EMG - Továbbra is aktívan!
A kaliforniai Santa Rosában 1976-ban alapított EMG túlzás nélkül megváltoztatta a gitártörténelem menetét, amikor aktív hangszedői képében tálcán kínálta a gitárosok számára azokat a lehetőségeket, melyek az addigi technológiai fejlettségi szintet meghaladták. Az azóta eltelt bő négy évtized alatt olyan szupersztárok tették le a voksukat a zajmentes EMG pickupok mellett, mint Prince, Mark Knopfler, David Gilmour és a Metallica vagy a Slayer tagjai. A cég fejlesztéseinek népszerűsége azóta is töretlen, a jazzisták berkeiben éppúgy, mint a metálosok körében. Az EMG történetének felelevenítésére nem mást, mint az alapító atyát, Rob Turnert kértük fel.
A cégedet a hetvenes évek közepén alapítottad, amikor a nagy gitárgyártók még a saját hangszedőikkel szerelték a szériamodelleket. Elsősorban milyen alternatívát szerettél volna nyújtani a gitárosok számára abban az időben?
Rob Turner: Úgy éreztem, hogy a passzív hangszedők elve megérett az innovációra. Ezek a rendszerek - főként az egytekercses változatok - zajosak voltak, nagy impedanciájú kimenettel rendelkeztek, az általuk produkált hangminőség pedig függött a kábelhossztól is. Nem lehetett közvetlenül rögzíteni a hangjukat, a húrok földelése veszélyesnek bizonyult, és így tovább. Az volt a feltett szándékom, hogy megszabaduljak minden ilyen problémaforrástól és egyúttal létrehozzak egy olyan pickupot, ami tisztább, érthetőbb, szebben artikulált tónust képes produkálni, valahogy úgy, mint a kondenzátor mikrofonok.
Milyen keretek között működött a céged a korai időszakban?
Rob: Amikor útjára indítottam a vállalkozásomat, elsősorban erősítők javításával foglalkoztam, de ebbe a koncepcióba azért belefértek kisebb gitármodifikációk is. Korábban kísérleteztem hangszedőkkel, úgyhogy akkor már az is kezdett körvonalazódni a fejemben, hogy mihez is akarok kezdeni pickup-tervezés szempontjából. Először más gyártók pickupjait kezdtem átalakítani, majd előálltam a saját modelljeim terveivel. Eleinte nehéz volt meggyőzni a gitárosokat az elemek gitárba történő beépítésének létjogosultságáról, ám amikor kipróbálták a rendszeremet, ez a dolog jelentéktelen kényelmetlenséggé zsugorodott.
A hetvenes évek második felében egyre népszerűbbé váltak a feltuningolt hot-rod gitárok. Segített ez abban, hogy könnyebben betörhess a piacra az újfajta hangszedőiddel?
Rob: Mindenképpen profitáltam ebből. Elég vicces, hogy akkoriban olyan hangszereket tuningoltunk, amelyek eredeti állapotukban ma már vagyonokat érnének. Semmi nem volt szent abban az időben, a “hot-rodding” diktálta a korszellemet, mindenkinek ezt kellett csinálnia. Rengeteg kísérlet zajlott a hetvenes években, nem úgy, mint manapság. A tranzisztorok nagyon népszerűvé váltak, folyamatosan érkeztek a piacra újabb és újabb fejlesztésű effektek, a gitárosok pedig sokkal nyitottabbak voltak ezekre az újításokra, mint mostanában.
Míg a versenytársaid leginkább a régi Gibson és Fender hagyományokon alapuló újgenerációs passzív rendszerű hangszedők tervezésében látták a jövőt, addig te magad más utat választottál, és mindent feltettél az aktív rendszerekre. Miért akartál eltérni a jól bevált konvencionális megoldásoktól?
Rob: Mert világéletemben “miért ne?”-típusú ember voltam. Miért használjam ugyanazon eszközöket, mint mindenki más? Ha különböző típusú gitárokkal lehet kísérletezni, akkor miért ne lehetne hangszedőkkel is? Végeredményben ezek befolyásolják leginkább egy erősítőn keresztül megszólaló gitár hangzásának jellegét. Én magam mindig is azt a fajta tisztább hangzást részesítettem előnyben, amit a jazzgitárosok preferálnak. Arra törekedtem, hogy a pickup tónusából eltávolítsam azt a torzított élt, ami a régi konstrukciókban zavart. Ha ez radikális lépés volt részemről, akkor vállalom, hogy radikális vagyok.
Míg a többi gyártó továbbra is a pickup műanyag házából kiálló, külön acélmagokat rendelte hozzá az egyes húrokhoz, addig te egyetlen közös mágnesrúd alkalmazásában láttad meg a lehetőséget. Mi volt ennek az oka?
Rob: A szokványos acélmagos megoldás kétféle változatban létezett: direkt mágneses és indirekt acélmagos konstrukciók készültek, és nagyon különböztek egymástól. Az előbbi erősen mágneses mezőt teremtett, és ezáltal a mély húrokat el is hangolta, ha az ember keményen játszott rajtuk. Ettől pedig az intonáció nehézkessé vált. A Stratocaster-típusú egytekercses hangszedők szinte mindegyik fajtája ilyen volt. Az utóbbi változat az előbbi mágnesességének úgy egyharmadával bírt, ezek a mágnesek a humbucker-típusú pickupokban voltak megtalálhatóak. Ezek sokkal kevésbé voltak gyors indításúak. Úgy voltam vele, hogy valahol a kettő között létezhet az igazság. Az első single coil-típusú hangszedőnknél azért használtuk a mágnesrudat, hogy megfelelő mértékűre redukálhassuk a mágnesességet. Ezáltal a hangindítás puhább lett, és az itt megvalósított elképzelés lehetőséget adott arra is, hogy a nyújtásoknál megmaradjon a gain, ne haljon el a hang. Teljesen logikus volt, hogy ezeknek a tulajdonságoknak kell dominálni a szerkezetben.
Az EMG 81 nevű hangszedő 1979-ben született, és máig az aktív hangszedők szent gráljának számít. Mi volt a célod akkoriban ezzel a konstrukcióval, és miért imádja ma is annyi gitáros?
Rob: A 81-est alapvetően egy ikertekercses „torzítós” hangszedőként álmodtuk meg, ami nagy kimenettel rendelkezett, mégis zajmentes volt. A csévetestek formájában különbözött leginkább az átlag humbuckerek felépítésétől. Mi mindig a magasabb, de keskenyebb tekercseket részesítettük előnyben, mert így egymástól távolabb helyezhettük el őket a pickupban. Ezzel a megoldással elkerülhettük a kölcsönös induktivitás kockázatát és összességében tisztább tónust is adott: a torzítása érthető és tiszta lett, eltűnt minden kosz és maszatosság belőle. A mágnesesség mértéke ebben a hangszedőben nagyjából hasonló, vagy egy kicsit gyengébb, mint egy szokványos Alnico 5-ös humbuckerben, de a legfontosabb az, hogy a rezonanciája 2000 Hz-nél olyan, mint egy hagyományos humbuckernek, és a Q-értéke relatíve alacsony. Mindent összevetve, ez egy jól kitalált darab rockzenéhez, viszont az is biztos, hogy nem a legtisztább hangszedőnk, amit valaha gyártottunk.
A nyolcvanas évek elején az EMG elkezdett összedolgozni a radikális hangszereiről híressé vált Steinberger gitárcéggel…
Rob: Imádtam együtt dolgozni Ned Steinbergerrel. Elsősorban tervező volt, nem mérnök, és emiatt hajlandó volt elfogadni a segítségünket a hangszerei megszólaltatása tekintetében, a kollaboráció pedig kiválóan működött. Először a szénszálas erősítésű basszusgitárjaihoz szállítottunk hangszedőket, amelyek eredendően elég szokatlan hangzásúak voltak. Olyan hangszedőket terveztünk számára, amelyek képesek voltak azt a középtartományt színesíteni és teltté tenni, ami hiányzott a hangszereiből. Basszusgitárhoz egyébként jóval nehezebb feladat pickupot tervezni, mint gitárhoz. A sávszélesség limitált, a zenészek pedig nagyon eltérően játszanak rajta. Az egyik a hüvelykujjával, a másik a többi ujjával, a harmadik pengetővel. Sokkal dinamikusabb hangszer, mint a gitár. 40 év elteltével még mindig együtt dolgozunk Neddel, aki sosem fogy ki az ötletekből és mindig nyitott az új dolgokra.
Az együttműködés kezdetén olyan nehézsúlyú figurák voltak a Steinberger gitárok reklámarcai, mint Eddie Van Halen és Mark Knopfler. Populárisabbá váltak az EMG produktumok azáltal, hogy az emberek látták, Van Halen és Knopfler is ilyeneket használ?
Rob: A zenei világ fogaskerekeit a zenészek és a gyártók együttműködése mozgatja. Emlékszem, fiatal koromban minden hangszert kipróbáltam, ami “valakihez” köthető volt. Nyilvánvalóan segített, hogy ilyen nagy nevek használták a cuccainkat, egy kizárólag gitáralkatrészeket gyártó cég számára ez sokat jelent. Akkoriban jócskán ráerősítettünk a promócióra, ami végül kifizetődőnek bizonyult.
A nyolcvanas évektől kezdve az EMG katalógusa tele volt gitárvilág nagyjaival. Steve Lukather például az elsők között lett EMG-művész…
Rob: Először leginkább stúdiós arcok és jazzisták látták meg a fantáziát a hangszedőinkben. Volt pár session-arc, akik előszeretettel használták a pickupjainkat a stúdióban, ami nem véletlen, hiszen eredetileg is erre terveztem őket. Olyan gitárosokkal dolgoztam, mint Barney Kessel, Ronny Eschete, Chet Atkins. Ők rendszeresen koncerteztek, de nem rockot játszottak. A tiszta hangzást hajtották, leginkább üreges testű gitárokon játszottak, és elegük volt abból, hogy humbuckerrel koszossá válik a hangzásuk. Ezért fordultak hozzám. Luke és az EMG kapcsolata akkor kezdődött, amikor Peter Frampton bemutatott minket egymásnak. Épp együtt dolgoztak a Hollywood-i A&M stúdióban, amikor eljöttek hozzánk, és Luke hamar horogra is akadt. Nagyon hosszú ideig voltunk munkakapcsolatban, csak az utóbbi években ment át egy másik gyártóhoz, de az már egy külön sztori…
A Metallica tagjai szintén lelkes EMG-felhasználók voltak mindig. Milyen elképzelésekkel kerestek meg először?
Rob: Kirk volt az első, akivel megismerkedtem. Feljött a Santa Rosában lévő boltunkba, mert hallott a pickupjainkról. Akkor még messze nem számítottak befutott sztárbandának. Egy lila Stratocasterrel állított be az üzletbe, mert szerette volna, hogy a hangszer kezelhetőbbé, tisztább tónusúvá váljon, és úgy tudja torzítani, hogy közben ne kelljen a Strat alapvető harsányságával és bárdolatlanságával kínlódnia. Beépítettünk egy teljes szettet a gitárba, ami nagy hatást gyakorolt Kirkre. Később humbuckerre akart váltani és azt is megoldottuk neki. Ezután James is kapcsolatba lépett velünk, aki valami újdonságra vágyott, mi pedig mindig kaphatóak voltunk mindenre, amit csak kitalált. Ki mondott volna nemet neki? A JH Set elkészítése nagy örömömre szolgált, pedig 19 különböző fajtát csináltunk meg, mire eljutottunk a megoldásig. Nagy kihívásnak bizonyult, de még annál is nagyobb mókának. Jelenleg egy Robert Trujillo Set formálódik a kezeink alatt, ez idén debütál a piacon.
David Gilmour, a Pink Floyd legendás gitárosa szintén hozzád fordult annak idején, amikor speciális hangszedőket keresett a Stratocastereibe. Személy szerint úgy gondolom, hogy a legkiforrottabb Gilmour-tónust produkálták a számára tervezett EMG modellek, pedig alapvetően a zajos, régisulis Strat-tónust kedvelem…
Rob: A DG-20 a “minden egyben”-típusú EMG-készlet. Először egy próbakészletet csináltunk, ami eredetileg csak a Strat Presence Control funkciót tartalmazta. Később David technikusa, Phil Taylor azt kérte, hogy EXG-t is tegyünk bele. Nem szabványos a készlet hangvezérlése, viszont a hangszedők a szabvány SA modellek. David tetszését legelőször a hangszedők csendes mivolta nyerte el. David használ néhány olyan egyedi effektet, amelyek meghatározzák a stílusát, és mindig úgy gondoltam, hogy bármilyen hangszert adnánk a kezébe, mindig ugyanolyan jellegzetesen szólna. Mindazonáltal az SPC és EXG funkciók kiszélesítették a lehetőségeit: a nagyon tisztától a nagyon torzított tónusig minden elérhető ezzel a készlettel, és ez teljesen egyedivé teszi.
Amikor az EMG név szóba kerül, a legtöbben egyből az aktív pickupokra gondolnak. Nem gondolod, hogy az EMG aktív modelljei háttérbe szorítják a passzív fejlesztéseket?
