Creedence – újjászületve (2. rész)
Még az ötvenediket sem töltötte be, mégis a hatvanas-hetvenes évek muzsikája tölti ki életét; John Fogertyért és egykori, még 1972-ben megszűnt zenekaráért rajong. Ezért lépett be az ő dalaikat interpretáló a Creedence Clearwater Reborn elnevezésű tribute zenekarba, amelynek basszusgitárosa és szervezője is egyben. Nem is csoda, hiszen a Beatles, a Rolling Stones, a Kinks mellett a beat, a rock és a blues klasszikusain nevelkedett. Tóth „Chubby” Csaba megjárta – többek között – a Cream Emlékzenekart Závodi Jánossal, a Korál Forevert Fischer Lászlóval; de a Deep Purple magyar helytartóját, a Cry Free-t is, amelynek tagjaként közös színpadon állhatott Ken Hensley-vel. Mindemellett a Room Service – Bryan Adams tribute zenekarban is megszólaltatja a négyhúrost.
A következő állomás a Korál Forever Band. Te hogyan láttad belülről ezt a formációt?
Az alapfelállás úgy nézett ki, hogy Fischer Laci gitározott, Nagy Liszt Zsolt billentyűzött, Kiss Zoli énekelt, Krecsmarik Gábor dobolt, én pedig basszusgitároztam. A koncepció alapján főként azokat a Korál-számokat játszottuk, amelyek Laci szerzeményei voltak, tehát a rockosabbik oldalról közelítettünk. Olyan nótákat is elővettünk, amelyeket a Korál nem tűzött műsorra. Persze a kihagyhatatlan Fecó szerzemények is szerepeltek a repertoárban, de azok is keményebb hangzással szólaltak meg.
Közben megalakult a Zöld, a Bíbor Band, akik szintén műsoron tartottak Korálokat, aminek az lett a vége, hogy a két zenekart összeolvasztották. A ZBB-ben Tolmacsov György basszusozott, és egy időben Nagy Laci is dobolt. Aztán feloszlott a zenekar, Laci pedig felhívott, mi lenne, ha újra összejönne a Korál Forever Band. Szóltam Nagy Lacinak, Liszi adott volt, Fischer Laci pedig Csákvári Lacát hívta énekelni. 2016 májusában csináltunk egy bulit a Városligeti Sörsátorban, ahol nagy meglepetésre zsúfolt teltház fogadott bennünket.
Számomra megtiszteltetés volt Fischer Lacival játszani. Látszott rajta, nagyon fájt neki, hogy a Korál nem szervez nagy koncerteket, emiatt talán neheztelt is Fecóra. Egy idő után azonban elege lett a kis klubokból, ami egy ilyen szakmai múlttal rendelkező zenész esetében természetes.
Véleményed szerint a Korál Forever kitörve a klubok világából – persze, ha kifutja magát –betölthette volna azt az űrt, amelyet az „anyazenekar” passzivitása hagyott maga után? Ezalatt a nagyszínpados, többezres közönség előtt megtartott fellépéseket értem.
Minden a szervezőn és a kapcsolatokon múlik. Lacinak ugyan volt egy barátja, Kuti Gyuri, aki szervezett, még a nagy Korálnak is hozott bulit, ám ez nem volt folyamatos. Komoly kapcsolatokkal rendelkező szervező, vagy menedzsment hiányában esélytelen nagykoncertekről álmodozni. A másik: Laci neve sokat nyomott volna a latban. Ha a zenekar úgy hirdeti magát, hogy Fischer László és a Korál Forever Band, véleményem szerint sokkal jobban eladható lett volna. Azt gondolom, a Korál Forever Band szakmaiságát tekintve semmiben sem maradt el a nagy Koráltól, tehát „elfért” volna a nagyszínpadokon is.
Beszélgetésünk elején szóba hoztad a Cry Free-t. Azt gondolom, büszkeség Deep Purple- klasszikusokat nyomni egy profi tribute-zenekarban.
Hét és fél évig voltam a zenekar basszusgitárosa. 2013-ban léptem be, a Coviddal ért véget a tagságom. Épp a Come Taste the Band anyagát akartuk műsorra tűzni, az egész albumot megtanultam, ám a bulikra részemről már nem került sor.
