MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Hangszert a kézbe az Erzsébet-táborban is

A Zánkai Erzsébet-táborban rendezett Hangszert a kézbe kiállításon olyan gyerekeknek is megmutathattuk a zenélés örömét, akiknek lakóhelyére kis eséllyel juthatna el egy ilyen rendezvény – mondta Balogh Géza, a Hangszeresek Országos Szövetségének (HANOSZ) elnöke. A hetvenedik rendhagyó zenei játszótéren több mint kétezren próbálhatták ki az immár hatodik éve utazó hangszereket és hangtechnikai berendezéseket.

Az NKA Hangfoglaló Programja által támogatott Hangszert a kézbe kiállítás szervezői szinte az indulás pillanatától szerették volna elvinni a rendezvényt valamelyik Erzsébet-táborba. Elsősorban azért, mert a 2017 elején útjára indult kiállítás eddigi negyvenkilenc állomása megyeszékhelyeket, illetve járási központokat érintett, kisebb települések nem tudták fogadni a mintegy száznegyven utazó hangszert és hangtechnikai berendezést. Márpedig a kiállítást megvalósító Hangszeresek Országos Szövetsége a kezdetek óta azt szeretné, ha a hangszerek kipróbálásának lehetősége minél több gyermeknek megadatna függetlenül attól, hogy hol él az országban.

Hornyák Tibor, az Erzsébet-táborokat szervező Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke elmondta: „Az Erzsébet-táborok kulturális programjai is sokrétűek. A Hangszert a kézbe kiállítás befogadásával az volt a célunk, hogy a többi mellett ezzel a programmal is olyan egyéni és közösségi élményt nyújtsunk, amely értékteremtő és fejlesztő lehetőségként járul hozzá a gyermekek színvonalas táboroztatásához.”

„A sorozat elindítását az is inspirálta, hogy már a nagyvárosokban is egyre kevesebb a lehetőség a hangszerek kipróbálására, kézbe vételére. Márpedig ahhoz, hogy valaki zenéljen, az első lépést meg kell tennie, azaz egy bármilyen hangszerrel kapcsolatba kell kerülnie, oda kell ülnie egy zongorához vagy dobhoz, meg kell pengetnie egy gitárt vagy bőgőt. Éppen ezért örültünk, hogy lehetőséget kaptunk a táborokat szervező Erzsébet Alapítványtól, hogy a Hangszert a kézbe kiállítást a Zánkai Erzsébet-táborban is megtarthassuk, ami reményeink szerint ismét nagyon sok gyerekben keltette fel a zenélés, a hangszeres zenélés iránti vágyat” – mondta el a rendezvényt lebonyolító HANOSZ elnöke, Balogh Géza.

A június 1-jén zárult Balaton-parti program a Hangszert a kézbe sorozat hetvenedik kiállítása volt, Zánka pedig az ötvenedik olyan település, ahol 2017 óta ilyen rendezvény lehetett. Mindez egyben azt is jelenti, hogy a 263. kiállítási nappal ért véget a Hangszert a kézbe sorozat hatodik teljes „tanéve”. A hét szekcióban bemutatott eszközöket eddig közel 130 ezren látták, köszönhetően a HANOSZ tagjainak, az NKA Hangfoglaló Program meghívásos pályázatainak, illetve az Erzsébet-táborhoz hasonló helyszíneknek, amelyek megnyitják kapuikat a zene és a gyerekek előtt.

A Hangszert a kézbe kiállítás nyáron a szolnoki Gitármánia Táborban folytatódik, ősszel pedig újabb településeken lehet majd kipróbálni a hangszereket.

https://www.facebook.com/hangszertakezbe



 

2023. június 21. 07:48

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA