Ez nem a Barbi és a Fiúk, hanem a Blahalouisiana
Interjú Schoblocher Barbarával. Négy év alatt az egyik legfontosabb hazai poprockzenekarrá nőtte ki magát a Blahalouisisana, amely többszínű, táncolható gitárzenéjével űrt tölt be a kortárs magyar könnyűzenében. Első nagylemezük idén tavasszal jelent meg, azóta egy sikeres fesztiválturnét bonyolítottak le a nyáron, jelenleg a második lemezük dalain dolgoznak. Schoblocher Barbara énekesnővel a zenekar története mellett a Somló Tamással közös klipforgatásról, a szoftpornóba hajló klipekről és az albumkiadás presztízséről is beszélgettünk.
Már gyerekkorodban is énekes akartál lenni?
Benne volt a pakliban, mert nem volt más ötletem. De kiskorában azt is képzeli az ember, hogy hercegnő lesz, szóval nem lehettem biztos benne, hogy megvalósul. Folyamatosan énekeltem, főként Britney Spearst és Christina Aguilerát. Tizenegy évesen kezdtem énektanárhoz járni, nála zeneelméletet is tanultam. Később a fősulis jelentkezés miatt komolyabban foglalkoztam a zongorával.
Hogyan jutottál el a Britney Spears-énekléstől a Kodolányi jazztanszakáig?
Britney Spearst hatéves koromban énekeltem, tizenhat évesen már más volt a helyzet. Jöttek a szólóénekesek, Alicia Keys, Amy Winehouse, aztán becsatlakozott a jazz és a gitárzene. Majd a jazziskola, ahol kötelező volt jazzt hallgatni, ezért nem szerettem. Most, hogy már nem kell, megint élvezem. De a zenei stílus, amit legjobban szeretek, és amiben ki tudom fejezni magam, az a gitárzene, amit a Blahalouisianával játszunk.
Milyen volt a jazzsuli?
Jó. Sokat tanultam, sok kapcsolatot építettem, és a Blahalouisianában ma is együtt zenélek az egykori iskolatársaimmal. Pély Barna és Mikecz Kornél voltak az énektanáraim. Barnával három évig bizalmi alapon működő mester-tanítvány kapcsolat volt köztünk. Fontos, hogy egy diák megnyíljon és megbízzon a tanárában, és Barna ezt el tudta érni, miközben a komfortzónámból is kizökkentett. Sokat tanultam tőle az előadóművészetről.
Gondoltál rá, hogy jazzt énekelj?
Szeretnék jazzformációt, de csak három-négy év múlva, hobbiszinten. Most még túlságosan hiperaktív vagyok ahhoz, hogy csak jazzt játsszak. A jazzhez meg kell érni, le kell nyugodni. És szakmailag fejlődni annyit, hogy legyen értelme jazzt énekelni.
A jazzéneklést mennyire lehet kamatoztatni abban a poprockos stílusban, amit a Blahalouisianával játszotok?
Minden könnyűzenének ez az alapja. Ha valaki jól tud jazzt énekelni, az popzenét is jobban tud. Csak a stílus más, a technika nem. Ha valaki sok jazzt hallgat, az kinyitja a fülét. A Kodolányin nemcsak klasszikus értelemben vett jazzt tanultunk, hanem sok könnyűzenei dalt és technikát is. Nem erőltették ránk, hogy jazzénekesek legyünk. Nyilván meg kellett tanulni bizonyos jazzsztenderdeket, de mindenkit hagytak kibontakozni.
Amikor elkezdtél zenélni a srácokkal, minden elsőre klappolt köztetek?
Igen. Ők már gyerekkoruk óta együtt zenéltek. Amikor az előző zenekaruknak, a Jackednek vége lett, eltelt egy év, mire elkezdtek énekest keresni, de lány szóba se jöhetett. [Jancsó] Gáborral a Kodolányi kollégiumában találkoztam, fölöttem járt eggyel. Elkezdtünk beszélgetni zenéről, és szimpatikusak lettünk egymásnak. Szép lassan eljutottunk odáig, hogy kipróbálhatnánk a közös zenélést is. Elmentem hozzájuk énekelni – és összejött minden.
Nehéz volt beilleszkedned egy zeneileg és barátilag is összeszokott társaságba?
Eleinte fura volt. Az első egy év az ismerkedésről szólt. Találkoztunk a ritmusgitárosunk, Laci pesti albérletében minden csütörtökön-pénteken. Iszogattunk, haverkodtunk, dalkezdeményeket írtunk. Ők kiismertek engem, én meg őket. Ez volt 2011-ben. Rá egy évre már koncerteztünk. Fehérváron, a pláza előtt szoktak rendezvényeket tartani, ott léptünk fel először. De ez még nem volt rendes koncert, csak a következőtől számítjuk a létezésünket, amit a Műhely nevű helyen adtunk, Fehérváron. Ez sajnos bezárt azóta. Jó hely volt.
