FICZKÓ ANDRÁS: „Most van karakterünk. Lazák vagyunk, nincs bennünk túlgondolás, túlfeszülés.”
„A játékos”, „A felhőn jársz”, „Fenn a csúcson”, „Az ajtó nyitva áll”, „Ébredés” és megannyi nagysikerű dal köthető a rock jegyekkel fűszerezett Machine Mouse zenekarhoz. Ficzkó Andris 2014-ben kivált a bandából, idén áprilisban azonban egy koncert erejéig egészen biztosan visszatérnek a hazai zenei életbe. Andrissal többek között erről a sokak által régen várt buliról, a zenéről, továbbá introvertált személyiségéről is beszélgettünk.
Több mint tíz éve ismerjük egymást, így furcsa lesz feltennem az első kérdésem, de mivel a Music Média Magazin olvasói először találkozhatnak veled úgy igazán… Így jön a klasszik kezdő témaköröm: Hogyan jött az életedbe a zene?
Gyerekként zenei általános iskolába jártam, akkor még nem szerettem különösebben az énekórákat, sem a szolfézst, se semmit. Felvettek, valamilyen érthetetlen okból a Z osztályba kerültem. Hamar kiderült, hogy nincs rossz hallásom, hogy érzékem van a zenéhez. Középiskolába vendéglátóiba mentem, mert nálunk családi hagyomány volt a vendéglátózás, a saját vállalkozás, így ekkor eszembe sem jutott, hogy zenész legyek. Arra emlékszem, hogy rendszeresen néztem klipeket az MTV-n, imádtam a Duran Duran-t, a hozzá hasonló zenéket. Főleg az amerikai rockbandák érdekeltek. Összehozott pár zenésszel a sors, elkezdtünk próbálgatni, majd egyszer csak a Machine Mouse énekese lettem. 1994-ben jelent meg az első lemezünk, írtunk angol és magyar nyelven is, átment több tagcserén a banda. Aztán elfáradtunk, 2013-ban kiváltam a csapatból, de azóta is, többen is tartottuk a kapcsolatot egymással a zenekarból.
Ekkor, 2014-ben kezdtél el akusztik esteket tartani két fiatal zenésszel.
Igen, Miholka Zsanival kitaláltuk, hogy csinálunk egy akusztikus műsort, adtunk pár koncertet. Utána jött a Decadancer, amivel azóta is aktívak vagyunk. 2019-ben volt az első bulink az Instantban, az első nagy lemezünk, a „That's You” hat éve jelent meg, amit nemrég a „Supernova” követett.
Alapvetően milyen zenehallgatási rutinjaid voltak régen, milyenek vannak most?
Annak idején igazi CD gyűjtő voltam, ma meg már a stream oldalak tarolnak. Be kell valljam, nem nagyon hallgatok zenét a mindennapokban, újakat pedig magamtól különösen nem. Nem igazán van olyan dal, ami valóban megtetszene. A gyerekeim mutatnak új zenéket, némelyik annyira tucat, hogy egyenesen rosszul tudok lenni tőlük. Szerencsére a két lányom és a fiam jó ízlésű gyerekek, ezt támasztja alá az is, hogy szeretik azt, amit én csinálok (András nevet – szerkesztői megjegyzés). A stílust tekintve mindannyian zenei mindenevők vagyunk. Ha zenét szeretnék hallgatni, akkor leginkább a régi lemezeimet veszem elő, amiket aztán újra és újra lejátszok. Nyáron Budapestre jön Billy Idol, az ő koncertjére elmegyek, mert vérpezsdítő ikon a mai napig. Oké, oké, ő sem olyan már, mint volt, de számomra hiteles.
A filmekkel is így vagyok, a régi filmeket sokkal jobban kedvelem. Anno gyűjtöttem a Marvel képregényeket, imádtam őket, de ez a nagyon digitalizált világ nem vonz annyira. Egyre nagyobb teret nyer a mesterséges intelligencia, lassan már nem kellenek se színészek, se énekesek. Számomra ez rémisztő, pedig nem tartom magam egy röghöz kötött, korlátolt palinak. Nem az újításokkal van bajom, hanem az ízléssel, és hogy elvesznek az emberi értékek.
