a helyén legyen. A koncerteken őszintébben, hitelesebben szólalnak meg a dalok. Ráadásul egy koncertélmény pont attól csodálatos, hogy az adott pillanatban teljesen egyedien hangzanak el a dalok, nincs két ugyanolyan koncert, mivel az előadás függ a közönségtől, az előadó pillanatnyi lelki állapotától, és még sorolhatnám, mennyi mindentől.
Csizi: Én személy szerint jobban szeretem az élő fellépéseinket visszahallgatni, mint az albumot. Szerintem élőben sokkal nagyobb dinamikával, és kifejezőbben tudjuk előadni a dalokat, a kommunikáció is sokkal jobban tud érvényesülni élőben, de hát ez magától értetődő. Szerintem az igazi lényegünket koncerten tudjuk átadni, bár az albumról is jó visszajelzéseket kaptunk, mégis azt gondolom, hogy az élő koncertjeinken tudnak igazán átjönni a dalok. Nem beszélve arról, hogy a lemezhez képest a dalok természetesen fejlődnek, így sok mindent máshogy játszunk azóta, hogy rögzítettük. Adódik ez abból is, hogy azóta kibővült az eszköztárunk technikai értelemben, máshogy szólalnak meg ezáltal a dalok, és ez akkor is érződik, hogyha csak ketten adjuk elő továbbra is, sőt, talán így minden változás még erőteljesebben érvényesül, mintha nagyobb apparátusban dolgozva eszközölnénk hasonló a változtatásokat.
Koncertezni vagy lemezt készíteni, dalokat írni szerettek jobban? Miért?
Kori: Nehéz választani, mindegyik egy teljesen más élmény, és többek között az a klassz a zenélésben, hogy ezt a hármat egyszerre lehet csinálni. Számomra a dalszerzés egy nagyon befelé forduló, intim, terápiás folyamat. A dalok felvétele, hangszerelése az, amiben a legtöbb kreativitásom kiélhetem, a koncerten pedig azon kívül, hogy ki lehet engedni a felgyűlt energiákat, látni lehet, hogy a közönség hogy reagál a dalokra. Ezen a három folyamaton keresztül járnak be egy szép utat a dalok, én pedig nagyon szeretem ezt az utat a dalokkal együtt végigjárni, és számomra is a három folyamat együtt teszi teljessé a zenélést.
Csizi: Számomra szinte minden zenével kapcsolatos tevékenység örömet okoz, és szerencsésnek érzem magamat, hogy ennyit foglalkozhatok ezzel. Természetesen attól függetlenül, hogy mindegyiknek megvan a szépsége, hozzám közelebb áll a dalszerzés és a koncertezés. Az album számomra inkább azért fontos, mert mégiscsak rögzítésre kerülnek a dalaink, és ezáltal születik egy lenyomata a munkánknak, de ettől függetlenül az egy kissé nyers, hiszen a stúdióban nincs közönség, ezáltal a hangulat sem ugyanolyan, valamint nincs meg az a pillanatnyiság, amit én inkább gondolok értéknek. A dalaink dinamikája, ritmikája, tempóbeli változásai, és sok egyéb tényezője, bár nem a szó szoros értelmében improvizatív jellegű, de annyi szabadságot enged, hogy minden alkalom más legyen azáltal, hogy kifejeződik rajtuk keresztül a kettőnk kommunikációja a közönséggel és egymással. A koncerteken éppen ezért mindig azt érzem, hogy nagyon intenzív impulzusok hatnak át, amit az élet más területein nagyon ritkán tudnék ilyen direkt módon előállítani.
A dalszerzés pedig egy másik imádott elfoglaltság, ahol megszületnek, és kifejezésre jutnak azok az érzelmi és gondolati tartalmak, amik szerencsés esetben a közönségben és bennünk is megmozgat valamit, és ezáltal egy hullámhosszra tudunk kerülni. A dalaink megírásakor törekszünk arra, hogy elsősorban számunkra kifejezze azt a központi folyamatot, aminek nyomán a dal megszületik, de a közönség is tudjon hozzá kapcsolódni. Ez egy nagyon élvezetes és izgalmas folyamat, főleg ha az embernek nem kizárólag egyedül, otthon kell ezzel törődnie, hanem megvan az a dinamika, hogy közösen, egymást kiegészítve törekszünk a dal elkészítésére.
Az Öröm a zene! 2020-as győztesei vagytok: ennek köszönhetően mennyire élénkült meg a figyelem felétek?
Kori: Már a győzelem nélkül is megérte volna elindulni a versenyen, ugyanis sokan az Öröm a Zene által ismerték meg a dalainkat, és minden egyes visszajelzés nagyon megmelengette a szívünket. Azáltal pedig, hogy megnyertük, sok olyan lehetőséget kaptunk a megjelenésre, ami amúgy nem adatott volna meg kezdő zenekarként, és ezért nagyon hálásak vagyunk. Persze az út nem itt ér véget, hanem itt kezdődik. Nagyon örülünk minden támogatásnak, és igyekszünk rászolgálni a zsűri bizalmára a jövőben is.
Csizi: Nyilván a közismertté válás nem egy egylépéses mattfeladvány, és ez a helyezés a nagy nyilvánosság előtt nem jelent igazi ismertséget, bár jóllehet, hogy ezen a területen is nagyon sokat segített: interjúkat és egyéb sajtómegjelenéseket is köszönhetünk ennek a rendezvénynek. Biztos vagyok benne, hogy több embert értünk el ezáltal, mégis számomra a legmeghatározóbb hatása a szakmai visszajelzés volt, hogy a kollégáink és volt tanáraink is gratuláltak, és attól függetlenül, hogy az ember legnagyobb kritikusa önmaga, és eszerint magának, a saját elvárásainak kell megfelelnie, azért ez egy nagy örömöt, motivációt és elismerést jelent.
Van-e értelme és jelentősége a zenei tehetségkutatóknak? Ha igen: mi az?
Kori: Nagy különbség vannak tehetségkutató és tehetségkutató között, de ha a Fülesbagoly, és Öröm a Zene rendezvényekből indulunk ki, akkor nagyon is van. Egyrészt szuper zenékkel és zenészekkel lehet megismerkedni a versenyek során, másrészt egy gondosan összeválogatott szakmai zsűri értékeli a produkciókat, és olyan kritikákkal látnak el minket, amikből rengeteget lehet tanulni. A nyeremények pedig, amik a helyezésekkel járnak, tényleg hozzásegítik az előadókat a zenei karrierjük fejlődéséhez. Ezelőtt sosem indultunk ilyesfajta versenyeken, de így, hogy már túl vagyunk páron, csak ajánlani tudom minden kezdő zenekarnak.
Csizi: Alapvetően a tehetséggondozás és támogatás egy nagyon fontos és szükséges dolog, hiszen ma már egy zenekarnak nem csak az a dolga, hogy jó dalokat írjon, és jól játsszon a hangszerén. Sokan elmondták már, hogy ez egy nulladik lépéssé vált, és a zeneipar sokkal több területen követel meg kompetenciát egy zenekartól, mint amennyit sok esetben egy tehetséges és minőséget előállító zenekar el tud sajátítani. Ha a szakma úgy ítél egy előadó kapcsán, hogy az támogatásra érdemes, az olyan mértékű segítséget és támogatást jelent egy zenekarnak, amit enélkül ha nem is képtelenség, de legalábbis nagyon nehéz megszerezni.
A kérdés általában az, hogy milyen szempontok szerint működik egy tehetségkutató, értem ez alatt, hogy milyen kritériumok szerint ítél meg, és mér fel egy-egy előadót, valamint hogy utána hogyan segíti a kiválasztott előadó pályáját.
Hol helyezitek el a Kontrasztot a magyar könnyűzenei palettán?
