Életképek – Mohikán
Folytatjuk életképek címmel indított önálló sorozatunkat, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész hivatásról.
Mivel foglalkozol éppen?
Jelen pillanatban, csak a MOHIKÁN zenekar dolgaival vagyok elfoglalva. Bőven elég. Én szerzem a dalok nagy részét és a szövegeket teljes egészében én írom. Mindemellett, a manageri feladatok is rám hárulnak, amit szívesen végzek, ha már művelődésszervező diplomám van. Az elmúlt pár évben, kicsit megkopott a kapcsolatrendszerem, ennek folyik a frissítése és helyreállítása. Jó úton járunk. Néha persze, nem kis nehézséget okoz a szervezkedés és az alkotó munka összehangolása. Két különböző tudati síkon zajlik ez a két dolog. Ezek mellett alig várom, hogy megszülessen a kislányom. Készülök az apa szerepre és erősen mérlegelem azokat az értékeket és elveket, amiket majd folyamatosan igyekszem szem előtt tartani és amiket szerintem, egyetlen pillantással keresztül húz majd a kis csaj.
Mik a szakmai terveid a közeljövőre?
A zenekar útjának egyengetése és a dalok szerzése teljesen leköt és nincs is más tervem, mint ezt a lehető legjobban csinálni. Nem vagyok képzett zenész, ösztönösen írom a dallamokat és a szövegeimet is. Volt olyan gondolatom, hogy meglátogatok egy énektanárt, de sokan lebeszéltek erről, mert úgy gondolják, hogy a hangom úgy hiteles, ahogy van és bármilyen manír rossz irányba vihetné. Elhiszem nekik. Egyébként, nem is szeretem az énekes kifejezést. Vannak hatalmas tehetséggel és technikai tudással megáldott énekesek, ezt a megnevezést nekik adom. Én csak tolmácsolni szeretném a MOHIKÁN dalokat és ha ez hiteles és élvezhető, akkor már elértem, amit akartam. Bár, nem kapcsolódik a zenéhez, de ez is szakmai terv: mivel tanulós típus vagyok, ezért, tervezem, hogy újra iskolapadba ülök. Most az addiktológia érdekel, hasznosnak tartanám, ha a szenvedélybetegek segítésében is tudnék ügyködni. Ez egy külön téma.
Új anyag? Koncertek? Szólótervek? Zenekari tervek?
A megalakulásunk évében, 2015-ben jött ki az első, Hova száll a pipából a füst? című lemezünk, majd 2017-ben követte az Indiánugrás című korong. Most éppen a harmadik lemezen dolgozunk, folyik a hangszerelés és a stúdiózás. Az új dalok jórészt már készen állnak, csak fizikai formában kell megvalósítani őket. Köszönjük szépen! Ez lesz a lemez címe. Ennek előfutára a Valaki és az Aki bújt, aki nem című dalok, amik videót is kaptak. Igyekszünk minél többet élőben, és csak élőben játszani, most kerülünk igazából a szervezők látókörébe. Reményeink szerint, a 2020-as év egy vízválasztó lesz a zenekar életében. Szólóterveim nincsenek, zenei értelemben semmiképpen. Isten megadta azt az ajándékot, hogy találkozhattam zenésztársaimmal és egyben barátaimmal, így 2017 óta, ugyanaz az öt ember, Sivák Zsolt, Földes Máté, Paróczai Attila „Tacsi“ és Nagy Gergő alkotja velem együtt a MOHIKÁN legénységét. Ők négyen jelentenek nekem mindent, ami a zenei terveimet illeti. Jó dalokat írni, azokat minél több helyen és minél több embernek eljátszani úgy, hogy közben ne fásuljunk bele sem a munkába, sem egymásba. Ennyi a terv. Közben gondolkodunk, hogy melyik dalból szülessen az új klip.
Szerinted merre tendál a hazai zeneipar?
Pozitív dolog az hogy az ország tele van tehetséges előadókkal, zeneszerzőkkel, szövegírókkal, negatív az, hogy ezeknek túlnyomó többségét sohasem ismerhetjük meg.
Kicsit borúsan látom ezt a dolgot.
Egy - két üdítő kivételtől eltekintve, csak azok a produkciók léteznek, amiket a média az emberek arcába tol, a többiek gerilláskodnak, ahogyan önerőből futja. Nagyon sok produkció van, nagyon felhígult a zenei szakma, a hazai piac méretéhez képest mindenképpen. A kevés, néha több, mondják. De ebben a felütött szakmában is szembetűnő a belterjesség. Ugyanaz az X számú produkció forog a médiában és ezáltal az ingyenes rendezvényeken, amikkel szintén Dunát lehet rekeszteni és amiknek a hatása sokszor jól érezhető a belépős bulik sikerén. Minek venne bárki, legalábbis a többség, jegyet egy produkcióra, ha pár héttel később, kicsit odébb ingyen megnézheti?
