Feltalálta a saját zenéjét a Kellene Kis Kert
A Kellene Kis Kert lett az „Év felfedezettje” a tavalyi Öröm a Zene Országos tehetségkutatón. A borzasztóan izgalmas formáció lelkét Horváth Dániel Dudu jelenti, aki amellett, hogy énekel, hegedűn is játszik. Őt cajonon, egyéb ütős hangszereken Mészáros Szabolcs, elektromos gitáron Kulhay András Guli, nagybőgőn Nagy Olivér erősíti. Mély szólamok, elszállós hangzások, latin lüktetés, oldott hangulat uralja munkásságukat. A mindenféle stílusokat ötvöző, szabályokat felrúgó virtuóz zenekar srácai stílusukat „funky, gipsy, népzenei, acid jazz”-ként, valamint „organikus folk funk”-ként jellemzik. Ebben az interjúban érintjük a névválasztásukat, a hangszerekkel való kapcsolatukat, az eddigi zenei tapasztalataikat és persze a múlt után a jövő felé is kitekintünk.
A Veszprémi Utcazene Fesztivál után megjártátok az Öröm a Zene Országos tehetségkutatót is, amin „Az Év felfedezettje” ti lettetek. Mit adtak számotokra ezek a versenyek, majd a kiérdemelt elismerések?
Dudu: Az Utcazene fesztiválról hazatérve több figyelmet kaptunk, aminek köszönhetően egy nagyon szép szezont éltünk meg együtt, mind zeneileg, mind új kapcsolatok szempontjából. Másfelől fontos visszajelzésnek éltem meg, éljük meg, hogy ezen fesztiválok látogatói elismerésüket fejezték, fejezik ki munkásságunk iránt.
Guli: Számomra ezek a helyszínek lehetőséget adtak arra, hogy idegen környezetben, idegen hallgatóság előtt játszhassak és objektív képet kapjak, kapjunk arról, hogy mit szól a munkánkhoz a közönség és a szakma.
Olivér: Számomra hitet adtak, hogy mégis érdemes jó, ötletes zenét csinálni, érdemes a zenére helyezni a hangsúlyt. Hogy előre lehet jutni úgy is, hogy a zenét tesszük az első helyre, és ha az igényes, felfigyelhetnek rá. Már jó ideje a zeneipar korát éljük. A zeneipar kifejezés nagyon találó. Gyakran ipari termelésszerűen megtervezett, legyártott zenék kerülnek be a fülünkbe a rádiók által. A folyamatban az elvárt hatásnak van alárendelve a készülő zene és az egész produkció. Visszafelé történik a tervezés. Ki lesz a közönség? Melyik trendnek készül? Mi az üzenet? Melyik felületeken és mennyit játsszák majd? Kiknek és mennyire másszon a fülébe? Ez dönti el a zenei világot, a dallamvezetést, a hangszerelést, a szöveget, a zenekar kinézetét, a média megjelenéseit. Még a dalszerzőket is producernek hívják már. Ez már jó ideje borzasztóan rombolja a zenész öntudatot, teljesen megtörte a hitet a természetes módon készülő zene sikerében, ahol kizárólag a jó zene jön először. Mi minden csörtetés és haszonlesés nélkül játsszuk a zenéket körülbelül 4 éve. Engem nagyon izgatnak a felbukkanó zenei kihívások, gyakran van szükség érdekes zenei megoldásokra, új játéktechnikára, új műfaji elemekre. Másrészt érzem, hogy amikor közösen játszunk az egy másik energiaszint. Van rezgése, emberileg megkapó, így benne lenni jó élmény. Tehát annak ellenére, hogy nem visszafelé gondolkodtunk, nem a sikeresség érdekében választottunk műfajt, nem arra figyeltünk, hogy hogyan kell helyezkedni, hanem a zenei produktumra, mégis felfigyeltek ránk, mégis előrejutunk vele. Ez nagyon jó érzés, nekem visszaadta a zene világába vetett hitemet.
Szabolcs: Számomra ezekben, - nyilván azon túl, hogy örül az ember, ha tetszést arat a produkciója és jólesett az elismerés –, jó volt a zenésztársaimmal, barátaimmal való intenzív együttlét, valamint az volt a legfontosabb, hogy kicsit kiléptem a hétköznapi életemből, ünnepnapokat élhettem meg velük és a közönségünkkel. A Kellene Kis Kert egy koncertzenekar, az élőzenélés varázsáért csináljuk az egészet. A buli attól lesz igazán jó, ha a közönség beindul a zenénkre. Ez óriási érzés, megsokszorozza az erőinket.
