Hámori Dávid: „El szoktam menni a falig. Többször is.”
Májusban különleges album jelent meg, amelyet Hámori Dávid, MezítlábasDobos álmodott meg. A zenész jelenleg A Király Halott produkcióban bizonyít, de korábban tagja volt a Fish!, valamint a Sunset zenekaroknak is. A már említett FEKETE NAP - DÜHÖS LEMEZ korongon tizenegy elképesztően személyes dalt hallhat a nagyérdemű, amelyek mindegyikét Dáci írta, rögzítette, keverte, masterelte. Mostani beszélgetésünk apropóját ez a korong adta, továbbá kitértünk Dáci eddigi pályafutásának különböző állomásaira, valamint olyan témákról is őszintén mesél a kedves olvasónak, mint a bulimia, a szorongás, a düh, az elfojtás, a bizalom, vagy éppen az önkifejezés.
Dáci, nosztalgiázzunk egy kicsit! Elsőként az érdekelne, hogy milyennek képzelhetlek el, milyen voltál gyerekként? Volt, ami arról árulkodott, hogy művész, zenész, előadó lesz belőled? Írtál verseket, állandóan dúdoltál, a suliban a padon ceruzákkal doboltál?
Izgalmas a kérdés, sosem gondolkodtam ezen. Művésznek nem merném nevezni magam, de jól esik a feltevésed. Kisgyerekként örökmozgó, kíváncsi, “jó” gyerek voltam. Ezt mai tudásommal már nem tartom annyira jónak, de megvolt ennek a miértje. Később a suliban, mikor a zene megtalált, onnantól elég egyértelmű volt, hogy ez lesz az önkifejezésem eszköze. Verseket is írtam, graffitiztem, titokban a szobámban ugráltam és a tükörben néztem magam, hogy hogyan fogom nyomni a színpadon. Persze doboltam bármivel, ami a kezemben volt. Állandóan. Rohadt idegesítő lehettem. Viszont azért, hogy a zene ennyire becsípődött, szerencsésnek mondhatom magam, mert nagyon korán tudtam, hogy mivel akarok foglalkozni, bár ez intézményi szinten sosem manifesztálódott.
Folytassuk egy már egészen biztosan ismerős kérdéssel. Hogy jött az életedbe a zene?
Tíz éves koromban, egy kórházi szobában elhelyezett TV képernyőjén üvöltött rám Chester Bennington. Ez teljesen megdelejezett. Akkoriban nehezebb volt a dalokhoz hozzájutni, ezért egy albumot hónapokig hallgattam, márpedig én éjjel-nappal zenét hallgattam. Linkin Park, Limp Bizkit, KoRn, Slipknot, Eminem, Metallica, Green Day. Nagyjából ilyen sorrendben hallgattam megunásig az aktuálisan megszerezhető kazettákat. Továbbá VHS-re rögzítettem mindent, ami a zene csatornákon ment és kicsit is tetszett.
Ki hívta fel a figyelmed arra, hogy tehetséged is van a zenéhez?
Nincs emlékem arról, hogy ezt konkrétan bárki is visszajelezte volna. Szerintem egy nagyon lelkesen középszerű dobos lehettem és most is annak tartom magam, azzal a különbséggel, hogy már sokkal jobban tudom, hogy mik az erősségeim és tudom, hogy a művészetben nem lehet nyerni.
Egy konkrét eset jutott most az eszembe: Amikor a Drum-Line tehetségkutatón indultam, akkor Martonosi Gyuri bácsi, akit rendkívül tisztelek, azt mondta nekem négyszemközt, hogy olyan ízesen tudom megütni a hangszert, amit nem lehet tanítani.
.jpg)
Mikor, hogyan kezdtél el vonzódni konkrétan a dobhoz?
Igazából a hangszer maga mindig is vonzott. Rengeteget doboltam a levegőben filctollakkal, miközben valami koncertfelvételt néztem. Aztán gördeszkázás közben ripityára törtem a karomat. Körülbelül két évig alig tudtam használni és az orvos azt mondta, hogy kellene valami, amivel a finommotoros mozgásokat tudom fejleszteni. Nem mertem mondani a dobolást, mert drága és hangos, de anyukám látta, hogy állandóan járnak a végtagjaim és imádom a zenét, szóval ő kérdezte meg, hogy nem szeretnék-e dobolni? Én meg addigi életem leglelkesebb igenjével válaszoltam. Ezúton is hálás vagyok neki!
