Életképek – Pomázi Zoltán
Folytatjuk életképek címmel indított önálló sorozatunkat, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész hivatásról.
Mivel foglalkozol éppen?
Country zenész létemre most pont nem country stílusú dalok írásával foglalkozom, hanem, - miután latin zenét is játszom (tíz évig Szűcs Antal Gáborral játszottam CREOL néven latin zenét), a latin zene világsztárjával, Oscar Lopezzel készítek egy közös lemezt. A dalokat én írom, ő pedig a virtuóz részeket játssza az én szerzeményeimben. Ő Kanadában él, én itthon Magyarországon, de személyes barátság fűz hozzá…
Mik a szakmai terveid a közeljövőre?
Szeretném az Új Bojtorjánt – a jelenleg éppen húsz éves zenekaromat – egy kicsit jobban megismertetni a nagyközönséggel, hiszen mi vagyunk azok, akik az évi körülbelül 50-60 koncerten azokat a dalokat játsszuk, amelyek az egykori Bojtorjánt ismertté és népszerűvé tették, de az új – koncerteken meglehetősen nagy sikert arató – dalainkat is meg kell mutatnunk azoknak, akik szerették az egykori Bojtorjánt, hiszen ezt a műfajt ma színvonalasan, Magyarországon senki nem játssza rajtunk kívül.
Új anyag? Koncertek? Szólótervek? Zenekari tervek?
Elkészültünk jó néhány új dal stúdiófelvételével, ezeket szép lassan, egyenként fogjuk bemutatni a rádióállomásoknak, és az első dalból, melynek címe: „Tudod, úgy vagyok éppen” videoklip is készül. Ezek a zenekari tervek, és egy nagyon sikeres Kelet-kanadai turnénk után most indítjuk az idei évad szabadtéri fellépéseit, Erdélyben és itthon is.
Szólótervek?
Én mindig zenekarral dolgozom. A jelenleg éppen húsz éves zenekarban a legrégebbi tag Tóth András (elektromos gitár, banjo, mandolin, dobrogitár) akivel 1999. óta játszom együtt, Gál István (dob, ütőhangszerek) akivel tizenöt éve, és Szula Miklós (basszusgitár) aki 2009. óta tagja a zenekarnak. Nélkülük nem nagyon tudok elképzelni szóló ambíciókat. És persze van olyan tagunk is, mint Kutasi Zsolt (pedál steel-gitár), aki nagy koncerteken csatlakozik hozzánk, ahol van erre pénz, és szándék is. Persze évek óta dolgozom egy albumon, ami a fent elsorolt zenész társakkal készül, de csupa olyan – rám jellemző, de az eddigi hangvételtől eltérő stílusban fogalmazódott meg, ami alkalmas arra, hogy szóló album legyen. Már a címe, és a lemezborító tervei is megvannak. Két részre tervezem, az első résznek az lesz a címe, hogy „Röpül a szívem” a folytatásé pedig az, hogy „Röpül a lelkem”. Ezek tervek, és már majdnem valóság. Az elkészítéséhez rengeteg segítséget kapok a zenésztársaimtól.
Szerinted merre tendál a hazai zeneipar?
Ha tudnám, lehet hogy én is arra tendálnék, de mindig kívülálló voltam. Azt látom, hogy komoly kísérletezés van új hangzásokkal, újfajta zenékkel, de ezt régóta nem követem. Számomra még mindig az egyszerű, és személyes hangvételű dalok az irányadók, de ezek előadása nem megtanulható, és semmilyen kísérletezés eredményeként nem jön létre. Töredelmesen bevallom, hogy ezek alapján nekem a Margaret Island a kedvencem, akik pont megfelelnek ezeknek a feltételeknek.
Milyen pozitív/negatív trendeket tapasztalsz?
Hát pont ezeket írtam le az előbb…lehet kísérletezni, de az emberi, személyhez szóló zene – tőlem, neked – az az igazi, legalábbis az én számomra. Nem tudom, hogy a metrón, vonaton utazó fiatalok mit hallgatnak, de az a gyanúm, hogy nem azt, ami belőlem is elismerést váltana ki, bár azt hiszem, ők nem adnának az én véleményemre.
Szerinted meg lehet élni ma a zenélésből – te ebből élsz?
