Életképek - Andorai Péter and The Graceband
Folytatjuk életképek címmel indított önálló sorozatunkat, melyben ugyanazon kérdéseket tesszük fel számos hazai művésznek azt remélve, hogy a válaszaikból (önállóan és összességükben is) egyedülálló kép rajzolódik majd a hazai zenei életről és a zenész hivatásról.
Mivel foglalkozol éppen?
Ivancsics Ilona Színtársaival próbáljuk a Kék madár című mesejátékot, szeptember végén lesz a bemutató. Ezenkívül egy készülő játékfilmet forgatok, aminek Tíz perc múlva három a címe, és egy rejtélyes festményről és festőnőről szól, Tihanyban és Budapesten forgatunk, a jövő év elején lesz látható. Az Andorai Péter and the Graceband Elvis-tribute pedig nagy erőkkel próbál, hogy még erősebb produkció szülessen meg az ősszel. És készülünk ismét Szlovéniába jövő tavasszal.
Mik a szakmai terveid a közeljövőre?
Szeretnék többet dolgozni színházban, de leginkább filmben, valamint a zenekarom műsorát szeretném a lehető legjobbra csiszolni, hogy egy energikus, felvillanyozó zenei és vizuális élmény jöhessen létre, ami Elvis energiáját és zenéjét viszi tovább.
Új anyag? Koncertek? Szólótervek? Zenekari tervek?
Előző kérdésben benne van, a stúdió anyagunkat szeretném véglegesíteni, az élő műsort még jobban kidolgozni és megvalósítani. Jelenleg keresem azt a vokalista-lányt, aki az igazi, déli gospel világában is jártas.
Szerinted merre tendál a hazai zeneipar?
Nehéz kérdés, és nem is én vagyok a legkompetensebb a kérdésben, mert egy másik síkon és más koncepcióval működünk, mint a mainstream világ. Szerintem itthon mindig az a helyzet, hogy egy vagy két stílus és zenei világ nagyon megy és mindent eláraszt, a többi meg média és megfelelő menedzselés hiányában csak próbálja megtalálni a helyét és a megnyilvánulás lehetőségét. Itthon sokszor a közönség ízlése és a sokféle produkció nem igazán találja meg egymást, vagy csak kis közönséget vonz, pedig rengeteg tehetséges zenész és művész van nálunk. De ez egy hosszabb és kifejtősebb kérdés, ezért most egyszerűsítettem.
Milyen pozitív/negatív trendeket tapasztalsz?
Ez sem egy rövid kérdés, nem osztanám most ketté, de fontosnak tartom, hogy a magyar emberek minél több és sokszínűbb zenei világgal találkozhassanak közvetlenül, ezt szeretnénk mi is elérni Elvisszel, hogy színesítsük a zenei ízlést, és megismertessünk minél több hallgatót egy olyan zenével, ami nem ömlik egész nap a médiából. Ma teljesen más miatt lesz érdekes egy produkció, mint régen. Akkor muszáj volt hozzá jó zenét írni. Ma nem ez számít elsősorban, hanem hogy egy életérzést, egy attitűdöt fejezzen ki az adott termék. Régen a rock and roll is ezt a szerepet töltötte be, csak ma már szerintem túlságosan dörzsölt és tudatos lett az ipar, nehéz találni valódi eredetiséget, sok megcsinált ember van, és sajnos sokan elhiszik, amit a szájukba rágnak. Ma leginkább a tudatra hatnak a zenék, és nem a lélekre. Ezt az aránytalanságot találom az egyik legnagyobb problémának.
Szerinted meg lehet élni ma a zenélésből - te ebből élsz?
Sokmindentől függ, nem is feltétlenül az ismertségen múlik, mert több neves zenész is anyagi problémákkal küzd, hanem hogy éppen az aktuális trend hullámára fel tud-e valaki ülni, és ott meddig és hogyan képes fennmaradni. És nem is a zenei képzettségen múlik, hanem itt több tényezőnek kell együttállnia. Akik még mindig a legjobb helyzetben vannak, azok a legnagyobb nevek, akik már évtizedek alatt bizonyítottak, és nem kell nekik reklám, mert mindenki ismeri a dalaikat. Ők az örök egyéniségek, és talán nem is lesznek már ilyenek. A nagy korszakban tényleg maradandó zenék születtek, akik mindenkivel mélyen rezonálnak, és talán ez az egyetlen biztos dolog, ami a sikert garantálhatja. De ma már egyre nehezebb örök dalokat írni, mert már lassan mindent megírtak, amit lehetséges. Szóval szerintem ma jobb, ha valaki vagy nagyon elszánt és mindent megtanul, ami csak a zeneiparral és a zenével kapcsolatos, mert azon belül több lábon tud állni, vagy csináljon valamit, amivel jól keres, és akkor hobbiból, élvezetből tud zenélni, nem a megélhetésért. Csak hát ez is olyan, hogy elméletben működik, a valóságban nem mindig.
Milyen területről származik több bevétele ma egy hazai zenésznek: koncertből, vagy lemezeladásból, esetleg jogdíjakból?
Ma leginkább a koncertekből, kivéve, ha valakinek rendszeresen és több dalát is játsszák a rádiók.
Mit gondolsz a zenészek hazai megítéléséről? Régen jobb volt a helyzet? Ha igen, szerinted miért?
Régen nem volt ennyire komplikált és sokrétű a zeneipar. Teljesen átalakult az az út, hogy valaki hogyan juthat el addig, hogy saját dala vagy akár lemeze lehessen. Ma egyrészt nagyon sok szűrőn kell átjutni, ugyanakkor a tehetségkutatók által le is egyszerűsödött, de ez nem biztos, hogy a zenei minőség előnyére válik. A pillanatnyi sikerek és aktuális tehetségek villámgyorsan eltűnnek a süllyesztőben, mert ilyen mennyiségű sztárt nem termelhet ki ez a kis ország. Ma szinte mindenki sztár, celeb, énekes akar lenni, és ez mindenképpen a minőség rovására megy. Régen nem a sztárság és a kirakat vonzotta a nagy tehetségeket, hanem hogy valami maradandót alkossanak, és ebben is több lélek volt, és kevesebb hideg tudatosság. Megintcsak ezt az aránytalanságot tudom felhozni ezzel kapcsolatban is. Ma sokszor más motiválja azt, aki zenélni és előadni akar, mint harminc vagy akár negyven éve.
Van-e jelölted, hogy kiből lehet/lehet-e egyáltalán valakiből magyar világsztár?
Az eddigi tapasztalatok alapján még a legígéretesebb tehetségeknek sem könnyű egy kontinensnyi giga méretű zeneiparba bekerülni. Mindenki Amerikáról álmodik, de ott kint nagyon elveszettnek tudja érezni magát az ember, ha nem anyanyelvi szinten beszéli a nyelvet. És az egész életérzés, mentalitás és a tempó annyira más, hogy azt nagyon nehéz az itthoni világgal összeegyeztetni. Ha bárkiből is lesz világsztár Magyarországról, az valami olyan produkcióval kell megtörténjen, ami nagyon különleges, és a világ többi része és kultúrája is tud vele azonosulni. Nehéz ezt megtalálni… Vagy olyan univerzális nyelven kell kitörni, mint a zene (hangszeres vagy zeneszerzés), vagy filmrendezés, operatőr, stb.. színészekkel szintén a nyelvi akadályok az elsők, amit lehetetlen megkerülni. De remélem, hogy lesz valamikor áttörés, csak nem kell görcsösen akarni sem. Ha nem lesz magyar világsztár, attól még lehet egészséges önbecsülésünk. De külföldön nagyon befogadók és nyitottak mindenféle zenére. Itthon néha beszűkülést érzékelek, és azt, hogy bizonyos zenék iránt teljesen érdektelenek az emberek, mivel nem ismerik, nem találkoznak vele mindennap a médiában. Ezt a fajta nyitottságot és érdeklődést hiányolom sokszor.
Mi a véleményed a tehetségkutatókról általában?
Már egészen másról szól, mint a kezdetekkor. Ma futószalagon gyártják az aktuális termékeket, akiket a következő szériáig el lehet adni falunapokra vagy nyári fesztiválokra, azután jönnek a következők. Kevesen tudnak a műsor után is érdekesek maradni.
Mi a véleményed a zenei utánpótlásról?
Nem tudok rá valós választ adni, de az biztos, hogy nagyon tehetséges fiatalok vannak itthon, akiknek teret kell biztosítani, hogy bemutatkozhassanak. És nem csak tehetségkutatókban.
Mi a véleményed a fesztiválokról?
Erősek vagyunk fesztiválokban, de ezt sem lehet pár mondatban összefoglalni. Előnye, hogy egy helyszínen, rövid időn belül rengeteg zenei produkció látható, és így a zenekarok is könnyebben nagyobb közönség elé kerülhetnek. Talán aki önmagában nem vonzana olyan nagy számú közönséget, az egy fesztiválon nagyobb eséllyel lesz ismert. De ez is egy több tényezős kérdés, és nem férne ki a válasz.
Mi a véleményed a zenei klubéletről?
Itthon már több komoly színvonalú klub és zárt koncerthelyszín található, amelyek a kisebb és a nagyobb közönség befogadására is alkalmasak. Több kellene, hogy többféle stílus képviselői is méltó helyen és körülmények között játszhassanak. De örömmel látom, hogy az utóbbi években egyre több helyen van élőzene, és ennek teret is biztosítanak.
Szerinted mi lendíthetne a legnagyobbat a hazai könnyűzenei életen?
Nagyon sok pénz… de ez csak egy vicc. Nehéz kérdés, mert nagyon sokféle ízlés és érdek találkozik ezen a területen. Ez sokszor magától alakul és formálódik külső beavatkozás nélkül, de mindig jól jön valami váratlan irány vagy elképzelés, ami felkavarja a megszokott állóvizet. És nem a polgárpukkasztásra gondolok, mert ma már az sem menő, hanem valami szokatlanra, ami jelenleg nincs az arcunkba tolva. De itt sem tudok többet mondani, mert ehhez is több hely kellene. Lényegében az sokat változtatna, ha a hideg, racionális döntések helyett sokszor az érzelmi intelligencia kerekedne felül, és ismét több lélekből szóló zene kerülne a felszínre. Szerencsére születnek még ilyenek.
Köszönjük a beszélgetést.
2020. szeptember 11. 04:59