Gyere, szállj be a Turnébuszba!
A Turnébusz produkció egy olyan, eddig sosem volt lehetőség a vidéki zenekarok számára, amely kitörési pontot jelenthet számukra a megyehatáron túlra is. Sőt! A hazai főváros-uralta fejnehéz zenei „egyensúly” és napjaink nyugatos trendjeinek el nem fogadása, valamint a COVID-helyzet generálta kreatív ötletekből csoda született Székesfehérváron. Erről faggatta Kovács Zsoltot Rozsonits Tamás.
Hogyan kerültél a zene közelébe?
Negyvenhat éves vidéki amatőr zenész vagyok, úgyhogy lassan tapostam ki a zenészkedés lépcsőfokait. Basszusgitárosként kezdtem a ’90-es években egy keszthelyi blues-rock zenekarban, napjainkban pedig a Caroline Street zenekar gitáros-énekese vagyok. Olyan saját dalokat játszunk, amiket nem mi írtunk. A kedvenc zeneszerzőm Lukács Sándor, aki a ’80-as évek végén Technikai Szünet néven egy akusztikus formáció tagjaként mutatkozott be országosan a „Ki mit tud?” televíziós megmérettetésen, később a Tarhonya Kedélyzenekarral szintén a „Ki mit tud?” országos középdöntőjéig jutottak. Az ő munkássága számomra diákkori szerelem, sorolhatnám hosszan, hogy milyen élmények alapján. Aztán adódott a lehetőség a mostani zenekarommal, hogy leporoljuk ezeket a régi standardokat és hozzuk el napjaink hallgatóságának, mert úgy gondolom, hogy ezek örök érvényű dalok. A Turnébusz produkció is ebből a vidéki zenekar-létünkből eredeztethető, hiszen mi magunk is éreztük a COVID-helyzet miatti hátrányokat. Érkeztek ugyan lehetőségek és mentőcsomagok, mint például a Raktárkoncert és a folytatása, ám azt tapasztaltam, hogy azok inkább az elitet szólaltatják meg, a mi rétegünk ezekből kimaradt. Ez nem önsajnálatra, inkább konstruktív gondolkodásra késztetett: mit tudunk mi a saját szintünkből kihozni, mert szilárdan hiszem, hogy a magyar könnyűzenei kultúra nem egyenlő azzal, amit manapság – számomra csúnya kifejezéssel – zeneiparként emlegetünk Magyarországon. A mainstream mellett létezik egy olyan réteg, amely komoly értéket képvisel, én pedig azt álmodtam meg a múlt év decemberének közepén, hogy ezt valamilyen formában be kellene mutatni. A Raktárkoncert programot vettük alapul, kiegészítettük azzal, hogy a mi hatvan perces műsorunkban negyvenöt perc koncert mellett hallható egy negyed órás beszélgetés is, büszkén számolhatok be arról, hogy ennek Bűdi Szilárd a műsorvezetője. A Turnébusz teljesen alulról szerveződő low budget produkció, de vannak támogatóink is. A produkció érintett rétegei: maguk a zenekarok, a stáb (akik nem mentek el kapálni vagy futárnak), a harmadik egy teljesen újszerű, merész vállalkozás, a terjesztés. Mi nem a mainstream műsorszolgáltatókban és kizárólag az online felületben gondolkodtunk, hanem az ország településein működő helyi televíziókban mutatjuk be az általunk gyártott komplett műsorokat. Meglepetésként tapasztaltuk, hogy közel kétszáz helyi televízió működik az országban. Nagyon nagyot álmodva azt tűztük ki célul, hogy közülük százat megnyerünk a produkció számára. Sőt: a helyi rádiókat is szeretnénk bevonni a televíziók mellett, akik a délelőtti műsoraikban felhívhatják azokat a zenekarokat, akik épp aznap kerülnek adásba a városuk tévéjének műsorában. Így aztán egy-egy zenekar országos megjelenést kap ezáltal.
Mindez hatalmas szervezőmunkát igényel, gondolom.
Ahogy mondod, ez óriási munka, de dolgozunk rajta.
Kik alkotják a csapatot?
Ugye, ismerős a mondás, hogy: „Ez a műsor nem jött volna létre, ha…”, egy kedves zenésztársam, aki nem szeretné, ha megnevezném, társként áll mellettem a kezdetektől fogva az erre alapított cégben és ő biztosítja a tőkét. Hitt bennem és az ötletben. Akit viszont mindenképp név szerint szeretnék említeni, az Takács László Taki, aki az első pillanattól átlátta ennek a programnak a lényegét és az értékét. A stáb, akiket láttál lelkes munka közben a stúdióban, az, hogy ők alkotják a csapatot, az kizárólag Takinak köszönhető.
Honnan jött a Turnébusz név ötlete?
Na látod, erre például Taki azt mondta, hogy nem tetszik neki, de én ragaszkodtam hozzá.
Nyilván, mert ült már pár turnébuszban és megtapasztalt ezt-azt… ezért számára más jelentéssel bír.
