Felpörgött a Folk on 45
Egy rész Lili, egy rész Lali, egy rész folk, egy rész pop-rock, ötödrészt tehetséges zenésztársak. Összerázva és kitöltve ez a Folk on 45. Én már kóstoltam a friss Japán lány című vinyl kislemezüket és a Sírok én című vadonatúj CD-t. Nagyon ízlik! Szőllősi Lajossal Rozsonits Tamás beszélgetett.
Lassan két éve, hogy Träger Lilivel elhagytátok előző zenekarotokat, a Balkan Fanatiket. Mi volt a váltás oka?
Minden zenész életében elérkezik az a pillanat, amikor tovább kell lépni. Négy évet töltöttünk ott, közben jött egy felkérés, hogy Lili és én adjunk akusztikus koncertet. Pikk-pakk el is készült a műsor, 15-20 dalt hangszereltem át. Az volt az alapkoncepció, kihasználva, hogy Lili népdalénekes és ebből diplomázott, valamint az én kötődésemet a rockzenéhez, hogy a két zenei világot összehozzuk. Mégpedig úgy, hogy a népdalokat ötvözzük a hasonló harmóniavilágú és hangulatú pop-rock dalokkal. A Balkan Fanatik éppen egy nagyon sűrű féléven volt túl, a másik félév lazának mutatkozott, azt gondoltuk, hogy ez idő alatt az akusztikus műsorral járjuk a klubokat, nem is akartunk ebből semmi mást kihozni. A zenekar viszont válaszút elé állított minket, hogy hagyjunk fel ezzel, vagy lépjünk ki, így aztán megköszöntük a négy éves közös munkát, sok sikert kívántunk és eljöttünk, mert a saját utunkat akartuk járni. Mindez 2016 novemberében történt, oda datáljuk a Folk on 45 megalakulását. Nekiláttunk a munkának, sorban születnek a dalok és rengeteget koncertezünk, úgy 100-130 fellépésünk van évente.
Melyek a népzene és a rockzene kapcsolódási pontjai? Nem szakemberek számára teljesen más mind a ritmikája, mind a harmóniavilága a két műfajnak.
Egy tőről fakad mindkettő, mi pedig nagyon odafigyelünk arra, hogy a két stílus kiegészítse, ne pedig megerőszakolja egymást. Másrészt millió példát sorolhatnék arra, hogy híres rockzenekarok merítenek vagy idéznek a saját kultúrájuk népzenei kincséből, pl. Gary Moore, vagy a Thin Lizzy az ír, az Iron Maiden az angol népzenéből, de hosszú a sor. Nálunk ez úgy történik, hogy Lili mutat egy népdalt, én megvizsgálom a harmóniáit, hagyom, hogy átjárjon, egyszer csak beugrik, hogy hoppá! Hiszen pontosan az a harmóniavilága, mint annak a rock-számnak, ami épp bevillant. Ilyenkor elcsodálkozom, hogy szinte adja magát, ahogy a népdal rácsúszik a rock vagy popdalra. Előfordult, hogy utaztunk Lilivel, én vezettem, ő énekelt egy népdalt, a Bőg a bárány címűt, ami kicsit keleties hangulatú, nekem meg azonnal beugrott a The Bates Japanise girl című dala, és valami hihetetlenül összepasszolt a két darab, gyönyörűen össze lehetett mixelni. Erre aztán saját ötleteket játszunk rá, személyesen magunkra szabjuk a dalt. Ösztönszerű bevillanások ezek. Megérzés vagy inkább ráérzés.
Korábban létezett a Stars on 45 sorozat, amikor egy egységes dob-basszus alapra mixeltek pop-rock dalokat. A Folk on 45 zenekari név erre rímel?
Igen, az ötlet innen származik.
Más kultúrák népzenéje is foglalkoztat?
Minden egy tőről fakad: ahogy az Afrikából behurcolt fekete rabszolgák dolgoztak Amerikában a gyapotföldeken és énekelték a népzenéjüket, a bluest, az találkozott a gyarmatosító európai fehérek népzenéjével, ami a counrty egy korai változata volt, a kettő érdekes keveréke lett a rock and roll alapja. Ez aztán szétfutott a világban és összekapcsolódott további stílusokkal.
Töményebben fogyasztod a népzenét, amióta Lilivel együtt dolgoztok?
Sokkal nyitottabb vagyok és tudatosabbá teszem magamban a népzenei stílusok és források sokféleségét. Azonnal felismerem például, hogy ez egy gyimesi, amaz meg mezőségi népdal. Persze a rockzenei ismereteim sokkal mélyebbek, abban vagyok igazán otthon. Nagyon érdekel a népzene és ragad rám, hiszen gyerekkorom óta szeretem, és folyamatosan jelen van az életemben.