Nagyon jól éreztem magam a bandában, sokat röhögtünk együtt, és hát persze a Purple zenéje… Szép időszak volt ez.
Pribil Gyurival egy Rolling Stones-, vagy Keith Richard tribute-ot működtettetek? Hiszen a R&R Circus- film a Rolling Stoneshoz kötődik.
Főként a Rolling Stonesról szólt, de Keith Richardra kihegyezve. Rendszeresen léptek fel velünk vendég fúvósok, vendég billentyűsök, mint például Liszi, de Urbán Edina énekesnő is, aki a Megasztárban is szerepelt. A számok körülbelül ötven százalékát maguk a nóták, a másik ötvenet pedig az improvizációk tették ki. Szerettünk kibontakozni, mert az mindig ad egy pluszt a produkciónak.
Beszéltem Jókai Árpival, aki a Keith Richard Rock and Roll Circus zenekarvezetője, épp kellett nekik egy basszusgitáros. Álmodni sem mertem arról, hogy Pribil Gyurival játszhatok. Tulajdonképpen nélküle próbáltuk le a műsort, a koncerten találkoztunk. Közvetlen kedves ember volt, hamar összebarátkoztunk. Szép számmal voltak koncertek, többek között a Paksi Gastroblues Fesztiválon is felléptünk, de a Balaton körül is számos bulit nyomtunk. Tök jól ment minden, de sajnos rövid volt. Gyuri immár tizenegy éve, 2013. október 16-án halt meg Kismaroson, autóbalesetben. Tragédia, borzasztó még rágondolni is!
Beszéljünk még Pribil Gyuriról. Véleményed szerint mitől volt kiemelkedő, miben tűnt ki a többi gitáros közül? Milyen volt vele dolgozni?
Egyéni véleményem szerint ő attól a pillanattól lett „a” Pribil Gyuri, amikor megjelent a színpadon. Amikor odalépett az erősítőjéhez, bekapcsolta, felvette a gitárt, és csak egyetlen hangot, vagy akkordot megfogott, belepengetett, máris forrt körülötte a levegő. Igazi egyéniség volt. Amikor szólózott, nem lehetett nem rá figyelni. Amikor jeleztük, hogy tetszett a játéka, azzal hárította el, hogy „ilyen ritmusszekcióval öröm játszani”. Mindig egyenletes, maximális teljesítménnyel nyomta, ha vége volt a bulinak, szólt, „gyerekek, igyunk meg valamit!”.
Két nagy név: Balázs Fecó és Ken Hensley. Hogyan kötődsz hozzájuk?
A 2000-es évek elején volt egy nagy Korál koncert, amelyre meghívást kaptam, ugyanis Fekete Tibi „Samu”, a basszusgitáros nem ért haza külföldről. Laci szólt, tudnám- e helyettesíteni, én pedig örömmel vállaltam.
Bogdán Gomilko ukrán szervező hozta Magyarországra a Uriah Heep legendás billentyűsét, zeneszerzőjét Ken Hensley-t, ez a Cry Free évek alatt történt. A Váci Vigalom rendezvényen lépett fel a Cry Free kíséretével, ugyanis a saját zenekarára már nem jutott pénz. A menedzsment elküldte a repertoárt, mi megtanultuk és egyetlen próba nélkül mentünk fel vele színpadra, hiszen csak a koncert napján találkoztunk az öreggel. Ám a műsort egy rohadt nagy vihar miatt meg kellett szakítani, és csak annak elmúltával folytatódhatott. A Mobilmániának szerencséje volt; ők következtek utánunk, és az időjárás jóvoltából végig is tudták játszani.
Egy, vagy két évre rá Bogdán ismét elhozta Ken Hensley-t, ezúttal már zenekarostól. Miután az ismeretség megvolt, sikerült elintéznem, hogy ezúttal a Cry Free legyen az előzenekar. Az A38 hajón volt a buli, egy negyven perces Deep Purple műsorral rendesen odatettük magunkat, így az öreg sikeréből mi is részesültünk a jól ismert nótákkal.