Kori: A Kontraszt jelenleg “induló zenekar” kategóriába esik, így inkább azt tudnám elmondani, hogy hol szeretnénk majd elhelyezni a könnyűzenei palettán. Szerencsére egyre több olyan zenekar működik itthon, aki nagy hangsúlyt fektet a dalok mondanivalójára, aki alázattal áll a zenéhez, és a szöveghez is. Ehhez a táborhoz szeretnénk mi is csatlakozni. A dalainkkal szeretnénk problémákra rávilágítani, megoldásokat keresni, valódi, életszagú dolgokról írni, és igényes zenét szerezni, amik erősítik a dalok mondanivalóját.
Csizi: Mivel még fiatal zenekar vagyunk, ráadásul az aktuális helyzet sem könnyíti meg az aktív szereplést, ezért még nehéz volna viszonyítási pontokat kijelölni, illetve magát a koordináta-rendszert is nehézkesen lehet felállítani, hogy rábökjünk egy pontra, hogy mi most ott vagyunk. A zene kapcsán elmondható, hogy úgy szeretnénk a pop-zenében nem jellemző, váratlan megoldásokat alkalmazni, hogy azok ne gátolják a befogadhatóságot. A szöveg kapcsán pedig szeretnénk úgy eljutni és kapcsolódni másokhoz, hogy közben a szövegek önazonosak, személyesek és kifejezőek maradjanak számunkra. Emellett persze törekszünk ezeknek a harmóniájára, azaz hogy a zene és a szöveg kölcsönösen erősítsék egymást.
Vannak a hazai zenében olyan előzmények, amiket magunk számára példaként emelhetünk, és sok kortársunk is, akikkel szeretnénk asszociatív viszonyban lenni, de őket már egyrészt a korábbiakban említettük, másrészt szerénytelenség volna magunkat a számunkra nagyokkal együtt bekategorizálni.
Népszerűség és ismertség tekintetében pedig még van hova fejlődnünk, és noha a járvány nem segíti most az előadók helyzetét, a jövőben persze rajta leszünk azon is, hogy eljussunk egy nagyobb számú közönséghez is.
Látogatjátok-e a kollégáitok fellépéseit (már amikor lehetséges)? Vannak-e kedvenceitek?
Kori: Szeretek koncertre járni, ismertebb és kevésbé ismertebb zenekarok koncertjeire egyaránt, ha pedig egy ismerősöm játszik valahol, akkor pláne. Ha most elkezdeném felsorolni a kedvenceimet, biztos vagyok benne, hogy utólag csak fognám a fejem, hogy mennyi szuper zenészt felejtettem ki, de azért vannak páran, akik mellett nem tudok említés nélkül elmenni. Mester Csaba, Zselenszky Tomi és Kardos-Horváth Janó dalai nagyon régóta a kedvenceim közé tartoznak, valamint a Pontiac és az IDEGEN is nagyon a szívembe lopta magát az utóbbi időkben. A párom a Fatal Error zenekar billentyűse, így ha ők játszanak valahol, én mindenképp igyekszem ott lenni, de minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy az ő bulijaik a legjobb koncertélményeim közé tartoznak. Ezenkívül meg kell még említenem az AWS-t is, Örs csodálatos szövegeket hagyott maga után, amik bármely dalszerzőnek iránymutatóak lehetnek.