Amikor hozzányúlsz egy dalhoz, mi dönti el, hogy akusztikus vagy elektronikus hangszereket használsz?
Először mindig csak akusztikusokat. A legelején nagyon az érzelmeim vezérelnek, valamiféle belső hallással elképzelem, hogyan szólalhatna meg Folk on 45-ösen az adott dal. Aztán a népdal harmóniáit szedem le, majd párosítom a bevillant pop-rock dallal. Szóval minden dalt először akusztikusan készítünk el, mivel akusztikus duóként is működünk, de van egy hat tagú formációja is a Folk on 45-nek, ahol Träger Lili énekel, én gitározom, Soós László akusztikus gitáron játszik, Farsang Áron billentyűzik, Belkovics Arnold dobol és Samay Balázs basszusgitározik. Az akusztikus dalokat aztán a próbákon áthangszereljük komplett zenekarra. Minden dalról van egy elképzelésem, amit viszek a próbákra, hogy nagyjából mit szeretnék hallani, mi szólaljon meg, aztán mindenki beleteszi a maga részét, így finomodik folyamatosan a dal addig, amíg elnyeri a végső formáját.
Ki a legvégső kritikusa a szinte kész daloknak? Ki nyomja rá a „Mehet” pecsétet?
Lili, hiszen én a rockzene világából jöttem, ezért a keményebb megszólalás jellemző rám, míg Lili sokszor hangulatilag finomítja a zenekari hangszerelést, amit én maximálisan elfogadok.
A zenélésben az a legcsodálatosabb, amikor te teljes szívvel játszod a saját dalaidat, ami megérinti a közönséget, amikor rádöbbennek, hogy: „Aha, hát ez az én zeném, az én szövegeim, az én zenekarom!” A Folk on 45 kétszeres „aha-élménnyel ajándékozza meg a hallgatóit, egyrészt népzenei, másrészt rockzenei villanással. Milyenek a visszajelzések felétek?
Nagyon pozitívak. Sokszor megdöbbennek, amikor elkezdünk egy nagyon ismert rock-slágert játszani, aztán marad ugyan az az akkordmenet, arra pedig Lili ráénekel egy népdalt, amire baromira nem számítanak. Rácsodálkozak, hogy mi is van? Aztán felveszik a fonalat és velünk énekelnek. Onnantól kezd el élni és beindulni a koncert. Azt is észrevettük, hogy a külföldieknek is nagyon bejön, amit játszunk. Számukra ez egy egzotikum. Megszólal egy U2, egy Hendrix vagy egy Guns 'n Roses téma, aztán arra rájön egy számukra ismeretlen magyar népdal, ez meglepi, de feldobja őket. Imádják.
Amikor általános és középiskolába jártam, még volt ének-zene oktatás. Bartók Béla méltán a legismertebb magyar a világon, a szolfézst pedig Kodály Zoltán módszerével oktatják az egész földkerekségen, nem beszélve kettejük népzenegyűjtő és feldolgozó munkásságáról. Ha bekapcsolom a rádiót vagy a televíziót, esetleg kimerészkedek egy fesztiválra, azt tapasztalom, hogy megdöbbentően alacsony színvonalú a mai magyar zenei kínálat.
Megkockáztatom: néhány kivételtől eltekintve gyalázatos! Te hogy látod ezt?
Nekem sincsenek jó tapasztalataim. Nagyon sok helyen megfordulunk, főleg gasztro, vagy borfesztiválokon, ahol sok jó előadó mellett belefutunk olyan headlinerekbe, akik lakodalmas bulizenét játszanak fő műsoridőben, a nép pedig tombol rá. Ezzel a kör be is zárul, mert a szervezőknek ez kell, és egymás kezébe adva léptetik fel őket az országban a biztos siker tudatában, közben a népbutítás pusztító ereje felbecsülhetetlen károkat okoz. A közízlés nagyon mélyen kullog és sokak érdeke, hogy hosszú távon ott is maradjon. Sajnos ez a helyzet.
A közelmúltban megjelent egy vinyl kislemezetek. Melyik kiadónál jött ki?
A Budapest Vinyl kiadó kért fel minket, nagy örömünkre. Újra reneszánszukat élik a „bakelit” lemezek. Bizonyos stílusoknál azért ez mindig jelen volt, például a punk-érában, főleg a kislemezek tekintetében. A Budapest Vinyl nagyon belendült, egyre több együttessel jelentetnek meg vinyl lemezet, úgyhogy javaslom, aki ilyet szeretne, keresse őket bátran!
Hobo a Késő van már című dalában már 2009-ben így definiálta a helyzetet: „Fesztivál az ország, mindenki jól mulat, körtáncot járnak a disznók és a nyulak.” Ez már akkor is szomorú, egyben rémisztő helyzetértékelés volt, de az eltelt kilenc év bizonyította, hogy (ismét) mennyire látnoki módon fogalmazta meg a helyzetet a Mester. Kultúrára ma már nem áldoznak az emberek, mert a fesztiválokon, városi rendezvényeken vagy falunapokon ingyen láthatják a zenekarokat, inkább felzabálják és elisszák a jegy árát. Mi a tapasztalatod erről?
Azt látom én is, hogy több ezer fesztivált rendeznek ma Magyarországon egy szezonban. Ha valaki szervez egy ötven fős összejövetelt, már azt is fesztiválnak hívja. Az jó, hogy ezeken a zenekarok felléphetnek, megmutatkozhatnak, csak furcsa számomra, hogy manapság már mindent fesztiválnak hívunk.
Véleményem szerint a fesztiválok tették tönkre az élő rockzene igazi értékeit, hiszen régebben egy számunkra fontos zenekar lemezének megjelenése és az ahhoz kapcsolódó turné szinte a naptár funkcióját töltötte be. Koncerttől koncertig, lemeztől lemezig számítottuk az idő múlását és mindig kigazdálkodtuk az aktuális lemezek és a jegyek árát. Most ingyen letöltik a lemezeket és ingyen látogatják a fesztiválokat az emberek. Valami végleg elveszett ezzel, nem gondolod?
Így van. Régebben mást jelentettek a fesztiválok. Nívós szervezés és lebonyolítás volt a jellemző és olyan zenekarokat láthattunk, hogy térdre rogytunk. Mára mások lettek a fő szempontok.
A Folk on 45 benne van ebben a fesztivál-körben?
A kisebb világzenei, folk és gasztro-fesztiválokra gyakran hívnak minket, ezeken sok kiváló előadót hallhatnak és láthatnak a látogatók, ami nagyon jó, de a nagy, mainstream fesztiválokon fellépő és állandóan foglalkoztatott zenekarok körébe mi nem tartozunk bele.
Áll mögöttetek management?
Á, dehogy! Mindent mi magunk intézünk. Én vagyok a manager is.
Úgy gondolom, a ti zenétek külföldön is népszerűvé válhatna, akár Japánban is. Dolgoztok ezen?
Vannak megkeresések, múlt évben csak az anyagi források hiánya miatt hiúsult meg egy külföldi turné, most jobban ráhajtok erre a vonalra, mert szerintem is exportképes a zenekar.
A rockzene hangszerparkját használjátok, ám a zenétekbe beleférne pár olyan hangszer is, ami a népzenére jellemző. Gondolkoztok ezek csatasorba állításán?
A zenekar tagjai több hangszeren játszanak, például az akusztikus gitárosunk brácsán is, de szeretnénk egy bőgőst is, gondoltunk még hegedűre, színesíteni a hangzást.
A most megjelent lemezeteket hallgatva nagyon sokszínű, mégis egységes az anyag.
Örülök, ha így találod, mert ez volt a célunk, hogy a különböző nép, pop és rockzene a saját ötleteinkkel, témáinkkal, általunk tálalva homogén egységet alkosson.
Ráadásul nálatok mosolygós muzsikálás zajlik, nagyon átjön, mennyire élvezitek!
Abszolút így van. Nagyon élvezzük az együtt muzsikálást és a közönség is, ahogy tapasztalom.
Arra is gondoltam a lemezeteket hallgatva, hogy a közoktatásban helye lenne a tevékenységeteknek, hiszen a magyar népdalkincs ismerete minden magyar ember számára kötelező, a rockzene pedig abszolút része az egyetemes és a magyar kultúrának, így ti ezt esszenciálisan mutathatnátok be a diákságnak.
Érdekes a felvetésed, mert épp most kerestek meg minket egy suliturné ötletével. Nagyon boldogok lennénk, ha megvalósulna!
Lili aktívan tanít is éneket. Miket mesél neked erről?
Tanít állami zeneiskolában is, kicsiket. Tanít konzervatóriumban is és vannak magántanítványai. Ez utóbbiak a leglelkesebbek. Őket úgy oktatja, hogy kitűz számukra gálakoncerteket. A tanítványai kiválasztanak 3-4 dalt, mi elkészítjük a Folk on 45-ös kíséretet, meghirdetünk egy koncertet, ahol ők fellépnek velünk. Van számukra inspiráció és motiváció.
http://folkon45.hu
www.facebook.com/folkon45
Rozsonits Tamás
2019. január 2. 14:00