Rob: Az aktív hangszedőkkel kezdtük az ipart, ezekkel szereztünk nevet magunknak, ezért természetes, hogy a népszerűségük nagyságrendekkel nagyobb, mint a passzív társaiké. Persze különböző gitárosok különböző eszközöket kívánnak, az ízléskülönbségeket el kell fogadni. A legutóbbi sikertörténet nálunk a Retro-Active szériához kötődik, ami igazából valahol félúton lehet az aktív és a passzív konstrukciók között. A mágnesek elrendezése és a tekercselés abszolút hagyományőrző, ugyanakkor az aktív előerősítés hozzáadásával valami nagyon különlegeset sikerült létrehoznunk. Ellentétben a legtöbb ismert EMG modellel, ezek rezonanciája és Q-értéke is tradicionális. A teljesen passzív hangszedők tervezése továbbra is szűk keresztmetszet mérnöki szempontból nézve, a tervezők pedig szépen bele is ragadtak a retró-dizájnba velük. Nyilván nincs ezzel bajom, hiszen mi is készítünk ilyeneket, de leginkább azok számára tesszük, akik teljesen elkötelezettek ebbe az irányba.
Az EMG pickupok mindig nagyon népszerűek voltak a metálgitárosok körében. Mik azok a faktorok, amelyek relevánssá teszik az EMG modelljeit a hangos, gyors és dühös zenék világában?
Rob: Tisztaság, artikuláltság, kiváló torzított hangszín, zajmentesség. És ezek a tulajdonságok nem kizárólag a metál zenészek, hanem mindenki számára hasznosak lehetnek. A metálosok olyan átkozottul hangosan játszanak, hogy egyszerűen szükségük van az EMG tisztaságára ahhoz, hogy ne vesszenek el a keverésben.
Számos szignált modellt készítettetek az évek során olyan metálzenészek számára, mint Zakk Wylde, Glenn Tipton, Geezer Butler, Kerry King és Alexi Laiho, a Metallica tagjait már ne is említsük. Élvezted a közös munkát velük?
Rob: Az összes szignált modellünk teljesen egyedi konstrukció. Ezek a zenészek mindannyian szériahangszedőkkel kezdték, ezek segítségével dolgozták ki sajátos hangzásvilágukat, amit végül aztán szignált modellekben foglaltak össze. Nem mi gyűjtöttük magunk köré a metálosokat, egyszerűen az általunk kínált lehetőségek vonzották hozzánk őket. Vannak egyébként olyan fiatalabb művészeink is, akik korábban az aktív elektronikát részesítették előnyben, de hozzánk pont azért jöttek, mert meglátták a passzív kínálatunkat. Ilyen is előfordul. Imádom, amikor leülhetek egy-egy gitárossal, és diskurálhatunk arról, hogy mik azok a lényegi aspektusok, amiket szeretnek a hangzásban, és mik azok, amiket nem. Az összes szignált modell közül a Hetfield-készlet jelentette a legnagyobb fejtörést nekünk. Majdnem egy teljes évig melóztunk rajta, és akárhányszor találkoztunk Jamesszel ezügyben, annyiszor adott a hangzásra vonatkozó olyan javaslatokat, amelyek a dizájn megváltoztatásához vezettek. Végül aztán csak összehoztuk!
Az EMG meglehetősen erős a modern hét- és nyolchúros gitárok elektronikáját tekintve is, számos gyártó szereli gyárilag a szériamodelljeit EMG 707 és 808 pickupokkal. Nagyobb körültekintéssel kellett eljárni ezek tervezésekor, mint a normál hathúros pickupok terén?
Rob: A mély frekvencián rezgő húrok hangjának leképezése kemény dió, főleg akkor, ha pengetővel játszanak rajtuk. A sávszélesség ebben az esetben kihúzódik, tehát itt kicsit több induktivitást kell hozzáadnunk a konstrukcióhoz, amivel nagyobb teret nyerünk. A hetes, nyolcas és kilences szériáknál pontosan ezért tértünk át a szappantartó-jellegű ház alkalmazására, mert így megfelelő hely képződik arra, hogy a mélyek büszkén kijöjjenek a cuccból.
Hogy látod, mit hoz a jövő az EMG számára? Mik a terveitek 2019-re?
Rob: Minden vonalon ott leszünk idén, de ez az év leginkább a basszusgitár-hangszedőkről szól majd. Az elmúlt pár évben a gitárra koncentráltunk, itt az idő, hogy a basszusgitár is nagyobb figyelmet kapjon. Bobby Vegával dolgozunk, aki egy nagyon jó nevű basszusgitáros Amerikában, a legkülönbözőbb stílusokban is otthonosan mozog. Gitárfronton Nate Lopezzel működünk együtt jelen pillanatban, aki egy kimondottan egyedi látásmódú zenész. Biztos vagyok benne, hogy ezekből izgalmas dolgok fognak kisülni, közben pedig megyünk tovább a magunk útján!
Danev György
Lektorálta: Kovács Zoltán
2019. július 22. 19:18