A Bryan Adams tribute, a Room Service éppúgy Csákvári László énekeshez kötődik, mint a már említett Creedence Clearwater Reborn. Hogy látod, milyen érdeklődés van ezekre a bandákra?
Én úgy látom, általánosságban szeretik, van rá igény. Ismert előadó, illetve zenekar ismert dalai, amelyek az évek során beivódtak az emberekbe. Persze ezeket jól kell tudni játszani.
A Room Service-szel viszonylag egyszerű a dolgunk, leszerződtünk egy koncertszervező céggel, mindazonáltal ide is kellene egy olyan menedzser, aki maximálisan ezzel foglalkozik. A Creedence mellett a Bryan Adamsbe is besegítek: ha úgy látom, hogy van olyan rendezvény, ahová a zenekar befér, beajánlom. Sajnos nem egyszerű feladat, bizony kissé rámenősnek kell lenni, többször is „zaklatni” kell a szervezőket. A Room Service-be 2017-ben szálltam be, rögtön egy német turnéval indultunk. Nemcsak ez alapján, de azt látom, külföldön jobban keresik ezt a produkciót. Szereti a közönség, mert Csákvári Laca fazonja és hangja is nagyon hasonlít Bryan Adamsére.
Ugyanebben az évben Laca invitálására jött a Creedence-tribute is, ekkor szervezte újjá a már korábban is létező csapatot. Itt is külfölddel nyitottunk, Zágrábban egy nyolcszáz férőhelyes klubban. Full ház fogadott bennünket, és ami igazán érdekes, nagyrészt fiatalok voltak, akik ismerték, énekelték a számokat. Nálunk a szervezők viszont kevésbé ismerik, pontosabban a hosszú, kacifántos zenekarnevet nem tudják megjegyezni; aztán amikor átküldöm nekik a nótákat e-mailben, akkor derül ki, hogy ismerik azokat. Egyébként nem panaszkodom: amióta szervezek, egymás után jönnek be a bulik.
Kik a tagok?
A Bryan Adamsnél Lakatos Attila dobol, Balikó Tamás billentyűzik és Paseczki Roland gitározik. A Creedence Clearwater Rebornban Nagy Laci dobol, és van egy nagyon tehetséges gitárosunk, Szersén Ádám, aki remek zenész és nagyon autentikusan játszik. Odafigyel a hangzásra, ami a Creedence-nél nagyon fontos. Ennek érdekében használja a gitárjait is: Les Paul Gibsont, Fender Telecastert, illetve Stratocastert. És persze mindkét zenekarban Csákvári Laca énekel, én pedig basszusozom.
Megmaradsz a tribute „szolgáltatás” mellett, vagy van valamilyen egyéni elképzelésed, amit te, mint Tóth Csaba meg szeretnél valósítatni?
Folyamatosan van ezzel kapcsolatos elképzelésem. Ugyanakkor azt látom, hogy itthon, Magyarországon teljesen eltolódott a zenei ízlés. Nincs zenei alázat, hozzáértés, de legfőképpen a minőséggel van baj. Komoly problémának tartom, hogy a fiatalok ízlését a média rossz irányba befolyásolja: amit kínálnak nekik, az nem a minőségről szól. Stílustól, irányzattól függetlenül. A mai daloknak egyszerűen nincs szövegvilága, mondanivalója. Sokat gondolkodtam rajta: mi lesz, ha egyszer majd nem lesz Horváth Attilánk? Más kérdés, hogy az a zenei irányzat, ami mellett elköteleződtem, kiesett a fősodorból, nem ér el széles tömegeket, közönségbázist.
Mindent összevetve: azért megírni, stúdióban felvenni egy saját anyagot, hogy aztán berakjam a többi CD közé a polcra – annak nincs értelme. Felesleges azt a temérdek munkát beletenni, ugyanis nem lehet eladni. Tudom, hogy a tribute, mint olyan, megosztó, de igenis van létjogosultsága. Maradok tehát e mellett: a Creedence-t azért csinálom, mert szeretem.
Hegedűs István
2024. szeptember 17. 04:52