Egy színpadon a Djabe, Steve Hackett és Gulli Briem
Mondhatni, hogy a világzenét jazz-fúziós és progresszív alapokra helyező Djabe zenekar és Steve Hackett együttműködése évtizedes hagyományokra tekint vissza, ám ez nem jelenti azt, hogy a felek közötti újabb kooperációk ne mennének eseményszámba. Égerházi Attiláék és a Genesis legendás gitárosának idei közös közép-európai turnéja június másodikán, azaz ma indul Debrecenben, a körútnak pedig külön pikantériát ad, hogy a dobszerelés mögött ezúttal az izlandi Mezzoforte zenekar kiválósága, Gulli Briem foglal majd helyet. A turné kapcsán beszélgettünk Steve-vel és Attilával.
Emlékeztek még, hogyan indult az együttműködésetek?
Steve Hackett: Hogyne. Úgy 17 évvel ezelőtt ismerkedtem meg a zenekarral, amikor is Attila eljött Angliába, hogy videót készítsen egy fellépésről, ahol a testvéremmel, Johnnal játszottunk egy darabot a Sati albumomról. Így kezdődött a kapcsolatunk…
Égerházi Attila: Az ismeretségünk az én szempontomból nehezebben körülhatárolható, hiszen úgy 1976 óta Genesis-rajongó vagyok. Sokáig követtem a zenekart, majd Steve pályáját, aztán egy időre eltűnt a szemem elől, és csak az internetkorszak beköszöntekor, a kilencvenes években fedeztem fel újra. Ekkorra már levált a multikról és saját kiadót működtetett. Ennek persze az volt az ára, hogy a lemezeit nehezen lehetett beszerezni, szinte csak a weboldalán keresztül volt rá mód. Mivel abban az időben már a mi kiadónk is működött, kapcsolatba léptem vele, és megkérdeztem, hogy mi lenne, ha képviseletet biztosítanánk Magyarországon számukra. A kezdeményezés nyitott fülekre talált, így megindulhatott a forgalmazás. Idővel kezdett szorosabbá válni a kapcsolatunk, találkoztunk személyesen, készítettem vele interjút, aztán egyszer csak leraktam az asztalára a Djabe albumait. Megnézegette, meghallgatgatta őket, és akkor ennyiben is maradtunk. Később szerveztem számára koncerteket, amiből intenzívebb munkakapcsolat alakult ki, majd 2002-ben feltettem a kérdést, hogy játszana-e a lemezünkön? Roppant stílusos volt, mert Karácsony este hívott fel, hogy szívesen megcsinálja. Mondanom sem kell, egy fillért sem kért érte…
Mi a legizgalmasabb ebben az együttműködésben?
Steve: Imádom azt a fajta szabadságot, ami árad a közös zenéléseinkből. A Djabe egy roppant innovatív hozzáállású csapat, és ez alapjában határozza meg az együttműködés jellegét.
Attila: Számunkra egyfelől az a legizgalmasabb, hogy egy ilyen különleges tehetség, egy ennyire sajátos világgal rendelkező zenész beszáll az általunk teremtett világba, másrészt az, hogy belülről tapasztalhatjuk meg azt az élményt, amikor egy Genesis-nóta megszólal Steve-vel a gitáron, és többezer ember egyszerre őrül meg. A Djabe zenekar önmagában még nem tart itt.
Steve, zenészként más hozzáállást igényel ez a kooperáció, mint amikor a saját dolgaidat csinálod?
Steve: Abszolút mértékben, hiszen a Djabe szabad stílusából fakadóan itt jóval improvizatívabb irányból közelítjük a zenélést, mint általában teszem.
Az aktuális koncertprogram mely részei jelentik a legnagyobb kihívást számotokra?
Steve: Mindenképpen a Djabe szerzeményei, mert teljesen más felfogásban íródtak, mint a saját műveim. Rendkívüli módon élvezem ezt a fajta kihívást, mert ezáltal feszegethetem a képességeim és a kreativitásom határait.
A gitárrészeket hogyan osztjátok meg egymás között?
Steve: A legfontosabb, hogy teret hagyunk a másiknak a dalokban, illetve minden esetben kiegészítjük egymást, így válik komplett egésszé a muzsika.
Attila: Konkrét példával érzékeltetném, hogyan is működik ez: amikor olyan Djabe-számokat játszunk koncerten, amiben elektromos és akusztikus részek is találhatóak, akkor általában Steve játszik elektromos gitáron, én pedig akusztikuson. Persze van olyan is, hogy mindent ő játszik, vagy mindent én, és az is előfordul, hogy az általa egy gitárra írt szerzeményhez hozzáírunk részeket. Van úgy, hogy együtt alakítjuk ezt ki, de volt már rá példa, hogy nélküle formáltuk át a dalát, amit szó nélkül elfogadott. Nyilván arra is van precedens, hogy egy adott dal nem bír el több gitárt. Steve a ‘70-es években előszeretettel használta a Moog Taurus Bass pedálokat, amiket koncerteken az öccse, a fuvolista John ütögetett egy állványra téve. Ezt látván kitaláltam, hogy ez nekem is jól jönne az ilyen típusú számokban, úgyhogy szereztem egy kis Minimoog szintetizátort, ami tele van retro-hangszínekkel, és kiválóan tudja a Taurus Bass hangzást is. Ezen a hangszeren billentyűzöm ilyenkor. Nem vagyok billentyűs, zongorázni se nagyon tudok, de nem is ez a lényeg: bármi, amit hozzátehetek Steve repertoárjához, óriási örömmel tölt el!
(A teljes interjú a Music Media magazin nyári számában olvasható majd.)
Danev György
2017. június 2. 08:52