Egy gondolkodó rockzenész
„ … a dalszövegekre odafigyeltem, hogy mindig úgy legyenek megírva, hogy soha ne valaki ellen, hanem mindig a közösségért szóljanak” – árulja el ars poeticát az Ismerős Arcok frontembere. Aki a $texas blues muzsikájától eljutott egy attól szerteágazóbb, mégis koncepciózusabb, emberközpontúbb, társadalmi problémákat is figyelembe vevő, rendkívül sikeres zenei formációig. Amelyet nem csupán jellegzetes orgánumán, de sajátos, csakis rá jellemző megfogalmazásban írt dalszövegeivel is közvetít. Nyerges Attila őszintén beszél az otthonról hozott értékrendről, a zenével való kapcsolatáról, az Ismerős Arcok zenekarról, érintve a Nélküled című rock- és futball, valamint a nemzeti összetartozás himnuszának születését, egykori súlyos motorbalesetét, valamint a négy éve megjelent életrajzi kötetét is.
A neved visszavonhatatlanul összeforrt az Ismerős Arcok zenekarral. Épp harminc esztendősen alapítottad és nem véletlenül, október 23-án.
Két zenekar romjain alakult az Ismerős Arcok: az egyik a $texas, amelyben Galambos Nándi és én játszottam, a másik pedig az Udvari Bolondok, onnan Práder Vili és az akkori dobosunk, Tóth Misi érkezett. Mindkettő másodvonalbeli blues formáció volt, akik bizonyos szinten megrekedtek. Fesztiválokról és egyéb fellépő helyekről ismertük egymást, ebből a helyzetből szerettünk volna tovább lépni. Lakásom konyhájában történt a megbeszélés 1999. október közepén. Úgy gondoltuk, a 23-i dátumot egyetlen magyar ember sem felejti el, így ezt jelöltük meg a zenekar születésnapjának.
Tóth Misi mindjárt még az első lemez megjelenése előtt családi okok miatt távozott a zenekarból, helyére Kovacsik Tomi érkezett, akivel azóta is együtt dolgozunk. A névválasztás is abból fakadt, hogy a $texas és az Udvari Bolondok is kissé vicces elnevezés, ezt figyelembe véve mindenképp magyar zenekari névben gondolkodtunk. Miután elég sok időt eltöltöttünk a zenei színpadokon, úgy véltük, talán valahogy ismerősek lehetünk a közönség számára… Amely aztán az évek során másfajta értelmezést is nyert: az évek során kialakult a ránk jellemző szövegvilág, ennek (is) köszönhetően olyan közönség gyűlt a zenekar köré, amely hasonlóan gondolkodik az élet és a társdalom dolgairól; akár ettől is lehetnek ismerősek azok a bizonyos arcok…
Honnan jön az értékrend? Családi indíttatásból, vagy a körülötted zajló események alakították ki benned?
Mindkettő. Teljesen egyértelmű, hogy a család indított el azon az úton, amelyet végig kell járnom; és ebben semmi kényszer nem volt, a látottak-hallottak alapján a saját döntésem volt. A szüleim tartását, gondolkodását, világlátását tapasztalva teljesen természetes, hogy ezt az irányvonalat követem. És persze később jött az a bizonyos erdélyi út, a zetelaki motoros találkozó, amely végképp megmutatta számomra az irányt.
Az országban akkoriban éppen olyan hangulat uralkodott, amilyen, de nem múltak el nyomtalanul a rendszerváltozás előtti iskolai évek sem, ahol egy egészen más ideológiával tömték a fejünket. Gyakorlatilag tizennyolc-húsz éves korunk körül nyílt ki előttünk a világ, amikor a könyvekből, filmekből kiderült az igazság Trianonról, a diktatúráról, vagy éppen a határainkon túl élő magyarsággal történt igazságtalanságokról. Bármely irányba hét-nyolcszáz kilométert utazva a régi Magyarország területén, egy másik Magyarországot találtunk. És ami nagyon fontos: erről már szabadon lehetett beszélni, de sok minden meg is valósult abból, amiről énekeltünk a dalainkban.
És a zene mikor jött az életedbe?