Csizi: Ha nincs vírushelyzet, akkor rendszeres koncertlátogató vagyok, bár manapság már nem olyan egyszerű a helyzet, mert annyi jó zenekar van, hogy mindet szerintem senki sem ismeri. Kőbányáról nyilván sokakkal jóban vagyunk (évfolyamtársakkal, vagy alattunk/fölöttünk járókkal), és őket szívesen meghallgatjuk bármikor. Ha a kérdés a kortársainkra vonatkozik, akkor az elmúlt időszakban a Bad Acrobats koncertjein gyakran ott voltam, de ez egy kicsit csalás, hiszen egyfelől nagyon jó barátaim, másfelől nem csak egyszerűen kollégáim, de a Waldorf iskolában többször együtt is dolgoztam valamennyiükkel, harmadrészt pedig rövid ideig szükséges volt beugranom egy rövid ideig. De ezektől függetlenül is nagyon szeretem a zenéjüket, és abszolút egymást támogatva adtuk át nekik a színpadot az Öröm a zene! döntőben is. Ezen kívül nagyon szeretem a Pontiac zenekar zenéjét, remélem amikor újra nyílik lehetőségem, akkor elmehetek egy koncertjükre, mert nagyon régen, az alakulásuk környékén hallottam őket egyszer, pedig szerintem nagyszerű dalokat írnak. Emellett pedig, csak hogy legalább elhangozzék, mert az évfolyamtársaim közül számomra felmérhetetlenül nagy inspirációt jelentett, meg kell említsem a Livingroom Legends nevű formációt, amely már sajnos már nem működik, Nemes Anna és Cseh Péter alkották ezt a formációt, és kis túlzással minden koncertjükön ott voltam. Gyakorlatilag a kortársaim közül a klasszikus, duó hangzásból számomra ők voltak a mértékadóak, bár egy kicsit másfajta zenét játszottak, mint amilyen a miénk, mégis a duóban való zenélésről alkotott gondolkodásomat alapvetően határozta meg az ő kettősük.
Kiknek, kikhez szól a zenétek? Milyen visszajelzéseket kaptok?
Kori: Nekem mindig izgalmas, hogy egy-egy dal kinek fog betalálni. Elég változatos közönségünk van, aminek nagyon örülök, hiszen ez számomra azt jelenti, hogy sikerült úgy megfogalmaznunk a dalok mondanivalóját, hogy bárki azonosulhasson vele, kortól, nemtől, és érdeklődési körtől függetlenül. Mindig nagyon örülünk a visszajelzéseknek, hidegből, melegből is egyaránt lehet tanulni. Egyelőre hozzánk még csak pozitív kritikák jutottak el, ezek nagyon szívmelengetőek tudnak lenni, az pedig a mai napig hihetetlen érzés, amikor ráadásul olyantól kapjuk, akit egyáltalán nem ismerünk személyesen. A szakma visszajelzéseiért is nagyon hálásak vagyunk, az Öröm a zene tehetségkutató eredményhirdetésén a zsűri véleménye miatt még el is könnyeztem magam, hihetetlenül jól estek Andrásik Remo szavai.
Csizi: Olyan értelemben nem targetálunk, hogy van egy elképzelt hallgató, akinek az tetszését szeretnénk elnyerni. Vagy hogyha plasztikusan akarom kifejezni, akkor mi magunk vagyunk az elképzelt hallgatóink: ha nekünk valami tetszik, ha számunkra azonosulható és kifejező, azt csináljuk, és reméljük, hogy ehhez sok ember tud csatlakozni. Visszajelzések azt mutatják - legalábbis amiket a közönségünktől közvetlenül kapunk -, hogy viszonylag széles réteget meg tudunk szólítani: fiatalabb és idősebb hallgatónk is van, nem csak Pestről, de mivel főleg itt működünk, ezért a közönségünk magja itteni.
Eddig a közönség és a szakmának egy része is pozitív fogadtatásban részesített bennünket, ami jó hír, és szeretnénk erre továbbra is rászolgálni. Azt gondolom, hogy egy előadónak fontos jól balanszíroznia a saját, és a külső szempontoknak való megfelelés között. Ha túlságosan a saját szempontjaidat érvényesíted, akkor nem fogsz tudni kapcsolódni a közönséghez, ha az utóbbi szempontjait érvényesíted, akkor pedig nem magadat fejezed ki. Egyik sem egy jó állapot, éppen ezért óvatosan kell az embernek az elismerést kezelnie, bár az mindig egy éltető és boldogító dolog, ha az ember azt érezheti, hogy sokan szeretik, amit csinál.
A színpadon magával ragadó az az ihletett átélés, ahogy átadjátok a dalaitokat. Olyan érzelmi-gondolati töltet áramlik, ami ritkaság és csak azok értik, érzik, akiknek erre megfelelő antennái vannak. Lelkileg mennyire visel meg benneteket egy ilyen mély kitárulkozás?
Kori: Először is nagyon köszönjük, hogy így gondolod, jó ilyet hallani. A dalok előadása közben, én általában a szövegre figyelek, és újraélem azokat a dolgokat, amik miatt a dalok születtek. Kerültem már mélypontra színpadon, de ilyenkor pont úgy kell továbbmenni a következő dallal, mint amikor a valóságban mélypontra kerülünk, majd másnap fel kell kelni és neki kell indulni az új napnak. Nem hiszem, hogy a “megvisel” lenne a megfelelő szó arra, ami történik ilyenkor, de valóban felkavaró tud lenni, amikor a régi érzéseink bekopogtatnak egy koncert kellős közepén. Kitenni a lelkünket az emberek elé veszélyes dolog, és sokszor éreztem már magam meztelennek miatta, de abban hiszek, hogy olyanról nincs értelme írni, ami nem mozgat meg igazán, ezért ezt néha be kell vállalni, ha nem szeretnénk kompromisszumot kötni a témákat illetően.
Csizi: A megvisel talán túlzás, inkább azt mondanám, hogy átmozgat, vagy áthat egy-egy érzelem. Mivel ezek a dalok önéletrajzi ihletésűek, értem ezalatt, hogy a velünk történtek kapcsán születnek meg, ezért természetesen az eljátszásukkor akarva-akaratlanul újra feljönnek bennünk azok az érzések, ami ihlette őket. Ez nem azért van, mert egy tudatos, és kizárólagosan érvényesített szerzői attitűdöt érvényesítünk, mert én például nagyon szeretem azokat a dalokat, amelyek egy fiktív személyről szólnak, pl.: Sting dalait imádom, amik ilyen jellegűek, akár a későbbi The Last Ship albumról. Nekünk mégis az működik folyékonyabban, hogy a saját életünkben történtek jutnak kifejezésre a dalokon keresztül, valamilyen formában, bár sokszor nem közvetlenül, csak áttételesen. A dalok megírásakor nem törekszünk arra, hogy az átszellemülést segítség, hanem fordítva: csak olyan dalt tartunk érdemesnek megírni, amelyeket átéléssel tudunk előadni. De ennek inkább pozitív hatását érzem: azt hiszem, hogy ez jó fedezet számunkra, hogy ez segít a hitelességünket megőrizni. Illetve az, hogy mi előadás közben átszellemültek vagyunk, hozzásegít ahhoz, hogy a közönség is tudjon kapcsolódni a dalokhoz.
De ezeknél a mondatoknál azért igyekszem óvatosnak is lenni, hiszen egy koncerten az embernek koncentráltnak is kell lennie, és tudnia kell idomítania az érzelmeket, hogy azokat kifejezze, ne pedig átélje. Nem nekünk kell elsősorban érzékenyülni, hanem a hallgatónak, és egy előadó ne kerüljön a saját hatása alá, mert az is visszás, de egy bizonyos szintig muszáj átadnia magát a dal hangulatának - valahogy, ha az ember kiismeri magát, akkor találnia kell egy optimumot. Azt hiszem, hogy Korinak ebben nagyobb a felelőssége, mint énekes: az én feladatom sokkal egzaktabb, vagy sokkal áttételesebb, ami a kifejezést illeti.
.jpg)
Ti nem fesztiválos, nagyszínpad-előadók vagytok. Hogyan képzelitek el a jövőt?
Kori: Ez egy érdekes kérdés, nehéz rá válaszolni. Alapvetően nem azzal a céllal kezdtünk el együtt zenélni, hogy pár év múlva kirúgjuk a nagyszínpad oldalát, hanem azért, hogy megszülessenek a dalaink, és ne mindketten csak a fióknak írjunk. Ezáltal nem is állítottunk fel egy erre vonatkozó tervet, azt gondolom, hogy ha a dalaink és az ő célközönségük találkoznak, ki fog alakulni, hogy ennek pontosan hol van helye.