Kiktől tanultál sokat a zene terén?
Az első dobtanárom Nagy Dávid volt, a Depresszió dobosa, akire egyfajta apapótlékként is tekintettem, mert nem csak dobolást, hanem emberséget is tanultam tőle. Mára nagyon jó baráti viszonyunk alakult ki. Később magamat képeztem, aminek kapcsán Mike Johnston-t ki kell emelnem, mert ha csak online is, de tőle rengeteget tanultam, nem csak dobolásról, hanem alázatról és attitűdről is. Tavaly volt szerencsém találkozni vele személyesen és megköszöntem, hogy ilyen nagy hatással volt az életemre.
Lassan két éve pedig Markó Ádám útmutatásával próbálom fejleszteni a tudásomat, aki teljesen új nézőpontokat tud megmutatni nekem. Ezzel egy időben kezdtem el Cséry Zolihoz járni, zeneelméletet tanulni, amit már kifejezetten azzal a céllal kezdtem el, hogy a zenei ötleteimet képes legyek megvalósítani. A “Dühös lemez” dalait végig felügyelte és lektorálta, meg persze bíztatott, amire szükségem is volt. Énekelni pár hónapot jártam Hunyadkürti Évihez, de akárhogy próbálkozott, nem tudtam elengedni magam a jelenlétében, annyira gátlásos voltam. A biztatása valamit mégis kinyitott bennem.
A nagyközönség többek között olyan produkciókból ismerhet, mint a Fish!, valamint a Sunset. Mit tanultál ezekben a formációkban?
Ez egy olyan téma, amiről könyvet tudnék írni. A SUNSET az első igazi zenekarom volt, annak minden gyerekbetegségével. Iszonyatosan ragaszkodtam hozzá, imádtam csinálni, de utólag visszanézve túlságosan az identitásommá tettem a zenekart, ami nem volt jó. Plusz, megtanultam, hogy a tökéletességet kergetni időpocsékolás.
A Fish!-től szinte mindent megkaptam, amire akkor szakmailag vágytam. Mind zeneírás, mind zenekari működés, mind turnézás szempontjából rengeteget tapasztaltam a nyolc közös évünk alatt. Hatalmas színpadi rutint szereztem, beletanultam egy csomó háttérmunkába, hirdetések kezelésébe, csináltam klipeket, voltam turné menedzser és a zenekart illető menedzsmenti döntésekben is részt vettem, amíg lehetett. És persze megtanultam felismerni, hogy mi az a pont, amikor azt kell mondani, hogy mind két fél számára az lesz a jobb, ha külön megyünk.
Mindig csodálom azokat, akik bátran mernek változtatni, új dolgokba belevágni. Te honnan merítesz erőt a váltásokhoz? Nemrégiben csatlakoztál A Király Halott srácaihoz. Hogy érzed magad velük?
Nagyon jól esik, hogy ezt mondod, de ki kell ábrándítsalak, mert sajnos mindenben elszoktam menni a falig. Többször is, míg már eléggé fáj ahhoz, hogy váltani merjek. A testem jelzéseit is hajlamos vagyok figyelmen kívül hagyni, pedig elég egyértelmű volt, hogy ételérzékenységek tömkelege jött ki rajtam, ami miatt kórosan sovány lettem, majd megküzdöttem a bulímiával, ami egy reakció volt a lenyelt feszültségekre. Szóval inkább a szenvedésnyomás segített, mintsem a bölcs felismerése a helyzetnek.
Az A Király Halottban pazarul érzem magam, aminek elsődleges oka a közösség, ami a srácokkal kialakult. Rendívül imponáló az az alázat, amivel viszonyulnak a zenéléshez, egymáshoz, a stábhoz. Persze még az út elején vagyunk, amikor még több a kudarc, mint a siker, de ha eggyel távolabbról nézem, akkor azért csináljuk, hogy jól érezzük magunkat, és ez minden egyes buszban töltött utazás során megtörténik.
Most magamból indulok ki: időnként visszaolvasom a sok éves cikkeimet, és nagyon örülök, hogy látom fejlődésem. Ha a mai tudásoddal indítanál neki a karrierednek, mit tennél másként?