Már a gimnáziumi évek alatt hangszert fogtam a kezembe. Akkor még leginkább a csajozás egyik hatékony formája miatt… A zene szeretete, vagy a lemezhallgatás szinte születésemtől fogva elkísért, hiszen édesapám nagyon komoly lemezgyűjteménnyel rendelkezett. Nálunk ráadásul nem háttérzeneként funkcionált, hanem odafigyeltünk rá. Apám, hála Istennek zenei mindenevő volt, a Beatlestől a kemény rockzenéken át egészen a klasszikus zenéig minden értéket gyűjtött. Ő vezetett rá a tudatos zenehallgatásra, leginkább neki köszönhetem, hogy erre a pályára kerültem. Így, amikor a gimnáziumi években elkezdtem a hangszerrel is foglalkozni, támogatott benne.
Készültél a zenei pályára?
Igazából két lehetőség közül választhattam: vagy a Testnevelési Főiskola, ahol apám tízpróbázó volt és tanított, majd a TF dékánja lett. Tőle örököltem a sportolási ambícióimat, többféle sportban is elég jól helytálltam. Ez egész kölyökkoromban elkísért, végül azért csak beszippantott a zene. Amióta a katonaságról leszereltem, töretlenül csinálom.
A gimnáziumban működött egy kitűnő kamarakórus Erdős Ákos tanúr úr, karnagy vezetésével. Az egyik rock koncertünkön hallott énekelni, ennek hatására rábírta a kórus tagjait, hogy szervezzenek be. Jól tettem, hogy beléptem, mert a tanár úr megtanított egy csomó mindent, ami az énekléshez szükséges. Ha ezt képzésnek lehet nevezni, akkor ez az volt, ám csak a gimiben eltöltött ideig tartott. Más énektanárt nem vettem igénybe, gitározni viszont tanultam.
Rock koncertet említettél, ezek szerint te is átestél az amatőr iskolai zenekarok első próbálkozásain.
Persze, én sem maradtam ki ebből. Amikor az ember megtanulja az első három-négy akkordot, rögtön zenekart alapít, és már játszani akar. Természetesen mi is ezt csináltuk, pontosan ezt látta akkoriban a tanár úr. Nincs jelentősége egyébként, afféle kamaszkori próbálkozás volt. Őrzök ugyan egy kazettát ebből az időből, de már szégyenkezve hallgatnám.
Első komoly formációd a $texas viszont már bizonyos körökben ismert volt, sőt egy CD-lemez is őrzi a zenekar emlékét.
Igen. Amikor leszereltem a honvédségtől, egyik katonatársam beajánlott Kondor Csabiékhoz, a $texas vezetőjéhez. A banda már megvolt, csak az énekes hiányzott, elmentem a meghallgatásra. Steve Ray Vaughan texasi blues gitáros dalait játszották, azt kellett énekelnem. Csabi jazz konzit végzett és nagyon jól gitározott, remekül hozta SRV gitár frazírjait, hangzását. Ezek nagyszerű tanuló évek voltak számomra, a fiúk profi muzsikusok voltak. Megtanultam a színpadon létezni, viselkedni, hiszen frontemberként ez volt a dolgom. Nagyon nem bántam meg, a mai napig ebből élek.
1997-ben magánkiadásban, Valami blues címmel egy lemezünk is megjelent. Már a másodikat is elkészítettük, aminek a megjelenése előtt Csabi feloszlatta a zenekart. Ennyi időt adott magának, hogy elérjünk arra a szintre, amit szeretett volna. Ennek köszönhető az Ismerős Arcok létrejötte.
Úgy tudni, a Steve Ray Vaughan-vonalat tovább gondolva ZZ Top feldolgozásokkal indultatok, amelyekhez te írtál magyar nyelvű szöveget. Aztán 2002-ben jött az erdélyi út, a zetelaki motoros találkozó és az Egy a hazánk című album, ami alapjában változtatta meg az Ismerős Arcok zenei koncepcióját. Irányváltás tekintetében abszolút egyetértés volt közöttetek? Mindenki ugyanazt érezte?
Kellett, hogy legyen némi nézetkülönbség, hiszen, ahogy beszéltünk róla, a tanulmányaink alatti beidegződések még bennünk maradtak, működtek. A rendszerváltozás után már szabadabban lehetett beszélni, azok a bennünk rejlő bizonyos vészcsengők fokozatosan elhallgattak. Akkoriban indult a Pannon rádió is, lassan beleszoktunk a szabadságba. Ráadásul a dalszövegekre odafigyeltem, hogy mindig úgy legyenek megírva, hogy soha ne valaki ellen, hanem mindig a közösségért szóljanak.
Komoly vitákra soha nem került sor. Amikor Tomi bekerült a csapatba, teljes mértékig a zenei minőség került előtérbe.
Hogyan tudnád meghatározni az Arcok zenei stílusát? Hiszen a zenétekben több műfaj elemei is megjelennek. Úgy tudom, ebben Leczó Szilveszter és Práder Vili a meghatározók.
Hála Istennek, rajtuk kívül több szerző is van a zenekarban, Galambos Nándi és jómagam is írunk dalokat. A szövegeket viszont kizárólag én írom. Miután mindannyian más és más muzsikát hallgatunk, másban szocializálódtunk, ezért nincs stílusmegkötés sem, nem szabunk határt annak, hogy milyen zenét játszunk. Mindenki azt a műfajt hozza, amilyen a hangulata, amit jónak gondol. Éppen azért eklektikus az Ismerős Arcok zenéje, mert nincs külön szabályrendszerünk, amihez tartanunk kellene magunkat. Mindent összevetve rockeznésznek gondolnám magam, összességében pedig „gondolkodó rockzenekar”-ként szoktuk meghatározni magunkat.
A szövegkoncepció tehát adott, mégis, mi alapján jönnek ki belőled a versek? Mi inspirál?
Általában az engem foglalkoztató kérdésekről, érzéseimről, benyomásaimról tudok gondolatokat megfogalmazni, ezért is nem fordul elő túl gyakran, hogy másoknak írjak. Lehet ez abszolút hétköznapi dolog, de lehet olyan cselekmény, történés, ami hatással van rám. Akár öröm, vagy fájdalom, mindegy. Valószínűleg azért működnek az Ismerős Arcok szövegei, mert teljesen hétköznapi dolgok szerepelnek benne; olyanok, amelyek azt gondolom, minden jóérzésű ember életében ott kellene lennie, vagy ott is van. Ha ezek az emberek magukra, vagy az érzéseikre ismernek, ezeket a gondolatokat magukénak érzik.
Amellett, hogy a Nélküled – jó értelemben véve – ráégett a zenekarra, nagyon szép pályaívet írt le. Valahol azt nyilatkoztad, nem annak szántad, ami lett belőle.
Abból a szempontból – hogy ne csupán a Nélküled, de a többi Ismerős Arcok- dal is sokat jelentsen a közönségnek – annak szántam, ami lett. Arra valóban nem számítottam, hogy ekkora ívet fog befutni. Ha arra gondolsz, hogy mostanra már a nemzeti összetartozás himnuszaként szokták emlegetni, akkor valóban nem ebből a célból készült; az akkor tízéves zenekar egyfajta köszönetnyilvánításnak szánta szűkebb értelemben vett közönsége kitartásáért, szeretetéért. Így került fel az Éberálom című lemezünkre. Ezek a gondolatok – amelyek jellemzőek rám, és amelyeket a közönség is pontosan ért – jártak a fejemben miközben megírtam a dal szövegét.
A véletlenek egybeesése folytán sok helyre eljutott, annak ellenére, hogy a média aligha kényeztetett el bennünket. Tisztában voltunk azzal, az egyetlen lehetőség, hogy az emberekhez eljusson, az a rengeteg, évente százötven-százhatvan koncert, amit az Ismerős Arcok játszott. Ebből számos fellépés valósult meg a határainkon túl Erdélyben, Felvidéken és Délvidéken.
Ezután történt, hogy a felvidéki Dunaszerdahely szurkolói ezt a dalt választották a csapat himnuszának, indulójának. Egész Kárpát-medence látta-hallotta, hogy a futballrajongók a mérkőzés alatt a Nélküledet éneklik. A Nemzeti Összetartozás napján a miniszterelnök úr a közösségi oldalán is megosztotta, amelyet aztán az ellenzéki sajtó is felkapott. Mondjuk nem éppen pozitív felhanggal, hanem azzal a felütéssel, miszerint a magyar miniszterelnök „egy szélsőséges zenekar” dalát osztotta meg a Facebook-oldalán… Ezek után azok is meghallgatták, akik soha az életben nem hallottak róla. Szembesülniük kellett a ténnyel, hogy a Nélküledben nemhogy szélsőség nincsen, de sokkal inkább az összetartozásról szól.
Még a dalnál maradva és szakmai szempontból közelítve: a Nélküled eredetileg, rockzenekari hangszerelést mellőzve, egy szál zongorakísérettel szólal meg. A P. Mobil később átvette, meghangszerelte; az ő közönségüknek is kedvence lett. Mi a véleményed a feldolgozásról?