Csizi: Szeretnénk, ha sok emberhez eljut a zenénk, de alapvetően szerintem az a fontos, hogy jó dalokat írjunk, minden más eredménynek pedig nagyon örülünk. Mi nagyon meglepődtünk akkor is, amikor megnyertük az Öröm a zenét, mert egészen odáig nem is gondoltuk volna, hogy a közvetlen környezetünkön túl valakikre hatni fogunk a dalainkon keresztül. Persze egy zenekar nem úszhatja meg annyival, hogy csak dalokat írogat, hanem menedzselnie is kell tudnia magát egy szinten, viszont olyan konkrétumokat, hogy merre menjünk, azt nem kötjük le, inkább csak készen állunk mindenre, nyitottak vagyunk, és igyekszünk minél több ötletünkben rejlő lehetőséget kiaknázni.
Használtok elektronikát, loopokat is a fellépéseken, Kori kezeli az eszközöket. Ezek mindig az ott születő hangokból építkeznek?
Kori: Valóban használunk elektronikát, de az effekteknek csak egy részét kezelem én, azokat, amik ének-területen működnek közre. Ezek a pedálok valós időben módosítják a hangokat, így építünk be vokál szólamokat és plusz teret adó hangokat, de előre felvett anyagot nem szoktunk koncerten lejátszani. Loopokat is szoktunk beépíteni a dalokba, gitár és énekloopot egyaránt. Mivel a koncerteken nem használunk metronómot, ez egy kicsit kockázatos tud lenni - az Öröm a Zene döntő után a zsűriasztalnál ülő Antares zenekarból meg is jegyezték, hogy amint beindult az énekloop rögtön keresték a takkot a fülünkben, aztán amikor rájöttek, hogy nincs ott semmi, keresztbe tett lábujjakkal izgultak, hogy vajon ez hogy fog elsülni. Rendesen kigyakoroljuk a dalokat, mielőtt élőben eljátszanánk őket, de nem mondom, hogy nem remeg meg a kezem néha, mielőtt rányomok a pedálra a loop részek előtt.
Csizi: A loopok mindig úgy születnek, hogy a dalok lejátszása közben, realtime-ban vesszük fel annak egyes részeit, és azt loopoljuk be, a vokálok is a főének effektjei. Előre semmit nem rögzítünk, csak az eszközeink beállítását a dalokhoz. A dalok magukban, egy szál akusztikus gitárral is megszólaltathatóak, az effektek inkább a hangulatot, az atmoszférát erősítik. A koncertjeinken való megszólaláshoz szervesen hozzátartozik az effektekkel elért hangzás, de az effekteket is úgy használjuk, hogy azok az előadás élő részét erősítsék, ne pedig azt eredményezzék, hogy sematikussá válik a hangzásunk. Az, hogy minden élőben születik, és ezekhez társulnak az effektek, szerintem nagy lehetőséget adnak ahhoz, hogy a hangzást elemeljük a klasszikus ének-gitár duótól, de ugyanakkor meghagyják azt a sajátosságot, ami abban megtalálható: egyrészt az intimitást, másrészt a jelenben születés élményét. Az effektekkel elért hangzást, ha nem is ilyen tudatossággal, de erre használjuk eszközként, és a jövőben az ebben rejlő lehetőségeket még aktívabban szeretnénk kihasználni, mint eddig.
Mire készültök a közeljövőben? Vannak-e születőben új dalaitok?
Kori: De még mennyire! Folyamatosan írjuk a dalokat, egy új nagylemez kiadására készülünk. Én személy szerint már alig várom, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a fogadtatás, mert elég más lesz, mint a korábbi lemezünk dalai, legalábbis a hangzást tekintve. Sokat kísérletezünk különböző hangszerelési megoldásokkal, szeretnénk kiszélesíteni a hangzást, de úgy, hogy megmaradjon a bensőséges akusztikus hangulat. Reméljük, hogy sikerülni fog ez a célkitűzés, és tetszeni fognak az új dalok a hallgatóinknak.