Korábban azt nyilatkoztátok, hogy a Veszprémi Utcazenéig leginkább ülős bulikat adtatok, ezen a versenyen jöttetek rá, hogy valójában jót lehet rátok bulizni. Mi ennek az oka? Más energiákkal játszottatok, más közönséggel találkoztatok? Most hogy tekintetek magatokra?
Dudu: Azt gondolom hogy a Kis Kert színpadi energiája állandó. Ezt az energiát mindig az aktuális környezet, hangulat igazítja, ha nem így lenne, nem tudnánk a közönségünkre kapcsolódni. Ha ülős a buli, akkor részünkről az is marad. Ha bulizós, akkor viszont együtt megyünk a közönséggel.
Olivér: Azt szerintem éreztük Veszprém előtt is, hogy ebben a zenében még sok minden van, nem aknáztuk még ki a benne lévő lehetőségeket. Veszprém előtt csak próbaköröket futottunk még a zenénkkel. Nem tudatosan, de puhatolóztunk. Kicsit kipróbáltuk kulturális rendezvényeken, egy városi fesztiválon, egy kávézóban, egy-két kisebb klubban. Gyűjtöttük az önbizalmat, hiszen itt is szerették, ott is kedvelték. Kísérleteztünk, mert piciben így szólaltunk meg, nagyban meg úgy. A puding próbája az evés, a mi igazi nagy próbánk a Veszprémi utcazene volt, ahol a fesztivál pörgése, mély vize jót tett nekünk. Fel kellett pakolnunk, majd beállnunk 30 perc alatt, hiszen már ott álltak az emberek. Meg kellett szólítani őket, a dalokat, játszani nekik, a buli pedig egyszer csak megjött. Ösztönösen kellett reagálnunk mindenre, máshogyan nem működhetett. Ha nem kell figyelni színpadi színlelésre, az rengeteg energiát szabadon tart, ami a zenében, a hangulatban hasznosul. Mi a zenénkbe már beletettük a biztos alapokat, emberileg is, és ez tükröződött ott és akkor.
Szabolcs: Érdekes volt megtapasztalni Veszprémben, hogy egy elengedett, fogékony közönség a koncerten hangot ad örömének, táncolni kezd, énekel velünk. Énekelték a „Teneked” refrénjét. Ettől szárnyakat kap minden zenész. Nem kifejezetten tánczenét játszunk, ráadásul teljesen egyéni hangvételű, saját muzsikát, ami talán elsőre szokatlan világ az embereknek. Szentendrén nemrég kis létszámú, ám rendkívül lelkes, impulzív közönség előtt zenéltünk, ami életem egyik legjobb koncertélménye volt. Szeretjük, ha a közönség reagál, hangot ad az érzelmeinek. Óriási segítség.
Mikor éreztétek először, hogy az átlagnál (hallgató) jobban megérint titeket a zene? Milyen utat jártatok be a Kellene Kis Kert megszületéséig?
Dudu: A zenével 27 éve vagyok szoros kapcsolatban. Szombathelyről Budapestre, majd onnan vissza kerülve végeztem el a konzervatóriumot. A főiskolai felvételik sosem sikerültek, valahogy mindig kidobott a rendszer, de érhető módon, mert legbelül nem akartam ezekkel az intézményekkel kapcsolatban lenni, maradni, de ez egy másik interjú témája lehetne. Az első formációnk, amiben szinte gyerekként kezdtünk bele, az a Monx Beatz hiphop zenekar volt. Itt alapról járatott, élő hegedűs bulikat játszottunk. A következő számomra fontos formáció az Easys névre keresztelt szintén szombathelyi zenekar volt, tele saját nótákkal, ötletekkel, egyedi zenekari hangzással. Ezt a formációt Wágner Andrisnak köszönhettük, az ő zenei világát hangszereltük együtt, itt ismerkedtem meg Kulhay Andrással. Az ezt követő években klasszikus zenekari tagként, főleg ausztriai területen, Németországban jártam, turnéztam. Az első zenével kapcsolatos munkáim a Weöres Sándor színház alkalmazásában voltak, ahol több darab zenészeként, majd a későbbi években zeneszerzőjeként is dolgoztam, dolgozom. Ezekben az években szabadúszóként éltem, az itt kapott fizetést főleg utazásra, kapcsolatépítésre költöttem, ennek köszönhetően találkoztam több dunakanyari, Budapesten élő kiváló muzsikussal. Többször volt szerencsém beugró zenészként játszani. Itt megemlíteném a Taraf de Akácfa zenekart, az AZNAP projektet, a Valami Swing zenekart is. A közös munkásságunk nagy hatással volt, van a zenei életemre. Ezekben az időkben találkoztam Mészáros Szabolccsal, akivel megalakítottuk a későbbi Kellene Kis Kertet. Kezdetben duóként játszottunk, amely eljutott arra a szintre, hogy már kisebb-nagyobb rendezvényekre hívtak meg minket. Mindez természetesen nem volt elég. A korábban említett utazásokon kapott élményekből egy nagy vágy keletkezett, ami egy új, nagyobb létszámú zenekar létrehozása volt. Találkoztam Nagy Olivérrel, aki kezdetben basszusgitárral, majd nagybőgővel díszítette muzsikánkat. Kulhay András is ekkor csatlakozott a csapathoz, akivel már nem volt idegen az együtt muzsikálás.