Valahogy így lehet, de mivel megszállottként végzi a munkáját, újra és újra mégis beül boldogan. De vissza hozzám: számomra furcsa a mai világ zenegyártása, meg egyáltalán, ahogy a mai csapatok működnek. Ahhoz, hogy ma érvényesülni tudjon bárki, nagyon sok energiát, időt és pénzt kell beleölni, hogy a különböző felületeken megjelenhessenek-megjelenhessünk. A mai zenész-élethez hozzátartozik a celeb-lét, ami az én klasszikus, önazonos felfogásommal nem egyeztethető össze, hanem inkább az, hogy üljünk be abba a bizonyos turnébuszba és találkozzunk a közönséggel, alakuljon ki igazi élő kapcsolat a közönség és a zenekar között. A COVID-helyzetben ez volt leginkább lehetetlen. Online felületeken lehetett működni, aki akart, írhatott dalokat, felvételeket készíthetett és készülhetett a nyitásra, de épp az utakat rovó turnébusz volt az, ami leginkább hiányzott a zenekaroknak.
Többször céloztál arra, hogy nem igazán érzed jól magad a mai zeneipari környezetben. Miért?
Csupán a saját véleményemet fogalmazhatom meg, ami nem biztos, hogy releváns: szóval ami most itt létezik, amit Nyugatról behoztunk, számomra idegen. Viszont a paletta széles és emiatt úgy gondolom, elférünk mi is a hagyományos megközelítésünkkel. Ebben a programban is olyan zenekarok vesznek részt, akik szerzők, alkotó emberek. A kritikám inkább egy nehéz viszonyulás a mai, modern rendszerhez, mintsem, hogy kijelenteném, hogy az a működés rossz. Viszont tőlem idegen. Amikor még a legelején tárgyaltam a zenekarokkal, akadt, aki megkérdezte, hogy ki ellen van ez a program. Ez totálisan rossz megközelítés: mi senki ellen nem akarunk menni. Teljesen más az a kör, akikre általunk vetül rivaldafény, publicitás, mi inkább a szerzői és az alkotói értékekre fókuszálunk.
Hogyan kerülhet be egy zenekar a Turnébuszba? Van valami szűrő, aminek meg kell felelni? Kell ezért bizonyos költségeket megtéríteniük?
Úgy indultunk el, hogy mi kezdtünk zenekarokat válogatni. A szélsőségeket kizártuk, azt szeretnénk, ha egy néző odakapcsol és nézi a műsort, ott is maradjon. Ezzel a műsor-sorozattal a helyi tévéknek szeretnénk egy olyan vonzó kínálatot nyújtani, amit ők nem tudnak előállítani. Így tehát az első évadba meghívásos alapon kerültek a résztvevők. Persze, akadtak, akiket a figyelmünkbe ajánlottak. Mivel ez egy alacsony költségvetésű project, az alapkoncepció szerint két bevételi lábra építettük fel az egészet. Mivel magam is egy feltörekvő zenekar vezetője vagyok, tudom azt, hogy ezen az érvényesülési úton azért, hogy a figyelem középpontjába kerüljön az ember, klipeket kell készíteni, fotózkodni kell, ami pénzbe kerül. Emiatt arra gondoltunk, hogy egy ilyen színvonalú műsor ilyen terjesztéssel a zenekarok életében komoly csomag. Amíg egy klip alsó hangon félmillió forintba kerül, mi kétszázezer forintos gyártási költség hozzájárulással akartuk beléptetni a zenekarokat, ami már maga is egy szűrő az elkötelezettséget illetően. Sajnos a COVID-helyzet miatt rengeteg koncert elmaradt, emiatt üresek a zenekari kasszák. Volt, aki nagyon komoly kritikával illetett, hogy képzelem, hogy egy ilyen helyzetben a zenekaroktól pénzt kérek? Van ebben is igazság. Inkább átalakítottuk a finanszírozást és több támogató bevonásával megteremtettük a lehetőséget a költségmentes beszállásra. A jövőre nézve a jó hír az, hogy bemutattuk a koncepciót Demeter Szilárdnak, tetszett neki és reményeink szerint a további évadokban számíthatunk némi támogatásra. A másik láb az, hogy a műsorokat értékesítjük a helyi televíziók felé, nagyságrendileg villanyszámla-áron.
Milyen fogadtatásra leltetek a vidéki médiumoknál? Egyáltalán: hogyan vettétek fel velük a kapcsolatot?
Az asszisztensemmel rázuhantunk az internetre, valamint a Helyi Televíziók Országos Egyesülete is nagy segítségünkre volt. Úgy keressük meg a helyi televíziókat, hogy egy ügyhöz szeretnénk őket megnyerni, nem pedig egy műsort rájuk tukmálni, pénzért. Akikkel eddig tárgyaltunk, egytől-egyik szimpatikusnak találták az ügyet. Nyitottak és lelkesek. Igazából akkor lesz ereje ennek, ha nem csupán húsz tévé adja le elszórtan az országban, hanem ha országos programmá válik sok-sok-sok kis helyi tévé által.
Hány műsort rögzítettetek?
Huszonöt rész készült el az első évadban. Első körben ötvenkét zenekarral terveztünk, hogy minden hétre jusson egy-egy új adás, ezt most gazdasági okok miatt megfeleztük. Talán nem is baj, mert ha a Raktárkoncerteket és az A38 Hajó közvetítéseit is figyelembe vesszük, nagy a kínálat, habár a Turnébusz kicsit más a riportokkal, játékkal. Az első évad felvételeit követően már az újra, a folytatásra fókuszálunk, egy teljesen új hangulatú új konstrukcióval állunk majd a zenekarok és a médiumok elé.
A vizuális megjelenítésben kik voltak a segítségetekre?
Andrics Laciék az egyik fele, a WingVideo csapata a másik. A kamerák száma mindig az adott zenekar létszámától függ elsődlegesen, de úgy alakul mindig, hogy amennyi kamera a helyszínen volt, egy sem marad a dobozában sosem. Tizenkét-tizenhárom kamerával dolgozunk.
Ki fogja össze a csapat munkáját? Ki az adásrendező?
Én vagyok, hiszen nem tudnék egy fotelben kényelmesen ücsörögni felvételek alatt, sőt, még az egyik dinamikusan mozgó kameránkat is én kezelem.
Az is a koncepció sarokköve, hogy minden zenekar teljesen élőben játszik?
Természetesen!
Miért ennyire lényeges ez?
Maga a helyszín, amit kialakítottunk, az Alba Koncert Stúdió alkalmas olyan felvételek elkészítésére, hogy egyrészt a nézők lássák azt, milyen az, amikor egy zenekar élőben dolgozik a színpadon, másrészt, amikor majd a műsor lemegy a tévékben, online felületekre is kikerül, ami aztán fontos hivatkozási alap lehet a zenekarok portfóliójában. Egy szervező pontosan láthatja, mit tud a csapat élőben.
Ha a Turnébuszra, mint potenciális mozgalomra tekintünk, egy hatalmas adatbázist is létrehozhattok a zenekarok részvételével, amiből rengetegen rengeteget profitálhatnak. Gondoltatok erre?
Ez is a program része. Úgy szoktam ezt megfogalmazni, hogy olyan ez, mintha a zenekar kitűzne a kabátjára egy Turnébusz jelvényt, ami messziről hirdeti, hogy igen, én is Turnébuszos vagyok! Nem az a cél, hogy majd egy Youtube-csatornára felpakoljuk a műsorokat és kész. Felépítünk egy web-portált, ami a project utógondozását szolgálja. A célunk az, hogy azokat a zenekarokat, akik megfordultak nálunk, egyben tartsuk és folyamatosan becsatlakoztatjuk majd az új széria résztvevőit is. Minden zenekar örül ennek az elemnek. Úgy néz ki a portál, hogy mindenki kap egy bemutatkozó felületet, sőt, kialakítunk egy turnénaptárt is, ahol naprakészen lehet követni, ki mikor és hol játszik. Ennek lesz majd a Facebookon egy tükör-felülete. A zenekarokon kívül ezeken a felületeken minden résztvevőnek a stábból, és a támogatóinknak is helyet biztosítunk, így könnyítve a munkájukat és építve a kapcsolati hálójukat.
Most, hogy az első évad felvétele elkészült, mi a következő fázis?
Innentől lesz még izgalmasabb a dolog. Az utómunkákkal hangban és képben felöltöztetjük a nyers felvételeket és a terveink szerint októberben indítjuk a műsorok sugárzását.
Mi jelentette számodra a legnagyobb élményt a Turnébusz kapcsán?
Talán az, hogy sikerült egy létező hiányra rátapintanunk, valamint, hogy a hozzánk érkező zenekarok elképesztő lelkesedéssel vesznek részt ebben. Legyen szó akár egy olyan vidéki zenekarról, aki azzal küzd, hogy átlépje a megyehatárt, de alkotó művészként persze, hogy szeretné szélesebb körben bemutatni a munkásságát nem csupán online felületen, hanem koncerteken is. De vannak slágerlistás zenekarok is köztünk, harmonikusan kapcsolódnak a stábhoz és óriási élményekkel térnek haza. A szemükben a csillogás igazolja számomra azt, hogy ez az ötlet nem volt hiábavaló. Erőt ad ahhoz, hogy minden nehézséget legyőzve tovább kell mennünk ezen az úton.
Elképzelhető, hogy a virtuális Turnébusz egyszer valódi turnéra indul ezekkel a zenekarokkal?
Nagyon sok a feladatunk, ötletként ez is szerepel a palettán. Ha bírjuk erővel, megvalósítjuk ezt is. Képzeld el azt a helyzetet, hogy odamegyek egy fesztiválszervezőhöz, bemutatkozom, és azt mondom: „Szia, van huszonöt baromi jó vidéki zenekarom, építenél egy színpadot nekünk a fesztiválodon?” Azt hiszem, sejthető a válasz. Ha a televíziós sugárzás beindul, szerintem ez a helyzet megváltozik és jobban odafigyel majd ránk a szakma. Akkor már lehetnek reményeim. Ráadásul minden adott nálunk: zenekarok, hang, színpad, stáb, szállítás, az elhivatottság, a fanatizmus és a lelkesedés.
2021. december 8. 09:03