Akkor álltál először közönség elé?
Nem. A gimiben sokat játszottam színházban. Baján sok a gyerekszínház és az amatőr színtársulat, én pedig majdnem mindegyikben szerepeltem. Prózai szerepet csak egyet játszottam, inkább naiva karaktereket alakítottam a musicalszínházban, amit az énekstúdióm csinált. Én tudtam elénekelni a naiva dalokat, mert nekem volt magas, vékony hangom. Nem szerettem ezeket a szerepeket, nem vagyok naiva karakter. Külsőleg lehet, de belsőleg nagyon nem. Mindenesetre a Blahalouisianában nem ért meglepetésként, hogy ki kell állni a színpadra, csak az volt a fura, hogy nem egyedül, hanem egy zenekarral, pláne egy rockzenét játszó zenekarral állok a színpadon.
Milyen fejlődésen mentetek keresztül az első koncertek és a tavasszal megjelent első nagylemezek között?
Sokat fejlődtünk egyénileg, és csapatként is jobban működünk együtt. Három évvel idősebbek lettünk, és kicsit másképp gondolkozunk. Kezd benőni a fejünk lágya – már akinek: nekem még nem –, és ez érződik a dalokon is. Már nem olyan csapongóak. Eleinte sokáig tartott meghangszerelni egy dalt, és előfordult, hogy elhagytunk számokat. Ma már konkrétabb elképzeléseink vannak a dalszerzésről. A közönségünk is bővült, lett egy fix bázisunk, a koncerteken látni visszatérő arcokat. Koncert is egyre több van, és úgy érzem, a közönséggel való kommunikációm is fejlődött, bár még nem érzem annyira közvetlennek, amennyire szeretném. Arra törekszem, hogy ösztönös legyek a színpadon.
Hogy érzed, van még értelme nagylemezt kiadni?
Ez presztízskérdés – mi legalábbis azt csináltunk belőle. Ez a lemez az elmúlt négy évünk lenyomata. Szerintem van értelme, mert az albumnak mindig lesz kultusza. Mindig lesz egy réteg, amelyik igenis kézzelfogható formában szeretné megvásárolni a lemezt. Ma már persze mindenki a neten hallgat zenét, és mi is azért nem csináltunk sokáig nagylemezt, mert úgy gondoltuk, jobban megéri egyesével vagy EP-n megjelentetni a számokat. Annyi minden történik a világban, hogy csak így kap elég figyelmet egy-egy dal. Most viszont úgy éreztük, ideje kihozni egy nagylemezt, másrészt mostanra lett akkora közönségünk, hogy elég figyelmet kaphatott az album, és végighallgattak egyben tizenkét számot, nem csak az új dalra figyeltek a Youtube-on. Már írjuk az új dalokat, és ősszel kihozunk egy magyar nyelvű dalt – de hogy a többi milyen formában fog megjelenni, azt majd meglátjuk.
Te szoktál még lemezeket vásárolni?
Főleg régi bakeliteket, antikváriumokban. Mindegyiket végighallgatom legalább egyszer, de inkább nézegetni szeretem őket, mert nem túl jó a lejátszóm, és félek, megkarcolja a lemezt. Meg kéne csináltatnom, és akkor hallgathatnék mindent bakeliten.
Mi volt az utolsó három lemez, amit megvettél?
Nem vettem, hanem kaptam Kovács Kati lemezét, amit az LGT-vel csinált, illetve egy Fonográf-lemezt, és egy Blondie-t. Nagyon megszerettem az LGT-t az elmúlt két évben.
Somló Tamás és Kovács Kati szerepelt is a Máshol várnak klipjében.
És Solti János is, az LGT dobosa, akivel jó kapcsolatban van a zenekar. Jóban vagyunk Somló Tamás fiaival is, többször találkoztunk Tamással, vele is közvetlen volt a viszonyunk. Úgy gondoltuk, ha már őket meghívtuk, jó lenne Kovács Katit is, aki nagyon örült a felkérésnek, és lelkesen jött a forgatásra.
Ismerte a zenéteket?
Kétlem. Csak tetszett neki az ötlet. Egy házibulit játszottunk el. Ez volt a legjobb hangulatú klipforgatásunk.
A nagylemezeteken angol és magyar nyelvű dalok váltakoznak. Más magyarul énekelni, mint angolul?
Igen. A magyarban a jelentés a lényeg. Az angol nyelv sokkal simulékonyabb és több lehetőséget ad, hogy énektechnikailag kifejezze magát az ember. A magánhangzók formája, helye, hangsúlyai nagyobb teret hagynak az éneklésnek. A magyar dalok szövegcentrikusak, ezért jobban dominálnak bennük az érzelmek és a mondanivaló. Az angol számok inkább örömzenék. Ott is fontos az érzelmi háttér és a gondolatmenet, de az egy szabadabb játszótér. A magyar szöveg elindít egy gondolatot a fejedben, az angol meg jólesik. A közönségre nagyobb hatással van a Magamban még, a Without Me végén pedig nagyon jól érzik magukat.
Mennyire volt tudatos, hogy magyar és angol nyelvű dalokat is írjatok? Hogy az egyikkel külföld felé lehet nyitni, a másik pedig népszerűbb a magyar közönségnél?
Mindig is szerettünk volna magyar dalokat, de eleinte nem próbálkoztunk vele, mert a zene, amit játszunk, jobban szólal meg angolul. Ráadásul, ha magyar szöveget írunk, annak nagyon jónak kell lennie. Ezért halogattuk. Sokáig tartott, mire született egy olyan magyar szöveg, amit jónak tartottunk. Aztán megírtuk Az első reggelen-t, és láttuk, hogy működik. Örültünk, hogy a közönségnek is tetszik. Nem akartunk választani a magyar és az angol nyelvű vonal között, ezért elindultunk mindkettőn.
A szövegírásból mennyire veszed ki a részed?
A magyar dalszövegeket Szaja írja [Szajkó András szólógitáros], tőle várjuk a csodát. Az angol számoknál változó, hogyan születik meg a szöveg. Ott mindig a dallam dominál, és sok verzió születik, mire kialakul a végső. Ezekre Laci, a ritmusgitárosunk mondja rá az áment. Nem számít, hogy fiú vagy lány írja a szövegeket, mert az érzelmek ugyanazok, akár lánynak, akár fiúnak mondod.
Érzed bármilyen hátrányát annak, hogy lány vagy a férfiközpontú zeneiparban?
Nehezebb nőként érvényesülni a zenésszakmában, ez nem rossz vagy jó dolog, hanem tény. Tudjuk, milyenek a zenész férfiak, és azt is, hogy ebben a szakmában 70 %-ban férfiak dolgoznak. Ez rendben is van, de azzal jár, hogy nehezebb kiharcolni, hogy ne az egyik kiscsaj legyél a sok közül, hanem az xy abból a zenekarból. Számomra a fiúk és a zenekar egyfajta védelmi falat jelent, de én soha nem kevertem magam kényelmetlen helyzetbe.
És hogyan dolgozod fel az Ahol összeér klipjéhez posztolt sértő kommenteket?
Nevetek rajtuk.
A Chvrches énekesnője, Lauren Mayberry a Guardianbe írt egy cikket, amiben felszólalt az internetes szexuális zaklatás ellen. Ő rendszeresen kap becsmérlő, támadó üzeneteket a zenekar Facebook oldalán.
Én is kaptam fura visszajelzéseket, de nekem ez nem jelentett traumát. Tartottam tőle, mit fognak szólni a szüleim a kliphez, de miután apámnak tetszett, minden rendben volt. Ő nagyon lazán kezelte. Anyukám először nem tudta művészi szempontból nézni, de apám mondta neki, hogy nézze úgy, mintha nem az ő lánya szerepelne benne. Úgy már neki is tetszett.
Sok popénekesnő a szexualitásával adja el a zenéjét. Szerinted hol a határ művészet és öncélú meztelenkedés között?
Az Ahol összeér klipje inkább ártatlan és aranyos, nem szexizés. Csinálhatunk persze filozófiai kérdést abból, hogy mi a társadalmi norma, de az az igazság, hogy mindenkinek más az értékrendje. Én például nem tudnék szexin táncolni egy szál tangában, mint Rihanna. Nekem az sok. Tőle nem, mert ő simán megcsinálja, és ez tök jó. De az ő klipjei sokkal szexuálisabb töltetűek, mint a miénk. A mai klipek inkább hasonlítanak egy szoftpornóra, mint egy videoklipre, de ha ízlésesen csinálják, nem zavar. Ha ízléstelenül, akkor nagyon. Szűk a határ a kettő között.
Ki csinálja ízlésesen?
Beyoncé. Ő nagyon profi ezen a területen. Olcsó magassarkús lányok rossz diszkószámokban – na, azt viszont nagyon nem szeretem.
A Chvrches azt is hangsúlyozza, hogy nem az énekesnővel szeretnék eladni a zenéjüket, ezért igyekeznek, hogy ne tolják őt előtérbe, hanem együtt, zenekarként mutatkozzanak. Ti is figyeltek erre?
Igen, de valamilyen szinten elkerülhetetlen, hogy a fronton lévő ember kiemelődjön, mert elsősorban az ő arcát kötöd a zenéhez. Hiába láttam sok képet róluk, fogalmam sincs, hogyan néz ki a két srác a Chvrchesben, míg az énekesnőt felismerem. Persze sok minden függ attól, hogyan kommunikál a zenekar a médiában, és mi is figyelünk rá, hogy zenekari egységként működjünk, mert ez nem a Barbi és a Fiúk, hanem a Blahalouisiana.
Soós Tamás
2016. november 3. 08:36