Guli: Én hangszerkészítő, zenész családból származom, a zene állandóan jelen volt az életemben. Diákként számtalan formációban játszottam, énekeltem, hiszen a zenénél már csak egy jobb dolog van, az együtt zenélés. Számomra a Kellene Kis Kert az első formáció, amivel komolyabb eredményeket sikerült elérni. A zene erejének első megérintése már korán megtörtént. Nagyjából 7 éves lehettem, amikor a Webber-féle Jézus Krisztus Szupersztárt hallgatva annyi energia gyűlt fel bennem, hogy majdnem szétfeszített. Fel-le kellett futkosnom a házban, hogy valahogy levezessem.
Olivér: 9 évesen éltem meg először, hogy az otthon hallgatott kedvenc zenéim egész iskolaidő alatt mentek a fejemben, alig vártam, hogy haza érhessek és megint hallgathassam őket. Emlékszem, ültem a matek órán, és bár szerettem az akkori matektanáromat, érdekelt az írásbeli osztás, közben azon dolgoztam, hogy a Sultan’s of swing gitárszólóját minél pontosabban felidézzem magamban. Akkor még nem tudtam, hogy ez a zenei memória, a jelentőségét csak évekkel később értettem meg, de azt már akkor is éreztem, hogy ebben különbözöm az osztálytársaimtól. Gyerekként imádtam énekelni, sokáig énekkaros voltam. Tinédzserként tanultam meg gitározni. Mikor a zenéket már kezdő zeneíró füllel hallgattam, akkor tetszett meg a basszusgitár szerepe a zenében. Basszusgitáros lettem. A legjobb barátommal volt egy saját zenekarunk, amivel alternatív rockot játszottunk sok-sok egyedi zenei ötlettel. Egy hosszú évekig dédelgetett szerelem volt. Emellett jó pár helyi formációban játszottam. Tulajdonképpen mindenben, amiről azt gondoltam, hogy tanulhatok belőle, vagy zeneileg előrevisz. A sikerlétra közepéig eljutott Voler Mouche zenekar első basszusgitárosa is én voltam, én játszom az első lemezen. Évekkel később végeztem el külföldön egy könnyűzenei basszusgitár szakot, hogy kikerekítsem az ismereteimet. A nagybőgő mindig érdekelt, de nem volt hozzá önbizalmam, se lehetőségem. Aztán felnőttként a basszusgitár mellett másodhangszerként kezdtem el nagybőgőzni.
Szabolcs: Már kicsi gyerekként doboltam dobozokon. Képzőművész vagyok, festő, a kollégáim közül is sokan zenélnek. Gyanúsan sokan! A legnagyobb reneszánsz festők is szinte mind zenéltek. Középiskolába a Kisképzőbe jártam Pesten, ott mindig volt négy, öt zenekar. Óriási bulikat csináltunk a koleszban. Életem egyik hatalmas élménye, nagy megtiszteltetése volt, hogy kedves Németh Tamás fúvós barátommal zenélhettem, aki a korai Anima Sound System tagja volt. Hét éve barátaim kis cajonja lakott nálam egy darabig, így kezdtem el dobolni. Azért imádom a zenét, mert hidat alkot emberek között. Emberi kapcsolataim, inspiráló barátaim nélkül semmi lennék.
Srácok, van itt minden. Kérlek, meséljetek a saját hangszeretekkel való kapcsolatotokról! Miért az lett végül a befutó, ami?
Dudu: A hangszerem mindig is a hegedű volt, ezen tanulok, gyakorlok gyermekkorom óta. Ezzel a hangszerrel tudok egy olyan harmóniát, egyben káoszt teremteni magamban, a környezetemmel, amellyel a teljes zenei szabadságomat közvetíteni tudom. Más hangszeren is szívesen játszom, mint például mandolin, brácsa, zongora. A zongora mindig nagy segítség egy új nóta megalkotásában, mivel a hegedű négy húrja nem mindig elegendő egy dögös harmónia megszólaltatásához.