Nagyon jó kérdéseid vannak! Biztos, hogy többet gyakorolnék! Az is biztos, hogy csak kétszer mennék el a falig és nem tízszer. Komolyra fordítva a szót, előbb kezdenék el saját dalokat írni, ének tanárhoz járni, nem hagynám, hogy a félelmeim dominálják a döntéseimet. Lehet, hogy mindenre megoldás lett volna, ha a főiskola helyett a Kőbányaira mentem volna. Annak dacára, hogy korán tudtam, mit akarok csinálni, nem voltam elég önérvényesítő.
Tudjuk, hogy sok zenekar van, aki nehezen építi fel a közönségét. Van olyan feltörekvő formáció, akire szívesen hívnád fel a figyelmet?
Nem akarom megkerülni a kérdést, de nem gondolom, hogy akkora kulturális ismerettel rendelkeznék, hogy ebben hiteles legyek. Hiába próbálok nyitott lenni, a zeneiparnak csak nagyon szűk tartományát ismerem. Ha találok ilyen produkciót, arról mindig szoktam írni Instagram storyban, vagy év végén a YouTube csatornámon tartok évértékelőt Mezítlábas Grammy néven, ahol igyekszem felhangosítani az ilyen szereplőket.
Mi a legnagyobb bók, dicséret, amit valaha kaptál?
Túlzás nélkül, minden visszajelzés épít! A Fekete Nap lemez után furcsán éreztem magam pár napig, mire rájöttem, hogy az a bajom, hogy annyira felmagasztaltak visszajelzések formájában, hogy kénytelen voltam a negatív önértékelésem kicsit egyensúlyba hozni. Nem gondolom, hogy az lennék, aminek mások látnak, de talán nem lehetek annyira rossz, mint aminek tartom magam. Konkrétumok szintjén: inkább a bizalom az, ami a legnagyobb bók nekem. Például, hogy annak idején bíztak bennem, amikor beültem a Fish!-be. Hogy Markó Ádi megbízott bennem és helyettesíthettem a Useme és a Cloud9+-ban is. Hogy az A Király Halott megbízott bennem és lemerték kötni a Budapest Parkos bulit úgy, hogy próbálni csak utána kezdtünk el. Mármint a koncert lekötése után. A koncertig rengeteget próbáltunk, de jól esett ez a megelőlegezett bizalom, hogy jól megfogom tanulni addigra a dalokat.
.jpg)
Van, amit nem gondolnak rólad az emberek, de örülnél, ha többen tudnák?
Nagyon frusztrál, hogy szakmán belül nem merek ismerkedni. Félek kifejezni bárki felé a tiszteletem, mert tartok tőle, hogy nyalókának veszi, holott fordítva nekem mindig jól esik, amikor nyitnak felém. Ez nagyon nem megy nekem, kínosan érzem magam és ettől bunkónak tűnhetek, pedig csak szorongok. Próbálok tudatos lenni ebben, de bizonyára az önértékelés ebben a helyzetben is felüti ocsmány fejét.
Különösen kedvelem a YouTube csatornád tartalmait, többek között a TÖBBET A MÉLYBŐL podcast sorozatod. Mit jelent számodra ez a csatorna, ez a tartalomközlés?
A YouTube videókat kezdetben azért kezdtem el, mert egy tökéletes platform volt arra, hogy megmutassam a világnak, hogy létezem, mint dobos. És velem meg is történt az “Amerikai álom” kicsiben, mert ennek köszönhetően kerültem be a Fish!-be. Később elkezdtem tematikus videókat csinálni dobosokról, zenekarokról és azt vettem észre, hogy ezt egyrészt nagyon élvezem, másrészt, akkoriban nem volt ezeknek alternatívája, ebben a szubkultúrában. Mára szerencsére vagyunk páran, de mindannyiunknak megvan a maga stílusa. Volt egy időszak, amikor videós tech újságíróként is dolgoztam, szóval a videós önkifejezési forma mindig komfortos volt nekem.
