Dennis Chambers: csodagyerekből a dobolás díszdoktoráig
Júniusban a SopronDrum Fesztivál idei sztárvendége Dennis Chambers. Neve hallatán nem csak a dobosok kapják fel a fejüket, hanem minden zeneértő és zenerajongó. Dennis a fúziós jazzdobolás egyik legnagyobb egyénisége a világon, stílusával iskolát teremtett. Philadelphiai otthonában kereste fel telefonon Rozsonits Tamás.
Hamarosan Sopronban, Magyarország egyik legszebb városában üdvözölhetünk újra hazánkban. Jártál már a Santana zenekarral és Victor Wooten társaságában is nálunk. Milyen emlékeid vannak az országunkról?
Magyarország nagyon szép ország, az emberek kedvesek és az ételeitek kiválóak.
Nem sokkal a járás és a beszéd elsajátítása után kezdtél dobolni, négy éves korodban. Mi volt a zenei inspirációd? Milyen gyökerei vannak a zenélésnek a családodban? Miért éppen a dobot választottad? Vagy a dob választott téged?
Édesanyám a Motown (a detroiti Tamla Motown lemezkiadó a soul és a R&B legnagyobb műhelyének számított) vokalistája volt. Aztán elköltözött Baltimoreba, és saját bandát alapított. Állandóan cipelt a próbákra, ott lógtam a zenészek között és óriási hatással volt rám, ahogy játszottak. Már akkor lenyűgöztek a dobok. Minden próbán a dobfelszerelés körül sündörögtem, ha csak tehettem, felmásztam a dobszékre és csépeltem. Aztán a szüleim vettek nekem egy gyerek méretű dobszerkót, nagyjából három-három és fél éves lehettem akkoriban. Négy évesen aztán kaptam egy komolyabb felszerelést, és azóta is játszom.
Hat évesen szülővárosod, Baltimore éjszakai klubjaiban zenéltél. Hogy kell ezt elképzelnünk? Ki vigyázott rád ott, abban a közegben?
Az aktuális zenésztársaim vigyáztak rám, mindig meg kellett ígérniük édesanyámnak, hogy biztonságban hazajuttatnak a fellépések után.
Hogyan tanultál dobolni? Kik voltak a tanáraid és a mestereid? Jártál zeneiskolába?
Egyedül tanultam, saját magamtól.
Kik azok a zenészek és melyek azok a zenekarok, akik meghatározóak voltak számodra és miért?
Mindig nagy kedvencem volt James Brown, illetve sok Motown-lemezt hallgattam. Miles Davis szintén óriási hatást gyakorolt rám.
A dobosok közül kiket és miért szerettél?
Tony Williams óriási kedvencem, de számos nevet sorolhatnék neked, csak nem szeretnék senkit kifelejteni.
Hogyan alakítottad ki a saját stílusodat, amely a védjegyeddé vált és egy pillanat alatt felismerhető, hogy te dobolsz?
A szívemből játszom, ennyi az egész. Ezt csinálta az összes dobos, akit gyerekkorom óta hallgattam, és emiatt voltak számomra annyira különlegesek.
A szülővárosodból hogyan vezetett az utad a legendás Parliament/Funkadelic csapathoz?
Akkoriban sok jazz bandában játszottam, elsősorban klubokban. Kaptam egy hívást a Parliament/Funkadelic irodájából, hogy dobosra van szükségük és engem választottak.
1981-től a Sugar Hill Label kiadónál szinte „házi dobos” lettél. Hogyan készültél fel egy-egy produkció felvételeire? Mi segített abban, hogy az adott előadó stílusára ráhangolódj?
Nem okozott nehézséget a különböző stílusokra ráhangolódni, hiszen otthon a szüleim lemezeit hallgatva rengeteg stílust megismertem. Mivel mindig zenész akartam lenni, alapvetésnek számított, hogy képes legyek több stílusban dobolni. Ez az időszak megtanított arra, hogy sok stílusban is jártas legyek.
