MusicMedia

„Amíg a muzsika szól, a világ is sokkal szebb.”

Csikk – Búcsúztató (a zenekar első balladája)

Az egri Csikk tavaly megnyerte a Dobbantót, így döntős volt az Öröm a zene tehetségkutató-sorozatban. Energikus, vérbeli rockzenéjükkel és színpadi jelenlétükkel meggyőzték a szakmai zsűrit, most azonban az eddigiektől teljesen eltérő dallal támadnak. A Búcsúztató a zenekar első balladája, erről beszélgettünk velük.

Tőletek szokatlan stílusú dalt adtatok ki. Miért döntöttetek úgy, hogy balladát írtok?

Létezik egy megállapodás, vagy alapvetés a zenekaron belül: nem kötjük meg a saját kezünket, tehát olyan zenét csinálunk, amilyen éppen bennünk van. Dénes hozott gitáron egy zseniális témát, elkezdtünk vele babrálni és ez lett a végeredménye. Ezek szerint volt bennünk egy ballada is.

Mit szól hozzá a közönségetek?

Az eddigi visszajelzés abszolút pozitív, elvétve akad csak olyan, akinek nem tetszik. Ha abból indulunk ki, hogy mi is nagyon szeretjük a kedvenc – egyébként keményebb – zenekaraink lassú számait, akkor teljesen érthető is, hiszen ezzel egy új arcát tudja mindig megmutatni egy-egy formáció.

Várható még több ilyen jellegű dal?

A közeljövőben biztosan nem, hiszen a második lemez anyaga már összeállt, a számok kidolgozása zajlik. Ez volt az egyetlen lassú dal az új anyagon, igazából még keményebb is lesz az egész, mint a bemutatkozó Legyen zaj! volt. Szóval ne ijedjen meg senki, nem ez az új irány, aki pedig azt szeretné, hogy ez legyen, annak még biztosan várnia kell a következő ilyen jellegű trackre.

A videóklip is hangulatos és jól passzol a Búcsúztatóhoz, hogyan készült?

A története nem bonyolult: adott egy friss szakítás, ahol a főhős egy élőzenés karaokén énekelve fojtja a kedvenc szakítós dalába a bánatát. A klip különlegessége viszont az, hogy a banda törzsközönségéből kértük fel a szereplőket, így nagyon jó hangulatban zajlott az egész nap. Ráadásul a videót is ingyen, támogatási szándékkal készítette Domán Dániel, a helyszínt szintén így biztosította a Rock Café, billentyűn Kiss Richárd közreműködött, tehát a vége egy igazi kis egri összefogás lett. Hálásak is vagyunk érte mindenkinek!

Milyen tervek vannak az idei évre?

Most jön az egyik legjobban várt koncertünk, az Egri Csillag Színpad az Egri Bor Ünnepén belül. Július 12-én játszunk a Fish! előtt, szóval minden adott egy király bulihoz. Ráadásul itt tényleg minden évben pazar a hangulat, nagyszerű fellépők jönnek idén is a három nap alatt, ez ilyenkor egy kis örömünnep az egri zenei élet számára.

Ezen kívül is vannak tervben még izgalmas koncertek, valamint próbáljuk pénzügyileg is összerakni valahogyan a második lemezre a dolgokat. Aki zenél, az tudja, hogy ez feltörekvő zenekarként nem a legegyszerűbb feladat. Azonban eddig is sikerült valahogy, szóval ezután is fog!

Köszönjük a beszélgetést.


2024. július 15. 07:27

Minden jog fenntartva. 2024 - Instrument Reklám/MUSICMEDIA