A “Többet a mélyből” gondolatát az hívta életre, hogy amikor elkezdtem nyíltabban kommunikálni a nehézségeimről, azt vettem észre, hogy iszonyatosan tabusítva van ez a szórakoztatóipar minden területén, miközben az egyik legérintettebb terület ez a mentális betegségek szempontjából. Úgyhogy, pályáztam az NKA-nál az ötlettel és kaptam tőkét arra, hogy elkezdjem, ami megadta a végső lökést.
Mi jut eszedbe, ha azt mondom: legjobb koncertélmény?
Idén márciusban az Akváriumban volt az A Király Halott lemezbemutatója, ami a zenekar eddigi legnagyobb koncertjének számít minden szempontból. Azért az egyik legjobb élményem, mert sosem volt olyan, hogy ennyire felkészülten álltam volna a színpadra és ez hallatlan magabiztosságot adott. Mindennel időben készen voltunk, sokat próbáltunk, sokat gyakoroltam, nagyon alapos előkészítési munkát végeztünk, ezért úgy éreztem az a páratlan energia, ami felénk árad, maximálisan megérdemelt. Aztán egy BelFeszt-es Fish! koncert jut eszembe. Több ezer ember, csodálatos hangulat és mivel akkoriban nagyon sok bulink volt, iszonyatosan könnyedén és jól játszottunk. És végül egy szerbiai SUNSET koncert ugrik még be, amikor pokoli teltház volt, a csilláron is emberek lógtak és valami olyan klasszik HC buli kerekedett, amire abszolút nem számítottunk.
Vannak alkotók, akik egy megszokott környezetben dolgoznak, míg mások, ha éppen a vonaton éri őket az ihlet, akkor ott veszik fel telefonjukra az anyagot. Te melyik kategóriába tartozol?
Rendkívül nagyképűnek fog hatni, amit most válaszolni fogok, de így van. Annyi a felgyülemlett alkotási vágy bennem, hogy abban az áldott állapotban vagyok, amikor kis átszellemülés után bárhol, bármikor tudok írni. Nem mondom, hogy a körülmények nem befolyásolnak, mert emberek jelenlétében nem tudok úgy ellazulni, akaratlanul is a másikra figyelek. Szóval mindegy, hogy hol és mikor, de egyedül kell lennem az alkotás során.
.jpg)
Nemrégiben egy szólólemezzel jöttél elő. Miért gondolkodtál albumban? És miért lett “Dühös lemez” a címe?
Mivel a zenehallgatási szokásom eltér az átlagtól, ezért nekem komfortosabb album terjedelemben gondolkodni, aminek van íve, története. Azt úgysem tudom megfejteni, hogy mi a legjobb az algoritmusnak, azt viszont tudom, hogy egyben adja a legkerekebb élményt az album. Azért is van a nevében a “lemez” szó, mert ez jelzi, hogy a dalok együtt adják ki a teljes képet. A düh az az érzelem, amit a leghatékonyabban fojtottam el életem során, ennek megfelelően itt és most ez buggyant fel a leghangosabban.
Dáci, menjünk végig a korong szerzeményein! Hogyan születtek, mi adott ihletett, kiknek ajánlod?
Haragos: Amikor megírtam a főtémát, egyértelmű volt, hogy ezzel a dallal fog indulni az album. Tipikus RATM hangulatú lüktetése van, egyfajta hommage. A haraggal való viszonyom igencsak mostoha, ezért sokszor szoktam aggódni azon, hogy ha nem élem meg ezt az érzelmet, akkor az a negatív energia megbetegít majd.
Időtlen: Sokat gondolkozom azon, hogy mi lehet a halál után és a Mindenségit Podcastben volt egy vendég, aki mesélt a klinikai halál állapotáról, ami rendkívül megérintett. Továbbá készült egy írásom a katatón érzelmi állapotról és valahogy rímelt egymásra a kettő. Zeneileg szeretettem volna az oldschool rap hangulatát összehozni, valami pusztítóan egyszerű HC alappal, amit most nyilván minden hardcore rajongó kikér magának és meg is értem.
Fekete nap: Az első pár dalom egyike, amit zongorán írtam, kivéve a refrént, ahol rögtön tudtam, hogy valami pumpálós téma fog működni igazán. A szöveget egy Petőfi vers inspirálta, amit rávetítettem a saját érzelmi világomra, de ezt teljesen intuitívan tettem, nem gondolkoztam közben, hogy mit akarok mondani, csak hagytam, hogy jöjjön, amit a költő sorai kiváltanak belőlem.
