Elefánt/Szendrői Csaba: Barrakúda az akváriumban
Én vallom, hogy nyitott szemmel/füllel kell járni a világban és nem csak a megszokott kedvencekhez ragaszkodni, mert akkor lemaradunk sok érdekes dologról. Most például egy rádióinterjúm és egy miskolci koncert kapcsán akadtam bele az Elefántba, akiket eddig leginkább csak névről ismertem. Nem az én világom ez a vonal, de a dalok meghallgatásakor be kellett látnom, hogy ezek a srácok a saját műfajukban nagyon színvonalas, érdekes, tartalmas dalokat hoztak össze. Szóval, Szendrői Csabával nekiláttunk az eset boncolgatásának.
Kezdjük rögtön egy friss hírrel, hogy a Akkezdet Phiaival készült egy feldolgozás a Tiszavirág című dalból, melyben te is közreműködsz. Hogy jött ez, ki keresett kit? Itt hozzátenném, hogy emlékeim szerint valamikor Mick Jagger nyilatkozta azt kölyökkorában, hogy ő nem akar tiszteletreméltóvá válni. Ti hogy álltok ezzel?
Ez egy érdekes dolog, konkrétan a Szerelem Tiszavirág egy Amorf Ördögök dal, és igazából én csak közreműködten a Mr. akusztikban a Akkezdet Phiaival, tehát nem minket dolgoztak fel a srácok, de ez így nekem még inkább megtisztelő. A tiszteletreméltóság szerintem sosem megvetendő, csomó olyan érték van, amire érdemes figyelni, az ilyen események felhívják az ilyesmire a figyelmet. Ha az embert tisztelik, az jó, főleg, ha szakmán belül megtisztelik mondjuk azzal, hogy felkérik egy ilyen dologra. Ez mindenkinek fontos, nekem mindenképp!
Fiatal zenekar létetekre elég jó fesztiválpozíciókat tudtok elérni, illetve olyan helyekre hívnak meg, ami gyakorlatilag már a magyar élmezőnynek szól, annak van fönntartva. Mikor éreztétek ezt, hogy már ilyen státuszban van a zenekar?
Hm, ez egy jó kérdés. Azt hiszem, hogy talán idén volt egy ilyen nagy előrelépés, amikor a Fishing on Orfün nagyszínpadot kaptunk, nagyon jó időben, szombaton. Bár, ugye pont szerencsétlen volt kicsit a dolog, mert elmosta a vihar a fellépést. Teljesen indoklatlan módon ott volt egy hatalmas vihar, ami miatt a koncertünk háromnegyede után le kellett fújni a műsort. Ez egy kicsit rosszul jött ki, mert hatalmas volt a buli, meg nagyon nagy volt a hangulat. Azt hiszem, ez évről-évre fejlődik, nem tudnám megmondani, hogy melyik az a konkrét pont, amikor azt éreztem, hogy innentől kezdve gyakorlatilag fesztiválzenekar vagyunk. Viszonylag az elejétől kezdve már ott tudtunk lenni a fesztiválokon, nyilván a színpad mérete, meg az időpont folyamatosan fejlődik, úgyhogy ez egy ilyen szép folyamat, egy természetesen módon felfelé ívelő dolog.
Ehhez kapcsolódik a következő kérdés is, ahogy mondod, gyakorlatilag a kezdetektől aránylag jó pozíciókba vagytok. Érdekes, különleges színfoltja vagytok a hazai zenei életnek és úgy tűnik, mint hogyha a zenekar történetében nem volnának akadályok, nehézségek. Ezt te belülről hogy látod?
Abszolút stimmel a meglátás! Ez egy ilyen nagyon karmatikus valami vagy sorsszerű dolog, nem is tudom, hogy melyik a jobb kifejezés. Az első pillanattól kezdve egy nagyon gördülékeny csapatban vagyunk, gyakorlatilag tényleg úgy élünk, mintha egy család lennénk. Ez általában közhely, én se szeretem hallani, de azt hiszem, ránk tényleg igaz, hogy nagyon jó barátaim a srácok a zenekarban és azt hiszem, hogy ennél nagyobb áldás az életemben nem is lehet. Nagyon ritka egyébként az, amikor öt ember úgy tud együtt dolgozni, hogy abban nincs semmiféle erőltetett kompromisszum. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell időnként a saját egónkból leadni, de ez így természetes.
Mázlisták vagytok.
