MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Hangadó: könnyűzenei oktatási fórum és workshop

A magyar könnyűzene-oktatás terén sok minden történt az elmúlt tíz évben, gondoljunk csak az ezzel foglalkozó új intézményekre, a bővülő tábori kínálatra, vagy a 89. állomásához érkező Hangszert a kézbe sorozatra. Ugyanakkor még mindig sok minden hiányzik, amikről nem árt, ha a szakmabeliek egymás között is vitáznak. Hangadó fórum december 5-én a Hangőr Egyesület szervezésében.

Az elmúlt tíz évben legalább öt olyan könnyűzenei képzőhely kezdte meg a működését, amelyeknek a több mint három évtizede létező Debreceni Rocksuli jelentette a mintát. Közben több oktatási intézmény is úgy döntött, hogy Alapfokú Művészeti Iskolaként kínálatát könnyűzenei hangszeres képzéssel bővíti, sőt erre egyre több hagyományos zeneiskolában is lehetőség nyílik. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni azokról a könnyűzenei „magánintézményekről” sem, amelyek például produceri, hangtechnikusi vagy éppen menedzseri képzést kínálnak az érdeklődőknek. Az ezeken a helyeken rendszeresen tanulók számát összeadva azt mondhatjuk, hogy ma már évente közel kétezren lehetnek azok, aki szervezett módon képzik magukat a könnyűzene különböző területein, akikhez immár két éve több tucat olyan hallgatót is hozzáadhatunk, akik végre magyar egyetemek könnyűzenei alapképzésin tanulhatnak.

Az NKA Hangfoglaló Programja által támogatott Hangszert a kézbe sorozat nyolc év alatt 54 településen, 89 alkalommal, közel kétszázezer embert vett rá a zenélés örömének megtapasztalására, miközben az ugyancsak bő három évtizedes múltra visszatekintő Gitármánia tábor mintájára nyaranta legalább két tucat olyan programot kínálnak, amelyek középpontjában a zenélés áll. Az évközben rendezett különböző hangszersimogatókkal és rendhagyó énekórákkal együtt mindez azt jelentheti, hogy iskolaidőben és vakációban több tízezer gyerek élheti át a közösségben zenélés, az élő hangszeres zenélés élményét.

Hogy ez sok vagy kevés, arról megoszlanak a vélemények. Miként arról is, hogy a könnyűzenét oktatóknak mi mindent kellene még közösen tenniük azért, hogy a könnyűzenei iskolahálózat idővel az egész országot lefedje, ezek az intézmények esetleg normatív támogatás révén versenyképesek legyenek az iskolán kívüli foglalkozások széles palettáján, az egyes képzőhelyek közötti átjárhatóságot és a továbbtanulást pedig valamiféle egységes módszertani és kimenetelei követelmények biztosítsák. És akkor még nem is beszéltünk a könnyűzenei pedagógusképzés, a folyamatos továbbképzés, az online képzés hiányosságairól, lehetőségeiről, jövőjéről. Bőven van miről beszélni.

A Hangőr Egyesület nyolcadik éve foglalkozik a magyar könnyűzenei oktatás kérdéseivel. Képzésekkel, kiadványokkal, tanácskozásokkal igyekszik előmozdítani a könnyűzene-oktatás fejlődését, a résztvevők egymásra találását és közös gondolkodását. Az évente megrendezendő szakmai fórumai sorába illeszkedő idei Hangadó című tanácskozás is ezt a célt kívánja szolgálni. A 2024. december 5-én a Rockmúzeumban rendezendő fórum két előadása és két moderált panelbeszélgetése a könnyűzenei oktatás múltját és jelenét próbálja felvázolni, illetve egy lehetséges jövőképet is vita tárgyává tesz.

Ugyanakkor a december 5-ei szakmai fórum újdonsággal is szolgál majd, hiszen nemcsak közös gondolkodásra, tudásmegosztásra hívja a hazai könnyűzene-oktatás képviselőit, de a nap második felében továbbképzést is szervez számukra. A résztvevők által leginkább kért két téma, a hatékony konfliktuskezelés és a sikeres marketing kerül terítékre egy-egy workshop keretében.

Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A teljes program és a regisztráció lehetősége elérhető az alábbi linken:
https://poptanitas.blog.hu/2024/11/25/hangado_ket_szakmai_forum_es_ket_szakmai_workshop

Facebook esemény a képre kattintva...



 

2024. november 30. 04:47

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA