Emberi és zenei alázattal – 2. rész
„Nem tartom magam kiemelkedő basszusgitárosnak, inkább egy megbízható zenész vagyok, aki ha bekerül egy zenekarba, a feladatát becsületesen elvégzi. Lehet, hogy nem teszek a produkcióhoz sokat, de nem is rontok rajta” – állítja magáról a többszörösen díjazott – többek között – a Korál, Ákos, a Rockszínház, az Apostol, Zorán illetve újabban az Omega Testamentum zenésze. Aki mindemellett elvégezte a Bartók Béla Konzervatórium Jazz Tanszakát, műszaki mérnök-tanári diplomával rendelkezik, valamint szükség szerint helyt állt a stúdió-hangmérnöki a felsorolt élvonalbeli zenekarokban, illetve projektekben is. Fekete Tibor Samuval beszélgettünk.
Előbb Dorozsmai Péter dobossal, majd Scholler Zsolt távozásával nem csupán a Korál ritmusszekciója cserélődött ki, de a zene is fokozatosan átesett némi fazonigazításon, vagyis egyre inkább vesztett rockos jellegéből. Volt ebben valamiféle szerepetek, vagy éppen az akkorra esedékes trendforduló következtében történt a „felpuhulás”, esetleg Balázs Fecó fordult egyre inkább a líra felé?
1984-ben jelent meg az Óceán című harmadik Korál nagylemez, ami jelentősen különbözött az előző kettőtől. Az ezen szereplő tizenegy dalnak több mint a felét Fecó jegyezte, vagyis az ő zenei ízlését tükrözte a lemez. Ebből is következik, hogy nem mi ketten „romboltuk szét” a korábbi rock Korál-hangzást. Más kérdés, hogy amikor Petivel odakerültünk, mi is a Fecó által egyre dominánsabb lírai vonalhoz tartoztunk.
A Korál kezdeti időszakában, (az első két lemezen) markánsan jelent meg Lacika rockos mentalitása, gitározása. Akkoriban több teret kapott az ő stílusjegye, amely szerzeményeiben is visszaköszönt. Ezzel szemben Fecó mindig is lírai alkat volt, amely az idő előrehaladtával egyre inkább előtérbe került, egyre erőteljesebben érvényesült a zenekarban. A Korál kezdeti időszakát, talán a Taurus egyfajta örökségeként ez a két vonulat határozta meg, ez jellemezte a kiadványokat, de a koncertek hangulatát is.
Ami Scholler Zsolti játékát illeti: igazi, ösztönös rock basszusgitáros volt, (talán Zsöcihez, vagy Kékesi Bajnokhoz tudnám hasonlítani). Ez egy életérzés, ezt nem lehet zeneiskolában tanulni, mert a zeneelmélet csak rontana a rock játékstíluson. Egyébként az is igaz, amit a kérdésedben felvetettél, hogy a nyolcvanas évtized közepére a klasszikus kemény rock leszállóágba került, ami kétségtelenül hatott a Korál leállására.
Személy szerint te, hogyan láttad ezeket a változásokat, ezen belül hogyan élted meg a Korál leállását?
A nyolcvanas évek jelentősen átrendezték a magyar rock palettát, komoly fordulatok történtek. Új zenék hódítottak, jött a disco, az újhullám, a mi generációnkból nem mindenki tudta, vagy inkább akarta követni ezt a változást.
A Korálban Lacika ragaszkodott a kemény rock vonalhoz, ami ezekre az évekre már megkopott, Fecó lírai vonala viszont sikeresnek bizonyult. Az Évszakok tévésorozat zenei anyagának népszerűsége is ezt bizonyította, tehát ő ebbe az irányba lépett tovább. Lacika egy időre felhagyott az aktív zenéléssel, mi Péterrel stúdióztunk, ezen kívül én a Rockszínházzal turnéztam. Miután mindenkinek megvolt a maga külön elfoglaltsága, nem gondolkodtunk abban, hogy visszatérünk a korább rendszeres koncertezéshez, turnézáshoz.
Számunkra is igazi meglepetés volt, hogy ’97-ben a Kisstadionban, a visszatérő koncerten ott folytattuk a zenélést, ahol ’86-ban abbahagytuk. Egy igazi osztálytalálkozó volt, eljöttek a régi rajongók és együtt énekelték a régi dalokat. A Korál ezek után időszakosan koncertezett és csinált még egy-egy Kisstadion koncertet 2000-ben és 2006-ban. 2018 volt az utolsó nagykoncert dátuma, a zenekar megalakulásának negyvenedik évfordulóját tartottuk az Arénában szimfonikus nagyzenekarral kiegészülve. Akkor még nem gondoltunk arra, hogy ez lesz az utolsó, hiszen Fecóka nagyon készült a hetvenedik születésnapjára, amelyen az ötveneshez hasonlóan a Korál is fellépett volna…
Visszatérve a nyolcvanas évek közepéhez, a dzsessztanszakon szerzett diploma megszerzését követően talán nem is tűnik meglepőnek, hogy a Korál befejeztével a Jazz GT-ben kötsz ki. Mit takart és hogyan jött az életedbe ez a formáció?
Már a dzsessztanszak alatt összebarátkoztam Muck Ferivel, a Rockszínházban is együtt dolgoztunk. Muckynak voltak saját számai, amelyek zenei stílusukat tekintve, inkább a fúziós dzsesszhez álltak a közelebb. Ehhez hoztuk létre a Jazz GT formációt, Rátonyi Robi zongorázott, a komlói 5-let együttesből érkező Szabó Feri dobolt, (ő jelenleg az Apostolt erősíti). Két lemezt csináltunk, az egyikért Fonogram-díjat kaptunk. A Jazz GT később kibővült fúvósokkal, ebből lett a Besenyő Blues Band.
Ha már a Besenyőt említetted: komoly jövés-menés volt a zenekarban. Te hogyan emlékszel erre az időszakra?
Ahogy említettem, a Jazz GT-hez képest kibővült a fúvósszekció, és ahogy Majsi (Majsai Gábor énekes – H.I.) is beszélt erről a vele készült interjúban, a fesztiválgyőztes Szívatódallal lettünk népszerűek. Alapvetően benne voltam a Besenyőben, de mindig több lovon ültem: többek között a Rockszínházzal és Ákossal is turnéztam. Ezért Zsoldos Tomival – elfoglaltságunk függvényében – ketten bőgőztünk. Ha éppen ráértünk, mindketten színpadon voltunk és egymás között elosztottuk a szólamokat. Tomival a mai napig nagyon jó barátságban vagyok, zseniális basszusgitárosnak tartom, úgy gondolom, méltatlanul mellőzik, pedig a folk-tól, a rockon át a dzsesszig, kivétel nélkül minden műfajban kiválóan játszik. A jövés-menést illetően több hangszeresből kettő is volt, hogy az esetleges elfoglaltságok függvényében is színpadra állhasson a zenekar.
Hogy élted meg a Rockszínház társulatával töltött éveket?
Ismert, hogy az Apostol együttes volt a Rockszínház zenekara, amelynek Temesvári András, azaz Pepó tragikus halála után magam is tagja lettem. A társulatról tudni kell, hogy elsőként játszottak olyan pop-és rockzenei színházi műveket, vagy musicalt, mint a Hair, a Sztárcsinálók, az Evita, vagy éppen a Jézus Krisztus, Szupersztár rockopera.
Számomra annyiban volt különleges, hogy itt szükség volt a kottaolvasásra, hiszen a West Side Story zenéjének a basszusmeneteit, témáit nem lehetett meghallgatás útján eljátszani. Volt egyfajta kottaolvasási elvárás, amelynek az Apostol azért is tudott megfelelni, mert zenészei mind akadémiát végeztek. Egy kakukktojás volt a zenekarban, Pepó, aki ezeket a nehéz darabokat fejből játszotta – hibátlanul.
Előadásainkkal tíz éven keresztül bejártuk Európát, egészen a ’97-es utolsó turnéig, amíg a Rockszínház be nem olvadt a Fővárosi Operettszínház társulatába. Ahol felajánlották, hogy hivatalos állásként töltsem be az összevont színház zenekarának basszusgitáros posztját. Elfoglaltságaim miatt először nem akartam elvállalni, de mivel hozzájárultak az alkalmi helyettesítéshez, így két kitűnő kolléga, Horváth Gyuri és Pethő Gabi segítségével elvállaltam.
(Folytatjuk)
Hegedűs István
2025. július 21. 04:23