Egyébként tényleg! Elég sokszor hálát adok azért, hogy ez így van. Azt hiszem, hogy aki kintről látja, annak feltűnik és ezt meg is szokták jegyezni, hogy látszik a színpadon is, hogy jól érezzük magunkat egymással és azért működik a dolog ilyen jól. Ha az energiák működnek a zenekaron belül, akkor az kifelé is érződik. Szerintem ez lehet a mi kis titkunk. Nálunk ez valahogy jobban működik, mint a legtöbb zenekarnál. Sok olyan banda van, ahol session zenészek vannak, sokszor nem olyan zenét, nem olyan emberekkel játszanak, amit, vagy akikkel igazán szeretnének, az teljesen más műfaj…
Nézzük azt, hogy gyakorlatilag az alterock kategóriába be lehet titeket gyömöszölni - stíluselemek, előadás stb. alapján-, viszont ti jóval sokszínűbbek vagytok, többrétegűbb a zenétek, mondanivalóban viszont tényleg ilyen alterock vonalat visztek. Mivel tudtok ti többet? Mert valljuk be, például a kezdeti Kispál kicsit szertelen volt zeneileg. Én erről már Lovassyval is beszéltem, hogy mennyit tudtak fejlődni az idők során zeneileg… Érted, mire gondolok?
Persze!
Mintha ti jóval tudatosabban tudnátok élni a zenei eszközökkel, de nem akarom én ezt magyarázni...
Jóval tudatosabban akarunk nem tudatosak lenni olyan szempontból, hogy nem határozzuk meg egyáltalán, hogy mi az a zenei stílus, amit csinálunk. A zenéink között van, ami punk, főleg a most írt újabbak között. Éppen írjuk a lemezünket és most vannak ilyen elektro-punk alapúak és techno-szerű dolgok is, de a sanzontól a jazzen keresztül igazából a doom metálos hangzásig gyakorlatilag minden előfordul, amit éppen szeretünk, vagy ami éppen jól esik. Ez is egy kiváltságos dolog egyébként, mert egyrészt nem unjuk meg magunkat, meg nem unjuk meg a dalainkat, mert egy koncerten belül is van legalább 10 fajta teljesen különböző hangulat és hál’Istennek ettől függetlenül vagy mindemellett azt mondja, aki mondjuk zenei kritikus - vagy a közönség-, hogy mindeközben van valami olyan átfogó hangzás, amit sikerült megtalálnunk. Azt hiszem, ez megint csak egy ilyen nagyon szerencsés dolog, hogy nem kellett azért erőlködni, hogy ez alternatív vonal - igazából minden alternatív zene-, amit nehéz bekategorizálni, tehát ami nem annyira súlyos, hogy rockzenének lehessen nevezni. Az mondjuk onnantól kezdve valószínűleg az alternatív kategóriába fog belekerülni, mert nem nagyon van más opció. Mi erre szoktuk mondani, hogy filmzenéket írunk nem létező filmekhez. Ezzel gyakorlatilag kikerüljük az összes olyan kérdést, hogy: milyen zenét játszotok... Olyat, amilyen hangulatot szeretnénk megfogalmazni...
A szövegvilágban nyilván azért van meg ez a különlegesség, mert én, mint szövegíró, inkább gondolkodom versként a szövegekről. Ez meg nyilvánvalóan magában hordozza azt a jelleget, bölcsész attitűdöt… Nem tudom, jó-e kimondani, de azért van ebben egy ilyen dolog, hogy a költészet az mégiscsak egy olyan rétegnek szól, aki ezt képes érteni és szeretni, vagy legalábbis érdeklődik iránta. Úgyhogy ez is meghatározza egy kicsit a dolgokat.
Bennem fölmerült az is - titeket hallgatva-, hogy nem egyszerű ez a szövegvilág, komoly és értelmes mondanivalóval bír.
Örülök, ha így érzed!
Nem hízelegni akartam, egy szemétláda vagyok egyébként, mint kritikus!
Helyes, helyes! Ezzel jobban tudok kezdeni bármit, mint mikor valaki hízelgő.
Koncerten, egy odatévedő embert - mondjuk, aki még nem full részeg, hanem még észnél van- mennyire tudtok megragadni első hallásra? Tehát, hogyha valaki újként szembesül ott a koncertszínpad előtt veletek. Vannak-e ilyen visszajelzések?
Abszolút. Hál’Istennek ebből a szempontból megint csak kimagasló az, amit mi így visszacsatolásként kapunk. Tehát effektíve mindenki azt mondja, és mi is azt gondoljuk, hogy egyelőre jobbak vagyunk élőben, mint a megjelent lemezeken. Persze, ez nézőpont kérdése, vagy, hogy kinek milyen a személyes ízlése-elvárása a dolgokhoz. Én például nem kifejezetten szeretem a felvételeinket, miközben egyébként lemezt felvenni szeretek talán a legjobban. De a végeredmény eddig túl steril lett mindig. Nyilván, a koncerteken ez egy ilyen lélegző valamivé válik. Kitalálva a program, az intrótól az outróig, és a kettő között van egy dramaturgia. Minden dal különböző hangulatú, egy kicsit én is mindig megváltozom mindegyiknél. Nyilván, mondjuk ezt egy lemezen nehezebb elérni, vagy csak még nem voltuk- vagyunk elég jók hozzá, de lemezről lemezre egyre jobb az eredmény. A mostaninál például kifejezett elvárásunk már az, hogy legyen mocskos, és legyen olyan, ahol szakítunk a hagyományokkal.