Nárcisz: Mikor elkezdtem önszorgalomból tanulni a személyiségzavarokról, akkor megrémültem, mert a nárcizmusnak vannak olyan jellemzői, amiket magaménak érzek. Persze ez egy skála és amennyire az önismeretem engedi látni, nekem más jellegű problémáim vannak, de annyit fantáziáltam erről, hogy ez megihlette a szöveget. Többektől kaptam visszajelzést még a demóra, miszerint olyan a zene, mintha Tom Morello magáévá tenné a Royal Blood-ot. Ami hízelgő és vicces, tekintve, hogy “Morello” volt a dal munkacíme.
Az átlagosság himnusza: Ez a track majdnem félkész maradt, mert nem éreztem elég jónak. Viszont a refrén dallamát rengeteget dúdolgattam magamban, emiatt is volt az a munkacíme, hogy “Dúdolvadó”. Aztán rájöttem, hogy nem kell refrént írnom, mert ott a dallam lesz a főszereplő és innentől baromi gyorsan összeállt a szöveg is, ami egyszerűen arról szól, mennyire nehéz átlagosnak lenni, átlagon felüli ambíciókkal.
Kilakoltató: A nyitó téma egy tipikus nu-metal lüktetésű groove-ra épít, azzal a különbséggel, hogy a dal dúrban van. A középrészben hallható “DJ szóló” pedig továbberősíti a nu-metal érzést. A “Kilakoltató” refrénjét volt a legnehezebb felénekelni, nem csak technikai szempontból, hanem azért, mert itt nagyon ki kellett engednem a hangom és egyszerűen féltem tőle, még egyedül a próbaterem magányában is.
Produktív blues: Volt egy jópofa bluesos riffem és aköré írtam mindent, amit igyekeztem nem túl agyalni. A szám érdekessége, hogy piramis-szerűen építkezik, azaz verze-refrén-középrész-refrén-verze. A produktivitás szerintem az új népbetegség. Erős a gyanúm, hogy többen vagyunk, akik bűntudatot éreznek, ha nem csinálnak éppen semmi hasznosat. Ez nyilván butaság.
Szenvedély/Szenvedés: Nagy hatással volt rám a NIN és amikor elkezdtem írni a főtémát, egyből az a vibe ugrott be, úgyhogy ezt a dalt Trent munkássága ihlette. A szöveg az utolsók egyike volt, majdnem ez lett a címadó is, hiszen arról teszek benne fogadalmat, hogy elengedem végre a szenvedést, amit már annyira megszoktam, olyan komfortos, de nem szolgált igazából soha.
Bocsánat: Egy történetet mesélek el, miként váltam megalkuvóvá. Egy terápiás ülésen göngyölítettük fel ezt az életeseményt, olyan heuréka élményem volt, hogy utána sem tudtam elengedni. A szöveget egy ültő helyemben írtam meg, szinte javítás nélkül úgy, hogy nem hallgattam a zenét hozzá, nem számoltam a sorokat. Amikor felénekeltem, akkor sem voltam benne biztos, hogy kijön végig és mégis működött. A dal szándékosan ennyire minimalista, úgy alkottam meg, hogy folyamatosan nyílik a hangkép, ahogy tartunk a katarzis felé. Többen írták nekem, hogy a dal végére zokogtak. Nehéz volt megírni, felvenni, de örülök, hogy képes érzéseket kiváltani másokból is.
Minden jót: Ez egy ventillációs dal. Sem zeneileg, sem szövegileg nincs benne semmi különösen izgalmas. Néha egyszerűen, pőrén, jól esne a másik arcába üvölteni, hogy “Minden jót f*szfej”. Amikor már tudod, hogy emberileg végleg elválnak útjaitok…
Nincs szó: Ez volt az első dal, amit megírtam, ráadásul zongorán és abból hangszereltem át. A szövegét édesanyámhoz írtam. Azt az időszakot mutatja be, amikor az öcsém meghalt és én annyira szerettem volna mindkettőnk helyett élni, mert azt reméltem, hogy így majd megtudom vigasztalni anyukámat abból a fájdalomból, amire nincs szó. Ezt sem volt könnyű elénekelni.
Ezen a lemezen nincsenek közreműködők, sőt teljesen egyedül építetted fel. Mi okozott nehézséget az alkotási folyamat során? Miben fejlődtél sokat?
Minden nehézséget okozott! Viccen kívül, az “éneklés” volt messze a legnehezebb. Annyira féltem használni a hangomat, rossz volt viszont hallani azt, hogy a keverés alatt mindenkitől azt kérdezgettem, hogy: “biztos nem cringe?” Ugyanakkor éreztem, hogy ez a szimbóluma annak, hogy vállalom önmagam. Ez az, ami egész lemezt életre hívta. Szóval nem volt választásom. Fejlődnöm szerintem mindenben sikerült, mert eddig semmi hasonlót nem csináltam, így a nulláról indulva könnyű ezt mondani. Hogy konkrétabbaban is válaszoljak, a mixing szerintem sokkal jobb lett, mint az első demóké.
Azt már elmondtad, hogy egyedül szeretsz alkotni, de ha már együttműködéseket említettem… Kivel dolgoznál együtt szívesen? És hogyan alkotnál vele? Teljesen a nulláról indulva közösen, vagy valamilyen alappal próbálnád rábírni arra az illetőt, hogy dolgozzon veled?
Ezen még nem gondolkoztam. Mivel én zenekaros modellben szocializálódtam, így nincs meg bennem a reflex az együttműködésre, ami tudom, hogy a hip-hop berkekben alap. Inkább zenészek vannak a fejemben, akikkel jó lenne színpadra állítani a Fekete Nap-ot. Boldog lennék, ha erre megteremtődne valamiféle igény, de erőltetni nem fogom. Jól kikerültem a választ, viszont megígérem, hogy gondolkodni fogok rajta!
Említettük a YouTube-ot. A Dühös lemez anyagait nem a Mezítlábasdobos platformon, hanem egy új, FEKETE NAP csatornán publikálod. Miért?
Nem akartam összemosni a kettőt. A feliratkozóim nagy része szerintem azért jön, hogy halljon a kedvenc előadójukkal kapcsolatban valamit és nem rám kíváncsiak. Biztos, hogy kezdetben nagyobb hallgatóságot tudnék ott elérni a klipekkel, merthogy mindegyik dalra lesz valami visual, amelyek két-három hetente jelennek meg, de ne azért hallgassa meg őket valaki, mert velem szimpatizál, a személyemmel, hanem mert tetszik neki a Fekete Nap világa. Ha valaki nem bír engem, attól még tetszhet neki a zeném. Valamint, ha egyszer ebből több lenne, mint egy egyszemélyes őrjöngés, akkor ne csak velem azonosítsák ezt a zenét.
Ha valaki nem követi a munkásságod, melyik dallal, melyik produkcióval kezdje a megismerkedést?
Attól függ, milyen zenét szeret. Ha az illető modern rock zenére vágyik, a szó minden értelmében jó dalokat akar hallani, akkor az A Király Halott lesz a megfelelő szó a keresőben. Ha zsigeri, pore, a polír mentes érzelmi kitörésekre gerjedne, akkor a Fekete Nap-ot javaslom neki.
Hogyan látod a jövőt, a jövőd?
Ezt nem jókor kérdezed, mert épp elég borúsan… Úgyhogy inkább egy vágyamat mesélem el. Arról szoktam fantáziálni, hogy jövő nyáron jól tele lesz a naptár, és azon belül is lesznek olyan napok, amikor egy fesztiválon többször is fellépek egy nap alatt. Kezdenék mondjuk egy session dobolással, utána egy Fekete Nap koncert és végül az A Király Halottal zárnánk a napot valami nagyobb színpadon. A fizikumom megvan hozzá, úgy érzem, nagyon tudnám élvezni az ilyen napokat. Kicsit megalomán, de ez az én pozitív jövőképem.
Dáci, ez egy jó kis nap lesz, ha rajtam múlik, ott állok majd mindegyik színpad előtt. Bízom abban, hogy a Fekete nap megtalálja sugárzó energiáit, avagy társait, zenészeit, közönségét! Addig is, vigyázz azokkal a falakkal!
Hatos Niki
Foto: Berényi Kitti
2024. szeptember 12. 11:35