Hápogás a múltból
1966-ban egy teljesen átlagos novemberi napon a Thomas Organ cég (az angol JMI/VOX akkori amerikai disztribútora) egyik gitáros demonstrátora, Del Casher furcsa hápogó gitárhangra lesz figyelmes az egyik műhelyszobából.
Mikor a gitáros berohan a szobába, éppen Brad Plunkett, a Thomas Organ egyik mérnöke dolgozik egy Vox Super Beatle erősítőn, és annak közép potméterét tekergeti. Del rögtön meg is kéri a mérnököt, hogy szerelje bele a potmétert a cég Continental orgonájának hangerőpedáljába, hogy lábbal vezérelhető legyen az effekt. Így, szinte véletlenül, el is készül a világ első Wah pedálja. Mikor Del Casher a cég akkori vezetőségéhez fordul a szerinte forradalmi eszközzel, nem fogadja kitörő lelkesedés a gitáros felhasználást illetően. A Thomas Organ fejesei mindenképpen abban látják a potenciált, hogy trombitásokat és egyéb fúvósokat célozzanak meg az új pedállal, mivel a hangja a szordínóra emlékezteti őket. Del nincs elragadtatva az ötlettől. Nem kevés iróniával meg is jegyzi, hogy akkor már miért nem nevezik mindjárt Clyde McCoy-nak az új találmányt. (McCoy az 1930-40-es évek meghatározó trombitása volt, aki a szordínóját pont ilyen célokra is használta. Érdemes meghallgatni az 1931-es Sugar Blues című számát, amiben már a Wah pedálra emlékeztető hangzások vannak). A cég nem értvén az iróniát egyszeri 500 dollárt fizet a trombitásnak, hogy használhassák a nevét és a portréját, majd sorozatban el is kezdi gyártani a Vox Clyde McCoy Wah pedált, a világ első signature effekt pedálját.
Del Casher megérzései helyesnek bizonyulnak. A fúvósok nem kapnak rá túlzottan a pedálra (ironikus módon Miles Davis később elkezd Wah pedált használni a trombitához), viszont a blues-rock és pszichedelikus-rock élharcosai, nem kisebb nevek, mint Eric Clapton és Jimi Hendrix már ’67-ben elkezdik használni az effektet. Brad Plunkett és Del úgy döntenek, hogy egy hajszálnyit finomhangolják és gitárbarátabbá teszik a pedált, ami egy kicsivel agresszívebb és fényesebb hangot eredményezett. A cég úgy döntött, a Clyde McCoy nevet is dobja, és kimondottan a gitárosokat célozza meg. Így született meg az effekt második inkarnációja, a Vox V846 Wah pedál.
Az elmúlt közel 60 évben rengeteg kicsi, nagy és butik cég gyártotta le a saját Wah pedálját több-kevesebb sikerrel. Vannak, akik kimondottan a vintage Clyde Wah pedálok hangját szeretnék reprodukálni, nem véletlenül. Az eredeti, 60-as évekbeli darabok csillagászati összegekért cserélnek gazdát. 1000 eurótól egészen 10 000 euróig találni eladó példányokat. Nem csoda hát, hogy a Vox 2024-ben úgy döntött, újraalkotja a Clyde és V846 pedáljait Real McCoy és V846-Vintage néven. Wah őrült lévén - az Audmax jóvoltából- mindkettőt megkaptam tesztelésre egy korábbi modell, a V846HW kíséretében, hogy ez legyen a kontrollalany.
Elsőnek rögtön ezt kötöttem be a pedálboardomba. Egy ideig ez a Wah pedál volt a cég zászlóshajója. Különlegessége, hogy ez egy teljesen kézi forrasztású, point-to-point példány, ami annyit tesz, hogy nem találunk nyomtatott áramkört a pedálban, és a forrasztás úgy van kitalálva, hogy a lehető legrövidebb utat tegye meg a jel két alkatrész között.
A Vox saját bevallása szerint a V846HW-nél nem a vintage korrektség és autentikus hang, hanem a minőségi felépítés volt a cél. Mivel ezt már régebben próbáltam, most is ugyanaz volt a benyomásom. Ez egy nagyon tiszta hangú univerzális Wah pedál, aminek a hangját inkább a vintage kategóriába sorolnám, de a modernebb stílusokban is megállja a helyét.
Előnye, hogy true bypass kapcsolót kapott, így nem vágja le a magasakat kikapcsolt állapotában. Ez a két új pedálról sajnos nem mondható el, de gondolom a korhűség volt az elsődleges cél, mivel az eredeti darabok sem voltak true bypass kapcsolásúak. Egy kis bónusz, hogy a pedál aljára csavarozott standard alulapot egy plexire cserélhetjük, hogy a gyönyörű point-to-point áramkörben gyönyörködhessünk. Jöhetnek is a friss alanyok.
Rögtön látszik, hogy mekkora odafigyelést fektetett a gyártó a reprodukcióba. Már kívülről is nagyon autentikusan néznek ki a hápogók. 3D modellezés segítségével alkották újra a pedálok házát, de még a csavarjait is, míg a belsejét kimondottan hozzájuk gyártott alkatrészekkel töltötték meg, hogy megfeleljenek a vintage darabok paramétereinek. Egészen addig merészkedtek, hogy akárcsak a 60-as években, csak 9V-os elemmel tudjuk használni őket, tápról nem üzemeltethetőek. Ebben nem vagyok biztos, hogy a legjobb döntés, de gondolom ez is a korhűség számlájára írható. A pedálok a klasszikus bőr Vox szütyőben érkeznek.
Másodjára a Real McCoy-t vittem el egy körre. Őszintén szólva erre voltam a leginkább kíváncsi, mivel a Clyde jellegű hangok voltak mindig is a kedvenceim, és nem kellett csalódnom.
Abszolút hozza az eredeti effektre jellemző, nagyon tiszta, kimondottan vokális, középdús, de mégis selymes hápogást. Rögtön eszünkbe juthat Jimi Hendrix Burning of the Midnight Lampje vagy éppen az 1960-70-es évek funk soundjai. Jóval kisebb jelszinttel és szűkebb tartományban dolgozik, mint a modernebb műfajokra hangolt Wah pedálok. Teljesen hátrahúzott pozícióban nem megy olyan mélyre, és teljesen előretolt állásban nem olyan éles, viszont a középtartománya miatt szépen kiszól minden zenekari környezetből. Egyetlen kifogásolnivalóm, hogy mint már írtam, nem true bypass a kapcsolója, így kikapcsolt állapotban jócskán megvágja a magasakat. Simán lehet, hogy egy fényes erősítőbe dugva van, akit nem zavar (például annak idején Jimi Hendrixet sem zavarta túlzottan), de én kimondottan szeretem a csilingelő gitárhangokat.
Végül jött a V846-Vintage. Elsőre egy kicsit nagyobb különbségre számítottam a két pedál között, de aztán jobban belemerülve rájöttem, hogy itt nem két teljesen különböző sound volt a cél, hanem ugyanazon hangkarakter egy kicsit más ízvilággal, pont úgy, ahogy Brad Plunkett és Del Casher finomhangolta 1967-ben. Ha belenézünk alulról a pedálokba, akkor láthatjuk is, hogy a két áramkör tökéletesen ugyanaz, csak a klasszikus halo induktort és a potmétert hangolták egy hangyányit máshova. Ennek eredményeképpen egy kicsivel agresszívabb, nagyobb jelű, szélesebb tartománnyal rendelkező hangot kapunk, ami könnyebben tud együttműködni nagyobb gainnel rendelkező pedálokkal, például fuzzokkal. A true bypass hiánya itt is ugyanúgy fennáll.
Teljes mértékben csak ízlés kérdése, hogy kinek melyik hangkarakter tetszik jobban.
Ha valaki a vintage, vokális wah hangot keresi, akkor egyikkel sem tud mellélőni. Összességében mindkét effekt nagyon szép és strapabíró felépítésű. Már első ránézésre is hozzák a vintage “vibeot”, és pont úgy szólnak, mint amit ígérnek. Előny lehet még, hogy a modern technológiáknak köszönhetően valószínűleg konzisztensebb a gyártás, mint a ’60-as években, így két ugyanolyan modern McCoy nagy eséllyel ugyanúgy fog szólni, míg két régi darab teljesen más hangszínt is produkálhat az alkatrészek inkonzisztenciájának köszönhetően. A két Wah pedál minőségéből és árából is egyértelműen látszik, hogy a Vox a butik kategóriába pozicionálta őket a maguk 120 000 forint körüli árával. Az tény, hogy ennyi pénzért már találunk más butik márkák által gyártott hápogókat, amik több modern funkcióval, akár többféle hangkarakterrel és true bypass kapcsolóval is rendelkeznek, de mégiscsak a Vox gyártotta az első “Szent Grál” Wah pedálokat, így őszintén meg lehet az ez “AZ” érzésünk, ha egy ilyenre lépünk. Mindenki el tudja magában dönteni, hogy a modern funkciók, az abszolút autentikusság vagy esetleg a kettő ötvözete a vonzó, ha a gitár effektek egyik legnépszerűbbikéről, a Wah pedálról van szó.
Kovács Botond
2025. január 6. 05:24