Igen, lemezen ilyen sokszínűséget hangzásban, keverésben, egyebekben azért nehéz produkálni.
Igen, de ez az izgi, hogy igazából az nagyon fontos nekünk, hogy amit csinálunk, az számunkra is izgalmas legyen, tehát ahogy mindannyian fejlődünk zenén belül is. Tényleg az a fajta zenekar vagyunk, amelyik rengeteget próbál. Most, hogy írjuk az új lemezt, van, hogy heti három próbánk van és akkor még a stúdiózásról nem beszéltem, meg a koncertekről! Mi még akkor is eljátsszuk-elpróbáljuk a számokat, amikor egyébként már nem kéne, mert már jól mennek… Azért arra nagyon figyelünk, hogy legyen mindig annyira érdekes, hogy, ha hatodszorra hallgatod meg, akkor is találj benne valamit, amit addig nem vettél észre. Minél több rétegű egy zene, annál maradandóbb, vagy annál időtállóbb, úgyhogy mi igyekszünk ebbe az irányba haladni.
Fontos, hogy az ember a dal 39. előadásakor is élvezze a saját zenéjét. Emlegetted a lemezt, a jövő évi lemez készültét, új dalokat. Merre irányulnak most ezek? Amiket eddig megalkottatok. Mit tudsz róla elmondani?
Hát, erről nehéz úgy beszélnem, hogy ne lőjek le a poénokat. Igazából koncepció lemezt készítünk. Ezt mostmár tudjuk, ehhez felvettük az első single-t, amihez készülni fog hamarosan egy videoklip is, az a címe, hogy Madarak. Az album tematikája pedig igazából az emberi ösztönök és az ilyen elfojtott dolgok bemutatására irányul, amik előbb-utóbb valahogy előtörnek. Az emberben lévő állat különböző megnyilvánulásai - most nem kell csak nagyon szélsőséges témákra gondolni, de azért van ennek egy pszichológiai háttere, aminek a boncolgatása a dolgunk ezen a lemezben - vagy legalábbis én ezt találtam ki és ez alapján haladunk most.
Mostanában, a klubkoncerteken lesz már új dal?
Nem vagyok benne biztos, hogy merjük majd játszani az új dalokat. Az van, hogy így kacérkodtunk a gondolattal, de aztán végül is abban maradunk, hogy amíg a single nem jön ki, addig nem kéne nekünk ezt egyelőre játszani. Bár szívünk szerint egyébként már játszanánk, csak hát ebben van egy olyan dolog is, hogy ugye a meglepetés ereje, meg az, hogy várjunk ki! Ez olyan, minthogy az ember nem bontja ki a karácsonyi ajándékát karácsony előtt. Így gondolkodtunk ebben a témában.
Van, aki kibontja...
Igen-igen, ilyen nekünk is van. Meg egyébként, hogyha nem pont ez a dal lenne, hanem mondjuk, lenne 4 másik teljesen kész számunk, ami nincs, akkor valószínűleg elővennénk valami olyat, ami kevésbé fontos - management szempontjából mondjuk.
A lemezt megelőzően a dalok születésekor ti mindegyikről készítetek egy demo verziót, tehát ilyen előtanulmány jelleggel dolgoztok stúdióban vagy házi stúdióban?
Hát, azért ugye ennek van egy anyagi része. Bárcsak megtehetnénk azt, hogy minden dalhoz csinálunk egy ilyen demo verziót a stúdióban! Inkább az van, hogy próbatermi keretek közt próbáljuk megoldani, de most hál’ Istennek, már vagyunk azon a szinten, hogy vannak olyan lehetőségeink, hogy azért felvettünk egy-két dalt, ami még nem végleges. Leszámítva ugye a single-t, amit csak azért vettünk fel, hogy halljuk, hogy mi az, amin még változtatni kell. Nyilván az ember, ha benne van és csinálja éppen, akkor is nagyrészt észreveszi ezeket, de teljesen más így kívülről hallani valamit egy jóminőségű felvételnél, ahol minden klappol. Úgyhogy egyelőre még csak egy pár dalt demóztunk fel, aztán majd reméljük, lesz olyan, hogy az egész lemezt! Így is igazából négy nap egy stúdiózás, két dal vonatkozásában. Mi mindent élőben játszunk fel, ráadásul most már szalagra dolgozunk. Már ezzel is szívatjuk magunkat, törekszünk rá, hogy minél analógabb legyen. Így próbálunk szakítani minél inkább a digitális világ azon részével, ami sterillé tud tenni egy felvételt. Most ez van, és egyébként nagyon izgalmas is így dolgozni. Én mindig mondogattam, hogy nem mindig szerettem a dalaink hangzását. Pont amiatt, hogy a vége - a masterelés- után mindig túl steril lett. Most azt érzem, hogy végre olyannak hallom a felvételt, amilyennek szeretném vagy elképzeltem. Hát, valószínűleg az analóg technika hiányzott, nincs mese, még mindig a bakelit a legjobb! Bár mondjuk, ugyebár most nem bakelit, hanem szalag, de mindig a bakelit a legveszteségmentesebb formátum, úgyhogy ezt még nem tudta utánozni semmi. Az anyag, az anyag!
