MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

DERAPS – A rock & roll új megmentői?

Évtizedes tendencia mutatja a rockzene fejlődésének sajnálatos megtorpanását, emiatt pedig az utóbbi néhány évben különösen releváns kérdéssé érett, hogy mi lesz akkor, amikor majd az utolsó nagy formátumú rockbandák is leteszik a hangszert? Noha láttunk érdekes felfutásokat az ezredforduló környékén, hiszen nagy reményekkel vágott neki a következő Aerosmith-nek kikiáltott Buckcherry, a poszt-grunge-ból univerzális rockcsapattá váló Alter Bridge, a britek nagy reménysége, a Queen és a T-Rex vonalán mozgó The Darkness és még pár fiatal banda, de igazság szerint egyikük sem vált korszakot meghatározó, megkerülhetetlen jelenséggé. Nincs új Queen, új AC/DC, új Metallica, de még új Nirvana sem. A 2010-es években még kevesebb reménysugár maradt, lévén az okkult imázst arénarockos közegbe helyező svéd Ghost kivételével egyetlen új csapat sem volt képes igazán széles közönségsikert elérni és ezzel egyenértékű kultuszt kialakítani maga köré. Még nem tudni, hogy a 2020-as évtized mit tartogat ezen a téren, mindenesetre a Led Zeppelin által elvetett magvakból kinőtt tinicsoda, a Greta Van Fleet bemutatkozó négyszámos EP-jének Grammy-díja mintha megmozdított volna valamit. Új mozgalomról egyelőre dőreség lenne beszélni, de tény, hogy egyre több reményteljes fiatal csapat bukkan fel. Ezek egyike Kanadából érkezett és Deraps névre hallgat. Jacob Deraps egy 22 éves gitáros-énekes-dalszerző, akiről már most ki lehet jelenteni, hogy generációjának egyik legjobbja lehet. A tehetséges fiatalember bemutatkozó kislemezén olyan érzékkel nyúlt a klasszikus Van Halen-örökséghez, hogy dalára maga a legendás kaliforniai banda hívta fel rajongói figyelmét. A szóban forgó és sokat mondó Sex, Drugs & Rock & Roll dal azóta a Classic Rock magazin szavazásán is elsöprő fölénnyel diadalmaskodott, innentől pedig nyitott a kérdés, hogy mi lesz a következő lépés? Hogy a zeneipar hatalmasságai zöld utat adnak-e a jó kiállású triónak, még a jövő zenéje, mindenesetre Deraps és társai magukon viselik az összes olyan jegyet, melyek birtokában valódi sztárcsapattá válhatnának egy ideális világban. A hirtelen jött sikerről és a lehetséges folytatásról a banda motorja, a vérbeli rocksztár fazon és leplezetlen Van Halen-mániákus Jacob Deraps mesélt lapunknak.

A Youtube-on fellelhetőek olyan videók, amelyeket még 15 éves korodban készítettél. Többek között Ratt- és White Lion-dalokat játszol ezeken… Hogyan fedezted fel magadnak ezeket a rég elfeledett zenekarokat egy olyan generáció tagjaként, amelynek túl sok kapcsolódási pontja nem lehet a ‘80-as évek hajmetalos vonulatához…

Jacob Deraps: A szüleimnek köszönhetően fantasztikus zenéken nőttem fel. Olyan bandák lemezei szóltak otthon, mint a Van Halen, a Toto, a Journey és Ozzy Osbourne, meg persze számtalan egyéb kiváló csapat munkái a ‘70-es és ‘80-as évekből. Mindig ezekért voltam oda és ez még ma is így van!

Hány éves voltál, amikor zenélni kezdtél?

JD: Az első hangszerem egy dobfelszerelés volt, amit 4 évesen kaptam. Állítólag ritmusérzékeny gyerek voltam, de a zenélés akkor még nem foglalkoztatott, így nem igazán ültem oda a cucc mögé. Ez így ment egészen 12 éves koromig, amikor is kézbe vettem a gitárt, mégpedig a Guitar Hero videójátéknak köszönhetően, amivel állandóan játszottam. Annyira tetszett, hogy eldöntöttem, megtanulok igazi gitáron is játszani!

Teljesen egyértelmű, hogy a Van Halen zenekar gyakorolta rád a legnagyobb hatást. Miért pont ők?