Az 1980-as évek közepétől szinte az összes meghatározó jazz-fusion zenésszel játszottál. Ez az időszak a dobosok számára nem túl örömteli emlék, hiszen akkoriban uralkodtak el a dobgépek és a számítógépek a zenében és a stúdiókban. Hogyan emlékszel vissza vezető, hús-vér-lélek dobosként arra az időszakra?
Az egyik zenésztársam meggyőzte a többieket, hogy tudok olyan jól játszani, mint egy dobgép, plusz érezhető a felvételen, hogy egy ember dobol akinek van lelke és vannak érzelmei, nem egy gép. Ennek az érzete az egész projekt legfontosabb része. Ezért is zenéltem annyi különböző emberrel, mert ez az érzet átjött.
Használsz-e az akusztikus hangszereiden kívül elektronikát?
Igen, van elektronikus ddrum-szettem, bár csak nagyon ritkán használom.
Mi az, ami naponta lázba hoz, ha a dobok mögé ülsz? Érződik és látszik rajtad a dobok és a dobolás iránti rajongás. Mi táplálja benned ezt a tüzet?
Ó, imádom hangszert, és imádom a zenét! Egyszerűen csak szeretem a zenét.
Milyen gyakran kísérletezel új hangolási módokkal? A partnereidtől és az adott zenekartól függ, ahogy az éppen aktuális szerelésedet összeállítod?
Attól függ, hogy kikkel és milyen zenét játszom. Ha jazzt dobolok, jóval magasabb a hangolás, ahogy magát a felszerelést is máshogy állítom össze.
Több márkán át vezetett az utad a Pearl dobokig és a Zildjian cintányérokig, amelyek mellett az Evans dobbőrök endorsere is vagy. Miért éppen ezek a márkák a legfontosabbak számodra?
Mindig cserélgetem a márkákat, máson játszom például funkyt vagy jazzt. Mindig igyekszem új dolgokat kipróbálni.
A Pearl épített egy pergődobot a te ötleteid és útmutatásod alapján. Mi vezérelt, amikor megalkottad a neveddel fémjelzett signature snare dobot? Milyen anyagok felhasználásával és milyen méretekben készültek a Dennis Chambers Signature Snare dobok?
Először is, szerintem egy dobnak sokoldalúnak kell lennie, hiszen én is sokszínű dobos vagyok. Ha találok egyet, amin több stílusban is tudok játszani, akkor azt használom. Van egy pergődob-gyűjteményem, mivel valamelyik az egyik műfajban jobb, valamelyik pedig egy másikban. Szóval próbáltam olyan dobot alkotni, ami az összes, általam használt pergőnek magában foglalja a pozitív tulajdonságait. Az ötleteimet elküldtem a Pearlnek, akik aztán elkészítették a prototípust, amin folyamatosan dolgoztunk, tökéletesítettük. 14X5-ös a mérete és 3 mm-es öntött alumínium a teste, Black Nickel színben.
Napjainkra már legendás a sárga színű Pearl szerelésed. Mennyire ragaszkodsz egy-egy színhez?
Az egyik kedvenc dobosom, Tony Williams is sárga szerelést használt, ezzel is őrzöm az emlékét. Másrészt, azért szeretem a sárga színt, mert elüt a többi hangszertől, hiszen, ha felnézel a színpadra, a legtöbb hangszer általában sötét színű. Ezért szeretem azokat a dobcuccokat, amik már a megjelenésükkel is kilógnak a többi hangszer közül.
Több száz lemez őrzi a játékodat. Gyűjtöd a lemezeidet? Szoktad hallgatni őket?
Igen, próbálom összegyűjteni őket. Ez nem jelenti azt, hogy az összeset meghallgatom, de legalább megvannak.
Számomra unikum a Niacin triód John Novello és Billy Sheehan társaságában. Ki találta ki ezt a zseniális nevet közületek? (A niacin a B3 vitamin, a B3 pedig a legnagyobb legenda a Hammond orgona típusai közül.) Van-e valami jó híred számunkra a Niacin trióval kapcsolatban?
Úgy emlékszem, John Novello találta ki a nevet. Nemrég John megpróbálta újra összerakni a bandát, de Billy és én nagyon elfoglaltak vagyunk. Nem tudom, hogy össze fog-e újra jönni.