Guli: A gitár a legcoolabb dolog a világon. Amúgy zongorán kezdtem. Lejártam a zeneiskolai nyolc évet, aztán a nővérem gitárját megfogtam, azóta nagy a szerelem. Valójában a mai napig a különböző billentyűs és húros hangszerek bűvölnek el, azok hangja tud rabul ejteni.
Olivér: Amikor zenekart alapítottunk és hangszert kellett választani, nem volt kérdés, hogy a mély szólamok felé veszem az irányt. A basszus lüktetése, egyben dallamossága a swingben, rock&rollban, hardrockban, funkyban régóta mozgatták a fantáziámat. Úgy éreztem, ezzel egy érdekes, képzeleterőt is megmozgató területre lépek. A bőgő és a basszusgitár egyformán érdekelt, de a basszusgitár volt elérhető tinédzserként. Már ifjú felnőtt voltam, amikor először volt lehetőségem bőgőzni néhány évet, de nem voltak ideálisak a körülmények. Évekkel később vettem fel a bőgőt újra, mikor már megengedhettem magamnak egy rendes hangszert. Először könnyebb műfajokat játszottam, mint például a rockabillyt, aztán egyre több mindent, közöttük a Kiskert zenéjét. Most már inkább nagybőgőn játszok, mint basszusgitáron. Nagyon élő kapcsolatot érzek általában a húros, pengetős hangszerekkel, de ezen belül a nagybőgővel gyorsan vált szorossá ez a kötődés. A hangszer hangtartománya, a rezgése, az érzet, ami a játékkal jár az életem szerves része. Ha a hétköznapi rohanás úgy hozza, hogy kimarad egy-egy nap, fizikailag hiányzik, hogy játsszak rajta. A közérzetemnek kell ez a pozitív rezgés.
Szabolcs: Előző életemben néger lehettem, a véremben van a muzsika. Soha nem tanultam a zenét, csak az érzéseimre és a fülemre hagyatkozom, magam jártam utána a dolgoknak. Kikapcsolódásként megtanultam kicsit gitározni, nagyon szeretek énekelni. Duduval van egy régi-régi nótánk, amit ketten játszunk, amiben én egy egyszerű kis pár hangos gitárkíséretet hozok. Szeretjük az egyszerű dolgokat is.
Ne haragudjatok ezért, de egyszerűen nem tudok elmenni a formáció neve mellett… Hogy született meg ez a bandanév?
Dudu: A Kellene Kis Kert, egy A4-es papírlapra írt, több zenekari név közüli választás volt, amelyet Mészáros Szabolcsal együtt választottunk. A nevet, Weöres Sándor: “Kellene Kis Kert” című verséhez kötjük. Ennek előzményeként említeném még meg, hogy többször látogattunk el olyan helyekre, ahol a mindennapi zajokat, zavarokat kiszűrve tudtunk együtt muzsikálni, és nem ritkán az erdő népét is felébresztettük játékunkkal.
Olivér: Andrással mi már úgy érkeztünk, hogy amikor először szóba került a zenekar elnevezése, Dudu és Szabi mondták, hogy igazából már van egy név korábbról. Ők duóban már jó ideje zenéltek együtt, mielőtt csatlakoztunk, ahhoz találták ezt a nevet. Mikor négyen kezdtünk beszélgetni a névről, szóba került még néhány ötlet, de aztán mindig visszakanyarodtunk a Kellene Kis Kerthez, mind úgy éreztük, hogy ez illik hozzánk. Szerintem jól egybecseng a zenénk, sőt a közös zenélésünk hangulatával. Mi is olyan organikus, belülről építkező, dédelgető felfogásban formáljuk a zenénket, keressük vele az utat, mintha egy kiskertet gondoznánk közösen. Szerintem ez az organikusság a zenénkben is érezhető, ez az egyik bája, megragadó ereje. Amúgy is egy divatos szó ez az organikus. Lehet, hogy bele kéne vennünk a műfaji elnevezésbe is. Például organikus folk funk. Zenei értelemben „bio”, amit csinálunk. Nincs benne digitális, törekszünk rá, hogy ne legyen mesterkélt. A zenekarnév elfogadásánál számomra érv volt például, hogy valóban nem lehet mellette elmenni. Kilóg a sorból. Akár megcsóválod a fejed, akár felkelti az érdeklődésedet, de megmarad, hogy volt valami kertes zenekar. Semmivel sem extrább név mint a magyar alternatív rockzene néhány zenekarneve, akár a Kispál és a borz. Elsőre hogyan lehet ezt megjegyezni? Őket már megszoktuk az elmúlt 30 évben. A Kellene Kis Kertnek is át kell billennie a köztudatban ezen a hátáron. Szerethető, becézhető. Veszprémben úgy hangzott az eredményhirdetés Podlovics Petitől, hogy “első helyezett [...] a Kiskertünk.” Nekem jól esett.