Én húsz éves korom óta élek a zenéért és főleg ebből. Soha nem akartam mást csinálni, pedig sok mindenhez értek, de engem ez érdekel. Hogy mások meg tudnak-e élni a zenéből, csak a zenéből, azt nem tudom. Az én közvetlen környezetemben van ilyen is, és olyan is, aki komoly, felelős pozíciót tölt be egy nagyvállalat egyik főnökeként, de azért inkább az a jellemző, hogy a koncertezés csak egy része a megélhetésnek, de a kapcsolt részek tanítás, stúdiómunkák stb... azért mégis összehoznak egy elfogadható jövedelmet.
Mennyit keresel egy évben? (csak ha nem sért a kérdés)
Azt mondják, hogy nincs indiszkrét kérdés, csak indiszkrét válasz. Ez egy indiszkrét válasz.
Milyen területről származik több bevétele ma egy hazai zenésznek: koncertből, vagy lemezeladásból, esetleg jogdíjakból?
A lemezeladás és a koncertek adják a jogdíjak alapját és végösszegét. Ha nem koncertezel, akkor a lemezeladás akadozik és a jogdíjak is. A nagyon befutott, régi zenészeknek már nem kell feltétlenül koncertezni azért, hogy meglegyen a megfelelő bevételük a megélhetéshez.
Mit gondolsz a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerinted miért?
Régen maga a műfaj is, egyáltalán a könnyűzene, beatzene, mindegy minek nevezed, újdonság volt, ma már nem az. Hogy milyen a megítélés? Egy példát szeretnék elmondani: nagyon gyakran játszom privát, baráti társaságban egy szál gitáron, csak szórakozásból. Ezenkívül televíziós műsorokban, rádió stúdiókban, sokszor élő adásban is illusztrálom dalokkal mindazt, amiről beszélgetünk. És itt jön a lényeg, hogy mindig rácsodálkoznak, hogy „jé, ezeket a dalokat (már amiket tőlem ismernek) te el tudod játszani, és el is tudod énekelni?” Ebből az következik, hogy azt hiszik, mindenki csak play-back-kel, és élőben nem is tudja eljátszani azt, ami a lemezen van.
Van-e jelölted, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
Nincs jelöltem. Azt se tudom, van-e értelme világsztárnak lenni, ha valaki magyar. Én ennek az országnak, ennek a népnek írok, és adok elő dalokat. Persze bármi megtörténhet.
Mi a véleményed a tehetségkutatókról általában?
Nagyon gyanúsak, és pénz motíváltak. Gyanúsak, mert az az érzésem, hogy a zsűritagok – bármennyire tiszteletre méltó a zenei múltjuk – nem mindig azt a véleményt mondják, amit én mondanék egy-egy produkcióról, de nem tudom: nem hallják, amit én? Egy biztos: nem lennék zsűritag sehol, és remélem, sosem fognak felkérni ilyesmire.
Mi a véleményed a zenei utánpótlásról?
Nehéz ügy, főleg ha a zenei utánpótlást a tehetségkutatók nyerteseiből akarják kiválogatni. Néha megjelennek a semmiből, mindenféle előzmény nélkül nagyon jó produkciók, zenekarok, énekesek, akik a saját bőrükön tapasztalták meg ennek a pályának a viszontagságait. Nem indultak el, és lettek magasba emelve egy televíziós versenyen, majd leejtve, magukra hagyva, alapvető ismeretek nélkül. Ezek az előadók edzettebbek, mint azok, akik a verseny után el is tűnnek, megfelelő támogatás híján.
Mi a véleményed a fesztiválokról?
Legyen belőle minél több. Én főleg a kis települések ilyen rendezvényeit szeretem, ahol együtt van az egész falu, de persze ez nem fesztivál.
Mi a véleményed a zenei klubéletről?
Sokáig csináltam, ha a pubokban való estéről estére muzsikálás klubéletnek számít. Ma már nem csinálnám. A közönség is más lett, és az üzemeltetők is hajlamosak arra, hogy megpróbáljanak aprópénzért megvenni egy-egy produkciót.
Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Nem fog tetszeni amit mondok: a rádióknak hangsúlyozottan magyar zenét kellene játszaniuk, minél többet. Azonkívül a zeneszolgáltatást áfa mentessé kellene tenni. Remélem, ez nem szorul bővebb magyarázatra.
Köszönjük a beszélgetést.
2019. február 13. 05:20