JD: 1978 és 1984 között a Van Halen volt a világ legnagyobb rock & roll bandája. Minden létező erénnyel rendelkeztek - félreismerhetetlen hangzásviláguk volt, a dalaikat áthatotta a lüktető groove, a dallamaiktól nem lehetett szabadulni, az általuk keltett hangulattól pedig azonnal táncra perdültél és jól érezted magad. És micsoda karizmája volt az egész bandának! Eddie Van Halen minden idők első számú gitárosa, pont. Megépítette a saját gitáját, kitalálta a saját technikáját és hangzásvilágát, a csíkos dizájnról nem is beszélve… A játéka technikai szempontból évtizedekkel előzte meg a többi akkori gitárosét, és szerintem még ma is ez a helyzet. Hallgasd csak meg az Ice Cream Man szólóját az első albumról! Senki nem képes még ma sem így játszani! És a riffjei milyenek voltak? A legfogósabb, a legdallamosabb, a legviccesebb és a legdögösebb akkordok gördültek ki az ujjai alól! Mi másra lehet még szükség ezeken kívül?!

A koncertfelvételeitek különleges színpadi jelenlétről árulkodnak, nem túlzás azt mondani, hogy a deszkákra születtél, a szórakoztatás a véredben van…

JD: Azt a fajta zenét érzem, amit játszom, és azt játszom, amit érzek. Tökmindegy, hogy hat ember alkotja a közönséget vagy tízezer, ugyanúgy beleadok mindent és garantálom, hogy mindenki átérzi azt, amiről szól ez az egész!

Sex, Drugs & Rock & Roll a címe az első kislemezeteknek. Mit akartok mondani ezzel a meglehetősen provokatív címmel?

JD: A dal az életstílusunkat és a filozófiánkat reprezentálja: azt tesszük, amit akarunk, amitől jól érezzük magunkat és ebbe senkinek nincs beleszólása. Nem érdekel, ki mit gondol erről. Megadjuk a választási lehetőséget, ha benne vagy a buliban, az király, ha nem, úgy is jó.

Tökéletesen autentikusan idézitek meg a dallal a korai Van Halen világát a shuffle ritmusokkal és azzal a legendás brown sound-közeli gitárhangzással…

JD: A Van Halen tagjai voltak a boogie királyai. Az I’m The One, a Bottoms Up! és a Hot For Teacher arra kapacitálták az embert, hogy megradadjon egy korsó sört és belevesse magát a buliba. Ezt a világot szerettük volna feleleveníteni a Sex, Drugs & Rock & Roll dallal és a videóval.

Gyilkos módon szól ez a téma, a régi idők nagy produkcióit idézi. Hol vettétek fel és ki volt a producere?

JD: Bármennyire is hihetetlenül hangzik, egy olyan helyen rögzítettük, aminek a neve Jacob és Josh alagsora… (nevet) Josh Gallagher dobossal ketten csináltunk mindent, a felvételt, a keverést, a videó editálását…

A Sex, Drugs & Rock & Roll dal megjelenése még a Van Halen tábor érdeklődését is felkeltette, de a Classic Rock magazin heti “Tracks of the Week” névre hallgató szavazásán is felkavarta az állóvizet. Mit szólsz ehhez a sok pozitív reakcióhoz?

JD: Fantasztikus érzés, hogy ilyen visszacsatolások érkeznek! Hivatalosan is megnyertük a Tracks of the Week heti versenyét, aminek köszönhetően a nóta egyre több és több figyelmet kap. Óriási, hogy a kemény munka így meghozta a gyümölcsét!

Úgy tudni, hogy már dolgoztok egy teljes nagylemeznyi anyagon. Elöljáróban mit tudsz mondani erről, milyen jellegű albumban gondolkodtok?

JD: A lemez sok különböző aspektust fog felvonultatni, de hangzás szempontjából meglehetősen egyedi lesz az összkép. Mindenképpen gitárcentrikus muzsikával kell számolni, amiben számos stíluselem olvad össze, mindazonáltal ugyanazt a határozottan jókedvű, szórakoztató érzésvilágot közvetíti az egész, amit a kedvenceink munkái a ‘70-es és ‘80-as évekből. Van itt pop és rock, funk és blues is, de minden tételben dominál a gitár, a groove, a felhőtlen érzet és a meghatározó hangzás.

Milyen módon tervezitek a lemez kiadását? Le vagytok már szerződve valamelyik céghez?