.jpg)
Ha már emberi értékek. Ki az az ikon, zenész, akire felnézel?
Azokat szeretem, akiknek egyedi hanghordozása van, akiknek a karaktere ezer közül megismerhető. Ilyen például Chris Cornell, Scott Weiland, a Stone Temple Pilots. Talán a már említett Billy Idol a legnagyobb ikon számomra, aki mellett ott van a világ legjobb gitárosa, és ők ketten két olyan karakter, akik a hetvenes évektől a mai napig hitelesek. Napjainkig fellépnek, meg tudnak mozgatni, szinte az összes számát kívülről tudom. Dallamos, harapós, táncolható munka az övéké.
Mit gondolsz a zenészek hazai megítéléséről?
Komoly hiányosságot érzek itthon, mert nincs meg az egyensúly. Sok a túlértékelt zenekar, és még több az alulértékelt. Szerintem ez mindig így volt, talán így is marad. Azt tudom, hogy nekem már nem dolgom megszólítani a mai fiatalokat, huszonéveseket. Az én generációmnak az a lényeg ma már, hogy élvezzük, amit csinálunk, kihozzuk azt, ami bennünk van.
Mi a legnagyobb bók, dicséret, amit valaha kaptál?
Sokszor megkaptam már civilektől és zenészektől is, hogy nagyon egyedi hangom van és hogy jól tudok hozzányúlni a dolgokhoz, a dalokhoz. Sokféleképpen tudom használni a hangomat, meg hogy nagyon Amerika.
Ez kétségtelen. Korábban említetted, hogy működésetek során több tagcsere is volt a Machine Mouse-ban. Az ilyen bandákról sokan gondolják úgy, hogy a fő emberek, ebben az esetben te és Raga lehettek elviselhetetlenek. Ismerlek titeket, tudom, hogy ez messze sincs így.
Ragával mi mindig egységet alkottunk, nagyon egyet gondoltunk, egyet hallottunk, egyre vágytunk és erre nem mindenki tudott hosszútávon rácsatlakozni. Voltak nagyon jó gitárosok, akik hibátlanul játszottak, de valahogy mégsem feküdt nekik a stílusunk. Volt, akinek sok elfoglaltsága akadt, és azért nem tudtunk együttműködni. Szerintem nem vártunk el világraszóló technikai virtuozitásokat, egyszerűen csak nem ment az, hogy egyfelé gondolkodjunk.
Mi az, amit nem gondolnak rólad az emberek? Vagy aminek örülnél, ha tudnák?
A „Fenn a csúcson” számunkat például rengetegen fújják kívülről, gyakorlatilag az ország minden zugában ismerik, mégsem tudják, hogy én éneklem. Talán, ha többen tudnák, hogy emberileg milyen vagyok, nyitottabbak lennének a Machine Mousera, valamint a Decadancerre is, amit méltánytalanul kevesen ismernek, szeretnek.
.jpg)
A Machine Mouse kapcsán mindig az volt az érzésem, hogy valamiért sosem kapjátok meg a megérdemelt figyelmet.
Biztos, hogy ebben közrejátszott az, hogy pont akkoriban nagyon felhígult az egész szakma. Sok elképesztően tehetséges zenészt ismerek, akik nem kapnak akkora figyelmet. Aztán jött az internet térhódítása is, onnantól tényleg minden felborult.
Szerintem már annak idején is feltűnően sokan hasonlították a Machine Mouse-t a Hooligans-hez. Milyen gondolatok vannak benned ennek kapcsán?
A kilencvenes években ez nem volt annyira téma. Azt gondolom, hogy a Dalnokok Ligája műsorral ők nagyon komoly előnyre tettek szert, onnantól ismertebbek lettek nálunk, hiába alakultunk meg előbb. A második lemezük megjelenésénél tértünk vissza komolyabban, akkor akkora sikerük volt, hogy nehéz lett volna bárkinek is überelni őket. Fontos, hogy sosem volt köztünk versengés. A mai napig játszák a dalainkat a rádiók, és sokan hiszik azt, hogy egy-egy dalunk Hooligans. Régen belefáradtam már ennek a megmagyarázásába, nem tudok vele mit csinálni. Az mindenesetre nagy tiszteletre méltó, hogy a mai napig aktívak a srácok, folyamatosan nyomják, ott van az a betonbiztos hármas mag, ami kitart egymás mellett.