Szabolcs: Sok galiba van vele, mert senki nem bírja megjegyezni, folyton helytelenül írják le. Tökéletesen illik ránk, úgy gondolom.
2017 tavasza óta bizonyítotok a jelenlegi formában, de akadtak kisebb-nagyobb szünetek is. Mi ennek az oka?
Olivér: Rengeteg minden történt velünk 5 év alatt. Nem arról van szó, hogy 2017-ben néhány próba alatt összehoztuk a jelenlegi zenei anyagot, és azóta néha felébredünk Csipkerózsika álmunkból, hogy el kéne menni kicsit koncertezni. Már maga a zenei anyag is külön történet, mert egy korábban nem létező zenei stílussal kezdetünk kísérletezni. Nem is mindig tudtuk pontosan megfogalmazni mit keresünk, csak próbálgattunk, és éreztük, amikor végre egyben volt minden, amikor találtunk valamit. Ennek a folyamatnak része volt, hogy én basszusgitárról váltottam nagybőgőre, akkor például az egész anyagot át kellett ültetnem az új hangszerre, hiába ugyanaz a két hangszer hangolása, karakter és a játékmód szempontjából nagyon eltérőek. Ami jól hangzott basszusgitáron, nem feltétlenül hangzott jól a zenében nagybőgőn. Számomra szinte előröl kezdődött a kísérletezés. Minden ilyen változtatás érintette a számok felépítését is. A magánéletünk is zajlott közben: költöztünk, állást váltottunk, családi állapotok változtak. Hosszabb-rövidebb időre ezek is elvonták egyikünk-másikunk figyelmét a zenekarról. Volt egy pont, amikor Szabi úgy érezte, hogy nem folytatja velünk tovább a Kis Kertet. Próbálkoztunk egy másik ütőssel, de hiányzott az organikus zenélés Szabival. Nagyon örültünk, amikor újra csatlakozott hozzánk, egy fontos tapasztalás volt mindez. Ezzel is eltelt körülbelül egy év. Mikor Veszprém után kicsit felfigyeltek ránk, akkor éreztünk, hogy most már megérett a zenekar arra, hogy tudatosan is szervezzük a dolgokat. Én vagyok az egyik olyan tag, aki nagyon be tud indulni a sikerélmények után, gőzerővel vinné az egészet előre. Ilyenkor a hatékonyság érdekében hajlandó lennék ideiglenesen emberi szempontokat félretenni, de a többiek általában leállítanak. Azt kell mondanom, igazuk van. Ki tudja, hogy az ideiglenesen félretett emberi szempontok, kapcsolatok később újra, sértetlenül feleleveníthetők-e. Úgyhogy egymást kiegyensúlyozva megy előre a mi hajónk. Azt se felejtsük el, hogy sajnos a hátunk mögött van két covidos év is, éppen élünk egyet, amikor kényszerű is a szünet.
Szabolcs: Szünetek nem voltak, csak tagcserék. Bár a víziónk markáns, élő volt már a legelejétől fogva, az építkezés talán nem volt tudatos, gyors, de végül összeállt minden, aminek össze kellett. Hosszadalmas művelet egy eredeti, egyéni programot kicsiszolni. A feldolgozásvilág sima ügy, tudod, hogy kell szóljon a végeredmény. Az utánérzés sima ügy, készen kapott sémákkal dolgozol. De valami eredetit létrehozni macerás, nem is sokan csinálják. A magyar zeneipar jó része a külföldi divatok után csoszog. Én már a kilencvenes években a Barbaro koncertjeire jártam, pontosan azt a zenét akartam játszani, amit most csinálunk a barátaimmal. 2018 tavaszától 2019 tavaszáig valóban nem voltam a zenekar tagja, kiléptem, aminek személyes okai voltak. De annyira hiányzott a csapat, hogy amikor újra elkezdtünk közösen próbálni a srácokkal, én úgy éreztem magam, mint aki megtalálta a földi boldogságot.
Nagyon-nagyon szeretem azokat a formációkat, ahol bátran keverednek a stílusok. Ahol az alkotók tesznek a trendekre, a szabályokra, egyszerűen mindent megadnak egy dalnak, amit az megkíván. Hogy zajlik nálatok az alkotás folyamata?
Dudu: Az alkotás folyamata egy fajta műhely munka, ami tud izzadni is, de tud könnyű is lenni. Ez a folyamat az igazán izgalmas, kreatív folyamat. Mindannyiunk zenei világát a közös alkotás folyamán kovácsoljuk össze, ennek köszönhetően születnek a nóták.