JD: Nem, egyelőre 100 százalékig függetlenek vagyunk. A kiadás kérdésével majd ezután kezdünk foglalkozni.

Ami a játékstílusodat illeti, Eddie Van Halen nyilvánvaló befolyása mellett kik azok a gitárosok és zenekarok, akik a legnagyobb hatást gyakorolták rád?

JD: Stevie Ray Vaughan, Mark Knopfler, az AC/DC, a Guns N’Roses, Yngwie Malmsteen, Steve Lukather... Sok különböző előadó, de mindannyian remek zenészek!

Ritka erény, hogy valaki virtuóz módon gitározik és közben remek énekes és frontember is egyben. Mennyire veszi mindez igénybe a képességeidet a koncerteken?

JD: Ez egy tanulható dolog. Nyilvánvalóan vannak olyan dalok, amiket alaposan be kell gyakorolni ahhoz, hogy gördülékenyen menjenek, de alapvetően nincs problémám ezzel. Azért kezdtem énekelni, mert egyszerűen nem találtam olyan énekest, aki jobban meg tudta volna oldani ezt a feladatot nálam, illetve jobban átérezte volna, hogy mire van szüksége ennek a bandának…

Milyen módon érted el, hogy ennyire fiatalon ilyen kiforrott technikával és hangzással bírj? A vibrátód különösen tetszik…

JD: Köszönöm az elismerő szavakat! Nos, állandóan Eddie Van Halen és Randy Rhoads témáit játszottam, amikor kölyök voltam, meg persze a többi ‘80-as évekbeli kedvencemét. A vibrátó pedig kialakult magától.

Roppant sokoldalú zenész vagy, ehhez elég megnézni, hogyan játszod például a Dire Straits dalait…

JD: Számos stílusban gitározom és ehhez különféle technikákat sajátítottam el, de mindez teljesen természetesen adódott így, mert csak annyi történt, hogy folyamatosan a kedvenc dalaimat játszottam.

Ahogy már szó volt róla, elég közel áll a hangzásod az Eddie Van Halen-féle brown soundhoz. Hogyan dolgoztad ki ezt a fajta megszólalást?

JD: Megszállottja vagyok a korai Van Halen-gitárhangzásnak. Minden idők legnagyobb soundja, viszont semmi ördöngősség nincs benne. Bármelyik csutkára kihajtott Marshallból kihozható. Ez az egyetlen út vezet hozzá!

A két fő hangszered a Music Man Axis és egy csíkos EVH gitár. Melyiket szereted jobban?

JD: Mindkettőt imádom, de a Music Man nyaka valami hihetetlenül egyedi érzetet ad, ezért is az az első számú hangszerem évek óta.

Mi a fő erősítőd?

JD: Egy Germino Lead 55, amit állandóan hajtok. Ez tulajdonképpen egy öreg ‘68-as Marshall Plexi replikája. A hangzásának titka, hogy ki kell tekerni teljesen.

Pedálok terén hogy állsz?

JD: Egyet sem használok, pedig van pár cuccom. Nem szeretem a pedálokat, mert kiölik a hangzásból a magasakat és a tökösséget. 99 százalékban egyenesen az erősítőbe dugom a gitáromat, mert így tudom kihozni belőle a legtöbbet.

Két évvel ezelőtt a Toto tagjaival eljátszottad a Rosanna című örökérvényű számukat. Hogy jött ez össze?

JD: Az egyik Toto-koncert előtti beálláson történt! Épp akkor csatlakozott hozzánk a basszusgitárosunk, William Lachance, és a dobosunk, Josh Gallagher is pont itt volt Ausztráliából. Szereztünk egy kontaktot a Totóhoz, ők meg belementek, hogy a koncert előtt jammelhessünk velük! Hihetetlenül gáláns zenészek és emberek, felejthetetlen pillanattal ajándékoztak meg minket!

Végezetül, mit tanácsolsz azon srácoknak, aki épp most készülnek a nyakukba akasztani a gitárt?

JD: Játsszátok azt, amitől jól érzitek magatokat, amit egyébként is hallgattok. Ne féljetek a hangerőtől, mert igazán jó tónust csak hangosan lehet produkálni!

https://www.derapsofficial.com/

Írta: Danev György


2020. április 25. 15:49

Minden jog fenntartva. 2020 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA