Elment az Illés Moha bácsija is
„81 éves korában meghalt Szörényi Szabolcs, Kossuth-díjas zeneszerző, zenei rendező, az Illés, majd a Fonográf együttes korábbi basszusgitárosa”. Ami az átlag olvasónak csupán egy hír a sok közül, a zene-, azon belül az említett formációk ma is népes rajongótáborának döbbenet és hitetlenkedés. Mint az utóbbi időben annyiszor, ma ismét szegényebbek lettünk egy legendával.
Olyan korba értünk, hogy fogynak nagyjaink, szaporodnak a nekrológok, sokasodnak az Égi zenészek. Egyre gyakrabban mondogatják, odafönn már több remek zenész muzsikál, mint idelenn…
Fogyatkozik az Illés és a Fonográf is. 2005-ben Pásztory Zoltán dobos, két évre rá az alapító Illés Lajos, legutóbb, 2021-ben Németh Oszkár a Tolcsvay és a Fonográf dobosa hagyott itt bennünket. Most, pár órája jött a hír, hogy Szörényi Szabolcs, az Illés és a Fonográf basszusgitárosa felült a végtelenbe tartó vonatra, hogy megkezdje Nagy Utazását. Azon vonatok egyikére, amelyek hosszú időn keresztül életre keltették álmait. Örök emlékként ránk hagyományozta azonban kétkezi munkájával, minden apró részletre kiterjedő alapos műgonddal, két évtizeden át épített terepasztalát; remélte, művének befejezése előtt a Jóisten nem szólítja magához… Nem hiába készült Koncz Zsuzsa lemezére a Vigyázz, ha jön a vonat, vagy a jóval később megjelent, saját, önálló albumára az Étkezőkocsi, illetve a Pályaudvar. De jellegzetes, mélyzengésű orgánumán szólal meg az Illés időkből a háborús időket idéző Régi dal, vagy az Ész a fontos, nem a haj örökérvényű bölcselete. De övé volt a Kégli-dal poénos, zengő basszushangján előadott refrénje, miszerint „nem szól ránk a házmester”, és ráhárult a nagy Fonográf sláger, a Lökd ide a sört! hamisítatlan kocsmai betétszövege is. Rácáfolva a beatkorszakbeli mendemondákra, miszerint a hatvanas évekbeli zenei Szentháromság rivalizált egymással, rossz viszonyt tartott fenn, épp Szörényi Szabolcs vállalta a feladatot, hogy a harmincéves Omega jubileumra készített tortát (ahogy akkoriban aposztrofálta: „nyalókát”) jó szívvel átadja a zenekarnak a Kisstadion színpadán. Talán az sem véletlen, hogy még az Illés-időkben éppen ő érdemelte ki a Bölcs Moha bácsi titulust. A jótanácsok, bölcseletek mellett a szókimondó, fanyar humor sem állt messze tőle. Ironizált, humorizált, ám sosem bántóan.
Aztán a Fonográfban úgy érezte, „Vén vagyok, akár Föld”, ám az élet rácáfolt a könnyelmű kijelentésre. Az Illésben rendszeresített négyfokú, alumínium háztartási létráját elhagyva, legendás, hegedű alakú Höfner basszusgitárját modernebb Fenderre cserélve rendületlenül tetette a dolgát: zenét írt, hangszerelt, vokálozott, néha énekelt, ha kellett zenei rendezőként állt helyt. Mert ehhez is értett. Kiváló műszaki-technikai érzékét remekül hasznosította: legyen szó a Fonográfról, Koncz-lemezről, vagy épp az István, a királyról és egyéb Szörényi rockoperákról. Ha kell, igazi showmant alakított: felejthetetlen jelenet a feloszlás utáni első újra egyesült Illés nagykoncert, ahol a Little Richard című fergeteges rock and roll dalt illusztrálandó, elhíresült létrájáról Illés Lajos zongorájára lép, majd azon hanyatt fekve, lábaival felfelé kalimpálva nyűvi a négyhúrost.
És itt engedtessék meg egy kis személyes búcsú, hiszen azóta vagyok Illés-rajongó, amióta a Szörényi-testvérek, Levente és Szabolcs csatlakoztak Illés Lajos zenekarához. Mint sokunkat, fájdalmasan érintett a szétválás. Hiába fújták be az új szelek a Bergendyt, az LGT-t a rockzene színpadára, számomra mindig az Illés maradt az etalon, a non plus ultra. Ott szorongtam és könnyeztem 1981-ben és 1996-ban a Budapest Sportcsarnokban, 1990-ben és 2001-ben a Népstadionban, de 2005-ben a Sziget nulladik napján is – immár Pásztori Zoli nélkül. Éppen rá emlékeztünk a Szörényi testvérekkel, Örssel és Bródy Jánossal az Aranytíz klubban, 2011 májusában, ahol Szabolcs – Levente mellett – a tőle megszokott iróniával, jókedvvel idézte fel a régi szép időket, jókat anekdotázva. A két esztendőre rá, hetvenedik születésnapja alkalmából készített interjún arra a kérdésre, vajon egyetért-e a régi mondással, miszerint a „kor érdem és nem állapot”, egyszerű és bölcs választ adott: „Ha valaki elért egy bizonyos kort, arra bátran büszke lehet – már megérte”.
Drága Szabolcs! Nem csupán a hetvenediket, de a nyolcvanadikat is elérted, betöltötted. Ám nekünk, egyszerű rajongóknak ez kevés. Mi, az Illés örök rajongói hittük, hogy örökéletűek vagytok. Ezért állunk csalódottan, hitetlenkedve minden egyes haláleset előtt, amikor valamely kedvencünk itt hagy bennünket. Mint most te, drága Szabolcs. És még az sem vigasztal, hogy odafönn, az Égi csapatban talán már együtt muzsikálsz Pásztory Zolival, Illés Lajossal, Németh Oszival és a többi régi baráttal, harcostárssal.
Jó utazást a vonaton és jó muzsikálást odafönn, Szabolcs!
Hegedűs István
2024. november 3. 13:41