Nagyon szeretem a Mobil-féle feldolgozást, egyébként nálunk is létezik másik, vagy „gyors” változat. Nagyzenekari verzióban a 2014-es Tizenöt év gondolatban és dalban című jubileumi koncertünkön hangzott el és vettük fel lemezre Pohl Misi, a Lord énekesének előadásában. De a 2019-es Egy vérből valók vagyunk akusztikus CD- és DVD-kiadványunkon is szerepel.
Hála Istennek, műfajtól függetlenül, ezt mindenki eljátszotta. Hallottam népzenekartól, autentikus cigányzenekartól, de még mulatós, sőt, rapes verzióban is előadták. Minden műfajhoz én sem juthatok el, így örülök, ha mások is felfedezik az értéket és tovább viszik a maguk stílusában. A szöveg és a gondolatok önmagukért beszélnek, teszik a dolgukat. Teljesen mindegy, milyen körítéssel jut el az emberekhez. Azt szoktam mondani, a mese lényeg, nem a mesélő.
Az Ismerős Arcok sem úszta meg tagcsere nélkül; éppen két éve váltatok meg a zenekar egyik kulcsfigurájától, Lecsótól, aki remek szerző és billentyűs volt a csapatban.
Lecsó betegsége sajnos nem tette lehetővé a további színpadi közös munkát. Sajnálatunkra azóta sincs sokkal jobban. Öröm az ürömben, hogy olyan billentyűs érkezett a helyére, aki egyrészt fantasztikus ember, egy élő legenda, másfelől Lecsótól nem kevésbé termékeny szerző is. Igaz, más műfajban mozgott, és mozog, más dallamvilággal; alapvetően másféle a zenei világa is, ám a zenekarnak kifejezetten jót tett. Ha még nem mondtam volna, Papp Gyuláról van szó, akit azt hiszem, nem kell külön bemutatni.
Zeneisége tetten érhető a Ecce homo című, megjelenés előtt álló új albumunkon. Gyuszi négy, a nem elfeledett Lecsó két vadonatúj dalt küldött nekünk, köztük a címadót is. Zeneileg ezek mindegyike az Ismerős Arcok eddigi eklektikus irányvonala, amelyet Papp Gyuszi különleges egyénisége tarkít. A borító külön említést érdemel, noha mindig is ügyeltünk arra, hogy az kifejezze a belső zenei tartalmat is; Munkácsy Mihály gyönyörű trilógiájának egyik darabját, az Ecce homót tettük rá. Érdekessége, hogy a címfelirat a ma – úgynevezett „környezetvédők”, vagy „zöldek”által – „divatos” festményrongálókat idéző módon, festékkel leöntve, megfolyatva jelenik meg. A borító és szövegkönyv Elekes Attila művészi munkáját dicséri.
A belső borítókat olyan fotók illusztrálják, amelyek azokat a kézmozdulatokat rögzítették, amelyeket a külsőn is fel lehet fedezni: emberi reakciókat Jézus Krisztus, illetve Poncius Pilátus mondataira. Igyekeztünk minél több olyan elemet beépíteni, ami hozzátesz a zenei, tartalmi mondanivalóhoz. Vagyis ebben az értékvesztett világban próbálunk ébresztőt fújni, tudatni az emberekkel, hogy mindig van kiút, lehet másként is élni. Mi még éltünk olyan világban, ami a mainál százszor jobb volt. Amit a mai fiatalok, akik ebben a korszakban születtek, el sem tudnak képzelni; nevezetesen azt, hogy milyen volt akkoriban fiatalnak lenni.
E témákat járja körül a lemez, de természetesen a mai történésekre is reagálunk. Mindenki meg fogja találni a kedvére valót benne.
Egy, az új albumon szerepelő szerzemény hivatalos videoklipjét, mintegy előzetesként máris feltöltöttétek a zenekar YouTube-csatornájára. A Búcsú – megítélésem szerint – a jövő sikerdala lehet.
A dalt egy gyermekkori barátom sajnálatos és váratlan halálának apropójára írtam. Egészen pontosan egy barátnőmet, a baráti társaságunk egyik tagját, egy ötven körüli édesanyát veszítettük el. Miután nagyon közel állt hozzám, hiszen egész gyermekkorunkat együtt töltöttük, úgy gondoltam, dalba öntve fogalmazom meg a tragédiát. Teljes egészében az én szerzeményem, a zenéjét is én írtam.