Ha nem is azt, de valami más hasonlót, mert néha az sem számít. Amúgy, - és most kimondom - a szervezői szakma is botrányosan elcsúszott. Ennyi kókler és jóhiszemű, de hozzá nem értő ember talán semmilyen más területen nem ügyködik és erősen sántikál a tisztesség is. Mély tiszteletem, a kivételnek.
Milyen pozitív/negatív trendeket tapasztalsz?
Amit mondok, az nagy általánosságban értendő és nem vonatkozik mindenkire, de nekem „egy kaptafa” érzésem van. Sokszor olyan dalok kapják a főszerepet, amiknek, ha felcserélnénk az előadóját, lehet, hogy észre sem venném a különbséget. Az is előfordul, hogy az autóban szól a rádió, dúdolni kezdem egy dal refrénjét és kiderül, hogy az egy másik dal, csak éppen lehetne ugyanaz is. Ez az én szegénységi bizonyítványom. Az is feltűnt, hogy underground zenekarok válnak egyre inkább populárissá, pont ezért elveszítik a lényegüket, az alternatív jelleget. Ami aggasztó, hogy rengeteg a semmitmondó dalszöveg, hiányolom az üzenetet. Igyál, bulizz, táncolj, party van, megcsaltál, de már nem fáj... Persze. Ez is egy üzenet. Miközben nagyon jó dalszövegek születnek, csak nem azokat tolja elénk a média, ezért ezekkel kell folyamatosan szembesülni. De ez részemről nagyon szubjektív álláspont. Én azt vallom és a zenekarral azt képviseljük, hogy a zenének, azon túl, hogy szórakoztat, más, akár komolyabbnak nevezhető funkciója is van, és ezt a szerepet a szövegek képesek betölteni.
Szerinted meg lehet élni ma a zenélésből - te ebből élsz?
Persze, hogy meg lehet! Van egy csomó lagzi! Rossz vicc, bocs. Sokan vannak, akik ebből élnek, nem lehetetlen vállalkozás. Ugyanakkor elszomorító, hogy országosan ismert produkciók milyen árat fizetnek ezért, zenei, emberi és világnézeti szempontból egyaránt. Túl messzire vezetne, ha kifejteném és nem lenne szerencsés, neveket pedig végképp nem akarok mondani. Mi még nem ebből élünk, mindenkinek van civil foglalkozása, de aki csak azért zenél hogy pénzt keressen, az hagyja abba inkább, megalkudni pedig nem akarunk. Csak azt fogjuk csinálni, amit hitelesen tudunk és ezt nem fogja befolyásolni semmilyen trend. Nem írunk majd más szöveget és dallamot, mert az eladhatóbb.
Mennyit keresel egy évben? (csak ha nem sért a kérdés)
Nagyon sokat keresek, de nem túl sokat találok.
Nyilván, nem leszek számszerű, de sokaknál keresek nagyságrendekkel kevesebbet, viszont elég egy rövid séta a városban, nyitott szemmel, hogy lássam azt, akár szerencsés embernek is mondhatom magamat. Sosem akartam gazdag lenni. Elég az, ha minden napra megvan az, amire szükséged van. Ez lenne a természetes, de sokaknak sajnos ez sem adatik meg.
Milyen területről származik több bevétele ma egy hazai zenésznek: koncertből, vagy lemezeladásból, esetleg jogdíjakból?
A koncertek, a jogdíjak és a lemezeladás bevételei szorosan összefüggenek egymással.
Mára már a lemezeladás, azt gondolom, egy Magyarország méretű piacon semmiféle haszonnal nem jár, főleg a zenésznek. A lemezmegjelentetés nálunk is egyfajta régi álom valóra váltása és valamiféle visszavágyódás a hőskorba, pénz nincs belőle, de jó kézbe fogni az anyagot. Ha az országos és vidéki rádiók műsorán hallható vagy (persze ha az országos rádiók műsorán hallható vagy akkor a vidékiekén is), akkor ismertebbé válik a zenéd. Ha ismert vagy, szívesen hívnak fellépni, mert közönséget vonzol be. Szóval ha játszanak a médiában, akkor van jogdíjad, ha ismernek, van koncerted, ami gázsi és jogdíj és így talán el tudsz adni néhány lemezt is. Nincs ebben semmi bonyolult, csak baromi nehéz eljutni idáig.
Régen volt néhány rádiócsatorna, két televízió, később ez bővült, de legalább volt egy darab „a zene tv“ jelenség. Ma már nehéz ezt követni. Azt érzem, hogy talán pont a lehetőségek bővülése miatt kevesebb az esély és a nagy megoldás helyett sok kicsi próbálkozási lehetőség van.
Mit gondolsz a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerinted miért?
Igazából, azért nehéz megválaszolni ezt a kérdést, mert a zenész kifejezés jelenleg mindenkit takar, aki zenével foglalkozik. Valljuk be, ez nagyon tág gyűjtőfogalom, mert jó eséllyel, az az elsőhegedűs, aki hetente Vivaldit játszik valamelyik hangversenyteremben, nem veszi jó néven, ha egy könnyű-zenészhez hasonlítják és a könnyűzenében is vannak kategóriák. Nyilván, egy igényesebb könnyűzenei előadó sem örülne annak, ha valamelyik mulatós sramlihoz hasonlítgatnák, viszont másoknak meg az jelenti az értéket.
Az biztos, hogy a korábbi generációk, főleg a rendszerváltozás előtti időkre gondolok, egy sokkal szellősebb zenei piacon, akkor sem könnyű, de jóval átláthatóbb körülmények között, olyan karriert tudtak megalapozni és kiépíteni és olyan mélyen gyökereznek a köztudatban, a lelkekben, hogy a mai napig hallgatjuk, szeretjük őket, még ha sokan már nem is élnek közülük. Ezeken a zenéken nemzedékek nőttek fel és adják tovább.
Ma már gyökeret verni képtelen produkciók vannak és ez nem az ő hibájuk. Változott a világ, sok minden közhelyessé vált, az emberek ingerküszöbe az egekben van. Többségében, ha meg is történik az áttörés, az tart valameddig, és amikor az egész lecseng, néhány év múlva azon gondolkodsz hogy, ki is játszott azt a dalt, aminek éppen nem jut eszedbe a címe. De itt is vannak szerencsés kivételek. Igen. Ha módomban lenne rá, akkor szívesen visszautaznék a MOHIKÁN zenekarral a hatvanas - hetvenes évekbe, hogy ott és akkor játszhassuk el a dalainkat. Erdős Péter nem szeretne minket.
Van-e jelölted, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
Mennyire utálom ezt a sztár szót! Jelen körülmények között azt gondolom, hogy senkiből.
Nem azért mert híján vagyunk a tehetségnek, hanem azért mert eddig még senki nem vette a fáradtságot, hogy pénzt, kapcsolati tőkét és a szakmai tudást tegyen abba, hogy világsztárt csináljon bármelyik magyar előadóból.
Egy hülye példa: Hollywood egyik legsikeresebb és legismertebb filmproducere magyar volt, még sincs jelenkori, világszerte ismert színészünk, mert a kutya sem foglalkozott ezzel a dologgal. Pedig, lehetett volna, mint ahogyan van a franciáknak, angoloknak, spanyoloknak
osztrákoknak, németeknek, svédeknek, bármilyen eltérő művészi színvonalat is képviseljen pl. Arnold Schwarzenegger és Klaus Maria Brandauer. És ez nem a mi színészeink tehetségét vagy rátermettségét minősíti. Ugyanez igaz a zenei életre. Egyébként (bocsánat mindenkitől), de úgy tűnik, hogy Magyarországon nincs olyan szakember vagy menedzsment, aki elég felkészült és tapasztalt lenne egy világszerte ismert produkció létrehozásához és gondozásához.
Azt sem szabad elfelejteni hogy a magyar könnyűzene összes produkciója, szinte kivétel nélkül, trendkövető. Mindig is az volt. A trendet diktáló országok pedig, akik lakosságuknál fogva eleve lényegesen nagyobb piaccal indulnak, azonnal kitermelik az új trend sztárjait, így mindenki másnak megint megmarad a követő attitűd.
Mi a véleményed a tehetségkutatókról általában?
Szükség van arra, hogy lehetőséget kapjanak az erre indíttatást érzők, hogy megmutathassák magukat a nagyérdeműnek. Ez nem is kérdés. A nagy generáció sok-sok tagja köszönheti ennek az ismertségét, de itt is súlyos arányvesztést érzek, ami a médiának és az egyes médiumok profitorientált, öncélú versengésének köszönhető. Ez ma már rég nem a tehetségkutatásról szól, sosem erről szólt, hanem a nézettségről és az emiatt feltornázott árú reklámidők értékesítéséről.
Kifejezetten kártékonynak találom azt, amikor minden évben két, három, négy olyan műsor kerül képernyőre, ahonnan aztán tucatjával jönnek elő a futószalagon gyártott és rövid szavatosságú előadók, akiket akár áldozatoknak is tekinthetünk, mivel tök jó nézettséget hoznak az adott csatornának, jó kis jogdíjakat termelnek azoknak, akik megírják a dalaikat. Egy darabig nagy a felhajtás, azután ez lecseng és falunapok levitézlett töltelék programjaként végzik.