Nem tudom elengedni ezt a témát. A tehetséged, a hangod alapján sokkal nagyobb figyelmet, szeretetet érdemelnél. Úgy gondolom, veled mindig egy probléma volt. Az, hogy túlságosan is zárkózott személyiség vagy, beleolvadsz a bandába, nem jössz előre, mint egy frontember. Kevés interjút vállalsz egyedül például.
Egyáltalán nem lennék alkalmas a celeb létre, a celeb műsorokra. Elég introvertált személyiség vagyok, plusz mondhatom, hogy csibészek között nőttem fel, az utca nyelvét beszélem, a mi humorunkat sokan nem értik. Ettől kicsit mindig tartok. Könyveket tudnék megtölteni a sztorijainkkal, de vannak olyanok, amik nyomdafestéket nem tűrnek. Ezekkel mi sosem hakniztunk, megtartottuk maguknak.
Interjúnk apropóját az jelenti, hogy áprilisban egy koncert formájában visszatér a Machine Mouse. Hogyan alakult ez ki?
Rubé Norbival tartottam a kapcsolatot. Nekem meg sem fordult a fejemben az újra alakulás gondolata, az ő sugallata volt, hogy milyen jó lenne ismét együtt. Felvettük a kapcsolatot Ragával, és mivel a humor anno is nagyon összekötött minket, ez most sem történt másként. Az első perctől olyan volt, mint régen. Amennyire csak lehetett, tisztáztuk a dolgokat kettőnk között, aztán megérkezett Vilmányi Gábor is, akivel Norbi és Raga korábban már dolgozott együtt. Már az első próbán nagyon megtetszett az, amit csinál, és mindannyian brutálisan élvezzük, hogy közösen zenélhetünk. Mindenki éli a saját életét, de ez a közös ügyünk most nagyon fontos mindannyiunk számára. Egy biztos, a kémia kegyetlenül megvan.
.jpg)
Véleményed szerint a Machine Mouse miben egyedi?
Esküszöm neked, hogy az utóbbi pár hónapban, ahogy elkezdtük feltúrni a számainkat, ahogy modernizáltuk, felráztuk őket, beléjük nyúltunk, ahogy beletesszük a legjobb tudásunkat ebbe az egészbe, most érzem azt, hogy igazán egyediek lettünk. Nagyon szeretném, ha a koncerten is úgy kapnánk fel a fonalat, ahogy a próbákon szoktuk, mert akkor a közönség is rá fog jönni, hogy valóban különlegesek lettünk. Most van karakterünk. Lazák vagyunk, nincs bennünk túlgondolás, túlfeszülés. Régen sokszor éreztem azt, hogy valami visszahúz minket, ez mára eltűnt.
Zárásként, mit kívánjak neked Andris?
Nem akarjuk minden héten agyonjátszani magunkat, jelenleg kiemelten fontos számunkra, hogy mi lesz a Dürerben. Abban bízom, hogy kiderül: igény van ránk, de egyelőre csak azon a hídon megyünk át, ami éppen előttünk van. Ha az olvasó eljön, és hozza magával a barátját, meg annak is a barátját, mindenkit, aki él és mozog, és kirúgjuk a ház falát, akkor nagyon-nagyon boldog leszek.
Sosem titkoltam, hogy az ország legizgalmasabb, legegyedibb férfi hangjának tartalak. Bízom abban, hogy nem csak ez a koncert lesz sikeres, hanem sok-sok elismerés, szeretet talál még rád a zenei utadon (is). Mert „Tudom lesz még folytatás, Az élet egy száguldás.” (idézet Machine Mouse – Ébredés dalából).
Hatos Niki
2025. április 20. 07:15