Olivér: Általában Dudu hoz egy-egy zenei ötletet, vagy több témából álló ötletfüzért. Előfordul, hogy néha Guli, vagy én hozunk ötleteket, de mivel jellemzően a hegedű köré épül a zenénk, és Dudu a zenekar létrehozója, adja magát, hogy zömében az ő témáiból induljunk ki. Neki mindig van az ötlettárában jó néhány elképzelés. Megmutatja ezeket a témákat, aztán kezdődik az organikus zenélés. Mindenki keresgél, mit érez a hangszerén oda illőnek, ötletesnek, összképbe passzolónak. Keressük a témák dinamikáját, hangulatát. Ahogyan áll össze a zene, a számok egész szerkezeténél is törekszünk arra figyelni, hogy mit kíván meg. Mi áll jól neki? Szürreálisan hangozhat, de közösen létrehozunk valami önállóan létezőt. A születőben lévő zenére figyelünk, annak a teljességére törekszünk. Mind szeretünk zenélni, így néha nehéz, de a hangszeres öncélúságot próbáljuk kerülni.
Szabolcs: A végeredmény mindannyiunké. Imádom azt, hogy Dudu nagyon figyel ránk, meghall minden rezzenést és a dologban végül mindenki benne van. Többen mondták már, hogy nálunk az egymásra figyelés feltűnő a koncerteken is. Egymás nélkül semmik vagyunk. Persze az általunk hallgatott, kedvelt zenék lecsapódnak a muzsikánkban, de ez szerintem normális. A lényeg a hangvétel.
Szeretitek a fesztiválokat, ahol különböző műfajokkal, pályatársakkal, lehetőségekkel találkozhattok. Az eddigi rendezvények közül melyik volt a kedvencetek? Mi fontos számotokra a fellépésekkel kapcsolatosan (backstage, stáb, rituálé, kabala)?
Dudu: Két koncertet említenek meg. Az egyik a Veszprémi Utcazene Fesztivál, ahol nagyon sokat tanultam, tanultunk a színpadi jelenlétről, a közönséggel való kommunikációról, a kapcsolatteremtésről. A másik számomra fontos esemény a szlovákiai NFG klub, Vida Igor meghívása volt. Az itt megjelent hallgatóságnak, valóban ülős koncertre volt lehetősége az életben lévő korlátozások miatt. De a hatás, amit adtunk, kaptunk felejthetetlen! Minden rezdülésünket, minden olyan játékot, amivel a színpadon jelen voltunk, a közönség nagy odafigyeléssel követett, reagált rá. Óriási élmény volt!
Guli: Számomra a Veszprémi Utcazene Fesztivál harmadik koncertje volt az egyik legemlékezetesebb. Baromira együtt volt a csapat. Ott értük el először azt az szintet, amikor már annyira össze voltunk szokva, hogy nem is tudtunk rosszul játszani. Ha valaki hibázott, vagy a számok megalkotott szerkezetét elhagyta, akkor sem történt semmi. Tökéletes harmóniában mentünk tovább. Nem beszélve a közönségről. Imádták, amit csináltunk. Annyi energiát adtunk és kaptunk, mint korábban soha. Egyébként a fesztiválozás érdekes dolog. A legjobb közönséget ott találod meg, de pár nap elteltével én az előadókon csak a melót látom. Fáradttá és elnyűtté válik ezeken egy zenész.
Olivér: A fellépések alkalmával egyértelműen az atmoszféra a legfontosabb. Illetve a rendezvény adottságai olyan szempontból, hogy a saját zenénk légkörét meg tudjuk-e ott teremteni. Szerintem minden más másodlagos. Ha ez megvan, akkor 10 fős közönség előtt is le lehet adni a világ legjobb koncertjét. Nyilván egy zenész, egy zenekar valahol arra edz, hogy minél rosszabb körülmények között is meg tudja ezt tenni minél jobban. Nekem a 2020-as Veszprémi Utcazene Fesztivál ilyen szempontból azóta is a kedvencem. Ott valahogyan minden színpadnak eltérő, de mégis jó hangulata volt, egy pozitív nyüzsgés hatotta át a fesztivált.
Szabolcs: Underground banda vagyunk, állandóan zenélünk, ha tehetjük, bárhol, bármikor, bárkivel. Erről még nem beszéltem, de sokat köszönhetünk a Mediawave-nek, ami az életünk része ma is. A szellemiségét a magunkénak tudjuk, fontos nekünk. A fellépésekkel kapcsolatban nekem egyetlen dolog fontos: hogy halljam a társaimat, valamint örülök, mikor azt mondják kintről - én nem tudom leellenőrizni sajnos-, hogy jól szólt a koncert.