Azért helyeztük színházi kontextusba, hogy ne derüljön ki, ne legyen felismerhető, hogy kiről szól. Az esetet talán Tompos Kátya halálához tudnám hasonlítani, az volt ennyire megrázó számomra. Ez adta az ötletet arra, hogy egyben a nagyon fiatalon elment színészekre is emlékezve készítsük el a klipet. Rettenetes „pazarlásnak” érzem, ha ezeket a szellemi-művészi értékeket, amiket ők képviseltek, a részesei voltak, veszni hagynánk. A társadalom bűne, ha nem figyelünk rájuk kellőképpen, hiszen ők sokkal sérülékenyebbek nálunk. Nem hagyhatjuk, hogy betegségek, Isten ne adja, öngyilkosság miatt tűnjenek el az életünkből ezek a csodával teli harminc-negyven éves fiatalemberek. Erre próbál rávilágítani ez a klip.
Négy évvel ezelőtt, 2022-ben utolsó címmel adatatok ki albumot. Ezek szerint tényleg nem szántátok végső búcsúnak a kiadványt…
Sejtettem, hogy ezt mindenki meg fogja kérdezni… Amúgy a lemez záró számának a címe is ez.
Beszélgetésünk elején szóba jöttek a motorosok, ennek apropóján említsük meg, hogy volt egy emlékezetes, súlyos motorbaleseted. Hogyan történt és mi zajlott le benned?
Fiatal koromban, még a katonaság előtt rendszeresen motoroztam. Később, amikor úgy gondoltam, benőtt a fejem lágya, elhatároztam, veszek egy nagy, kényelmes robogót, és a Balaton felvidéken, ahol időm nagy részét töltöm, jókat motorozok majd. Mindenféle bravúroktól mentes, amolyan „öreges” motorozást képzeltem el magamban. Na, ezt vágta keresztbe az a kisteherautó, ami elém kanyarodott. Nem tudtam megállni, nem tudtam kivédeni. Ebben a balesetben vétlen voltam.
Mindenre emlékszem az utolsó pillanatig, aztán jött a filmszakadás. Egy éjszaka a János kórházban megfigyelésre – úgy tűnt, ennyivel és néhány könnyebb zúzódással meg is úsztam. De nem. Három nappal később a lépem felmondta a szolgálatot. Nem éreztem fájdalmat, ám hamar kiderült, ha a feleségem nem intézkedik idejében, nem élem túl a kalandot. A váci kórházban egy röntgenfelvétel után megműtöttek, egy nyugdíjas doktornőnek, Licht Annának köszönhetem az életem. Ezúton is hála és köszönet érte!
2022-ben megjelent egy önéletrajzi köteted az Alexandra kiadó gondozásában. Ötvenhárom évesen, tehát viszonylag fiatalon miért láttad szükségét egy visszatekintő-összegző kiadványnak?
Magamtól eszembe sem jutott volna. Az Alexandra kiadó keresett meg és ajánlotta föl a lehetőséget. Arra jó volt, hogy egyfajta, valóban összegzést csináljunk, amelyet ráadásul a motorbalesetet követően írtunk S. Tóth Jánossal, Egy ismerős arc címmel. Nem bántam meg, jó volt dolgozni rajta, de őszintén szólva, azóta sem vettem a kezembe.
Amúgy népszerű volt, szerették, vették az emberek, a mai napig hoznak dedikálásra belőle. Őszinte vallomás, semmit sem hagytam ki belőle. Még azokat sem, amiket nem hirdet az ember saját magáról, vagy nem éppen büszke rá. Sok mindent elmeséltem az életemből, azokat is, amelyeket ma már egészen másképp csinálnék. Abból a szempontból is volt értelme kiadni, hogy valaki esetleg okul belőle.
Töretlen az Ismerős Arcok és Nyerges Attila hite, ambíciója?
Abszolút. Meg vagyok róla győződve, hogy a helyes utat járom. És az életkor csak ráerősít erre. A mai napig azon értékrend szerint élek, amelyre, ha apám élne, bizonyosan rábólintana. Vagyis arra, amiket írok, és amiket fontosnak tartok. Nekem ez elégtétel. Bizonyosság arra nézve, hogy ne változtassak az életemen.
Hegedűs István
2026. május 26. 07:34