Tudod-e, hogy Magyarországon létezett egy Niacin tribute zenekar (B2B3 Trió)?
Nem tudtam, de jól esik.
Jut-e időd tanításra a worshopokon kívül?
Nem igazán, de nem is vágyom arra, hogy tanítsak. A diákok mindig le akarnak nyűgözni, például meg akarják mutatni, hogy milyen gyorsak. Feladhatsz nekik gyakorlatok, hogy jövő héten ezt kell majd eljátszaniuk, aztán eljön a következő hét, és kiderül, hogy semmit sem gyakoroltak. Mindig jönnek különböző kifogásokkal. Folyton azt akarják tudni, hogy mit gondolsz más dobosokról. Ezek miatt mindig az volt az érzésem, hogy a semmiért veszem el más pénzét. Én pedig nem szeretem elvenni mások pénzét.
A doboláshoz a mentális vagy a fizikai adottságok fontosabbak?
Mindkettő ugyanolyan fontos. Dobolni egyszerre komoly mentális és fizikai munka is. Az ember fizikai oldalának szüksége van a mentális oldalára, hogy jobb dobos lehessen. 19 éves korom óta nem gyakorlok, mert annyit játszom színpadon és lemezeken. Azért tudok sok mindent eljátszani, mert folyamatosan zenélek, emiatt állandó tréningben vagyok. Emiatt nem is hiszek abban, amit a mai fiatalok dobosok egy része képvisel, akik azért gyakorolnak, hogy a világ leggyorsabb dobosai lehessenek. Ezért próbálom elmagyarázni nekik, hogy ez nem arról szól, hogy te legyél a leggyorsabb, hanem hogy milyen jól tudsz zenélni. Tökmindegy, hogy milyen gyors vagy, ígyis-úgyis zenélned kell. Sokan viszont csak azért ülnek le a felszerelés mögé, hogy megmutassák, milyen gyorsak, aminek viszont semmi köze nincs a zenéhez. A sebesség olyan, mint a hab a tortán: jó, ha van, de a tortát attól még el kell készíteni.
Milyen hangszereken játszol még a dobokon kívül? Látni téged fotókon basszusgitárral a nyakadban.
Igen, játszom basszusgitáron, pontosabban játszottam basszusgitáron. Manapság csak gyűjtöm őket. Ezen kívül valamennyire tudok zongorázni is.
2004-ben megkaptad a Berklee College of Music díszdoktori címét. Fontosak-e számodra az elismerések és a visszajelzések?
Ó, igen, az egy hatalmas megtiszteltetés volt egy olyan srác számára, aki a középsuli elvégzése után egyből dobolni kezdett és sosem ment egyetemre. Fantasztikus érzés volt doktori címet átvenni, ráadásul pont a Berklee-től, a világ legjobb zenei egyetemétől.
Ismersz-e magyar zenészeket és ha igen, kik ők?
Ismertem George Jinda-t (Jinda György), aki az USA-ba emigrált. Sajnos nem emlékszem több névre.
Sok zenésszel volt alkalmam beszélgetni és az a tapasztalatom, hogy a dobosok a legbarátságosabbak és a legnyitottabbak, egymással is, nincs féltékenykedés. Te ezt hogy ítéled meg?
Szerintem egy nagyszerű zenészt nem lehet máshogy megítélni, mint hogy nagyszerű zenész. Lehet, hogy jobbak nálam, lehet, hogy nem, de van bennük valami különleges. Ha nagyon tetszik valakinek a játéka, akkor felhívom, hogy gratuláljak, amiért mindig nagyon hálásak. Én legalábbis így működöm.
2014-ben nagyon aggódtunk az egészségedért. Hogy vagy mostanában?
Igen, köszönöm szépen, teljesen jól vagyok.
Írta Rozsonits Tamás
Külön köszönet Marinella Colombonak, Alejandro Orellananak, Horváth Kornélnak (SopronDrum) és Rozsonits Tamás Jr.-nak.
https://www.dennischambers.com
http://soprondrum.com
2019. június 13. 15:45