Ti most kijöttök majd bakeliten az új lemezzel, ha már analóg a rögzítés?
Az a helyzet, hogy még azon is gondolkodunk, hogy egyáltalán lemezzel érdemes-e kijönni manapság. A bakelit lemez az inkább ilyen szívügy szerintem. Amelyik zenekar lemeze megjelenik így, az inkább azt gondolja, hogy ez egy jó dolog, mert kuriózum. Mi is valószínűleg így fogunk járni, hogy fogunk belőle csinálni egy limitált mennyiséget, de azt nem hiszem, hogy nagy tételben érdemes. Bár egyébként a franc tudja! Most már van ennek is egy ilyen újraéledése, reneszánszát éli a bakelithallgatás. Nekem még mondjuk nincs itthon, de mostmár ezek után én is gondolkodom, hogy kéne - úgyhogy benne van a pakliban. Még nem döntöttük el, legyenek meg a felvételek először!
Nekem egy éve elszakadt az ékszíjam, úgyhogy azt várjátok meg, amíg kicserélem! És csak utána adjatok ki bakelitet!
Ezt a szöveget még ebben a kontextusban nem hallottam, de értem…
Mi a dalszerzés metodikája nálatok? Azt lehetett tudni, hogy eddig Tóth András szerzőtársaddal írtátok a legtöbb dalt, főleg az elején.
Így van.
Mennyire részesei már a többiek a dalírásnak?
Igazából, olyan szempontból mindig is részesei voltak, hogy nyilván egy gitár-ének dolgot hangszerelni az nem egyszerű feladat. Az nem működik, hogy leülünk egy kottafüzet mellé és akkor András leír mindent mindenki helyett. Az van, hogy ahhoz, hogy lélegezzen ez az egész, kell, hogy mindenki beletegye azt, amit erről a dalról gondol, aztán így idomulgatunk szépen egymáshoz. Mindig van valaki, akinek nem tetszik, ezért van az, hogy adott esetekben hetekig dolgozunk egy-egy dalon, amíg mindenki azt mondja, hogy: na, most oké! Úgyhogy az elejétől kezdve ez így megvan, inkább alapanyagokat hozunk mi ketten többet. Meg az szokott lenni ugye a kérdés, hogy a szöveg születik-e előbb, vagy a zene...
Én ezt nem kérdezem!
Már majdnem elkezdtem mondani.
Jó, mondd el, ha már így belementél!
Dehogyis, nem fontos... Egyre inkább az a tendencia, hogy a zene készül el hamarabb. Ez mostanában leginkább nekem az elvárásom. Jobban tudok úgy gondolkodni, hogyha a zene már ad valamiféle alapot. De ez sem igaz feltétlenül, ezt se lehet ráhúzni minden helyzetre.
Andrissal ti már Szombathelyen is gyakorlatilag egy duót alkottatok vagy valami zenei közösséget. A Szombathelyről Pestre költözéseteket mennyire motiválta egy zenei lét, egy zenekari lét, egy pesti közeg?
Gyakorlatilag semmi másért nem lettem volna hajlandó Budapestre költözni, csak ezért. Én falusi csávó vagyok, úgyhogy nekem, az erdő utáni kis falucskámból Budapestre… Azt úgy nem is tudom mihez hasonlítani, mint egy barrakúdának az óceán után az akvárium - körülbelül. Érdekes módon annyira tartottam ettől, de belecsöppentem abba a társaságba, abba a közegbe, amiben a mai napig létezem, és nem volt egy pillanat sem, amikor ezt megbántam volna, vagy, hogy azt érezzem, nem így kell lennie. Most meg furcsa hazamenni. Egyébként érdekes, hogy ez mindig úgy alakul, mintha nyaralni mennék. Most is megyek haza valószínűleg a hétvégén és tök jó, hogy mindig úgy gondolok rá, hogy megyek haza nyaralni. Ott sok az oxigén, sok a fény. Minden jó, de azért öt nap után már hiányzik az, hogy ott legyek, ahol tudom, hogy mi a dolgom.
Köszönöm a beszélgetést!
PAYA
2016. november 27. 14:37