Amikor új formációkról mesélek másoknak, akiket nagy eséllyel nem ismernek (még), gyakran nagy segítség, ha van kihez hasonlítani a csapat világát. Nálatok nehéz feladatom van ezen a téren, ami mindenképpen dicséretes, ám nem egyszerű feladat így feltörni. A kezdetekben, vagy akár most, nem féltetek, nem féltek, hogy túl nehéz utat választottatok ezzel a frissességgel, nagyon újjal, egyediséggel?
Dudu: A hallgatóság nagy része szeret egyfajta működő, már meglévő stílushoz, stílusba kapaszkodni, amit ismer, vagy legalább találkozott már vele. Ilyenkor nem kell olyan mértékű hidat képezni az előadókkal, könnyebb a hallottak befogadása, elfogadása. Ez az út, amit választottunk nem gondolom, hogy nehéz lenne, ez az út, amit kaptunk, ez a feladatunk. Új élményeket, füleket adunk a közönségünknek.
Olivér: Amikor a legelső próbán ott ültem, abból az az emlékezetes számomra, ahogy Dudu mutatta a zenei ötleteit. Láttam magunkat kívülről, ahogyan Gulival próbálunk belekapaszkodni, közben meg tágul a pupillánk. Fel kellett találni a saját zenénket. Valóban ki kellett találni a saját dolgainkat, mert ide nem lehetett egy az egyben átemelni bevett futamokat más zenészektől. Amikor a közös munkafolyamat már kialakult, onnantól nem volt bennem kérdés. Erre az egyediségre szerződtünk, nem azért, mert könnyű. Sosem merült fel ez bennünk, hiszen azért találkoztunk mi így négyen, hogy ezt az zenét játsszuk. Erre az útra született ez a formáció, ez tart össze minket, az érdekesség, a kísérletezés. Egyszerűbb zenét játszhatnánk sok más helyen, esetenként meg is tesszük. Pont ahogyan az első kérdésre is válaszoltam, nálunk alapkő ez az organikus, természetes építkezés abból a zenéből, ami belőlünk születik, és amivel így négyen elégedettek tudunk lenni. Tiszta a helyzet, mert a zene volt először, nem visszafelé gondolkodtunk egy elképzelt siker reményében. Mi a Kellene Kis Kerttel igazából 2020-ban nyitottunk a világ felé, ahhoz képest máris messzire jutottunk. Úgy érzem, ez annak köszönhető, hogy habár friss, talán nagyon új, amit csinálunk, mégis kendőzetlenül emberi, ez viszi velünk a hallgatóságot. Általában bátran követnek minket a zenénkkel, még ha néha különös és ismeretlen vizekre is visszük őket. Ez megint az alapkőhöz visz minket vissza. Azt hiszem kifizetődik, hogy nem akartuk sikerorientáltan, bevált receptek alapján megspórolni a kezdeti munkát, hanem őszinte zenét játszunk. Ebben Dudu emberi kvalitásainak vitathatatlanul fontos szerepe van.
Milyen előadókra, zenészekre, formációkra tekintetek példaként? Miért?
Dudu: A kezdetektől fogva a klasszikus zene, a magyar-erdélyi népzene, a magyar nóta, a jazz zene az, amit szeretek hallgatni, amikből tudok meríteni. Akik nagy hatással vannak rám, Itzhak Perlman, David Oistrakh, Ivry Gitlis, a Szászcsávási cigányzenekar, Taraf de Haidouks, Marin Bunea, Muzsikás együttes, Nonika Miklós"Hitler", Palatkai - Kodoba család, Oscar Peterson, Joe Pass, Stephane Grappelli, Django Reinhardt... Számomra ezek az előadók jelentik a szabadon való zenélést. Muzsikájuk iránymutató.
Guli: A zenei inspirációim nagyon vegyesek. Ugyanolyan hatással volt rám Oscar Peterson, Eroll Garner, mint az Urban dance squad, vagy a Rage against the machine. Aretha Franklin-től a Squarepusher-ig mindent imádtam, amiben volt erő. Mostanában Eric Gales gitárjátékát, Gary Clark Jr. hűvösségét kedvelem, a gospel iránti rajongásomat pedig Cory Henry elégíti ki. A lényeg az eredetiség és az erő. Ezt szeretem a Kellene Kis Kertben is.