Csizi: Igen, az elmúlt időszakban gyakorlatilag csak az új dalokkal foglalkoztunk, szeretnénk a nyár végén ebből egy albumot is alkotni. Ezen már megtalálhatóak lesznek a különböző hangszerelési újítások, amikkel szerettünk volna kiegészíteni a megszólalásunkat. Vannak olyan terveink is, amiknek a vírus miatt sajnos későbbre kellett halasztanunk a megvalósítását, de reméljük, minél előbb nekiláthatunk ezeknek a folyamatoknak is.
Hogyan és miből töltődtök fel? Kedvenc könyvek, filmek, egyéb kulturális hatások?
Kori: Alapvetően magával a zenéléssel is töltődni szoktunk, akár közösen, akár egyedül csináljuk. Fizikailag ugyan nem a legpihentetőbb, de lelkileg nagy energialöket tud lenni egy új dal megírása, meghangszerelése, vagy egy közös próba. Persze néha jól tud esni kicsit mással is foglalkozni, nagyon szeretem a könyveket, a filmeket és a színházat is, de ha kisüt a Nap, leginkább egy nagy kirándulás tud feltölteni.
Csizi: Egyelőre szerencsére nem fenyeget minket az elfásulás veszélye, valójában éppen hogy a zenével töltődünk fel. Szerencsére nem kell kötelességszerűen csinálnunk, hanem nagyrészt autonóm módon tudunk működni, aminek előnyei, és hátrányai is vannak a szervezettségünket, vagy akár a haladásunkat illetően, de ha nem így csinálnánk, akkor valószínűleg tényleg demotiválódnánk, és akkor kellene valami, ami feltölt, hogy a zenélést aztán teljes erőbedobással tudjuk csinálni. Engem a koncertezés ilyen szempontból feltölt, illetve az összes lehetőség, ahol a barátaimmal együtt tudok lenni, és beszélgetni velük. Valószínűleg idén sok ember ugyanezt válaszolná, mert általánosságban ebben szenvedjük a legdrasztikusabb veszteséget.
Amit így meg tudnék nevezni, mint egy konkrét kulturális hatás, még így művészeti ágakra lebontva sem tudnék pontosan megnevezni. Jelenleg ének/zene és magyartanár szakos hallgató vagyok az ELTE-n, így az irodalomból már csak ezért sem tudok választ adni: sok mindent olvasok, és a legtöbbje tetszik is, de éppen ezért mostanában nem kikapcsolódásként olvasok, hanem a tanulmányaim része. Filmeket is szívesen nézek, kedvenc rendezőm Milos Forman, és ez a tevékenység is kikapcsol.
Mennyire használjátok a közösségi médiumokat? Hol lehet megtalálni benneteket?
Kori: A közösségi jelenlét manapság szinte kötelező a zenekaroknak is, minket is megtalálhat mindenki a Facebook-on, Instagramon, YouTube-on, Spotify-on és minden egyéb felületen, aki szeretne kicsit belesni a dalaink mögé, és első kézből értesülni a velünk történő dolgokról.
Csizi: Ebből a szempontból Kori a releváns válaszadó, mert ő jóval többet foglalkozik ezzel, mint én. De azt elmondhatom, hogy annyi helyen jelen vagyunk, amennyin csak tudunk: YouTube-on, Spotify-on fent vannak a már publikált zenéink, ezen kívül a híreket, újdonságokat az Instagram-on és Facebook-on osztjuk meg. Ezek mindegyikén van zenekaros profilunk, ahonnan bárki értesülhet arról, hogy mi történik velünk, és hol lehet minket meghallgatni, reméljük, hogy erre minél hamarabb lesz lehetőség élőben is.
https://www.facebook.com/kontraszt.music
2021. május 29. 06:47