De amíg megy a szekér, addig elszívják a levegőt mindenki mástól, így a szakma az igazi áldozat, ami a végtelenségig hígul.
Ezzel természetesen nem a tehetségüket vonom kétségbe, csak az arányok nem egészségesek. A mai magyar könnyűzene szereplőinek jelentős részét ilyen vagy olyan ex - csillagok, faktorok, megák és egyebek teszik ki. Azt is tudom és elismerem, hogy vannak olyan előadók, akik pont ilyen tehetségkutató műsorokban tűntek fel és szegényebb lenne nélkülük a magyar zenei élet. Őket viszont egy kezemen meg tudnám számolni.
Mi a véleményed a zenei utánpótlásról?
Mi egy nagyon tehetséges ország vagyunk, zenében és sok minden másban is, ami nem foci. Azt hiszem, már amennyire ezt átlátom, nagyon jó az iskolarendszerű zeneoktatás és egyre több, iskolarendszeren kívüli képzés, könnyűzenei műhely működik, ami biztosan jót tesz a szakmának. Nagyon szurkolok a fiataloknak és nem irigylem őket, mert a köztudatban „tücsökéletnek” tartott zenei szakma, korántsem olyan egyszerű és könnyű kenyér, mint azt sokan hiszik. Ugyanakkor, a képzett zenészek mellé kellenek olyanok, akik tartalommal töltik meg a muzsikát és újra szóbeli értékkel vértezik fel a hangokat. Ők nem feltétlenül zenészek, de a szövegek, versek megalkotói legalább annyit hozzá tesznek egy jó dal sikeréhez, mint az, aki megkomponálta. Arról se feledkezzünk meg, hogy legtöbbször a zenész ki van szolgáltatva egy másik szakmai rétegnek is: azoknak, akik ahhoz értenek, hogy az ügyeit intézzék. Itt talán a leggyengébb az utánpótlás, mert azt tapasztalom, hogy egyre kevesebb a jó szakember, aki bír azzal a szakmai tudással, elhivatottsággal és (sajnos ki kell mondani) emberi és szakmai morális értékekkel, amikre szükség lenne.
Mi a véleményed a fesztiválokról?
Szeretünk fesztiválokon játszani és keressük is a lehetőségeket. Én kifejezetten élvezem a koncert előtti vagy utáni „tapasztalatszerző” bóklászást. A fesztivál közönség is egy sokkal felspanoltabb társaság. Az ilyen rendezvényeknek mindig más a hangulata, pezsgése, a maga bolondokházával és káoszával. Az induláskor azt láttuk, hogy nagyon nehéz, bizonyos helyekre szinte lehetetlen bekerülni, mivel nem vagy elég ismert, és mivel nem kapsz lehetőséget megmutatni magadat, így nem is leszel az. Ezzel a kör bezárult. Hála Istennek, megtörtük a jeget, ez egyre inkább oldódik és egyre több fesztiválon játszunk.
Mi a véleményed a zenei klubéletről?
Azt gondolom, hogy teljesen jól működik és szükség van rá. Jó dolog az is, hogy ennek megsegítésére pályázatok is születnek, azt meg csak remélni lehet, hogy a pénz is oda kerül, ahova papír szerint kerülnie kell. Őszintén bevallva, mi eddig ebből valahogyan kimaradtunk. Szinte azonnal nagyszínpadokon, nagyobb szabású rendezvényeken találtuk magunkat és nem számottevő a klub koncetjeink száma, azokat viszont nagyon élveztük. Szeretünk klubozni és tervezzük is, hogy több energiát teszünk ebbe a vonalba. Sokkal emberközelibb, teljesen más az atmoszférája, mint a nagyobb koncerteknek. Másképpen viselkedik a közönség és ezáltal mi is. Sokkal kötetlenebb az egész, olyan házibulis.
Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
A közönség. Mindig a közönség a döntő, a végső zsűri. Zenészre addig van szükség, amíg van zenehallgató ember és ne legyünk álszentek: amíg van, aki fizessen azért, amit a zenész megteremt. Magunknak is tudunk muzsikálni, de a motiváció, mindig az, hogy eljussunk a közönséghez. Ez pedig már a szociológia vizeire vezet. Mennyire hallgatnak az emberek zenét? Van-e rá idejük, igényük? Mennyire épül be az életükbe, akár a szülői példán keresztül, a koncertlátogatás? Hajlandóak-e áldozni arra, hogy lemezvásárlással támogassák a kedvenceiket, vagy gyorsan leszedik innen-onnan? Messzire vezet ez a téma. Az, hogy a zenei szakma állami támogatást kap, különböző pályázatok formájában, szintén pozitív dolog, egészen addig, amíg nem kell olyan feltételeknek megfelelni, amik esetleg már túlmutatnak magán, a zenén.
Köszönjük a beszélgetést.
2020. április 24. 16:10