Olivér: Nekem abból az időszakból maradtak meg meghatározó zenei alakok, amikor már éreztem, hogy nekem a zene nem csak valami, ami néha otthon szól a háttérben. The Beatles például a zenei útkeresés, kreativitás, zenekari kémia ledönthetetlen bálványai. Ugyanígy szeretem a funk-rock műfajából a Red Hot Chili Pepperst. Ott is Chad, Flea és John hangszeres triójában van meg az a lendület és elevenség, ami tinédzserként a közös zenélésről alkotott képemet nagyban befolyásolta. Az Esbjorn Svensson Trio példaképem a nagyon eredeti, mégis hallgatható jazz zene műfajában. De a komolyzene nagy forradalmárait is ámulattal tudom hallgatni, akár Bachot vagy Mozartot. Nemrég beszélgettem egy komoly zenésszel, aki úgy fogalmazott, hogy Bach korának popzenész zsenije volt. A XX. századból kedvencem Elgar is. Nagyon komplexen, nagy egyediséggel szövi bele a komolyzenébe a szinte kommerszen szép dallamokat és harmóniameneteket. A jazzből Charlie Parker és Dizzy Gillespie nagy kedvenc. A saját hangszeremen is ebből a körből vannak meghatározó figuráim: Paul McCartney, Flea, John Paul Jones, mind nagyon kreatív basszusgitárosok.
Szabolcs: Egyszerűen nem érdekel minket más, csak a saját zenénk. Rengeteg féle zenét hallgatok, de a sajátom az más. Azt sehol sem hallom, annak semmi köze semmihez. Óriási alázat, tisztelet van bennünk egymás, minden élő dolog, valamint a ZENE iránt. Persze próbálja az ember néha skatulyák felől megközelíteni a saját zenéjét, vannak velünk kapcsolatos észrevételek, összehasonlítások is. Az ember így működik. De amikor ülök a cajonomon, akkor pont nem foglalkoztat a kérdés, hogy most vajon világzenés, hip-hopos, vagy drum’n’bass-es, amit ütök.
Nyilván mindegyik dalotok egy szerelemgyermek, de az eddig megjelent szerzemények közül melyik a jelenlegi személyes kedvencetek?
Dudu: A “Pofon” című szerzeményünket mondanám, mert fent is van, lent is van, erős is, meg könnyed is. Levegőt kap az ember. Szeretjük.
Guli: Nehéz válaszolni, hangulat kérdése, de ami mindig jöhet, nekem is a “Pofon” című számunk. Szeretem, hogy elborult, vad, de a hegedű mindig visszateszi valami romantikus, lírai állapotba.
Olivér: Megjelentnek még nem nevezhető, de az idei szezonban már játszottuk a „Zöld szalagos” című számunkat. Ebben egészen új egyensúlyokat találtunk a műfajok között, mégis teljesen Kis Kertes lett. Egy színpadi jammelés bőgőtémájából nőtte ki magát a szám, nekem már csak ezért is élvezetes játszani. De szinte fej-fej mellett ott van a „Maradtam volna”, a „Galliano” is.
Szabolcs: Nekem a “Galliano” a kedvencem.
Mik a tervek a közeljövőre nézve? Mi a következő állomás?
Dudu: Mindenképpen igényünk, hogy olyan helyeken játszhassunk továbbra is, ahol értő füleknek, közönségnek muzsikálhatunk. Nyitni szeretnénk a szemeket, hogy itt vagyunk, és ha kell, akkor mozdulni is tudunk. Szeretnék sokat muzsikálni, egymást jobban megismerni, a zenénket közvetíteni úgy, ahogy mi tudjuk, gondoljuk.
Olivér: A következő évünket szeretnénk jól előkészíteni. Jó lenne új, izgalmas koncerthelyszínekre eljutni, az alternatív zenei fesztiválok felé is szeretnénk például nyitni. Egy ideje már környékez minket a gondolat, hogy külföldön is megmutassuk magunkat, elkezdjük építeni ezeket a kapcsolatokat. Ehhez alakítani kell a portfóliónkon. Több számunkról készítettünk live session videókat, de ezen túl is szeretnénk őket egy jó hangulatú stúdiófelvétellel megörökíteni. Sokszor szóba kerül, hogy ez lehetne egy közönség előtti stúdiófelvétel, vagy jó minőségben felvett koncert. Valami hasonlónak nagyon örülnénk.
Szabolcs: Lesz még pár koncert az idén. Van egy korrekt műsorunk, amit szeretnénk, ha minél többen hallanának. Tervezzük, hogy csinálunk pár új számot. Jó lenne egy profi klip, egy hanghordozó, én személy szerint egy bakelitlemezt is szeretnék. Na meg persze koncertezni minél többet. Emberekkel szeretnénk találkozni.
Hatos Niki
Foto: Bősze Angelika (AnzsiPhoto), Csonka András.
2022. március 23. 08:48